OLYMPIA

VÍGJÁTÉK HÁROM FELVONÁSBAN

ÍRTA

MOLNÁR FERENC

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet és könyvnyomda

KIADÁSA

Minden jog, a fordítás joga is fenntartva.

*

Copyright 1928 by Ferenc Molnár Budapest.

Franklin-Társulat nyomdája.

-3-

OLYMPIA

-4-

Történik egy osztrák fürdőn, a háború előtt.

Mind a három szín: kis szalón a Palace-Hotelben.

Először adták a budapesti Magyar Színházban, 1928 március 2-ikán. -5-

A magasrangú vendégek számára elkülönített kis társalgó szalón a Palace-Hotelben, földszint, a bálterem és az olvasószobák közt. Jobbról és balról elől függönyös ajtók. A szalón hátsó felét nagy nehéz függöny képezi, mely most elzárja a szalónhoz tartozó terraszt. A hotel nagytermeiben bál van; ő felsége születésnapjának tiszteletére. Eleinte igen halkan beszűrődő tánczene. Pár perccel éjfél után.

Mikor a függöny felgördül, jobbról belép Lina grófnő, igen csinos 40–45 éves dáma. Utána rögtön Albert gróf 55 éves, frakkban, nagy rendjelekkel. Lina leül és helyet mutat Albertnek.

Lina. Ülj le, kérlek.

Albert leül. Kérlek. Mit parancsolsz, kérlek? Most itt vagyok. Rémesen idegessé -6- teszel evvel a sok integetéssel. És különböző titkos jelekkel. Mit óhajtasz?

Lina. Beszélni akarok veled.

Albert. Kérlek. Tessék. Most itt ülök. Halljuk.

Lina. Olyan kellemetlen neked az, ha beszélni akarok veled? Hátha fontos és sürgős az, amit mondani akarok?

Albert. Ez ugyan nem valószínű, édes Linám, de… kérlek. Itt ülök. Halljuk.

Lina. Te nemcsak rokonunk, hanem a császár ő felsége főistállómestere is vagy.

Albert. Úgyvan.

Lina. Te szívvel-lélekkel ragaszkodol a felséges császár családjához és annak minden érdekéhez.

Albert. Nem is lehet jobban. Tovább.

Lina. Ma ő felsége születésnapja van és még ezen a kis osztrák fürdőhelyen is minden a felséges császár dicsőségét zengi. Csodálatosan mély monarchisztikus hangulat van. A néphimnuszt játszták. Én sírtam. Reggel dörögtek az ágyúk.

Albert. Dörögtek. Sírtál. Tovább. -7-

Lina. A hangnem ellen, amelyet velem szemben használsz, nem tiltakozom, mert ez már tradició a mi családunkban. Linával mindenki így beszél. A tárgyra térek. Kedves cousin. Ez az az óra, amikor komolyan meg kell neked mondanom, hogy bátyád sógora cousinjének elsőszülött leánya ellen kifogásom van.

Albert felkel. Minek ez a hosszú genealógia?

Lina. Ülj le. Ez az én jogcímem a beavatkozásra. Fájdalom, ilyen hosszú. Ülj le. Hallgass meg. Olympia hercegnő nem becsüli meg magát.

Albert szemrehányólag. De Lina!

Lina. Ez erős szó, belátom. De szándékosan használom. Te tudod legjobban, milyen szigorú ilyen dolgokban a császár ő felsége.

Albert. Azt a rettenetes szót magyarázd meg, hogy: «nem becsüli meg magát.» Ezt indokolni tartozol.

Lina. Tudom. Ime az indokolás: Olympia hercegnő, a trónörökösné első -8- udvarhölgye egy közönséges huszárkapitánnyal flörtöl egy osztrák fürdőhelyen. És a föld nem mozdul meg alattuk.

Albert hallgat és nagy füstöt fúj.

Lina. Én látom a hallgatásodat, bár füstfelhőbe burkolod. Albert mozdulatára. Nem, nem! Te hallgattál. Úgy látszik, nem alaptalan a vád. Egy kapitánnyal. Mit Herrn Rittmeister Kovács vom k. u. k. nem tudom, melyik Husarenregimenttől. Herr Kovács. Még csak nem is «von» Kovács. Összesen két hete, hogy itt vannak. Két hete ismerik. Ez sok, ameddig ő elment. Pedig milyen óvatos anyja van! És az ezt tűri. És az apja egy herceg Plata-Ettingen, lovassági tábornok, ő felsége hadsegédje. És a leánya ezt meri! Mit szólna Fülöp, ha ezt tudná? Ő, aki úgyszólván oroszlánként küzdött, míg leányát erre a polcra emelte. Nos, mit felelsz?

Albert. Ezen a polcon te szerettél volna ülni.

Lina. Úgyvan. Miért tagadjam? De én másként is viselkedném. -9-

Albert. Lina, te igen veszélyes intrikát folytatsz. Lina, te elvesztetted a mértéket. Lina, te énreám ne számíts. Én nem tűröm ezt a hangot, amelyen te Olympiáról beszélsz. Ezt nyíltan kimondom. Nem tűröm. Olympia egy hófehér és jéghideg hölgy. Az ő női tisztasága minden kritikán felül áll. Ezért is lett azzá, amivé lett. Mintája a szoborszerű fenségnek. Hogy merészelsz te ezzel a görög istennővel szemben ilyen szót használni: «flört?» Egyáltalán hol tanultad ezt?

Lina. Bocsáss meg, ő is ember. Ezt onnan tudom, mert rokonom. Húsz éves volt, mikor férjhez ment Orsolini herceghez és egy év mulva már özvegy volt. Gondold meg, azóta tizenegy év telt el és ő…

Albert. Úgy él, mint egy szent. Parancsolóan. Mint egy szent!

Lina. Úgyvan. Tehát illenék, hogy ezt most ne hagyja abba. Elismerem, hogy nehéz az élete. Egy ilyen szép, különös, érdekes asszonynak… -10-

Albert türelmetlenül. Szóval: mi a konkrét vád?

Lina. A kapitány. A kemény magyar kapitány. Aki naponta a mamájával bridgezik.

Albert. Igen kitűnően. Úgy kártyázik, mint egy ördög.

Lina. Táncol.

Albert. Csárdást pompásan, valcert kevésbbé.

Lina. Olympiával lovagol.

Albert. Nagyszerűen, bár túlmerészen. Nem is lehet vakmerőbben.

Lina. Nekem antipatikus ez a vadsága. Katona a háborúban legyen vakmerő.

Albert. Azt nem tudja kivárni. Száz évig nem lesz háború. Én élvezettel és csodálattal nézem a lovaglását.

Lina. Mi az? Te is imádod? Hát ezt mindenki imádja?

Albert. És te?

Lina. Nekem mindegy. Egy katona a császár egy millió katonája közül. Egy magyar paraszt. -11-

Albert. Ez a kifogásod ellene?

Lina. Nem. Tudod te már, mi a kifogásom. De most azért ülök itt veled, úgyszólván félrevonulva ebben a hotelhelyiségben, mert ami ma délután történt, az túlment a határon. Ma délután a díjlovagláson, amelyen te természetesen nem vettél részt…

Albert. Mi az, hogy «természetesen?» Nem vettem részt, mert nem akartam. Mit akarsz kérlek te azzal mondani, hogy «természetesen?» Talán félek lóra ülni?

Lina. Azt éppen nem mondtam.

Albert. Mi az, hogy «éppen?» Hallatlan, milyen csípős nyelven beszélsz velem!

Lina. Ne akadj fenn mindenen, Albert.

Albert. Mi az, hogy «mindenen?»

Lina. Hát nem hallgatsz meg? Albert int, hogy beszéljen, amit akar. Szóval, ezen a mai díjlovagláson a kapitány úr megnyerte az első díjat.

Albert. Teljes joggal.

Lina. Ez nem érdekel. A lovasság lovagoljon jól, ez kötelessége. De a vállán egy -12- dupla szalag lobogott. Az Ettingen-színek. Piros és kék. A szép udvarhölgy családjának a színei. Feltűzte kokettériából. És kérlek, az a tisztelgés a végén, mikor a díjat megkapta! Az a vad odagaloppirozás Olympia páholyához! Az a roham szinte szimbólikus volt! Én ott ültem Johanna mellett. Az az elvörösödés, amit mindenki látott!

Albert. Ki vörösödött el?

Lina. Olympia. A kapitány már vörösen lovagolt oda. Vállán a család színeivel. Piros és kék. Ez tüntetés, kedves Albert. Ezt azért merte csinálni, mert felbátorította az, hogy folyton együtt vannak, nap-nap után. Én nem értem sem Ettingennét, sem Olympiát. A hatalmi mámor elvette a józan ítéletüket. Azt hiszik, mindent szabad. Ha ezt a császár megtudja! Ha csak a felét, ha csak a tizedrészét tudja meg!

Kis szünet. -13-

Albert. Drága Linám, énreám ne számíts, mert én nem mondom meg neki. Ez az egy biztos.

Lina. Mert te is félsz az öreg Ettingentől. Hja, ő felsége hadsegédje nagy hatalom!

Albert. Nézd, Lina. Nekem van egy eszmém. Ebből elég volt. Végig hallgattalak és most azt indítványozom, hogy zárd le azt a többéves akciót, amely azzal végződött, hogy nem te lettél az udvarhölgy, hanem Olympia hercegnő. Hagyj te nekem ezekkel az intrikákkal békét. Én az ő barátjuk vagyok. Hiába kínozol, én még csak el se szólom magamat. Ezt ne reméld. Soha az életben nem szóltam el magamat és soha semmiféle intrikában nem vettem részt. Kis szünet után. Fantasztikus! Én félek lóra ülni!

Lina. Te ezt intrikának nevezed?

Albert. Hát mi?

Lina. Kritika. A felséges császári család érdeke szívemen fekszik, mindhalálig. A trónörökösné egyszer császárné lesz. És Olympia akkor a legnagyobb női hatalom -14- lesz a monarchiában, fájdalom. Már pedig ha nem becsüli meg magát, akkor ez a… ez a…

Ettingenné belép.

Lina szemrebbenés nélkül folytatja… ez a csudálatos, méltóságteljes, rendkívüli nő… Olympiáról beszélek, édesem és épp mondom Albertnek, hogy arra a csudás perspektívára gondolok, ha valaha Olympia a legnagyobb női hatalom lesz…

Ettingenné. Te nem arra gondolsz, Lina. Te valami más gonoszságot beszéltél. Csak én nagyon hirtelen jöttem be és te most ebbe az irányba kanyarítottad a mondatot. Ismerlek.

Lina. Már megint ez a hang?

Albert magában. Éppen én vagyok az, aki félek lóra ülni!

Ettingenné. Igenis, már megint ez a hang és örökké ez a hang. Én téged állandóan ellenőrizlek. Ne érezd magad egy pillanatig se kontroll nélkül.

Lina. Miért? -15-

Ettingenné. Mert rögtön leszúrsz. Mi van a kezedben?

Lina. Legyező. Miért?

Ettingenné. Csak látni akartam, hogy nem tőr-e?

Lina. Te csipkedsz engem, édesem.

Ettingenné. Csak csipkedlek, édesem? Azt hittem, csíplek, édesem.

Lina. Nem is érzem.

Ettingenné. Fájdalom. Otthagyja és leül.

Lina. Ti Ettingenek mind idegesek vagytok, mert sok az ellenségtek. De ezt a ti családotoknak nagy sikere hozza magával, édesem.

Ettingenné. Jó, jó. Mi Ettingenek mind idegesek vagyunk.

Kis szünet.

Albert. Van egy indítványom. Ne izgasd magad, Jenny. Tartsatok rövid szünetet ebben a párbajban.

Ettingenné. Ah, engem úgy kifárasztott ez az estély. -16-

Lina. Kicsit látni rajtad.

Ettingenné. Köszönöm. Engem igenis fáraszt, az idegeimet fárasztja ez a… keveredés. A néppel. A nép nem az én esetem. De ma nem lehetett kitérni. Ő felsége születésnapján.

Lina. Éljen sokáig!

Ettingenné. Ezek a vágyódó, bámuló tekintetek! A fürdőközönségnek ez a respektusa irántunk, akik itt úgyszólván a császári udvart képviseljük! Fárasztó, ah, mily fárasztó! Ah, jó itt ebben a kis zugban. Milyen kedves a hoteldirekciótól, hogy ma estére rezerválta ezt a kis reggeliző szobát a mi klikkünk részére. Valóságos menedék.

Albert. Sokáig néztem a leányodat, Jenny. Soha nem volt ilyen szép. Ez a két hét jót tett neki.

Lina. Sportolások, gyaloglások, lovaglások…

Ettingenné. De elég volt. Holnapután ilyenkor Velencében vagyunk.

Lina. Az még szebb. -17-

Albert. Itt is szép.

Ettingenné. Itt jó volt. Csak sok az ember. Polgárság. Én nem bírom a keveredést. Velencében idegenek közt vagyok. Inkognitó. De ez itt a mi népünk. Mindenféle iparosok és bankárok. Sőt főszerkesztők is vannak itt. Ugyanabban a vízben, amiben én. Ez a borzasztó a gyógyforrásoknál. Hegyeket, tengert, erdőt el lehet keríteni, hogy az ember egymás közt legyen. De a gyógyforrást nem. Ha ezt úgy csöveken el lehetne vezetni valahogy innen… a nép közül…

Albert. Ugyan eredj, a nép oly kedves volt a mai estélyen!

Ettingenné. Igen, azt lehet mondani. Boldog vagyok, hogy a császár ilyen népszerű. Szép volt utolsó napnak. Reggel hétkor jön az uram a bécsi gyorsvonattal. Albert, menj, hozd ide a lányomat, ő is fáradt.

Lina. A lányod gyönyörű volt ma délután a páholyban.

Ettingenné. Gondolod? Az induló -18- Alberthez. Albert, akarsz egy órát bridgezni?

Albert. Nem bánom.

Ettingenné. Most éjfél múlt. Este kilenc óra óta próbálok egy bridget összehozni és képtelen vagyok.

Albert. Hányan vagyunk eddig?

Ettingenné. Ketten.

Lina. És én?

Ettingenné. Miért kérdezed, mikor tudod, hogy veled nem játszom.

Lina. Persze, a kapitány úr kell.

Ettingenné. Úgy van. Te nem tudsz játszani. A kapitány pedig egy bridge-művész. Úgy kártyázik, mint egy angyal. Albert, kerítsd elő nekem Kovács kapitányt. Majd hárman együtt kinevezzük a negyediket.

Lina. Ennyire szereted?

Ettingenné. Én nem szeretem. Én imádom.

Lina. Mert mindig veszít.

Ettingenné. Azért is. De mert egy… Prachtkerl. Én politikailag nem szeretem -19- a magyarokat… de egy ilyen példányt csak ők tudnak produkálni. Kemény és mégis hajlékony. Úgyszólván mint az acél. És ez a kedves, szerény lépés az úritársaságban! Akcent nélkül beszél németül. Franciául, mint egy párizsi. És angolul!

Lina. Megtanulta.

Ettingenné. Ezt nem lehet tanulni. Ez speciális tehetség. És ez a lovaglás! Hozd, hozd, Albert, siess!

Albert. Hol keressem?

Lina. Valahol Olympia közelében.

Albert, rosszalólag csóválva fejét, kimegy.

Ettingenné. Mit mondtál megint? Te gúnyolsz bennünket, ha jól veszem észre.

Lina. Most egyenesen a téma közepébe fogok ugrani, kedves Jenny. Figyelj ide. A lányod túlzásba megy. Ezt meg kell mondanom, még ha megölsz is. A lányod túloz.

Ettingenné. És te túlzod azt, hogy ő túloz. Te ezt aláhúzod. -20-

Lina. Erre nincs szükség. Feltűnik ez nélkülem is. Mikor ma délután a kapitány olyan vadul a páholy elé vágtatott, vállán a ti színeitekkel, valóságos moraj volt a publikum közt.

Ettingenné. Talán te morajlottál.

Lina. Én voltam az egyetlen, aki nem morajlott. A főszerkesztők noteszkönyvekbe jegyeztek. És ők ketten elvörösödtek. És azt hallom, ő is Velencébe készül. Most kérlek, add ezt mind össze.

Ettingenné. Nem adom össze. Az egészhez semmi közöd, Lina. Idegesen. Mit mondtál? Mit csináltak a főszerkesztők?

Lina. Noteszekbe jegyeztek kis maradék irónokkal.

Ettingenné. Honnan tudod te, hogy a sok polgár közt melyikek a főszerkesztők, és melyikek nem azok?

Lina. Akik kis noteszkönyvbe maradék irónnal jegyeznek, azok gyanusak arra, hogy főszerkesztők. Gondolj az uradra! És ő felségére! -21-

Ettingenné. Intézkedni fogok a direkciónál. Ezt nem. Látod, ezt köszönöm, hogy mondtad. Csak ezt nem. Egyszer nyomtatták bele a nevünket az ujságba, tíz év előtt, én miattam, egy örökségi ügyben… Akkor mérget akartam venni.

Lina. Na látod.

Ettingenné. A császár nem nézett rám két hétig. És az uram két hónapig. Jobb erre nem gondolni. Akkor az uram állása komolyan megingott. Szívére tett kézzel. Még most is szívdobogást kapok, ha erre gondolok.

Lina. Látod, hogy vigyázni kell!

Ettingenné. Erre a figyelmeztetésre nem volt szükség. Olympia még az apjánál is gőgösebb és rezerváltabb. Olympia mindig tudta és mindig tudni fogja a határokat.

Lina. Te se tudtad, mikor fiatal voltál.

Ettingenné. Te szerelmes voltál az uramba. És ma mégis én vagyok a felesége.

Lina. Mert én nem léptem át a határaimat. -22-

Ettingenné. Vagy mert az uram nem lépte át a határaidat.

Lina. Jenny, ez már nem csípés, ez szúrás.

Ettingenné. Legalább fáj, édesem?

Lina. Nem annyira, mint ahogy te szeretnéd.

Olympia és Albert belép.

Albert. Az egyik parancs teljesítve van. A görög istennőt elhoztam.

Ettingenné. És a másik?

Albert. Nem volt a közelben.

Lina. Csodálom.

Olympia. Megbíztuk azt a… francia nagykövetet, hogy keresse meg és küldje ide. Már érte ment a barba.

Ettingenné Alberthez. Rendeltél asztalt?

Albert. Igen, az olvasószobában fogunk játszani. Ott egyedül leszünk. Linához, aki szólni akar hozzá. Hagyj engem, kérlek, én félek lóra ülni, jó, már hallottam.

Leülnek. Csend. -23-

Ettingenné. Úgye, jó itt ez a kis csend, ez a kis nyugalom, lányom?

Olympia. Fellélegzem. Most megy el a polgári elem nagy része. Végre!

Lina. Szép volt az estély. Nem?

Olympia hidegen. Igen.

Szünet.

Lina. Ő felsége olyan népszerű. Úgye te is tapasztaltad?

Olympia hidegen. Igen.

Szünet.

Lina. Fáradt vagy?

Olympia hidegen. Igen.

Lina. Kissé hideg vagy hozzám. Te is gyűlölsz?

Olympia. Ideges vagyok.

Ettingenné. A keveredés. Ő aztán igazán nem bírja a népet.

Olympia. Nem bírom. Nézni se bírom.

Ettingenné. Ha ezt a gyógyvizet innen csöveken el lehetne vezetni! Vagy ha legalább nekem nem volna rá szükségem! Mi van a kapitánnyal? Jön vagy nem jön? -24-

Albert. Biztosan ünneplik valahol. Ő a nap hőse. Ez aztán az elszánt lovas! Ma délután az életével játszott. De nem csuda. Olympiához. Te félelmesen szép voltál. Látni lehetett, hogy azért oly vakmerő, mert te oly szép voltál. Nem gondolod?

Olympia. Nem. Lovas. Lovagolt.

Kis szünet.

Kovács belép.

Kovács feszes állásban. Hercegnő, a francia nagykövet ő excellenciája közvetítette a parancsát, hogy jelentkezzem főméltóságtoknál.

Ettingenné. Végre, hogy megtalálták.

Kovács. Óh, kérem. Rögtön megtalált.

Ettingenné. És mégis csak most jön? Csak nem kérette magát?

Kovács. Óh!

Ettingenné. Úgy kell nekem, mert kényeztetem.

Albert. Mindenki kényezteti.

Lina. Mindenki. Mindenki. Mindenki.

Ettingenné. Sejti, miért hívattam.

Kovács mosolyogva. Bridge? -25-

Ettingenné. Úgyvan. Albert egy nagyszerű magányos asztalt szerzett az olvasószobában. De csak egy órát játszunk, mert fáradt vagyok. Feláll. Gyerünk, jöjjön tisztelt kártyaművész, ez az utolsó nap, ne vesztegessük a drága időt.

Lina. Milyen szenvedéllyel mondod ezt!

Ettingenné. Ha bridgeről van szó? Nálam ez az, amit a regények «nagy szenvedélynek» neveznek. Ajánlom negyediknek a francia nagykövetet. Albert, megint neked kell kimenni, küldd hozzánk az olvasóba a grófot.

Kovács oldalt állva, Olympiához. Beszélni akarok önnel.

Olympia nem felel.

Albert. Csak menjetek be, hozom rögtön. Kimegy jobbra.

Ettingenné. Olympia, nézed a játékot egy kicsit, úgy-e?

Olympia. Anyám, egy percre kérlek. Mielőtt bemégy.

Ettingenné. Addig játszál helyettem, Lina. -26-

Lina. Hogyan? Mégis?

Ettingenné. Pardon: csak veled nem játszom. Helyettem játszhatsz. Ülj csak be. Játszál rosszul. Veszíts, hogy mérgelődjem. Itt a jó alkalom. Olympiához lép.

Lina és Kovács balra el.

Olympia. Láttad, milyen voltam Linához?

Ettingenné. Jól tetted.

Olympia. Albert, mikor idekísért, nagyon határozottan figyelmeztetett, hogy Lina intrikál. Albert hű barát, jó rokon és a mi emberünk. Lina életveszélyes. Lina ma este a bálon bemutattatott magának egy főszerkesztőt és egy fényképészt.

Ettingenné. Köszönöm az információt, lányom. Intézkedni fogok, még pedig erélyesen. De most legyünk tárgyilagosak. Tudod, hogy ilyesmiről soha nem szóltam neked. Most szólok. Vigyázz evvel a huszártiszttel. Légy okos. Először látlak vigyázatlannak. Mi az irígység rettenetes ellenőrzése alatt állunk. Egész családok lesnek arra, hogy valami kis hibát csináljunk. -27- Nem egy Lina van, hanem ezer. Egész Bécs egy nagy Lina. Kell többet mondanom?

Olympia. Nem, anyám. És ezt őszintén köszönöm.

Ettingenné. Azt hallom, ő is Velencébe akar jönni.

Olympia. Honnan tudod?

Ettingenné. Linától.

Olympia. Ő honnan tudja?

Ettingenné. Nem tudom. Képes és beszélget egy olyan hivatalnokkal a menetjegyirodában. De tudja, ez tény, és légy nyugodt, nem tartja titokban. A kapitány nem utazhatik Velencébe. A kapitány sehova se jöhet, ahol mi vagyunk. Ennek vége, örökre. Már előbb kellett volna.

Olympia. Semmise volt.

Ettingenné. Épp azért. Ő szerelmes, ez tény. És nem képes ezt titkolni. Ezt még passzíve sem szabad tűrni. Gondolj ő felsége könyörtelen, hideg kék szemére. Nekem borzongás jár a hátamban. -28-

Olympia. Tehát?

Ettingenné. Le kell tiltanod. Nyíltan, tisztességesen, kegyetlenül végezni vele. És rögtön. Miért csukod le a szemedet?

Olympia nem felel.

Ettingenné. Nehezedre esik?

Olympia. Igen.

Ettingenné. Muszáj.

Olympia. Tudom.

Ettingenné. Mégpedig rögtön.

Olympia elfogódottan. Még valamit be kell vallanom anyám.

Ettingenné. Jaj.

Olympia. Nem jaj, anyám. Én írtam apámnak egy levelet… a kapitány érdekében.

Ettingenné. És nekem nem szóltál?

Olympia. Nem, ezt magam akartam csinálni. Tudod, hogy ő felsége lovaglómestert keres Leonóra főhercegnőnek, és tudod, mennyit utasított már vissza. A legkedvesebb leánya mellé tökéletes embert akar.

Ettingenné. Te ajánlottad a kapitányt. -29-

Olympia. Azt írtam a papának, hogy én kérem, ezt vigye keresztül. És tudod, ha én kérek valamit a papától… Ránéz. Rosszul tettem?

Ettingenné. Nem, édesem. Jól tetted. Ő felségének szolgálatot tettél. Ennél tökéletesebb lovaglómestert nem kap a legkedvesebb gyermeke számára. Sőt kötelességed volt. Ez az ember tetőtől-talpig gentleman. A császár hálás lesz neked. De…

Olympia. De?

Ettingenné. De ez most egy okkal több, hogy eltávolítsd magadtól. Ha pletyka támad, még azt mondhatják, hogy érzelmi okokból ajánltad. Ő… az a tiszt… tud erről?

Olympia. Nem. Csak akkor akartam szólni neki, ha meglesz. Meglepetésnek szántam. Igen. Elfogott… hirtelen fogott el a vágy… valamit adni szegénynek… valami értékeset… Segíteni rajta! És leültem, megírtam a levelet. Azóta nyugodtabb vagyok, ha azt a hűséges, -30- rajongó tekintetét rám szegzi. Melegen. Érzem, hogy tettem érte valamit.

Ettingenné. Egy újabb okkal több, hogy eltávolítsd.

Olympia. Tudom, anyám.

Ettingenné. Még pedig rögtön. Ha szabad tanácsot adnom… ifjúságom praxisából: nem elég megsebezni. Férfit nem szabad kínozni. Humánusnak kell lenni. Meg kell ölni. A férfi nemes vad. És a nő legyen úri vadász. Néha elég egy szó, hogy leterítse. De a szíve közepébe. Érted, lányom?

Olympia. Értem. Kérlek, anyám… küldd ide. Azonnal.

Ettingenné sietve el balra.

Olympia mereven, mozdulatlanul áll és vár. Kovács belép.

Kovács feszesen áll meg és vár.

Olympia. Kérem, mit óhajt tőlem. Az előbb azt mondta, beszélni akar velem.

Kovács. Elutaznak. Holnap este.

Olympia. Igen. -31-

Kovács. Én kérem önt… engedje meg, hogy én is felbukkanhassak Velencében.

Olympia. Önnek már megvan a jegye.

Kovács. Igen.

Olympia. Hol vette?

Kovács. A jegyirodában.

Olympia. Nem bukkanhat fel.

Kovács. Úgy gondoltam… kísérőnek…

Olympia. Atyámmal utazunk.

Kovács. Említettem, hogy van szerencsém ismerni a főméltóságú urat. Tavaly Karlsbadban gyakran sétáltunk együtt.

Olympia. Velencében nem fognak. Ön kerülni fogja még azt az országot is, ahol mi vagyunk.

Kovács. Én önt halálosan szeretem.

Olympia. Épp azért.

Kovács. Nem vagyok gyerek. Ma-holnap ősz szálak keverednek a hajamba. Ez az érzés az életem katasztrófája. És ez az utolsó alkalom ezt önnek megmondani.

Olympia fagyosan. Mit akar?

Kovács. Nem értem a kérdést. -32-

Olympia. Azt kérdezem: mit akar. Mi a célja.

Kovács. A célom? Ha ön kívánja, a Napot eloltani, a világot felgyujtani…

Olympia közbevág. Ne oly fellengősen. Maradjunk a realitásnál.

Kovács. Nem élek a realitásban, mióta önt szeretem. Én…

Olympia. Azt kérdeztem: mi a célja.

Kovács. A célom: Isten, ember és törvény előtt…

Olympia közbevág. Halt. Ez a mondat úgy kezdődik, mintha… Nagyon szigorúan néz rá. Így a házasságról szoktak beszélni.

Kovács. Igen.

Olympia. Ön megtébolyodott.

Szünet.

Kovács. Bocsásson meg… a fantáziámért.

Olympia. Nekem önt most itt kellene hagynom, ha nem volna mondanivalóm.

Kovács. Belátom, hogy lehetetlent mondtam. -33-

Olympia. Igen.

Kovács. Hát könyörgöm: lehessek… alázatos rabszolgája.

Olympia. Viszony?

Kovács. Miért nevezi így?

Olympia. Nevezzünk mindent a nevén. Gyorsan akarok magával végezni.

Kovács. Milyen változott hang.

Olympia. Minden szóra figyelnie kell. Házasság? Ez tréfa volt, feltételezem. Viszony? Ránéz, sötéten. Ki vagyok én?

Kovács. Asszony.

Olympia. De nem kapitány úr számára.

Kovács. Akkor én…

Olympia. Hallgasson kérem. Józanul, most kikapcsolva kettőnk között minden ostoba poézist és úgynevezett társalgást. Ez annak való, aki közeledni akar a másikhoz.

Kovács. De én ismerem… ismerem önnek egy érzését.

Olympia közbevág. Azt épp most verem agyon, ebben a percben. Amíg nagyra nem nőtt. Mert akkor visszaüt. -34-

Kovács. Tehát szeret.

Olympia. Csak hogy lássa, mennyire vége van itt mindennek, még azt is megmondom, hogy: igen. Én vágyat éreztem… és érzek ön után. De ez a vágy vágy marad. Ennek a vágynak én majd ellátom a dolgát.

Kovács. De miért?

Olympia. Nem vagyok polgári nőstény. Felsőbb ember vagyok. Hiszek még az élettani értelemben vett felsőbbségemben is. Én több vagyok, mint ember. Mi kötelezve vagyunk így cselekedni, mikor egy piszkos világ megbolondult körülöttünk.

Kovács. Még tegnap… lovon, mellettem… mikor rámszegezte a szemét… Még most is… a szeme… mást mond.

Olympia. Énnekem így kell élnem.

Kovács. Tíz év óta!

Olympia. Tizenegy év óta.

Kovács. Soha… senki…

Olympia. Maga előtt most nincs kedvem hazudni. Úgy áll előttem, mint holmi -35- orvos vagy cseléd. Férjem halála óta volt egyszer valaki az életemben.

Kovács. Kicsoda?

Olympia. Meg fog lepődni, mert felelni fogok erre a groteszk kérdésre. Tudnia kell, hogy kinek merészelt ajánlkozni, Kovács úr. Engem egy király szeretett.

Kovács. Egészen belesápadt.

Olympia. A nagy emlék. Most képzelje magát az én helyembe és nézzen le ebből a magasságból – Kovács úrra.

Kovács. Igen.

Olympia. Ért engem?

Kovács. Értem. Támadóan. De akarom is. Feléje mozdul. Nem tágítok. Ezen a világon semmivel nem fog elkergetni magától.

Olympia. Szegény paraszt.

Kovács felkapja a fejét.

Szünet.

Kovács. Az vagyok. De éreztem a vérét lüktetni. Táncolt velem.

Olympia. Mert tiszt. Ha püspök volna, kezet csókolnék önnek. Megcsókolnám a -36- gyűrűjét, mint ahogy táncoltam az egyenruhájával. Nem önnel.

Kovács keserű gúnnyal. És… ettől a pár kis csillagtól fénylett úgy a szeme?

Olympia. Nem. Bátran. Érdekelt, mint egy érdekes népies típus.

Kovács. Nem igaz. Az érzékeit érdekeltem.

Olympia. Önnek most mindent szabad, mert siralomházban van. Az érzékeimet? Egy ékszerboltban egyszer talán megőrülök és elrablok egy követ. Vagy tán egyszer könnyelműen kivégeztetek valakit. Ezt el tudom képzelni. De az érzékeim? Csak nem képzeli! Szegény parasztnak a fantáziája.

Kovács összeszorított szájjal hallgat. A szemébe néz.

Olympia. Végezzünk. Ne bánkódjék. Én kárpótoltam önt.

Kovács keserűen. Kárpótlás?

Olympia. Talán ebben az órában, ebben a percben ő felsége a császár önről beszél. Említettük egyszer ön előtt, hogy a császár -37- a legkedvesebb gyermekének mestert keres, aki lovaglásra tanítsa. Így kezdődnek az igazi nagy karriérek. Én írtam az apámnak. Száz meg száz közül ön lesz a szerencsés.

Kovács. Kifizet?

Olympia. Igen.

Kovács. Menjek el… lovásznak. Erre jó a paraszt.

Olympia. Cselédnek? Hogyne. Idegesen. Ne beszélgessünk sokat. Jöjjön tisztába magával. A modora kedves. De a kedvessége paraszt. Az ügyessége paraszt. A lóimádata paraszt. Az agyafurtsága paraszt.

Kovács feléje mozdul.

Olympia elhúzódva. Csak a tolakodása nem paraszt.

Kovács felkapja a fejét.

Olympia. Az őseim az ilyen ambiciókért a maga őseit nyársra huzatták. Nekem csak szavak maradtak. Paraszt. Vissza a fajtájához. Bearanyozott paraszt.

Kovács nagyon halkan, de határozottan. Ennek a sértegetésnek a magyarázata… -38- már… talán az orvost érdekelné. Ez az az ismert beteges vágy… embert vérig kínozni. Nem akarom kimondani a nevét.

Olympia. Kis szegény fantázia. Kómikus. Képtelen elhinni, hogy egyszerűen eldobom. Ehhez betegnek kell lenni? Menjen, szegény fiam. Szeszély volt. Még az se. És akármi volt, vége. Felejtsen. Igyék erős italokat. És… elég kellemes külsejű ember: szeressen szép nőket. De ott lent… maguknál.

Szünet.

Kovács szinte haptákban. Elmehetek, hercegnő?

Olympia. Igen.

Ettingenné belép.

Ettingenné. Olympia, nagyon sokáig vagy itt külön.

Csend.

Ettingenné. És maga? Jöjjön, kapitány úr, izgatottan várjuk.

Kovács. Nem mehetek, hercegnő. Búcsúzom tisztelettel. Feszesen hajol meg.

Ettingenné. Hová megy? -39-

Kovács. Inni erős italokat. Szeretni szép nőket.

Megfordul és kisiet jobbra.

Pillanatnyi szünet.

Ettingenné. Ez azért fantasztikus evvel a bridge-partieval. Már voltunk most hárman: én, Albert és a kapitány, és vártuk a nagykövetet, aki azt üzente, hogy rögtön jön. Most ebben a percben jött a nagykövet, de elment a kapitány, most megint csak hárman vagyunk. Most félegy van, én kilenc óra óta szervezem ezt a bridget és képtelen vagyok három játékosnál többre vinni. Itt volna Lina, de avval nem játszom.

Olympia. Te szándékosan beszélsz most ilyen részletesen a bridgeről?

Ettingenné. Igen.

Olympia. Miért?

Ettingenné. Úgy gondoltam, hogy a te ügyed annyira el van intézve, hogy még mi se beszélünk róla soha többé.

Olympia. Miért ne beszéljünk róla? -40-

Ettingenné. Megölted?

Olympia. Meg.

Ettingenné. Hát akkor… Kis szünet. Vagy szeretnél talán most könnyíteni egy kicsit a lelkeden? Akkor beszéljünk. Szivesen. Kis szünet. Fáj?

Olympia. Igen.

Ettingenné. Akkor nagyon kegyetlen lehettél.

Olympia. Igen.

Ettingenné. Nagyon?

Olympia. Még soha ilyen nem voltam.

Ettingenné. Ne mondd.

Olympia. Kevesebb nem használt volna.

Ettingenné. Ugyan.

Olympia. Kevesebbért holnap megbocsátott volna. Meg kellett sérteni úgy, ahogy csak egy nő egy katonát meg tud sérteni.

Ettingenné. És?

Olympia. És ez megtörtént. Szünet. Miért hallgatsz, anyám? Őt sajnálod?

Ettingenné. Nem. Téged csodállak. Milyen erős vagy. Hogy bírtad ezt? -41-

Olympia. Mert szeretem. E nélkül nem tudtam volna gyilkolni. És hiszek abban, amivel megöltem. Hiszek az emberek egyenlőtlenségében. Hiszek abban, hogy ő engem beszennyez még a vágyódásával is. Ebben hiszek, hiszek.

Ettingenné. Most… fáj?

Olympia. Jobban, mint vártam. De így kell lennie. Így tökéletesen sikerült.

Ettingenné. Szóval: vége.

Olympia. Örökre. Kivégeztem, mint Nagy Péter cár a fiát, akit szeretett, államérdekből, hitből.

Ettingenné. Mily megnyugtató, hogy a történelem mindenre tud egy példát a legmagasabb körökből.

Olympia. Ennek annyira vége van, anyám, hogy ma éjjel nyugodtan fogok aludni. Megvallom, két hét óta először.

Lina belép.

Lina. Jenny, azt hiszem végre sikerült az organizációd. Most már benn vannak ketten: Albert és a francia, itt vagy te, a harmadik… és… hol van a kapitány? -42-

Ettingenné. Azt hiszem, kiment a bálterembe.

Lina. Olympiához. Mi van, hát nem bridgezik?

Olympia idegesen. Nem tudom, miért kérdezed ezt éntőlem?

Ettingenné. Én feladom ezt a bridge-partiet, Olympia. Aludni fogunk menni.

Olympia. Igen, anyám. Fáradt vagyok. Ezt a cigarettát még elszívom.

Ettingenné. Lina kérlek, én itt maradok Olympiával. Vár, hogy Lina elmenjen, de Lina nem mozdul. Exkuzálj a franciánál és mondd meg Albertnek, hogy holnap reggel találkozunk a pályaudvaron; pont hétkor jön az uram.

Lina. Szóval bridge…

Ettingenné. Nem lesz. Szünet. Jóéjszakát, Lina.

Lina. Jóéjszakát. Nem akarok indiszkrét lenni, de ebből az egész szituációból, amely most itt van, úgy érzem, hogy valami történt, ami nagyon helyes volt és ami engem boldoggá tesz. -43-

Ettingenné. Jóéjszakát, Lina.

Lina. Jóéjszakát. Én is ott leszek a pályaudvaron.

Ettingenné. Reggel hétkor?

Lina. Mit csináljak? A szívem parancsolja. Drága Jennym, ha tudom, hogy csak egy kicsit is bosszankodol miatta, bevallom, hogy még most is szerelmes vagyok az uradba. Elsiet balra.

Kis szünet.

Ettingenné. Akarsz egy kicsit sétálni velem a parkban?

Olympia. Nem.

Ettingenné. Akarsz aludni menni?

Olympia. Nem. A bálterembe szívesen mentem volna. Zaj, fény, zenelárma jólesne most… de már vége.

Ettingenné. Pár ember lézeng csak. Nem lehetünk az utolsók. Innál valamit? Valami nehéz likőrt?

Olympia. Én nem. De ha te akarsz…

Ettingenné. Én nem merek. Nagyon erős Havannaszivart szívtam. Dobog tőle a szívem. Kis szünet. Istenem… holnapután: -44- Velence! Örülök neki. Korán reggel… a napfényben fürdő Canal Grande! Ah, minden évben szép ez az első reggel Velencében… gondolán végig a Canal Granden, a palazzók közt! Mindig új és friss ez a látvány. És szegény boldogult uradra gondolok, az ő családjára. Az Orsoliniak dozsék voltak. Ők uralkodtak ott. Tulajdonképpen az ő birodalma volt… sőt a te birodalmad! Milyen szép álmodozás a kis hajón…

Halkan belép jobbról és némán megáll előtte Krehl, a csendőralezredes, teljes díszben.

Ettingenné ránéz. Hidegen. Kérem?

Krehl. Ezer bocsánatot kérek, főméltóságú hercegnő. Bár nehány órával ezelőtt a bálon volt szerencsém bemutattatni főméltóságodnak, most megismétlem: Krehl János Farkas, császári királyi csendőralezredes, a kerület főparancsnoka. Tisztelettel kérem, kegyeskedjék megengedni, hogy valami fontos dologról jelentést tegyek.

Ettingenné. Tessék. -45-

Krehl. Ha parancsolna engem négyszemközt meghallgatni, úgy is állanék rendelkezésére.

Ettingenné. Ez a hölgy a lányom.

Krehl. Ahogy parancsolni méltóztatik. Olympiához. Krehl János Farkas, császári királyi csendőralezredes. Főméltóságú hölgyeim, szóról-szóra úgy mondom el, ahogy történt. Ebben a pillanatban jövök a telefonfülkéből, megállás nélkül, egyenesen ide. A hivatalomból jelentik, hogy Bécsből kerestek telefonon tizenkét óra negyven perckor. Személyes beszélgetést kívántak. Az inspekciós altisztem jelentette, hogy nem tartózkodom a hivatalomban, hanem itt vagyok, ahol a helyem van ma este: ő felsége születésnapi ünnepélyén. Alig veszem át ezt a jelentést, kettő perccel ezután, tizenkettő negyvenkettőkor, már a telefonhoz hívnak itt a Palace-ban. Odasietek. A bécsi rendőrigazgatóság szólít és a következőket mondja: értesülésünk van, hogy Mejrovszky, a híres nemzetközi szélhámos itt van, fürdőhelyünkön. -46- Azonnal figyelés alá veendő, szökés gyanuja esetén letartóztatandó. Rendőrtisztviselő már elindult Bécsből, reggel hét órakor itt lesz, további intézkedéseket ő foganatosítja.

Ettingenné. Igen, kérem. De bocsánat… mi közünk nekünk ehhez?

Krehl. A szélhámos huszártiszti egyenruhában tartózkodik itt. Ez ismert szokása. Kovács kapitány nem Kovács és nem kapitány, hanem Mejrovszky, a börtönviselt szélhámos. A világvárosok rendőrségeinek régi ismerőse. Legutóbb a párizsi nagykövetet csapta be. Nemzetközi, úgynevezett úri szélhámos, hamiskártyás, vasúti és szállodatolvaj. Tizenegy nyelven beszél.

Pillanatnyi szünet.

Ettingenné félájultan. A frafrafrafra-francia nagykövet mutatta be. Megkapaszkodik.

Krehl. Mit tudhatta ezt ő excellenciája?

Pillanatnyi szünet.

Olympia. És ön… most mit akar tőlünk? -47-

Krehl. Az én helyzetem végtelenül kényes. Volt szerencsém főméltóságtokat gyakran látni a… kapitány társaságában. Együtt lovagolni, reggelente. Kártyázni, minden este. Én tudom a kötelességemet ő felsége hadsegédjének családjával szemben. Kötelességemnek tartottam, mielőtt bármit is cselekedném, ezt főméltóságodnak bejelenteni. Ezt akkor is megtettem volna, ha nem is szólt volna a bécsi utasítás határozottan úgy, hogy: «szigorúan kímélendők ott időző magasrangú személyek érdekei». A két detektívem, aki itt volt az estélyen, most kizárólag őt figyeli. Nem szökhetik meg.

Ettingenné félájultan. Köszönöm. Nagyon köszönöm. Rettenetes. Kis szünet után. Olympia!

Olympia. Anyám, ez halálos.

Krehl. De főméltóságú asszonyom!

Ettingenné. Most mindenekelőtt hagyjon bennünket néhány percre magunkra. Aztán rögtön beszélni fogunk erről. Csak pár perc, amíg magamhoz térek. Itt valami -48- nagyon okosat kell csinálni. Csak botrányt ne.

Krehl. Úgyvan.

Ettingenné. Istenem… Meginog.

Olympia. Anyám!

Ettingenné. És reggel érkezik apád. Pont hétkor. És a főszerkesztők, akik itt vannak és jegyeznek. Ezt meg kell beszélni. Fenn a lakásunkon. Nem, azt nem lehet. Ön jöjjön ide vissza. Feltűnés nélkül. Mondja kinn, hogy valami protekciót akar tőlünk. Valami kegyes közbenjárást a kabinetirodánál.

Krehl. Parancsára, főméltóságú asszony. Hány perc mulva parancsolja, hogy visszatérjek?

Ettingenné. Öt perc… Négy perc… Pár perc, amíg levegőt kapok.

Krehl szalutál és jobbra elmegy.

Ettingenné. Egy kis levegőt… Gyere… két percre a parkba… Istenem… Indul, de hirtelen megáll, nagyot sikolt és megtántorodik.

Olympia. Anyám! Mi az? -49-

Ettingenné. A leveled! Most jut csak eszembe! Apád talán épp ebben a percben áll a császár előtt… és lelkesen ajánlja neki, hogy a legkedvesebb leányát bízza egy… börtönviselt rablóra! Levegőt kérek! Kérlek… levegőt akarok! Gyere! Indul.

Olympia. Erőt mutatni, anyám. Még találkozhatunk emberekkel. Itt, erre, az olvasószobán keresztül… Támogatja.

Ettingenné. Úgyvan. Még pedig mosolyogva. Mosolyogj.

Olympia. Jó, anyám, én már mosolygok. De mosolyogj te is.

Ettingenné. Mindjárt, fiam. Várj egy kicsit. Erőlteti a mosolygást. Így. Mosolygok?

Olympia. Meglehetősen, anyám.

Ettingenné. Akkor gyerünk gyorsan, fiam, amíg bírom.

Keserves vigyorgással gyorsan kisiet balra, Olympia közvetlenül utána.

FÜGGÖNY. -50-

Ugyanott történik, tíz perccel későbben. Mikor a függöny felgördül, balról belép Ettingenné és Olympia.

Ettingenné. Hála Istennek, egy kicsit magamhoz tértem. Persze, csak testileg. Leül, fellélekzik. Soha nem hittem volna, hogy ilyen fontos, hogy elég levegőt kapjon az ember. Mennyi ideig sétáltam a kertben?

Olympia. Tíz percig.

Ettingenné. Talán már itt is volt azóta az a csendőrőrmester.

Olympia. Alezredes.

Ettingenné. Hát alezredes. Kínosan vigyorog.

Olympia. Kérlek, anyám, úgy látom, még mindig mosolyogsz. -51-

Ettingenné. Ez nem mosoly. Ez vigyorgás. Tudniillik most nem tudom abbahagyni. Várj csak. Erőlködik. Már nem vigyorgok?

Olympia. Már nem annyira, anyám.

Ettingenné. A monogrammos melltű is megvan?

Olympia. Ne aggódj, anyám, minden megvan. A nagy ékszerek a safeben vannak, a kicsikből pedig semmi sem hiányzik, pontosan megnéztem minden gyöngyöt, minden követ.

Ettingenné. Rettenetes. És még azt mondja, a papát ismeri. Együtt sétáltak Karlsbadban. Sírva. A papa biztosan nem engedte olyan közel magához, mint mi.

Olympia türelmetlenül. Jó, jó, de most mit cselekszünk, anyám?

Ettingenné letörölve könnyeit. Én tudni fogom, az biztos. Öt perc mulva tudni fogom, mit kell tenni. De most még nem tudom elkezdeni. Csak addig a rendőrség ne hamarkodja el a dolgot. Az biztos, -52- hogy intézkedni kell. Cselekedni kell. Tehát először is vallj be mindent.

Olympia. Nincs mit.

Ettingenné. Mi volt köztetek?

Olympia. Semmi.

Ettingenné. Mennyi semmi?

Olympia. Semennyi semmi. Mondjunk már sokat, anyám: ha nagyon akarok túlozni: flört.

Ettingenné. Szerencsétlenség. Apád! Apád, ha megtudja, hogy ki ez az ember!

Olympia. Ha arra a percre gondolok, mikor az apám ezt megtudja… Csak azért nem lövöm agyon magamat, mert az apámat oly végtelenül szeretem.

Ettingenné szemrehányással. És anyádat?

Olympia. Ó! Megcsókolják egymást, Olympia szemeit törli.

Ettingenné. És az udvar! És Lina! Kiáltva: Lina! Lina! És a többi százezer Lina! És ő felsége! Ha arra a hideg kék szemére gondolok, legjobb szeretnék rögtön mérget venni. Ilyen dolgokban -53- még a saját családját se kíméli. Mily magasztos a kegyetlenségében. Kiáltva: És apád! És ismét apád! Apád, aki rablót csempész a császári családba. Ez ráadás a flörtre. Mit írtál neki? Legalább hűvösen ajánltad?

Olympia. Még ha hűvösen ajánltam volna is: ismered a papát, ha én kérek tőle valamit. De melegen ajánltam.

Ettingenné. Milyen melegen?

Olympia. Azt írtam: «apám, most mutasd meg, hogy’ szeretsz.»

Ettingenné. Őrült voltál?

Olympia. Nem. Csak valami formában ki kellett, hogy törjön belőlem ez az érzés.

Ettingenné. Na most kitört. Jól kitört. Egy remény van. Hogy apád nem kapta meg a levelet. Kis szünet után felkiált: Szentisten! Ajánlva küldted.

Olympia. Igen.

Ettingenné vigyorogva. Én csudálkozom magamon, hogy már nem választottam a legegyszerűbb megoldást. Tíz -54- gramm morfium és minden rendben van örökre. Ha apádra nem gondolnék… már odaát volnék a túlvilágon. Nekünk végünk van. Hirtelen más hangon: Vallj be mindent.

Olympia. Nincs több.

Ettingenné hitetlenül emeli fel ujját. Du… Olympia!

Olympia. Ich schwöre Dir. Du kennst mich ja.

Ettingenné. Ich kenne Dich, el is hiszem, fiam.

Olympia önmagát gúnyolva. Paraszt. A bearanyozott paraszt. Ó, de okos voltam, hogy nem engedtem.

Ettingenné. Ördögöt voltál okos. Hát most nem volna mindegy?

Kopogtatás.

Ettingenné sóhajtva. A csendőr. – Szabad.

Krehl jobbról belép.

Krehl. Már kétszer bátorkodtam itt jelentkezni. -55-

Ettingenné. Igen. Kicsit a levegőre mentem. És a lányom felszaladt az ékszereket megnézni.

Krehl. Remélem… semmi hiány…

Ettingenné. Nem. Nem hiányzik semmi. Sírva. Csak az életünk boldogságát vitte el! Hirtelen letörli könnyeit és összeszedi magát. Hát kérem. Hirtelen. Nem hallanak itt bennünket?

Krehl. A bálnak vége. Széthúzza a hátsó függönyt. Látszik a park. És a parkban… egy lélek sincs… csend és sötétség. Összehúzza a függönyt.

Ettingenné. Hát kérem. Tiszta fejjel és okosan. Először is, mi a tényállás. A tényállás: lányomnál: flört, nálam: bridge. Ön értelmetlenül néz rám. Talán nem tudja, mi az: flört?

Krehl. Hogyne tudnám, főméltóságú asszony. Négy gyermekem van.

Olympia megrémül.

Ettingenné. Annak ahhoz semmi köze. Ön téved. Flörtnek nevezzük azt az ártatlan évődést… -56-

Krehl közbevág. Ó! Pardon! Ezer bocsánat! Hogyne! Tudom! Flört az a szelíd kis finom kokettéria, ártatlan kacérkodás…

Ettingenné. Úgyvan.

Krehl. Hogyne! Én ostoba! Ezer bocsánat! Összetévesztettem a bridge-zsel.

Ettingenné megrémül.

Ettingenné. Ön ismét téved. Bridge egy kártyajáték.

Krehl bámul.

Ettingenné. Bridge egy ártatlan játék, amit négyen játszanak. Flört egy ártatlan játék, amit ketten játszanak.

Krehl. Köszönöm. Bocsánat tudatlanságomért. De vidéken élek.

Ettingenné. Szóval bridge és flört. Bridge részemről. Részemről, alezredes úr. Flört, fájdalom, lányom részéről. Figyelmeztetem, hogy legyen okos. Ön drága árat fizet azért, hogy családi titkainkba beavatjuk. Nem szeretek túlozni, de az életével játszik. Azt mondta: vannak gyermekei. -57-

Krehl. Igen.

Ettingenné. Nahát. Ön apa és katona. Úgy beszéljünk egymással, mintha itt ülne ő felsége és ránk nézne avval a hideg kék szemével.

Krehl haptákban áll.

Ettingenné. Köztünk most nincs hazugság, nincs színlelés és nincs titok. Olympia, beszélj nyíltan, mint az orvos előtt.

Olympia. Könnyű, múló szimpátiával fogadtam ezt az embert. Bíztam az egyenruhájában. Tiszt! Ő félreértette jóságomat és szemtelen lett. Most már megértem. Tolakodó lett. Megsértettem, elkergettem. Most itt tartunk.

Ettingenné. Ön beláthatja, hogy itt nem lehet a normális szabályok szerint eljárni. Ígyvan?

Krehl. Igenis.

Ettingenné. Ne csudálkozzék azon, amit mondani fogok. Mi most e nélkül az ember nélkül nem határozhatunk. Mondtam, hogy ne csudálkozzék, de ön ismét -58- értelmetlenül néz rám. Úgy látszik, ez szokása. De nem baj. Azonnal ide kell hivatni.

Krehl. Kit?

Ettingenné. Azt az embert.

Krehl. A szélhámost?

Ettingenné. Azt.

Krehl. Az étteremben ül. Idehozatom.

Ettingenné. Ön ne «hozassa». Ön nem «hozatja». Ön kimegy, keres egy boyt, a boy menjen Kovács kapitány úrhoz, én hívatom ide, bridge-ügyben.

Krehl feszesen. Kimegyek, keresek egy boyt, a boy menjen Kovács kapitány úrhoz, főméltóságod hívatja ide flört… pardon… bridge-ügyben.

Ettingenné. Úgyvan.

Krehl jobbra kisiet.

Olympia. És én, anyám?

Ettingenné. Itt maradsz.

Olympia. De anyám…

Ettingenné. Itt maradsz. Most már egy szó ellenvetést ne halljak. Most átvettem -59- a kommandót, most én parancsolok. Szünet, várnak.

Krehl belép.

Krehl. A boy érte ment.

Ettingenné. Akkor várjunk.

Szünet.

Krehl. Kies gyógyfürdőnk rádiumtartalmú hőforrása remélhetőleg jót tett főméltóságtok egészségének.

Ettingenné. Nagyon jót tett.

Szünet.

Krehl Olympiához. Főméltóságodnak is.

Ettingenné. Neki pláne.

Szünet.

Krehl. Remélhetjük, hogy a jövő szezónban ismét meg méltóztatik tisztelni kies gyógyforrásunkat?

Ettingenné. Feltétlenül. Egyáltalán, soha máshová nem fogunk menni, mindig csak ide jövünk. Képzelheti.

Krehl meghajol.

Hosszabb szünet.

Olympia súgva. Nem kellene leültetni ezt a csendőrt? -60-

Ettingenné. Nem. Csak álljon.

Kis szünet. Kopogtatás.

Ettingenné. Szabad.

Kovács belép, jókedvűen.

Kovács. Kezüket csókolom. Bridge-ügy? Hát mégis lesz bridge? Ilyen későn?

Senki nem felel. Kínos hallgatás.

Kovács mosolyogva néz szét, Krehlt nézi. Mi ez, kérem?

Krehl. Krehl csendőralezredes vagyok, a kerület főparancsnoka. A törvény nevében felszólítom, igazolja személyazonosságát.

Kovács csudálkozva néz Krehlre.

Krehl. Újból felszólítom, igazolja magát.

Kovács bámulattól szótlanul néz a hölgyekre.

Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos. Hamiskártyás, vasúti és szállodatolvaj.

Kovács. Ön megbolondult.

Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos.

Kovács. Ön olyan rettenetesen blamirozza most magát, hogy becslésem szerint -61- negyvennyolc órán belül nyugdíjba megy.

Krehl. Ön Mejrovszky, a szélhámos. Reggel hétkor itt lesz egy úr Bécsből, az ön egész anyagával.

Kovács. Egy úr Bécsből?

Krehl. Egy detektív a bécsi rendőrségtől. Már a gyorsvonaton ül. Ön reggel hétig tagadhat. Addig azonban az én vendégem. Nos? Még tagadja?

Kovács tanácstalanul néz egyikről a másikra.

Krehl. Nincs sok értelme. Reggel hétkor itt lesz az ujjlenyomata. Nos?

Kovács idegesen vonogatja a vállát.

Krehl. Ön Mejrovszky. Igen?

Kovács vállát rándítva, halkan. Igen.

Krehl. Na végre!

Általános mozgás.

Kovács. Igaza van. Nincs értelme.

Krehl. A törvény nevében őrizetbe veszem. De mert szemtelen viselkedésével egészen a legmagasabb körökig merészkedett… -62-

Ettingenné. Jó, jó, alezredes úr, csak ne gorombán. Kovácshoz. Kérem. Hogy mi közünk nekünk ehhez. Ön ezt kérdezi.

Kovács. Nem kérdezem.

Ettingenné. Nem kérdezi. Nyel egyet.

Kovács. Nem. Mert tudom.

Krehl dühösen kardjához kap. Viselkedjék…

Ettingenné. Kérem, ne kapkodjon. És különösen fémtárgyakhoz ne kapkodjon. Ez egy konfliktus, amelyet nem a fegyverek fognak eldönteni. Kovácshoz. Hát kérem. Hogyis kezdjem el. Oly nehéz.

Kovács. Majd én segítek. Hát… ha már rájöttek, hogy ki vagyok, hát: igen. Mejrovszky vagyok. Többször büntetve. Ausztriából kitiltva.

Krehl. Tudjuk. Ismerjük uraságod életrajzát. A dolog világos. Az ön magyarázatára nincs szükség. Mindenesetre letartóztatom és a fogházba szállítom.

Ettingenné. Ön nem tartóztat és nem szállít. Ezt nem lehet. Én megállapítom, hogy ön botrányt akar. Világraszóló udvari -63- botrányt. Idefigyeljen. Ön katona és önnek gyermekei vannak. Ezt az embert futni kell engedni. Ez a kívánságom. Hogy hogyan, az az ön dolga. Ön már tudni fogja ennek a technikáját. Értette?

Krehl haptákban. Értettem.

Ettingenné Kovácshoz. Hallotta ezt?

Kovács. Hallottam. Futni.

Ettingenné. Úgyvan.

Kovács. Csakhogy én nem futok.

Ettingenné. Ön nem fut?

Kovács. Nem.

Ettingenné. Ön azt mondja, hogy nem fut.

Kovács. Szó sem lehet róla. Mit tettem? Semmit. Nem lehet nekem itt semmi bajom. Itt jogrend van. Itt vannak ügyvédek és bíróságok. Nekem minden büntetésem pontosan le van ülve, az utolsó percig. Ha az alezredes úr lefog, elítélhetnek pár napra egyenruha tiltott viseléséért, kihágás, száztizenötödik paragrafus, három-négy napi elzárás. Azonkívül hamis név használata, kihágás, kétszáznegyvenhetedik -64- paragrafus, pár napi elzárás. Mindössze egy hét az egész. Tán annyi se. Itt minden számlám az utolsó fillérig ki van fizetve. Senkinek nem hiányzik semmije. Táncoltam, ez nem bűn. Lovagoltam, az se bűn. Bridgeztem, és ön a tanum, hercegnő, minden egyes esetben veszítettem. Ön volt oly szerencsés a pénzemet elnyerni.

Ettingenné. Lehet ezt túlélni?

Krehl. Nem, főméltóságú asszony.

Kovács. Én nem futok. Én megyek. Még pedig az újságokhoz megyek.

A két hölgy rémülten mozdul.

Kovács. Legfeljebb egy héttel későbben. Nagy külföldi lapokhoz megyek. Tanum az egész fürdőközönség. Nem mondom, hogy világszenzáció lesz, de el fogja olvasni mindenki. Emlékirataim! Mejrovszky ausztriai kalandjai udvari körökkel! Mejrovszky… aki talán már ki is van nevezve lovaglómesternek a császár kedvenc leánya mellé… hála udvari összeköttetéseinek. Érdekes cikksorozat, úgy-e? Teljes nevekkel. Ezért sok pénzt -65- szoktam kapni Párizsban a Matin-től. Egymillió példány. Hétköznap. Vasárnap több.

Krehl. Zsarolni akarsz, gazember!?

Kovács. Igen.

Krehl neki akar menni. Én téged össze-vissza vagdoslak.

Ettingenné. Ne! Ne! Csak hagyja zsarolni. Hiszen ezt várom már, mióta bejött. Én csak nem ajánlhattam fel neki! Hála Istennek, hogy már zsarol. Csakhogy itt tartunk! Kovácshoz. Hát kérem, szélhámos úr. Mint látom, maga okos és modern ember. Mit akar a csendes eltűnésért és az örök hallgatásért?

Kovács. Nézze. Én hajlandó vagyok holnap elutazni. Svájcból sürgönyzök, hogy leestem a lóról, kitörtem a lábamat, nem lehetek lovaglómester. Küldök orvosi bizonyítványt is. És hajlandó vagyok garanciákat adni, hogy soha nem tud meg senki semmit. Kovács kapitány volt, elutazott, kitörte a lábát, nincs többé. Ezt a nevet, ezt a ruhát nem használom többé. -66-

Ettingenné. Mennyi kell?

Kovács. Nem pénz kell.

Ettingenné. Szentisten! Mit akar?

Kovács Olympiára néz. Kínos csend. Én szerelmes vagyok a hercegnőbe.

Krehl a kardjához kap nagy zörgéssel.

Ettingenné. Ne mindig azt a kardot! Az Isten szerelméért! Hidegvér! Kovácshoz. Beszéljen, fiam. Beszélni szabad.

Kovács Ettingennéhez. Hercegnő, én a szerelmem áldozata vagyok. A szó szoros értelmében. Én csalni jöttem ide. Mint mi mondjuk: dolgozni. Ilyen helyen pár napig szoktam maradni, valamit elkövetni és eltűnni. De itt megjártam. Szerelmes lettem, nem követtem el semmit és nem voltam képes elmenni. Pedig tudtam, hogy ez lesz a vége. Ezt már napok óta várom. De… őrült vagyok. Igen. Ilyen szerelmes még nem voltam életemben.

Ettingenné rövid szünet után, fagyosan. Szóval: mi kell?

Kovács. Azt nem mondhatom meg másnak, csak a szép hercegnőnek. -67-

Krehl kardjához kap. Én téged leváglak!

Ettingenné. Maga nem vág. Se le, se föl. És egyáltalán, ne ugráljon, mert maga aztán igazán megjárhatja.

Krehl csudálkozva. Én?

Ettingenné. Igenis, maga. Az én türelmemnek is van határa.

Krehl. Főméltóságod úgy bánik itt velem, mintha én volnék a vádlott.

Ettingenné. Még lehet! Nézze meg az ember! Nagy csend, Olympia némán zokog. Te pedig ne zokogj. Itt most ebben a pillanatban mindenünk kockán van. Ki lehet mondani, mert a szélhámos jobban tudja, mint mi. Atyád ő felsége hadsegédje, te pedig a leendő császárné udvarhölgye vagy. Ez sorsdöntő perc. Itt cselekedni kell, mégpedig gyorsan.

Olympia. Mit értesz, anyám, az alatt, hogy: cselekedni?

Ettingenné. Nem vagyok hajlandó magyarázatokba bocsátkozni. -68-

Olympia. Nem tudom, mit kívánsz, anyám.

Ettingenné. Én semmit se kívánok. Rendreutasítlak azért, mert azt mondtad, hogy én bármit is kívánok. Itt most minden rád van bízva. Ha a világbotrányt akarod, én és szegény apád, mi téged oda is követünk. Elutazunk Délamerikába, örökre. Illetve nem utazunk, mert apád ezt nem éli túl. De ha csak egy perccel is túléli, azt a percet arra fogja felhasználni, hogy a családját kiirtsa. Te tudod, hogy én most nem túlzok. Mejrovszky úr, a mi színeinkben. Mejrovszky úr a császári családban, mint bizalmi ember. Mejrovszky úr, a kedvenc táncosod. Olympia mozdulatára felelve. Jó, jó, igen. Ezt a megjegyzést vártam. Az én bridge-partnerem. De te hoztad hozzám. Jó, jó, ezt a második megjegyzésedet is vártam. Én nyertem tőle. Mindegy. Választani nem nehéz. Ennek viselni a következményeit? Nem. Inkább a halál.

Szünet. -69-

Krehl haptákban. Főméltóságú asszonyom. Én távozom. És rendelkezésükre egész éjszaka a közelben fogok tartózkodni. Meghajol és indul.

Ettingenné. Menjen a pokolba.

Krehl visszafordul. Parancsol?

Ettingenné. Semmi.

Krehl. Valamit méltóztatott mondani… Nem hallottam jól.

Ettingenné nagyon idegesen. Valamit mondtam, ami pillanatnyi felháborodásommal függött össze. Most lecsillapodtam és nem tudnám ismételni, mert hiányzik hozzá a hirtelen harag. Ön ismét értelmetlenül néz rám. Legyen nyugodt, ez így van jól. Távozhatik.

Krehl némán tiszteleg és jobbra elsiet.

Szünet.

Kovács. Ha szabad egy szerény kérdést megkockáztatnom: mit szándékozik válaszolni, szép hercegnő?

Szünet.

Olympia félájultan. Anyám. Mit válaszolnál most te az én helyemben. -70-

Ettingenné lorgnonjával megnézi Kovácsot. Hogy’ felelhetek én erre, mikor a szélhámos úr ezt nem tőlem kérdezte. Ha ő ezt tőlem kérdezte volna, attól félek, tudtam volna neki felelni, mikor… könnyekkel a hangjában… egy hatszázéves család becsületéről van szó. De tőlem nem kérdezte.

Kovács határozottan. Nem.

Szünet.

Olympia. Borzalom… Anyám…

Szünet.

Ettingenné. Ez ama ritka esetek egyike, amikor egy anya nem áldozhatja fel magát gyermekéért.

Szünet.

Olympia félájultan, halkan. Kérlek anyám, hagyj magamra vele.

Ettingenné. Nem félsz?

Olympia. Nem.

Ettingenné. Jó. Magadra hagylak… ha követeled! Te védeni fogod magadat a -71- végletekig. Itt vagyok a szomszéd szobában. Ha szükséged van rám, szólíts.

Megcsókolják egymást, Ettingenné sírva balra el.

Nagy szünet.

Olympia halkan. Mit akar?

Kovács halkan, határozottan. Magát.

Olympia. Ön gazember. Ön börtöntöltelék.

Kovács lehajtja fejét.

Olympia. Ezért akart olyan sürgősen beszélni velem.

Kovács. Ezért.

Olympia. Érezte a csendőrt.

Kovács. Igen. Megszökhettem volna már délután. Nem tettem. Egy paraszt megtette volna.

Olympia. Nem paraszt. Visszavonom. Dehogy! Ránéz.

Kovács. Nem félek a szemétől. Ez most már egy egészen más affér. Most le vagyok leplezve. Börtön-ember. Micsoda könnyebbség. Fellélekzik. Most máskép is beszélünk majd, édesem. Most nem kérek. Most -72- követelek. Hogy szikrázik a szeme! Minden gondolatát tudom. Most lecsukatna engem a várbörtönbe, étlen-szomjan. Hogy ott haljak meg, lassan, kínosan.

Olympia. Igen. Szórul-szóra.

Kovács. De ennek vége. A középkornak vége.

Olympia. Felkérem, ne folytasson egy társalgást, amit egy más emberrel kezdtem. Beszéljen a maga nevében, börtönviselt zsaroló.

Kovács. Az arcán gőg és fájdalom. Így indultak a vérpadra a francia forradalomban az arisztokraták.

Olympia. Így.

Kovács. Irtózva és örülve. Olympia csudálkozva néz rá. Örülve, hogy feláldozhatják magukat a királyért.

Olympia. Ebből a szennyből, amit ez a perc jelent, felemel engem a szenvedés, amit érzek.

Kovács. Ez nagyon szép mondat volt, bár egy kicsit fellengős. Szóval főméltóságod martírnak érzi magát. -73-

Olympia. Igen.

Kovács. Csudálom, hogy nem méltóztatik öngyilkosságra gondolni.

Olympia. Ha segíthetnék ezzel a szüleimen, a császárom házának hírnevén és az én nevemen, már megtettem volna. De csak rontanék mindezen. Szemébe nézek a hóhérnak.

Kovács. Méltóztatik parancsolni valami erős italt?

Olympia. Nyomorult ajánlat.

Kovács. Az ötlet nem az enyém. De jó. Ez elkábítja az embert.

Olympia. Talán mindjárt narkózis. Martír, aki előbb elaltattatja magát.

Kovács. Csak azért ajánlottam, mert csudálom, hogy így bírja ezt a helyzetet.

Olympia. Amit ön most tesz, azt a balkáni hegyek közt megtehetné velem egy fegyveres rabló. Ez nem piszkol.

Kovács. Na ennek igazán nagyon örülök. Érdekes, milyen bátran tud a szemembe nézni.

Olympia. Hiába akarja folytatni a -74- huszártisztet. Az nincs itt. Mi két idegen új ember vagyunk: a merénylő és az áldozat.

Kovács. Egy órával ezelőtt szeretett.

Olympia. Nem magát. Őt.

Kovács. Lehet ezt külön választani?

Olympia. Igen.

Kis szünet.

Kovács. Szeretném… pardon… illetve: az a másik… szeretné megkérni, hogy üljön le.

Olympia. Ne udvariaskodjék. Ezt visszautasítom.

Kovács. Megkönnyíteném a helyzetét, ha goromba volnék?

Olympia. Igen. Leül. Kérem. Leültem.

Kovács. Vagyis még maradhatok egy kicsit.

Olympia. Ne gúnyolódjék, mert minden, amit teszek, nem én vagyok.

Kovács. Hát kicsoda?

Olympia. Egy rab, az ön hatalmában. Rabló. Pénzt vagy életet. -75-

Kovács. Tévedés. Csak életet. Egy órai életet. Én mint ember…

Olympia. Ön nem ember.

Kovács. Hát mi vagyok?

Olympia. Ön a szerencsétlenség. Az öné vagyok, de úgy vagyok az öné, mint a fuldokló a viharos tengeré.

Kovács. Szabad érdeklődnöm főméltóságodnál, hogy mi az utolsó kívánsága?

Olympia. Néhány kérdés kínoz.

Kovács udvariasan int, hogy kérdezzen.

Olympia. Ölt embert?

Kovács. Nem.

Olympia fellélekzik. Csak csalt. Lopott.

Kovács. Igen.

Olympia. Persze… ékszert.

Kovács. Többnyire.

Olympia. Nőktől.

Kovács. Ideadták.

Olympia. Nem értem.

Kovács. Nem érti, hogy ideadták?

Olympia. Ön ellopta.

Kovács. De csak akkor, ha nem adták ide maguktól, kéjjel. -76-

Olympia. Kéjjel?

Kovács. Hagyjuk. Ezt maga nem érti.

Olympia. És a házassági ajánlat?

Kovács. Mindig evvel kezdjük.

Olympia. És mivel végzik?

Kovács. Értéktárggyal.

Olympia. Itt… mit akart elkövetni?

Kovács. Gyöngysort.

Olympia. Tőlem? A gyöngysorához nyúl.

Kovács. Nem. Öntől semmit. Soha.

Olympia. Szentimentális tolvaj. Szamár.

Kovács. A mamájától akartam.

Olympia. Hogyan? Kéjjel? Vagy…

Kovács. Nem, nem! Rendesen!

Olympia. Ezért vesztett a bridge-ben.

Kovács. Igen.

Olympia. És ezért lovagolt velem.

Kovács szünet után. Nem. Magával…

Olympia közbevág. Köszönöm, társalgást nem kérek. Csak választ arra, amit kérdezek.

Kovács. Tessék.

Olympia. Sokat ült börtönben?

Kovács. Sokat. -77-

Olympia. Rabruhában?

Kovács. Igen.

Olympia. Rettenetes. A rózsám ott van a vállán.

Kovács. Az ő vállán. Leveszi, mosolyogva morzsolja össze.

Olympia. Hol tanult lovagolni?

Kovács. Amerikában.

Olympia. Akkor hogy hívták?

Kovács. Monsieur Legrand.

Olympia. Mi volt?

Kovács. Műlovar.

Olympia. Hol?

Kovács. Cirkuszban.

Olympia. Mi az apja?

Kovács. Suszter. Rigában.

Olympia. És… hol tanult kosztümöt viselni?

Kovács. Uniformist?

Olympia. Ez most már nem uniformis. Egy katona leánya előtt ne merje így nevezni. Ez legföljebb jelmez.

Kovács. Jelmezt viselni nem tanul az ember. Tehetség dolga. -78-

Szünet.

Kovács. Több kérdés nincs?

Olympia. Nincs.

Kovács. Mindent tud?

Olympia. Igen. Hirtelen felijed.

Kovács. Mi az?

Olympia. Mintha… jönne valaki.

Kovács. Legyen nyugodt hercegnő. Amíg az a csendőralezredes él, addig ide nem jön be senki.

Szünet.

Kovács. Az idő múlik.

Olympia. Maga rendelkezik. Mire vár?

Kovács. Egy jó szóra. Kapok?

Olympia. Nem.

Kovács. Egy tekintetet.

Olympia. Nem.

Kovács. Szeret.

Olympia. Nem.

Kovács. De… őt? A tegnapit?

Olympia. Igen.

Kovács. Mit változtat a kosztüm azon, amit egy nő egy férfiben szeret. -79-

Olympia. Kosztüm?

Kovács. Amit az ember cselekszik, az majdnem mindig csak kosztüm. Maga a példa.

Olympia. Én?

Kovács. Egy órával ezelőtt maga volt hóhérnak öltözve.

Olympia. Igen.

Kovács. A mögött egy vágyódó asszony volt. Nem lehetek én e mögött az elfuserált tolvajélet mögött egy szeretni való ember?

Olympia. Rabló. Rabló.

Kovács. Ne szidjon. Feleljen.

Olympia. Nem.

Kovács. Ez a programmja?

Olympia. Igen.

Kis szünet.

Kovács. Az idő múlik. Egy jó szót kérek.

Olympia. Nem.

Kovács. Még csak percei vannak. Aztán itt áll főméltóságod, átmenet nélkül.

Olympia. Rabló.

Kovács. Az Isten szerelméért… de -80- hát csak mégis jobb, hogy én vagyok a rabló és nem más?

Olympia. Nem.

Kovács. Ki volna jobb?

Olympia. Egy kínai. Akivel nem lehetne beszélni.

Kovács. És akkor?

Olympia. Tiszta volna a szenvedésem.

Kovács. Így nem az?

Olympia. Nem.

Kovács. Mert szeret.

Olympia. Igen. Nem! Nem magát. Őt.

Kovács. És én mint férfi…

Olympia közbevág. Nem férfi.

Kovács. Hát?

Olympia. Szerencsétlenség. Erőszak.

Kovács. És nem érdekli főméltóságodat egy ilyen új helyzet: erőszak, attól, akit szeret?

Olympia hirtelen feláll.

Kovács. Parancsol?

Olympia. Ne kínozzon tovább.

Kovács. Meg méltóztatik engedni, hogy ezt sürgetésnek fogjam fel? -81-

Olympia. Nem bírom tovább.

Kovács megfogja a kezét. Ne reszkessen. Hisz most már igazán nem vagyok paraszt. Fél?

Olympia emelt fővel. Nem.

Kovács gyengéden átkarolja. Ha már rabló… talán mégis csak jobb, hogy… ismerős rabló… régi, jó, megszokott rabló… úgyszólván házi rabló… akit szeretünk is egy kicsit… úgy-e?

Olympia remegve. Nem! Könnyezve. Szenvedni akarok!

Kovács. Azt nem fog, édesem.

Olympia. Ne mondja ezt! A tiszta szenvedést akarom! Könyörgöm… segítsen ebben… útáltassa meg magát! Legyen rossz, gonosz, durva!

Kovács. Van eszemben! Hosszan megcsókolja. Szenved?

Olympia a vállára hajolva. Nem. Gazember. Pillanatnyi szünet után. Gazember.

Kovács kedvesen, súgva. Ezt tessék csak ismételni, folyton hangoztatni, nehogy elfelejtse, -82- hogy itt erőszak történik. Megcsókolja.

Olympia. Gazember. Mereven áll és nézi. Gazember.

Kovács suttogva. Hol várjam? Beszéljen. Egy óra az életem. Hajnalban el kell tűnnöm.

Olympia. Maga…

Kovács megragadja a két kezét. Pssszt!

Olympia suttogva. Maga nem ember. Hóhér.

Kovács. Igen. Hóhér. Tenger.

Olympia. Szerencsétlenség.

Kovács. Úgyvan. Nem ember. Tűz. Víz. Vihar. Rabló.

Olympia. Gyilkos. Gazember.

Kovács félkézzel még mindig Olympia kezét fogva, fellebbenti a hátsó függönyt és kinéz a sötét terraszra. Senki. Sötétség. Csend. Innen ki… átszaladunk a parkon… el messzire… Hirtelen Olympiára dobja katonaköpenyét. A derekát átkarolva kiviszi. -83-

Olympia közben, elhalón. Gazember. Gyilkos. Gazember.

A függöny becsapódik mögöttük.

Szünet.

Ettingenné balról belép, körülnéz. Leül. Az angol folyóiratot, amelyet magával hozott, olvasni kezdi. Felsóhajt. Aztán tovább olvas.

Kopogtatás.

Ettingenné. Ki az?

Krehl belép.

Krehl feszesen áll meg és hallgat, várakozóan.

Ettingenné miután ránézett, tovább olvas.

Szünet.

Krehl. Bátorkodom jelenteni… hogy a terraszon keresztül mintha suhanó, elsuhanó alakokat láttam volna… amint suhantak… egy nőt és egy férfit.

Ettingenné lebocsátja ölébe a folyóiratot. Hány gyereke van?

Krehl. Négy, főméltóságú asszony.

Ettingenné. Mennyi idős a legfiatalabb?

Krehl. Öt éves. -84-

Ettingenné. És a legidősebb?

Krehl. Tizennégy.

Ettingenné. Fiú?

Krehl. Igen.

Ettingenné tovább olvas.

Szünet.

Krehl. A suhanó alakokban határozottan felismertem…

Ettingenné felnéz a füzetből. Abból a fiúból én tábornokot csinálok. Nem most mindjárt. Idővel. Most csak intézetbe adjuk. A fiú jelentkezzék nálam Bécsben, szeptember elsején.

Krehl. Parancsára, főméltóságú asszony.

Ettingenné tovább olvas.

Szünet.

Krehl. A suhanó alakokban határozottan felismertem…

Ettingenné. Ön bizonyára álmos.

Krehl. Parancsára, főméltóságú asszony.

Ettingenné tovább olvas.

Szünet. -85-

Krehl. A suhanó…

Ettingenné felnéz a füzetből. Ha az ember álmos… akkor az ember aludni megy, alezredes úr.

Krehl feszesen áll.

Ettingenné felkel és odalép hozzá. Méltóságteljesen: Mi most mind a ketten nyugovóra térünk, alezredes úr. Ön azzal a boldog érzéssel, hogy áldozatot hozhatott a gyermekéért. Ezért nagyon, nagyon irigyli önt, mint apát, egy anya, akitől a sors megtagadta azt, hogy ezt a kötelességét teljesíthesse. Csókra nyujtja kezét. Isten önnel.

Krehl kezet csókol, hosszasan.

Ettingenné. Isten önnel. Elhúzza kezét. És… köszönöm ezt a forró könnyet, amelyet a kezemre csöppentett… alezredes úr. Meghatva lebeg el balra. Krehl rajongó pillantást vet rá, sarkon fordul és elsiet jobbra.

FÜGGÖNY. -86-

Ugyanaz a szín. Másnap reggel. A nagy háttér-függöny most szét van húzva. Napfényes terrasz látszik, jobbról és balról nehány lépcsővel le a parkba. Fák, virágok. A szoba közepén terített reggeliző asztal, virággal, négy székkel. Jobbról és balról elől egy-egy karosszék.

Mikor a függöny felgördül, Ettingenné egyedül ül az asztalnál. Reggelizik. Teát iszik. Vajat ken.

Kis szünet után balról belép Olympia.

Olympia. Jóreggelt, anyám.

Ettingenné. Jóreggelt, drága gyermekem.

Olympia. Miért nem keltettél fel reggel? Most, látod, nem voltam kinn a pályaudvaron, mikor a papa megjött. -87-

Ettingenné. Oly mélyen aludtál. Sajnáltalak felkelteni.

Olympia. Pedig tudod, mily boldogság nekem látni, mikor a papa így megjön valahová… hogy felderül a szigorú arca… mikor meglát. Ilyenkor oly világosan érzem, mennyire szeret.

Ettingenné. Úgy beszélsz apádról, mintha nem apád volna, hanem… anyád.

Olympia. Szeretem a papát.

Ettingenné. Már találkoztatok?

Olympia. Hogyne. De csak egy pillanatra. Megcsókolt és szaladt átöltözni. Örültem, hogy nem beszéltünk. Én nem tudok hazudni neki.

Ettingenné. Majd én, édes fiam. Majd én. Folyton Olympia arcát vizsgálva. A papa nagyszerű színben van.

Olympia. Hála Istennek.

Ettingenné. Micsoda pompás szervezet. Ötvennyolc éves. Negyvenet mutat. És harmincötnek látszik. Ülj le drága gyermekem. Apád mindjárt lejön. Okvetlenül meg akar fürdeni a rádiumos -88- vízben. Szereti ezt a vizet. Hisz benne.

Olympia. Igen.

Ettingenné. Ülj le, drága gyermekem.

Olympia leül.

Ettingenné. Egy kis teát? Vizsgálva nézi.

Olympia. Kérek.

Ettingenné miközben önt neki. Tegnap este óta nem láttalak. Azért nézlek.

Olympia. Ne olyan sötéten.

Ettingenné. Mit ne olyan sötéten?

Olympia. A teát.

Ettingenné vizet tölt a teához. Egy kis forró vizet töltök utána. Így elég világos?

Olympia. Köszönöm, most jó.

Ettingenné pillantással a terrasz felé. A nap már kora hajnalban oly melegen tűzött, hogy úgy nézem, ma nagy hőség lesz. Négy órakor felébredtem, már meleg volt.

Olympia. Igen?

Ettingenné. Aztán nem is tudtam elaludni. Sírtam.

Olympia. Ugyan. Miért sírtál? -89-

Ettingenné. Oly nyugtalan voltam…

Olympia. Na és most már megnyugodtál kissé?

Ettingenné. Hogy megnyugodtam… azt talán nem lehet mondani. De valamivel több bizalmam van a jövőben, mint éjfél után egy órakor volt. Örömmel látok… ha nem tévedek… a te arcodon is… némi bizalmat a jövőben. Vár, de nem kap választ. Bár nem tudom, hogy jól látom-e. Sóhajt. Oly optimista vagyok! Vizsgálódva nézi lányát. Gondolod, hogy indokolt a nyugalmam?

Olympia. Egy csepp tejet kérek, anyám.

Ettingenné felkel, a tejért nyúl. Egy csöpp tejet. Felemeli a kannát. Nem felelsz anyádnak a kérdésére. Nem kap választ, tejet önt. Egy nő élete az áldozatok sorozata. Leül. Kenjek egy kis vajaszsemlét?

Olympia. Kérek, anyám.

Ettingenné vajat kenve. Pedig hidd el, vannak titkok, amelyek befogadására csak egy anyaszív képes. -90-

Olympia. Ne oly vastagon, anyám.

Ettingenné. Mit ne oly vastagon?

Olympia. A vajat.

Ettingenné. Jól van, drága gyermekem. Nagyon jól van. Sóhajt. Vékonyan fogom kenni. Kenve. Mikor még nem volt egyház a világon, az anyaszív volt az egyetlen gyontatószék.

Olympia. Milyen szép gondolat, anyám. Olyan, mint egy költemény.

Ettingenné már könnyekkel a hangjában. Én nem kérdezek tőled semmit. Itt a zsemléd fiam. Én nem kérdezek tőled semmit. Vékonyan kentem. A mai világban egy anyának csak kötelességei vannak. Eheted, fiam, a vaj friss. Sírós hangon. Úgylátszik, jogai már nincsenek az anyának. Kis szünet. Idegesen. Nem felelsz anyádnak a kérdésére? Nem kap választ. A gyermek éli a maga életét. Kis szünet. A maga életét éli a gyermek. Az anya pedig aggódva áll itt… és könnyekkel a szemében kérdezi önmagától… Majdnem sírva. Miért nem tudom én a -91- gyermekemről éppen azt, amit legjobban szeretnék tudni? Kérdezi az anya. Szünet. Ezt kérdezi az anya. Egyre hangosabban kérdezi ezt az anya. Szünet. És a válasz? Hallgatás.

Olympia. A legtöbb esetben.

Lina belép.

Lina. Zavarlak benneteket?

Ettingenné. Se jobban, Lina, se kevésbbé, Lina, mint máskor, Lina, kedves Lina. Vajat ken, dühösen.

Lina leül reggelizni. Olympiához. Apád oly szép és friss, mint ifjúkorában volt, mikor szerelmes voltam belé. Kenj nekem is egy kis vajaskenyeret, Jenny, ha már benne vagy. – Hirtelen vonultatok vissza tegnap éjjel.

Ettingenné. Nagyon elfárasztott az estély. A keveredéstől mindig fejfájást kapok.

Lina. Ne kend olyan vékonyan. Szeress jobban egy kicsit.

Ettingenné. Azt hittem, fogyni akarsz. -92-

Lina. Miért? Szeretnéd, ha kevesebb volna belőlem?

Ettingenné. Kérlek, édesem. Vastagon fogom kenni. Dühösen ken.

Lina Olympiához. Neked is fájt a fejed?

Ettingenné. Igen. Egyszerre.

Olympia. Nem.

Lina. Már most igen vagy nem?

Olympia. Mama úgy kényeztet engem.

Lina. Csak mert úgy láttam, mintha sétáltatok volna a parkban.

Ettingenné. Pár percig. Levegőre volt szükségem. Nem éreztem jól magam.

Lina. De azért mégis későn mentél aludni.

Ettingenné. Olvastam itt az olvasóban. De nem sokáig.

Lina. Én nem tudtam aludni. Meleg volt. Egész éjjel az ablaknál ültem.

Ettingenné. Az ablaknál ültél.

Lina. Az ablaknál ültem. És kinéztem.

Ettingenné. Kinéztél.

Lina. Olyan szép ez a park éjszaka. Ezek a nagy sötét fák. És alattuk az árnyak. -93- Bokrok és más magasabb zöldségek. És ha az ember figyel: titkos zörejek.

Ettingenné. Zörejek?

Lina. Halk zörejek… mintha suttogó árnyak suhannának el a fák alatt.

Ettingenné. Poétikus.

Lina. Poézis és biztonság. Mily megnyugtató: egy csendőrtiszt, aki némán fel-alájár a ház előtt. Mint egy őr. Ez a figyelem, úgy látszik, nekünk szól.

Ettingenné. Igazán nagyon figyelmesen viselkednek itt velünk szemben.

Lina kis szünet után. A kapitány még nem jelentkezett?

Ettingenné. Nem.

Lina Olympiához. Ma reggel nem lovagoltok?

Olympia. Nem hiszem. Ma a papa… Meglátja Ettingen tábornokot, aki jön a terrasz felől. Örömmel. A papa! Feláll.

Tábornok belép.

Tábornok Olympiához. Nem, nem… ne zavartassátok magatokat. Téged megcsókollak még egyszer, mert te vagy az én -94- büszkeségem. Megcsókolja, gyengéden leülteti. Folytassátok. Leül, háttal a terrasznak. Folytassátok.

Albert belép.

Albert. Jó reggelt!

Tábornok. Ülj le, Albert.

Albert. Köszönöm, én már reggeliztem.

Lina. Természetesen az ágyban.

Albert. Nem «természetesen az ágyban», hanem «az ágyban». Negyven éve ott reggelizem.

Lina. Természetesen.

Albert mérgesen. Mit akarsz ezzel a «természetesen»-nel? Olyan jellemző az rám nézve, hogy az ágyban reggelizem? Már korán reggel kezded?

Tábornok. Lina, én katonai rangom minden tekintélyével neki adok igazat. A megjegyzésednek irónikus hegye volt. Vagy hogy mondják? Éle vagy hegye?

Ettingenné. Éle.

Tábornok igen erélyesen. Akkor: éle. Éle volt. -95-

Lina. Ha te mondod, akkor úgy van. Rajongó arccal. Neked mindig igazad van. Az egész világon csak neked van igazad.

Tábornok. Lina, ne légy érzéki.

Ettingenné Tábornokhoz. Akarsz enni valamit?

Tábornok nagyon erélyesen. Köszönöm, nem kérek. Fürdő előtt ki van zárva. Feleségére néz. Azt mondod, hogy egyem?

Ettingenné. Igen.

Tábornok nagyon erélyesen. Akkor eszem.

Ettingenné. Egy kis sonkát?

Tábornok. Az aztán ki van zárva! Sonkát reggel? Nem vagyok egy vad őrült!

Olympia. Oly jó, papa. Egyél.

Tábornok nagyon erélyesen. Ha olyan jó… add ide. Érte nyúl. Majd később megyek fürdeni. A tálra mutat. De saláta nélkül.

Olympia kérlelően. Salátával!

Tábornok harsányan. Salátával! Vesz belőle. Ezt az egy napot ki akarom használni. Kétszer fogok fürdeni. -96-

Olympia. Az sok.

Tábornok harsányan. Egyszer fogok fürödni! Most délelőtt. Átveszi a teáscsészéjét. Kezedet csókolom. Iszik egy kortyot. Higyjétek el, nincs kolosszálisabb üdülés egy tábornok számára, mintha mások parancsolnak neki. Én így pihenem ki magamat a sok fárasztó parancsolástól. Ennél a két angyalnál. Csak ne féljetek, édeseim. Parancsoljatok parancsolni.

Albert jobboldalt ülve a falnál. Különös, hogy abban is van valami kritizálni való, hogy az ember az ágyban reggelizik.

Lina. Kicsoda kritizálta azt?

Ettingenné. Hagyjátok ezt, kérlek. Fülöp tiszteletére rendezitek ezt a veszekedést?

Tábornok. Lina nem változik. Ilyen volt húszéves korában is.

Lina. Ezt köszönöm. Látod, épp az előbb mondtam, hogy te se változtál ifjú korod óta.

Tábornok. Lina, ne légy érzéki.

Ettingenné. Rendeltél fürdőkabint? -97-

Lina. Ez a… kabin most arra való, hogy az érzéki társalgást más irányba térítse?

Ettingenné. Úgyvan. – Rendeltél kabint?

Tábornok. Nem. Erélyesen. Nem is rendelek! Ha én odamegyek, legyen kabin! Felháborodva. Csak nem állok oda előjegyeztetni!

Ettingenné. Akkor nem kapsz.

Tábornok harsányan. Tehát odaállok előjegyeztetni! Odasétálunk Alberttel. Asszonyokra mindig hallgatni kell. – Kevés kompótot kérek!

Ettingenné. Kitünő.

Tábornok harsányan. Sok kompótot kérek. Átveszi.

Lina. Mondd, Fülöp, hogy tudsz te meglenni e nélkül a két asszony nélkül, csak egy napig is?

Tábornok. Tudod, hogy? Erélyesen. Sehogy! – Mondd, kérlek és te hogy tudsz meglenni egy percig is megjegyzések nélkül? -98-

Ettingenné. Lina úgy tele van élettapasztalattal, okossággal és kritikával, hogy ha nem tudnám, hogy ez csak a mondanivalónak a túltengése nála, azt kellene hinnem, hogy nem szeret bennünket.

Lina. Igazságtalan vagy.

Albert magában, oldalt, hangosan. Azon fennakadni, hogy az ember ágyban reggelizik és nem asztalnál. Nem megy a fejembe, hogy mi ebben a rendkívüli. A walesi herceg, a spanyol király ágyban reggelizik. Sándor cár az ágyban ebédelt, viszont Napoleon az ebédlőben született. Kiki a gusztusa szerint.

Tábornok. Elég! Elég! Jól van. Fogadjátok az eddigiért forró köszönetemet, de ezzel aztán családi diszharmóniában mai szükségletem fedezve van. Akinek a hangját leginkább szeretném hallani, az hallgat.

Ettingenné. Ma hallgat. Anyja kérdéseire sem felel.

Tábornok. Pedig jó hírem van számodra! – Miért vagy oly szótlan, gyermekem? -99-

Olympia. Téged nézlek, apám. A szemedet. Ezt a szép szigorú tekintetedet.

Tábornok. Szigorú? Pedig most igazán igyekeztem kedélyes lenni. Jókedvem van, mert jó hírt hozok.

Albert. Én inszcenálok családi diszharmóniát?

Tábornok hirtelen. Erre ne te felelj, Lina! Ezt ő önmagától kérdezte.

Albert. Én nem inszcenálok családi diszharmóniát!

Tábornok. Látod, már felelt is önmagának. Pont. Hát most hagyjatok engem is szóhoz jutni. Igen? Linához. Szabad?

Lina. De Fülöp…

Tábornok. Nahát, Drága Olympiám, azt hiszem, mindjárt jobb kedved lesz, ha ezt meghallod. Abban az órában, mikor a leveledet megkaptam, jelentkeztem ő felségénél.

Olympia. Drága jó apám…

Tábornok. Elmondtam neki a leveled tartalmát. És hozzátettem: ha az én lányom -100- ezt írja erről a Kovács Andrásról, akkor ez csak a fele a jónak, amit róla tud. Lányom oly óvatos, mint egy nagykövet. Ő felsége megköszönte a jelentésemet és ezt mondta.

Mindenki közelebb hajlik a tábornokhoz, feszült figyeléssel.

Tábornok. «Meghatottan köszönöm, hogy leánya még nyári frisseségében is rám gondol…» Diadalmasan néz körül. Mindenki visszahajlik.

Tábornok. «Mily gyöngédség ez»… folytatta…

Mindenki megint hozzáhajol és figyel.

Tábornok… «Mily gyöngédség ez az ön kedves leányától. Ő tudja, mennyire szeretem gyermekemet, és milyen nagy gondom az, hogy feddhetetlen tanítót találjak számára.» Ezt mondta ő felsége, talán nem szóról-szóra, esetleg a szavak máskép voltak elhelyezve az ő nyilatkozatában, de a lényeget garantálom. Diadallal néz körül.

Ettingenné szívén a kezével. Istenem… -101-

Tábornok Olympiához. Nos? Mit szólsz ehhez?

Olympia. A császár Európa első gentlemanje.

Tábornok. Ez egy frázis a lapokból. Melegebben kellene tudomást venned ilyen meleg szavakról. Ő felségének remegett a hangja, mikor azt mondta: «Köszönöm, Ettingen, nagyon köszönöm». Szeméhez nyúl. Öreg katona vagyok. Nekem mindenem, felséges császárom kegye.

Ettingenné. Amelyet bírsz is.

Tábornok. A legteljesebb mértékben. Dacára ellenségeinknek. Most az elbeszélésben itt egy pillanatra megállok, mert ünnepélyesen meg akarom köszönni az én drága lányomnak… Feláll, a többiek is… hogy alkalmat adott nekem arra, hogy felséges császáromnak bizalmi szolgálatot tehessek. Te jóságos gyermek! Ime, te még segítesz is atyádon, te még erősíted is atyád pozícióját! Ez jólesik annak, akit oly sokan szeretnének elmarni a császár oldala mellől. Fogadd izgatott köszönetemet. -102- Szeméhez nyúl, könnyet töröl le. De gyerünk tovább. A nők leülnek.

Ettingenné. Kihül a teád, igyál egy kortyot.

Tábornok erélyesen. Ha beszélek, nem iszom! Csend. Igyam? A két nő igent bólint. Iszom! Iszik, leül. Szóval ez tegnap reggel történt. Tegnap délután aztán ezzel kapcsolatosan újabb kijelentést tett ő felsége, öt óra körül, a Praterben, a kocsiban.

Lina. Mit mondott a kocsiban?

Tábornok. A felség mindig kegyes hozzám és mindig elégedetten szokott nyilatkozni családomról. Máskor is dícsér benneteket. De tegnap délután…

Lina… a kocsiban.

Tábornok… a kocsiban egyszerre megszólalt és… és… Most nem értem, miért hangsúlyozod azt, hogy a «kocsiban?»

Lina. Én hangsúlyozom?

Tábornok. Igenis, a kocsiban. Mellette ültem a kocsiban.

Lina. Igen! Tudom!

Tábornok. Hát akkor mit akarsz? -103-

Lina. Én?

Tábornok rosszalólag csóválja fejét, aztán folytatja. Egyszerre megszólalt és ezt mondta: «Az ön asszonyai nemcsak mintaképei a viselkedésnek, hanem a legokosabb asszonyok is Ausztriában.» Ezt mondta. Linához. A kocsiban.

Lina helybenhagyólag. Kérlek.

Tábornok. Ezt mondta, aztán komor arca gyengédebb kifejezést öltött.

Ettingenné boldogan. Gyengédebb kifejezést!

Tábornok. Azt hiszem, nem tévedtem. Gyengédebbet.

Ettingenné kéjjel. Ó!

Tábornok. És ezt mondta. Előveszi noteszkönyvét, mind közelebb hajolnak, Albert is feláll és odalép. De szóról-szóra! Szemüveget tesz fel, olvas. «Ettingen, ön nekem hű tanácsadóm. Sohase bántam meg, ha önre hallgattam. De tudom, hogy önnek is van tanácsadója: az ön szép és okos lánya. Ettingen, ha az ön lánya valakit méltónak tart arra, hogy az én imádott -104- gyermekem tanítója legyen, akkor én azt az embert elfogadom. Már egy fél éve keresek lovaglómestert, akire rábízhassam és nem találok. Pedig azalatt háromszor találtam miniszterelnököt Magyarország számára és négyszer Ausztria számára. De most meg vagyok győződve, hogy végre megvan az ideális ember. Felírtam a nevét. Mondja meg a lányának, hogy hálás leszek neki ezért.» Meghatottan néz körül. Nagy csend. Visszateszi a noteszkönyvet. «Hálás leszek neki ezért!» Egy könnyet töröl le.

A nők csészéikbe néznek.

Tábornok. Bocsássátok meg könnyeimet. Öreg katona vagyok.

Kovács megjelenik a terraszon és megáll.

Tábornok észreveszi, hogy a hölgyek most mind a terraszra néznek. Megfordul. Odanéz.

Pillanatnyi szünet.

Kovács. Főméltóságú uram, Kovács András százados a császári és királyi huszonhatodik huszárezredtől alázatosan jelentkezik. -105-

Ettingenné lassan felemelkedik a székéről, kezével a szívén.

Olympia rögtön utána szintén feláll lassan.

Pillanatnyi csend.

Tábornok még mindig Kovács felé fordulva, mosolyogva, közvetlen hangon. Ne ilyen ünnepélyesen, kapitány úr. Gyere be szépen és mondd: jóreggelt. Kezet nyujt neki.

Kovács belép, kezet fog a tábornokkal, mélyen meghajolva.

Tábornok. Tegnap nem is tudtam, hogy ismered a hölgyeimet.

Lina. Oh ismerjük! Sőt! Nagyon jól ismerjük!

Kovács kezet csókol Ettingennének. Az a szerencse ért, hogy… kezet csókol Olympiának… már itt tartózkodásom első napján… kezet csókol Linának és megy Albert felé… Dupuy gróf ő excellenciája bemutatott ő főméltóságaiknak. Jóreggelt. Meghajol Albert előtt.

Albert kezet fog vele. Jóreggelt. -106-

Tábornok. Látod, ezt nekem akkor nem írták meg.

Kovács. Nem vagyok olyan fontos személy, főméltóságú uram.

Tábornok. Egyáltalán, olyan rövid leveleket írtak, hogy csuda. Ilyen nagy betűkkel írnak. Két mondat négy oldal. Ülj le kérlek.

Kovács. Köszönöm. Határozott léptekkel megy a baloldalt álló karosszék felé és leül.

Tábornok mosolyogva nézi Kovácsot. Számodra szenzácionális jó hírt hoztam.

Kovács. Ah!

Tábornok. Olympia azt írta, nem tudsz róla. Ő meglepetésnek szánta. Nem rontom el az örömét. Majd ő közli veled. Helyesen cselekszem, lányom?

Olympia. Mint mindig, papa.

Tábornok Kovácshoz. Mióta vagy itt?

Kovács. Két hete.

Tábornok. Ah! Tavaly Karlsbadban, ha jól tudom… csak pár napig…

Kovács. Öt napig. -107-

Tábornok. Aztán egyszerre váratlanul eltűntél.

Kovács zavartan mosolyogva. Igen.

Ettingenné és Olympia, akik eddig Kovácsot nézték, most hirtelen a reggelihez nyúlnak.

Tábornok. Titokzatos ügyek. Mi? Fiatalság. Úgy nézzetek rá, hogy ez az egyetlen ember, akivel órákig tudtam sétálni Karlsbadban. Mikor ti Svájcban voltatok.

Lina. Ő igen jól sétál.

Tábornok. Nehezen szoktunk össze. De aztán határozottan összeszoktunk. Remélem, az asszonyaimat is olyan jól mulattattad, mint akkor engem. Érdekes kalandos történeteket mesélt. Tréfákat is. Nehezen nevettem. De aztán határozottan nevettem. Te az egész világot bejártad, úgy-e?

Kovács. Sokat utaztam. Úton sokat tanul az ember.

Tábornok. Az már igaz.

Kínos szünet.

Lina. Nyelveket is úton tanult? -108-

Kovács. Nem. Úton csak gyakoroltam. A nyelvtanhoz elmélyedés kell. Magányosság. Négy fal közt pár hónap alatt egy nyelvet meg lehet tanulni.

Tábornok. Csak nem alkarod elhitetni velünk, hogy kolostorban tanultad?

Kovács nevetve. Nem!

Mindenki kínosan nevet. Ettingenné tovább nevet, mint a többi és csak a tábornok szigorú pillantására hallgat el.

Lina. Jenny azt mondja, nyelveket nem lehet tanulni.

Ettingenné. Én mondtam?

Lina. Tegnap este mondtad. Hogy ez speciális tehetség.

Ettingenné. Lehet, hogy mondtam, lehet, hogy nem mondtam.

Lina. Mikor kártyázni mentetek, akkor mondtad.

Kínos szünet.

Kovács. Kártyázni, azt úton tanultam. Tengeri hajón.

Ettingenné. Úgy? -109-

Kovács. Igen.

Tábornok Ettingennéhez. Bridgeztél vele?

Ettingenné kínos mosollyal. Óh igen.

Tábornok. Azt nagyon megtanulta azon a tengeri hajón. Kártyaművész! Nekem elszedte az egész pénzemet Karlsbadban, bridgeben.

Ettingenné összerezzen.

Lina. Jenny visszanyerte tőle.

Ettingenné kínos nevetéssel. Igen.

Tábornok. Mi az, peched volt? Nagy peched lehetett.

Kovács. Nagy pechem volt. Illetve a főméltóságú asszonynak volt nagy szerencséje.

Ettingenné. Óriási szerencsém volt.

Tábornok. Jenny nagyon szeret nyerni.

Lina. Az kellemes is. Kovácshoz. Nem gondolja?

Kovács. Nem mindig kellemes. Néha jön aztán egy pillanat, amikor nem kellemes.

Kínos szünet. -110-

Tábornok. Igen. És az én Olympiám… hallgat. Komoran hallgat.

Olympia. Csak véletlen, papa.

Tábornok. Meddig maradsz itt?

Kovács. Ma elutazom.

Tábornok. Hova?

Kovács. Őszintén megvallva, még nem tudom. Mindenesetre északnak megyek.

Lina. Azt hittem délnek megy.

Tábornok. Te is? Mi is.

Kovács. Gondoltam rá, de… nem mehetek délnek. Északra megyek.

Lina. Miért?

Tábornok. Ilyet sohase kérdezz, Lina. Ilyesmi mögött mindig asszony van.

Kovács. Keletporoszországban… most lovasversenyek vannak.

Tábornok a többiekhez. Jó lovas, mi? Megérdemli azt a… Szájára teszi a kezét. Hallgatok. Nem árulok el semmit. Jól teszem, lányom?

Olympia. Igen, papa.

Lina. Tegnap elvitte az első díjat a díjlovagláson. -111-

Albert. Teljes joggal.

Tábornok. Szép volt a díjlovaglás?

Albert. Nagyon szép.

Tábornok. Te természetesen nem vettél részt.

Albert dühösen feláll és elfordul tőlük.

Lina. Látod, hogy természetes?

Tábornok feláll, Kovácshoz. Sajnálom, hogy nem láttam a kunsztjaidat. Viszont örülök, hogy egyáltalán látlak ismét… és… Szájára teszi a kezét… Nem szóltam semmit.

Kovács katonásan meghajol.

Tábornok. De viszont most nem fogsz megszökni előlem, mint tavaly. Elutaztál, mielőtt meghívtalak volna. Hát most hívlak meg. Látni akarlak télen, Bécsben.

Kovács. Köszönöm a nagy megtiszteltetést. Ha ugyan a garnizonból el szabad mozdulnom.

Tábornok. Onnan el fogsz mozdulni. Majd meglátod, mennyire el fogsz onnan mozdulni. Végignéz rajta. Pompás példány -112- vagy. Határozottan örülök neked. Nem is tudod, mennyire örülök!

Kovács. Végtelenül köszönöm, főméltóságú uram.

Pillanatnyi szünet.

Tábornok. Nna. Egy kérdés, Jenny. Most nem emlékszem hamarjában: megyek én most fürdőt rendelni, vagy nem megyek fürdőt rendelni.

Ettingenné. Te mégy fürdőt rendelni.

Tábornok. Köszönöm. Kovácsra néz. És te?

Kovács. Én… búcsúzni jöttem a főméltóságú hölgyektől.

Tábornok. Hát csak búcsúzzál. Mi megyünk fürdőt rendelni. Előre, Albert. Te búcsúzzál el az asszonyoktól, és te mindig mulattasd őket. Este úgyis elutazunk.

Lina. Milyen kár.

A következőket igen gyorsan.

Ettingenné. És milyen kár, hogy te nem jöhetsz velünk. -113-

Lina igen gyorsan. Nem tudom ugyan, hogy miért nem mehetek veletek…

Ettingenné még gyorsabban. Úgy tudom, a te kúrád még egy hétig tart.

Lina még ennél is gyorsabban. Kedves Jenny, ami az én kúrámat illeti…

Tábornok kommandírozva. Állj! Hirtelen csönd: mind a kettő elhallgat. Karonfogja és elhúzza Linát. Majd nekem fogod elmondani a kúrádat, drága Linám. Lassan indulnak a terraszon balra, Albert követi őket. Távozásközben beszélnek. És meg fogod nekem mondani, hogy az előbb mért hangsúlyoztad azt, hogy «a kocsiban!»

Lina. Én hangsúlyoztam, hogy «a kocsiban»? Hangsúlyoztam: «a kocsiban»?

Albert. Igenis hangsúlyoztad. Utánozza. «A kocsiban». «A kocsiban».

Lina hadarva. Te azt mondtad, hogy «a kocsiban», és én gépiesen ismételtem: «a kocsiban».

Tábornok. De miért ismételted?

Lina. «A kocsiban»?

Albert. Úgyvan. Miért ismételted? -114-

Lina. Én azt mondtam…

Tábornok. Gúnyosan mondtad: «a kocsiban»!

Lina. Én…

Tábornok. Gúnyosan mondtad: «a kocsiban»!!

Eltűnnek mind a hárman, de még kívülről is hallatszik: «A kocsiban!» «Én?» «Gúnyosan!» «Én?» «A kocsiban!»

Ezt a szalónban álló három személy némán, mozdulatlanul várta végig.

Szünet, amíg elmennek.

Ettingenné. Mi ez, kérem?

Kovács. Hogy méltóztatik érteni ezt a kérdést.

Ettingenné. Mi ez az egész? Mi történik itt?

Kovács. Semmi különös.

Ettingenné. Ön még itt van? Ön még nem utazott el és nem törte ki a lábát? Ön még idemerészkedik az uramhoz?

Kovács. Voltam bátor említeni, hogy tavaly Karlsbadban… -115-

Ettingenné gúnyosan. Kártyázott vele. Én… én… Olympiához fordul… én hozzád fordulok felvilágosításért.

Olympia. Ha a betyároknak van becsületük, akkor neki már ma hajnalban el kellett volna utaznia.

Kovács lehajtott fejjel. Nem voltam rá képes.

Olympia. Meg akar ölni engem? Mert most aztán már nincs más hátra.

Kovács halkan, szerényen. Hercegnő, most egy kis kellemetlen meglepetés következik. Szünet. Én nem vagyok Mejrovszky, a szélhámos.

Ettingenné. Hát?

Kovács. Kovács András kapitány.

Ettingenné egy székhez támaszkodik, aztán lezökken rá.

Olympia felkapott fejjel, vadul bámul Kovácsra.

Szünet.

Kovács egyszerűen, közvetlenül. Kovács András kapitány a császári és királyi huszonhatodik huszárezredtől. Egy kis -116- tréfa. Tulajdonképpen tényleg csaló vagyok, de csak azért, mert kiadtam magamat csalónak. Ritka eset a logika történetében, hogy valaki azzal, hogy kiadja magát valaminek, automatice azzá is válik.

Olympia. Én ezt önnek nem hiszem el.

Kovács. Meg fog róla győződni, idővel.

Ettingenné. Ön oly vakmerő, hogy képes most valami újabb csavarintással… Nézi. Magyarázza meg, amit mondott!

Kovács. Mondtam már: kis tréfa volt. Olympiához. A parasztnak a tréfája. Egy kis büntetés. Meg méltóztatott engem sérteni. Nem a becsületemben. De valahol egész mélyen, ott valahol a becsület körül, hercegnő. Mikor kimentem… «erős italokat inni»… és… «szép nőket szeretni»… elhatároztam, hogy… Abbahagyja.

Szünet.

Olympia. Mit határozott el?

Kovács. Bementem a kávéházban a telefonfülkébe. Ennél egyszerűbb dolog nincs is a világon. Felhívtam a csendőrt -117- és azt mondtam neki, hogy a bécsi rendőrség beszél. Én mondtam neki, hogy Kovács, az Mejrovszky. Ez volt az egész. A többit méltóztatik tudni.

Olympia. Hazudik.

Kovács. Dehogy. – A kávéházból telefonáltam a hotelbe. Máskor április elsején szoktam ilyent csinálni. Most nem tartottam magamat a dátumhoz. Telefontréfa. Telefonáltam neki, aztán letettem a kagylót és visszaültem a barba erős italokat inni. És várni, hogy mi lesz ebből. Aztán értem jött a boy. Aztán én… bejöttem ide főméltóságtokhoz.

Ettingenné. És miért csinálta ezt? Mit akart?

Kovács. Mondtam már. Büntetni. Ha szégyenlik a parasztot, jó, kapnak egy gazembert. Tudtam én, hogy avval szóbaállnak. Csak a paraszttal nem.

Ettingenné. Mindennek az az ostoba csendőr az oka.

Kovács. Miért? Nem volt az ostoba. Még olyan csendőr nem született a világra, -118- aki az ilyenbe be nem esik. Mit csinált volna szegény?

Ettingenné nagy beszédbe kezd. Én most a leghatározottabban kikérem magamnak, hogy ön…

Tábornok a terrasz felől jön.

Tábornok Ettingennéhez. Ő esküszik, hogy csak gépiesen ismételte.

Ettingenné. Mit? Kicsoda?

Tábornok. Lina. Azt, hogy «a kocsiban».

Ettingenné. Miféle kocsiban?

Tábornok. Hagyjuk. Nem ezért jöttem vissza. Csak azt akartam mondani, hogy ne várjatok, rögtön kaptam kabint. De a fürdővel eltelik egy óra is. Hát hol találkozunk?

Ettingenné. Ahol parancsolod, Fülöp.

Tábornok. Én majd megparancsolom, de előbb te tégy egy propozíciót.

Ettingenné. Proponálom, hogy mi felsétálunk előre a Kurhausba és te gyere oda.

Tábornok. Jó. Kitünő. Hát egy óra mulva. Olympiához. Tudja már a titkot? -119-

Olympia. Még nem.

Tábornok. Miért kínozod? Mamádnak van egy nagyon okos mondása: férfit megölni, de nem kínozni.

Ettingenné nagyon idegesen. Mit akartál az előbb… valami kocsival?

Tábornok mosolyogva. Semmit. Hisz ismered Linát.

Ettingenné. Mi az, megint mondott valamit?

Tábornok. Hagyjuk ezt. Kovácshoz. Te ma délután revanche-ot fogsz adni nekem. Kihasználom a pechedet. Kártyázni fogsz velem. Ettingennéhez. Az apja is kitűnő kártyás volt. De ebből a fiúból nem nézett ki ez. Olyan csendes, komoly fiatal tiszt volt.

Kovács. Szerénységem tiltotta a főméltóságú hölgyeknek azzal büszkélkedni, hogy főméltóságod tanítványa voltam.

Tábornok. Hogyne, hogyne. A hadiiskolában. Hogyne. Nem mondom, hogy a legjobb tanítványom volt…

Kovács nevetve. Nem! -120-

Tábornok. De határozottan a tanítványom volt. Egyike volt a legközepesebbeknek. Ha az apja nem lett volna régi bajtársam… hát… Igaz! Édesapád hol van most?

Kovács. Nyugdíjban. Visszament parasztnak a falujába.

Tábornok. Jól van az öreg úr? Karon fogja.

Kovács. Hála Istennek jó egészségben van.

Tábornok melegen. Ha írsz neki, nagyon szépen tiszteltetem.

Krehl megjelenik a terraszon.

Mindenki odanéz.

Krehl nagyot bámul.

Tábornok. Na, mi az, fiam?

Krehl. Főméltóságú uram, Krehl János Farkas császári királyi csendőralezredes alázatosan jelentkezik, mint a kilencedik csendőrkerület parancsnoka.

Tábornok. Köszönöm. Akar valamit?

Krehl. Ettingennére néz. -121-

Ettingenné. Miért néz ön rám? Tőlem akar valamit?

Krehl. Főméltóságodnak…

Ettingenné. Nos? Tekintetével belefojtja a szót.

Krehl. Mély tisztelettel meg akarom köszönni…

Ettingenné. Hja úgy. Fülöp, én voltam olyan merész és kilátásba helyeztem a te pártfogásodat az ő fia számára. Neki van egy tizennégyéves, derék, csinos, rendkívül tehetséges fia, aki tábornok akar lenni.

Tábornok. Bravó.

Ettingenné. Nem most rögtön. Idővel. Hálás szeretnék lenni az alezredes úrnak. Ő olyan önfeláldozóan őrzött bennünket… engem és Olympiát… hogy mind a ketten nagyon kérünk…

Tábornok. Nagyon szívesen, angyalom. Gratulálok, hogy ilyen kitünő protekciót szerzett, mint a feleségem és a lányom. Jelentkezzék nálam a fiúval szeptember elsején. És elismerésemet -122- fejezem ki önnek, amiért őrizte az asszonyaimat.

Krehl némán szalutál.

Tábornok. Bár őket nem kell őrizni. Ők határozottan kitünően tudják őrizni magukat.

Krehl Ettingennére néz.

Ettingenné. Ön ismét értelmetlenül néz. Ez többször előfordult. De nem von le az ön értékéből. Ön kitünő közeg és kitünő ember.

Kovács. Én ki is próbáltam az éjjel. Felhívtam telefonon, mintha Bécs beszélt volna és azt mondtam neki, hogy figyelje Kovács kapitányt, mert az csak kiadja magát huszártisztnek, pedig nem huszár, hanem valami híres szélhámos.

Tábornok nevetve. Kitünő! Az egyetlen ember, aki engem meg tud nevettetni. És figyelt téged?

Kovács. Egy ideig figyelt. Aztán abbahagyta. Nézik egymást Krehllel. Igaza van a főméltóságú asszonynak: néha értelmetlenül néz. -123-

Tábornok harsogva. Általában, nekünk olyan kitünő csendőrségünk van, hogy igazán keresni kell a párját az egész világon. Komoly, tapintatos, lelkiismeretes csendőrség. Nagyon örültem alezredes úr. Nagyon örültem.

Krehl szalutál, indul.

Kovács. Szervusz!

Krehl megáll, zavartan. Szervusz. Elsiet.

Kovács Ettingennéhez. Most szeretett volna megint értelmetlenül nézni, de nem mert.

Tábornok Ettingennéhez. Úgy látszik, tőled fél. Órájára néz. Tehát féltizenkettőkor a Kurhausban. Igen?

Ettingenné. Úgy parancsoltad.

Tábornok. Úgyvan. Elmegy.

Szünet.

Olympia mereven, a távolba nézve áll a balszélen. Kovács jobbról áll. Ettingenné, aki az urát két lépésnyire a terraszig kísérte, most visszajön és Kovács elé lép. Kovács szerényen lehajtja a fejét.

Ettingenné. Gyilkos. -124-

Kovács. Nem vagyok az. A látszat csal.

Még az se mindig gyilkos, aki pénzért szúr kést másnak a testébe.

Ettingenné. Hát mi?

Kovács. Sebész.

Szünet.

Ettingenné. Önt én ma nagyobb bűnösnek tartom, mint tegnap éjjel. Egy pillanatig kedvem lett volna az uramnak elmondani mindent. Olympiára néz. Már amit tudok. Ön agyonlőhette volna magát.

Kovács. Úgyvan.

Ettingenné. Még most is kedvem volna.

Olympia felsikolt.

Ettingenné. Na végre, hogy feleltél az anyád kérdésére! A terraszon át mérgesen elsiet.

Szünet.

Olympia. Maga…

Kovács. Pardon, hogy már az első szónál megállítom. Ki az a «maga»?

Olympia csodálkozva néz rá.

Kovács. Ki az a «maga», akihez beszél? Mejrovszky vagy Kovács? -125-

Olympia. Hogyan?

Kovács. Csak válasszuk külön. A boldog Mejrovszky, a nincs. A boldogtalan kapitánnyal pedig tegnap este végzett. Kihez beszél most?

Olympia. Ahhoz az emberhez, aki egy hazugsággal csempészte magát a bizalmamba…

Kovács. Bizalmába?

Olympia. Illetve egy olyan helyzetbe… Zavarban. Mindegy. A hangsúly a «hazugság» szón van.

Kovács. Tehát?

Olympia. Tehát érvénytelen nemcsak az a…

Kovács. Érvénytelen.

Olympia. Nem is tudja, mit akartam mondani.

Kovács. Minden érvénytelen.

Kis szünet.

Olympia. Úgy látom, nem akarja, hogy most közöljük egymással a gondolatainkat.

Kovács. Jobb szeretnék most… hallgatni. -126-

Olympia halkan. Boldogtalan?

Kovács. Nem.

Olympia. Boldog?

Kovács. Kicsit. Megnyertem egy előkelő szellemet a demokratikus gondolat számára.

Olympia idegesen. A boldogsága tehát… tisztán… szociálpolitikai jellegű.

Kovács. Igen.

Olympia. Hazudik.

Kovács. Az nagyon valószínű.

Kis szünet.

Olympia. És most mi a terve?

Kovács. Elutazom.

Olympia. Hova?

Kovács. Messzire. Nem tudom. Mindenesetre hamarosan beváltom Mejrovszkynak azt az ígéretét, hogy ezt a ruhát nem viselem többé.

Olympia felkapja a fejét, meglepetten bámul rá.

Kovács. Én egy kicsit játszottam az emberi méltóságommal. Én megsértettem ezt az egyenruhát. Nem vagyok korlátolt -127- ember, se szentimentális, de… Mellére teszi a kezét… ebben hinni kell, vagy nem kell viselni. Minden tréfáért meg kell fizetni. És… tanítsa más lovagolni a kis főhercegnőt.

Szünet.

Olympia. Most egy különös és váratlan kérdést fogok intézni önhöz.

Kovács. Tessék.

Olympia. Szeret?

Kovács. Igen.

Olympia. Köszönöm.

Kovács. Szívesen.

Olympia lehajtja a fejét. Mit tett velem.

Kovács. Megsértett. Elégtételt vettem. Ezzel tartoztam magamnak és minden parasztnak ezen a világon.

Olympia lehúnyt szemmel gépiesen ismétli, halkan. Mit tett…

Kovács. Büntettem.

Olympia. Ez… büntetés volt?

Kovács. Igen.

Szünet. -128-

Olympia alig hallhatóan. Szeretlek. Te kedves gazember.

Szünet.

Kovács nagyon szerényen. Megengedi hercegnő, hogy legalázatosabban búcsút vegyek.

Olympia. Elmegy?

Kovács. Elmegyek.

Olympia. Látom… ősszel… Bécsben?

Kovács. Nem, édes. Sehol és soha többé. Összevágja a sarkantyúját és a terraszon át elmegy.

Olympia lehúnyt szemmel áll a helyén.

FÜGGÖNY.

-129-

-130-

Az ördög. Vígjáték 3 felvonásban.

Liliom. Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda hét képben.

Józsi. Bohózat 3 felvonásban.

A doktor úr. Bohózat 3 felvonásban.

A testőr. Vígjáték 3 felvonásban.

A fehér felhő. Mirákulum 5 változásban.

Farsang. Színmű 3 felvonásban.

Úri divat. Vígjáték 3 felvonásban.

A farkas. Vígjáték 3 felvonásban.

Égi és földi szerelem. Dráma 5 felv.

Színház. Három egyfelvonásos.

A hattyú. Vígjáték 3 felvonásban.

A vörös malom. Színjáték két részben, 26 képben.

Az üvegcipő. Vígjáték 3 felvonásban.

Riviera. Vígjáték 2 felvonásban.

Játék a kastélyban. Anekdota 3 felvonásban.