LILIOM

EGY CSIRKEFOGÓ ÉLETE ÉS HALÁLA

KÜLVÁROSI LEGENDA HÉT KÉPBEN

ÍRTA

MOLNÁR FERENC

Új, javított kiadás

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

magyar irod. intézet és könyvnyomda

KIADÁSA

Minden jog fenntartva.

Copyright 1921 by United Plays Inc, New-York.

FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.

Történik a Városligetben és a másvilágon.

*

Először adták a budapesti Vígszínházban 1909 december 7-én. -5-

(A városliget egy zuga. Fák, bokrok. Elől középen egy pad. Tavaszi délután, alkonyat felé.)

(Mikor a függöny felgördül, a színpad egy pillanatig üres. Aztán beszalad Mari, a színpad közepén megáll és visszanéz.)

Mari. Julika! Nincs válasz. Julika! Hadd! Hadd! Gyere! Hadd! Indul visszafelé.

Juli bejön, izgatottan, vissza-vissza néz. Nézd csak! Ilyen szemtelen.

Mari kifelé néz. Ott van ni! Megint gyön!

Juli. Tőlem gyöhet, én nem csináltam semmit. Csak egyszerre rám ugrik, meg kiabál, meg elmond mindennek, meg…

Mari. Ott gyön ni. Gyere szaladjunk. Huzza kifelé.

Juli. Nem szaladok én. Nem csináltam semmit. Nem félek tőle. -6-

Mari. Gyere, mer az megver.

Juli. Nem megyek én. Ha megver, megver.

Muskátné jön. Nem köll szaladni, ne féljen, nem eszem meg. Én csak figyelmeztetem magát, édes lányom, hogy az én körhintámba be ne tegye többet a lábát. Én ott megtűrök mindent, nekem muszáj, mert ez az üzletem. Én nem nézem, úri hölgy, vagy bárcás, nekem mindegy, csak öt vasat fizessen. De ha valaki az én hintámon illetlenül viselkedik, az ki lesz tiltva.

Juli. Ezt nekem mondta?

Muskátné. Magának, maga cseléd. Az én körhintámon…

Juli. Én nekem mondta, hogy viselkedtem? Megfizettem a menetet és felültünk a szarvasra. Egy szót se szóltam, csak a barátnémmal beszéltem.

Mari. Mit akar tőle? Nem is ő szólt, hanem a Liliom gyött oda.

Muskátné. Az nekem mindegy. Aztán győjjön a rendőrség és vegye el tőlem a -7- licencemet. Maga majd megfizeti nekem azt, maga rongyos?

Juli. Rongyos, aki mondja.

Muskátné. Hát többet nem ül föl. Fogdostatja magát a kikiáltóval. Nem sül ki a szeme?

Juli. Mit mondott?

Muskátné. Azt hiszi, nem láttam. Azér, mert benn ülök a hinta közepibe, a tükörnél, látok én mindent. Felültek a szarvasra és az egész menet alatt hagyta magát a Liliomtúl fogdosni Szép kis disznó.

Juli. Nem is fogdosott, mert engem nem fogdoshat senki.

Muskátné. Oda volt dűlve magához az egész menet alatt.

Juli. Hát oda volt dűlve, mert odadűlt. Oda dűl, ahova akar. Én csak nem mondhatom neki, hogy ne dűljön hozzám, mikor illedelmesen odadűl. Nem is nyúlt hozzám.

Muskátné. Átfogta a derekát.

Mari. Abba is van valami? -8-

Muskátné. Maga fogja be a száját, magát nem kérdeztem. Majd éppen magát kérdezem, hogy mibe van valami? Szép kis szemét.

Juli. Átfogta a derekamat, másnak is átfogta, ezt a Liliomtúl megszoktuk.

Muskátné. Hát majd én leszoktatom róla, édes lányom. Az én körhintámon nem lesz fogdosás, ha szerelmeskedni akar, menjen az állóhelyre, a Barokaldi-cirkuszhoz. Ott katonát is kap.

Juli. Köll a kutyának.

Mari. Hogyne, még katona. Ette vóna meg a fene mind.

Muskátné. Csak ezt akartam mondani, édes lányom. Tudja, csak azér, mer jobb ezt így. Mer ha oda találja dugni az orrát, hát én hátba vágom, édes lányom, úgy, hogy megnémul tőle. Nem hagyom a licencemet elvenni a rendőrségtől, mert azt ott is tudják, hogy az én körhintámon nincs erkölcstelenség.

Juli. Ezt mind akár ne is mondta volna. Mert ha nekem kedvem szottyan -9- fölülni a maga hintájára, megfizetem a menetet és fölülök. Szeretném látni, hogy hozzám nyúl valaki.

Muskátné. Nohát győjjön, fiam, holnap. Aztán próbálja meg.

Mari. Meg is próbáljuk.

Muskátné. Olyat még nem látott a liget.

Juli. Talán ledob?

Muskátné. Le én, édes lányom.

Juli. Hát aztán, ha én vagyok az erősebb?

Muskátné. Akkor be se piszkolom a kezemet az ilyen cseléddel. Majd lelöki a Liliom. Már az tudja, hogy köll elbánni a mindenesekkel.

Juli. Hogy engem lelök a Liliom?

Muskátné. Le, édes lányom, hogy azt se tudja, honnan gyütt.

Juli. Hogy engem… Hirtelen elhallgat. Muskátné hátra néz. Kis szünet.

Négy viháncoló cseléd közt bejön Liliom.

Liliom. Eriggyetek innen, mer aki nem megy el, azt szájonkapom! -10-

Egy kis cseléd. Adja vissza a zsebkendőmet!

Liliom. Nem mentek innen?

Mind a négy. Adja vissza! Nézze meg az ember!

Az egyik Muskátnéhoz. Nagysága, kérem…

Muskátné. Fogd be a szád!

Liliom. Nem méc innen? Nekiugrik, mind a négy viháncolva kiszalad.

Muskátné. Mit csinált már megint?

Liliom. Mi köze hozzá? Julira néz. Már megint ezzel van baja?

Juli. Liliom úr, kérem…

Liliom elébe áll. Ne kiabálj!

Juli meghúzódva. Nem kiabálok.

Liliom. Nahát. Muskátnéhoz. Mi baj van? Mit csinál ez itt?

Muskátné. Azt csinálja, hogy jár a szája. Még neki áll följebb. Ki lett lökve a körhintáról és nézze meg magának ezt a cselédet, Liliom, jól nézze meg magának ezt a hölgyet, ez ki van tiltva az én körhintámról. -11-

Liliom. Ki vagy tiltva? Akkor mars haza!

Mari. Gyere innen, hadd itt őket. Húzza Julit.

Juli. Nem megyek. Nem hagyom magamat.

Muskátné. Ha még egyszer meglátja, ne eressze föl. És ha fölül, lökje le. Érti?

Liliom. Hát aztán mit csinált?

Juli izgatottan, komolyan. Liliom úr… tessék most megmondani igaz lelkére… lelök engem, ha fölülök a hintájára?

Muskátné Julihoz. Lelöki.

Mari. Nem magát kérdezték.

Juli. Tessék megmondani, Liliom úr, szemtől szembe. Lelök engem? Kis szünet.

Liliom. Lelöklek én, fiam, ha tudom, mér. De ha nem tudom, hát már mér löknélek le?

Mari Muskátnéhoz. Na lássa!

Juli. Köszönöm a jóságát, Liliom úr!

Muskátné. Hallotta, mit mondtam? Ha ez a cseléd oda meri tenni a lábát, ki lesz dobva. Értette? Nem tűrök fogdosást az intézetemben. -12-

Liliom. Micsoda fogdosást?

Muskátné. Láttam jól, ne adja a bankot.

Juli. Hogy maga átfogta a derekamat.

Liliom. Én?

Muskátné. Igen, maga. Láttam, ne féljen.

Liliom. Hát aztán nekem nem szabad átfogni a lányok derekát? Maj magához megyek engedélyér, ha valakinek át akarom fogni a derekát?

Muskátné. Magának szabad, tehet, amit akar… én tőlem elmehet vele aludni is… de ő neki nem szabad… az én hintámon nincs fogdosás. Nagy szünet.

Liliom. Muskátnéhoz. Hát most fogja be a száját.

Muskátné. Mit mondott?

Liliom. Fogja be a száját és menjen vissza az intézetibe.

Muskátné. Micsoda?

Liliom. Mit akar ettül? Erre a véznára mászik rá? Amér én megfogtam? Gyere lányom, a hintára, amikor akarsz, azér is gyere oda, minden délután és ülj -13- föl a legszebb szarvasra és ha nincs pénzed, hát a Liliom fizeti a menetet és ha valaki hozzád mer nyúlni, hát a Liliom majd megmutatja, mi az, amit hogy mondunk: Balkézzel srégen a tüdőre egy mejjpor köhögés ellen.

Muskátné. Te rongyos!

Liliom. Te disznó!

Juli. Köszönöm a finomságát, Liliom úr.

Muskátné. Hát azt hiszed, hogy téged nem lehet kidobni? Mér? Amér te vagy a legjobb csalogató a ligetbe? Már ki is vagy dobva. Már el is vagy bocsátva.

Liliom. Rendben van.

Muskátné. Már ki is dobhatlak, ha akarlak.

Liliom. Csak úgy, ahogy mondta. Ki vagyok dobva, hát rendben van. Ne szíjja vissza.

Muskátné. Már megin adod a bankot, a kedvességedre föl. Már megin goromba vagy.

Liliom. Kidobott, hát ki vagyok dobva. -14-

Muskátné. Már megin gorombáskodsz velem. Elérzékenyül.

Liliom. Jól van hát, rongyos vagyok, hát azt hiszem, engem nem is lehet kidobni, hát már el is vagyok bocsátva, rongyos vagyok.

Muskátné. Tönkre akarod tenni az üzletemet?

Liliom. Rongyos vagyok. Majd cilindert húzok. Ki vagyok dobva.

Muskátné. Nem is vagy kidobva. Csak ez a cseléd…

Liliom. Mars, el innen.

Muskátné. Megveretlek a Hózlingerrel, Liliom. Egyszer már…

Liliom. Mars haza. Kidobtál, most mars.

Juli félénken. De hát, Liliom úr, hajaszondja, hogy nem dobta ki.

Liliom. Befogni a szájat itten.

Juli. Csak azér, mert én miattam van az egész hecc.

Liliom. Kérjen bocsánatot ettül.

Mari. Áhá!

Muskátné. Én? Kitül? -15-

Liliom. Ettül a kis maznátúl, kérem, nagysága.

Muskátné. Hát ha nekem adod a bazilikát? Hát ha nekem adod a Lánchidat? Hát ha az öreg Rótsild tányéron hozza ide az egész pézit? Hát még akkor is, ha közel gyön a hintámhoz, nem rúgom el úgy, hogy hetet bokázik?

Liliom. Hát, nagysága, kérem, leveszi a sapkáját. Most aztán tessék szép csöndbe, rendbe elmenni innen. Mer én még nem vertem meg hölgyet, kivéve, mikor özvegy Holcerné három hétig feküdt bele, de ha a nagysága most el nem megy innen, és békin nem hagyja ezt a szegény bogarat, én a nagyságának igazán megmutatom, hogy mi az, amit hogy mondunk: balkézzel srégen a tüdőre egy mejjpor köhögés ellen.

Muskátné. Látod, fiam, most aztán te se köllesz nekem többet. Isten áldjon meg, fiam, be se gyere holnap. El vagy bocsátva. Elmegy.

Erősen alkonyodik. -16-

Mari őszinte részvéttel. Szegény Liliom.

Liliom. Ne sajnálj, fiam, mer hozzád vágok valamit. Julihoz. És te se sajnálj, te kis cselédbogár.

Juli ijedten. Én nem is sajnáltam, Liliom úr.

Liliom. De sajnálsz, látom az orrodon. Te is kaphatsz valamit. Olyan képet vágsz, mintha a Liliom most elmehetne koldulni, mer a nagyságos Muskátné özvegyné kidobta. Úgy nézz rám, bogár, hogy engem a legelőkelőbb körhintások már kidobtak. Nekem jöhet a Muskátné imponálni, az nekem fiatal.

Juli. De hát most mit fog csinálni, Liliom úr?

Liliom. Most, fiam, iszok egy sört. Azt tanuld meg fiam: minden ijedtségre egy sör.

Juli. Hát lássa, mégis megijedt.

Liliom. Csak a sörért, fiam.

Mari. Hát most már…

Liliom. Mi az, most már? -17-

Mari. Hát most már maradjon velünk, Liliom úr.

Liliom. Fizeted a sört? Nagy csönd.

Liliom Julihoz. Hát te? Csönd. Mennyi pénzed van?

Juli. Nyóc.

Liliom. Hát neked?

Mari szégyenlősen a földre néz és nem felel.

Liliom szigorúan. Mennyi van?

Mari sírni kezd.

Liliom. Most már tudom. Azér nem kell bőgni. Hát maradjatok itt, a Liliom elmegy a körhintához és elhozza a frakkját, meg a klakk-cilindert, meg mind a három fehérneműt, aztán megyünk a Hungária-kertbe. Ne félj, én fizetek. Itt várjatok a padon. Elmegy. A lányok utánanéznek.

Mari meglöki Julit. Sajnálod?

Juli. Hát te?

Mari. Én úgy módjával. De tejúgy bámusz utánna, hát azért…

Juli leül. Nem is bámulok. Csak mer kidobták. -18-

Mari büszkén. Mijértünk rúgták ki. Mer téged kedvel.

Juli. Nem is kedvel.

Mari. De kedvel. Kelletve magát. Nekem is van, aki kedvel. Ő is leül.

Juli. Micsoda?

Mari. Amíg neked nem vót, nem mondtam. De most megmondom. Dicsekedve. Szívemnek is van szerelme!

Juli. Nem szégyelled magad?

Mari. Nem én. Szívemnek édes szerelme.

Juli. Hát aztán kicsoda? Micsoda?

Mari. Katona.

Juli. Milyen katona?

Mari. Éppen azt nem tudom. Valami katona. Hányféle van?

Juli. Hát sokféle. Huszárkatona, tüzérkatona, furvézerkatona és rongyos baka, gyalogsági.

Mari. Kalaaz a villamostúl, az is katona?

Juli. Az nem katona. Az kalaaz.

Mari. Hát rendőr? Az se katona? -19-

Juli. Nem. Az csak rendőr, vagy biztos, vagy konstábler.

Mari. Pedig van kardja. Kalaaznak nincs kardja. Akinek kardja van, az katona.

Juli. Díszmagyarnak is van kardja, még se katona. Képviselőnek is van kardja, mégis asse katona.

Mari. Hát akkor csak ki katona?

Juli. Mán mondtam. És tiszt, az is katona. Meg honvéd is katona.

Mari. Szanité, az milyen?

Juli. Az is, csak nem egészen, csak félig. Úgy mondjuk, ez itt katona, ez meg szanité.

Mari. Hát honnat tudom, mellik a katona?

Juli. Ha kardja van, csak ha nem rendőr. Így van.

Mari nagyon büszkén. Hát a finánc?

Juli. Az finánc.

Mari. Annak puskája is van, kardja is van. Már pedig az csak nem katona.

Juli. Az olyan, mint a szanité. -20-

Mari. Az is ződ.

Juli. A tiéd talán ződ?

Mari. Isten ments, dehogy ződ.

Juli. Aki ződ, az csak félig katona.

Mari. Hát aki bordó?

Juli. Az huszár. De csak a nadrágja. A vártűzérnek stráfgya van. Barna, az trénkatona, rongyos furvézer. Majd megtanulod te is, ha már egy évig jársz a ligetbe, mint én. De mos még falusi vagy.

Mari kissé elkeseredve. Hát mirű ismerem föl, hogy mellik a katona?

Juli. Csakis egyrű.

Mari. Mirű?

Juli. Egyrű! Szünet.

Mari elpityeredik.

Juli. Minek bőgsz?

Mari. Minek csúfúsz? Kigúnyusz. Mer te pesti vagy, én meg csak most gyöttem. Honnat tudjam én a katonát? Inkább mondd meg, ne csúfúj.

Juli. Nyisd ki a füled Csakis egyrű ismerszik meg, ha katona. Ha szalutál. Errű az egyrű. -21-

Mari. Akkor jó.

Juli. Micsoda?

Mari. Azt mondom, akkor jó. Csak mer a Hugó… a Hugó…

Juli nevetve, csúfolódva. Micsinyál?

Mari. Hugó. Úgy híjják: Hugó. Ez a neve.

Juli. Micsinyál?

Mari. Hugó. Keservesen sír.

Juli. Már megin nyikorogsz? Minek sírsz?

Mari. Minek gúnyúsz?

Juli. Nem gúnyúllak én. De ha azt mondod, hogy Hugó, hát akkor muszáj nevetni. Évődve. Hát hogy híjják?

Mari. Mos nem mondom.

Juli. Jó. Ha nem mondod, akkor nem katona.

Mari szégyenkezve. Hát mondom.

Juli. Na?

Mari. Nem mondom. Bőg.

Juli. Nem is katona. Bizonyosan postás, levélhordó.

Mari. Nem, nem. Inkább mondom. -22-

Juli. Na?

Mari földerülve. De ne nézz rám. Arra nézz, akkor mondom.

Juli elfordítja a fejét.

Mari. Most már ő is csak nehezen tudja visszatartani a nevetést. Hugó. Ő is nevet. Ez a becsületes neve. Hugó, Hugó, katona-hugó.

Juli. Milyen katona?

Mari. Piros.

Juli. A nadrággya?

Mari. Nem.

Juli. Kabáttya?

Mari. Az se.

Juli. Hát?

Mari hangosan kivágja. Sapkája! Nagy szünet.

Juli. Hordár az, fiam, ott gyöjjön rá a frász. Piros sapka az hordár. Se kardja, se puskája.

Mari ragyogva. De szalutál. Te mondtad, errű ismerszik meg.

Juli. Nem is szalutál, mer köszön.

Mari. Én nekem mindig szalutál. Azér, -23- mer Hugó, azér lehet katona. Szalutál is, piros sapkája is van, egész nap a sarkon áll, őrségen.

Juli. És mit csinál?

Mari. Köpik.

Juli. Hordár az, fiam. Az a rangja.

Mari. Hát a Liliomnak ugyan mi a rangja?

Juli kicsit találva érzi magát. Hogy jut eszedbe a Liliom? Mi közöm hozzá?

Mari. Nekem sincs a Hugóhoz. Minek gúnyúsz a Hugóval? Hát én is gúnyúllak a Liliommal.

Juli. Én nem is szóltam hozzá. Ő karolt át a hintán. Nem mondhatom csak neki, hogy ne karoljon, ha már karol.

Mari. Talán nem is esett jól?

Juli. Nem.

Mari. Hát akkor minek nem gyösz haza? Mer várod.

Juli. Hiszen mondta, hogy várjuk.

Liliom megjelenik, nagy csönd.

Liliom. Még mindig itt vagytok? Mér nem mentek még haza? -24-

Mari. Azt mondta, hogy várjunk.

Liliom. Mindig neked jár a szád. Ki kérdezett?

Mari feleselve. Hát kérdezte, hogy mér…

Liliom. Nem hallgatsz? Mit csinálok én kettővel? Csak az egyiket gondoltam. Az egyik menjen haza. Szünet.

Mari. Na gyere.

Juli. Hát gyere. Nem mozdulnak.

Liliom. Az egyik menjen haza. Hol szolgálsz?

Mari. Brájer igazgató, huszadik szám, Damjánovics-utca.

Liliom. Hát te?

Juli. Én is abba a házba.

Liliom. Hát az egyik csak menjen haza. Melyik akar itt maradni? Nincs válasz. Mér nem beszéltek?

Mari mint valami nagyon fontos dolgot, úgy mondja. Elcsapják ám, ha itt marad. Liliom. Kit?

Mari. A Julikát. Csak hétig van kimenője.

Liliom. Elcsapnak? -25-

Juli. El.

Liliom. Hát engem nem csaptak el? Mi?

Juli. De… magát is elcsapták.

Liliom. Na látod.

Mari. Hát elmenjek Julika?

Juli. Én… én nem tudok erre felelni neked, Marika.

Mari. Hát csak maradj itt, ha akarsz, Julika.

Liliom. Aztán elcsapnak.

Mari. Hát elmenjek, Julika?

Juli zavarban. Ejnye, hát mit akarsz má tőlem, Marika?

Mari. Hát te jobban tudod.

Juli nagyon meghatott hangon, csöndesen. Hát menj csak szépen haza, Marika…

Mari lassan, kopogó léptekkel elmegy, de ugyanúgy visszajön. Szerbusz! Vár egy pillanatig, aztán látva, hogy Juli nem mozdul, végleg elmegy.

Már sötét van. A most következő beszélgetés alatt a távolban lassú egymásutánban több kis fénypont gyulad ki, a ligetben meggyújtják a gázlámpákat. Liliom és Juli a -26- padra ülnek, mialatt alig hallhatóan, nagyon csöndesen, nagyon messze megszólal egy zongoraverkli, amely azonban nem állandóan kiséri a párbeszédet, hanem hol elcsöndesedik, hol megint hallatszik, mintha a szél néha-néha erre hozná a hangját. Nagy ritkán itt-ott emberi hangok is hallatszanak a távolból, néha egy-egy papirsíp hangja, egy-egy szerény csöngetés. A kép végéig egyre sötétebb lesz, holdsugár nincs, csak a tavaszi ég ragyog átlátszó sötétkéken.

Liliom. Most aztán te is úgy vagy, mint én.

Juli nem felel.

Liliom. Most… te se vagy hivatalba.

Juli nem felel.

Innen kezdve a beszélgetés egyre csöndesebbé válik, úgy, hogy a végén már-már csöndes suttogássá halkul.

Liliom. Vacsoráztál már?

Juli. Nem.

Liliom. Akarsz a sörkertbe jönni, vacsorázni?

Juli. Nem. -27-

Liliom. Hát máshova?

Juli. Nem. Szünet.

Liliom. Nem rég jársz a ligetbe. Nem láttalak, csak háromszor. Máskor nem voltál?

Juli. Voltam.

Liliom. De te már láttál engem.

Juli. Láttam.

Liliom. Tudtad, hogy én vagyok a Liliom.

Juli. Mondták.

Liliom. Van szeretőd?

Juli. Nincs.

Liliom. Ne hazudj!

Juli. Nincs. Mondanám, ha volna. Nem is vót soha.

Liliom csöndes fölháborodással. Ejnye, de szemtelen vagy. Mingyár itt hagylak.

Juli. Mégse vót.

Liliom. De vót.

Juli kissé fájdalmas szemrehányással. Mér mongya, hogy vót?

Liliom. Mer csak úgy, egy szóra itt -28- maradtál velem, te rongyos. Mán te tudod a járást.

Juli. Nem tudom a járást, Liliom úr.

Liliom. Most mán csak azt mondd, hogy azt se tudod, mér ülsz itt. Hát itt ülsz velem a sötétbe. Ha még nem lett volna bakád, nem gyöttél volna olyan könnyen. Mentél te már, azért gyösz. Hát minek vagy itt?

Juli. Mer, hogy ne hagyjam egyedül.

Liliom. De buta vagy, te bogár. Én nekem van, ha köll. Nem csak cseléd, szobalány is, nevelőné is, franciáné is. Akár húsz is.

Juli. Tudom, Liliom úr.

Liliom. Mit tudsz?

Juli. Szeretik a nők. Nem is azért ülök itt. Csak mer jó volt hozzám.

Liliom. Hát ha csak ezér ülsz itt, haza is mehetsz.

Juli. Most már nem megyek, ha itt maradtam.

Liliom. Hát ha itt hagylak?

Juli. Akkor se megyek, Liliom úr. -29-

Liliom. Tudod, milyen vagy te? Volt egyszer nekem egy szeretőm, megállj, elmesélem, hogy volt. Egyszer este, mikor eloltottuk a lámpákat a hintán…

Most jön a razzia. Ez úgy történik, hogy jobbról jön két polgári ruhás rendőr, (néma személyek), elmegy a padon ülő pár előtt és nehány lépésnyire tőlük megáll. Amint megáll, jön a kapitány Berkovics detektivvel, civilben, lassan a padon ülő pár elé megy és mikor elébük ér, jön a háttérben még két-három polgári ruhás rendőr és tiszteletteljes távolban megáll. Ez a két-három ember szintén néma személy. A kapitány minden izgalom nélkül, csöndesen, hivatalosan beszél. Berkovics detektiv túlbuzgó és brutális ember.

Kapitány. Kicsoda maga?

Liliom. Én?

Berkovics. Álljon föl. A rendőrség. Meglöki, Liliom föláll.

Kapitány. Hogy hívják?

Liliom. Závoczki Endre. Juli csöndesen sírni kezd. -30-

Berkovics. Ne sírj, nem esznek meg. Ez a razzia.

Kapitány. Fogja csak egy kicsit. Berkovics szorosan Juli mellé áll. Micsoda maga?

Liliom. Mutatványos.

Berkovics. Nagyságos kapitány úr, ez a Liliom. Már volt benn egy párszor a kerületben.

Kapitány. Ja, te vagy az? Kinél vagy most?

Liliom. Özvegy Muskát körhinta.

Kapitány. Mért nem mégy haza?

Liliom. Hát… mer csak itt… ülünk evvel a lánnyal.

Kapitány. A szeretőd?

Liliom. Nem.

Kapitány. Hát te kicsoda vagy?

Juli. Zeller Julia.

Kapitány. Cseléd?

Juli. Mindenes lány, kérem. Nagyságos Kolics hivatalnoknál, államvasuti hivatalnok, Damjanics-utca húsz.

Kapitány. Nézze meg a kezit.

Berkovics megnézi Juli tenyerét. Cseléd. -31-

Kapitány. Mit ülsz itt evvel a jasszal? Mér nem mégy haza?

Juli. Kimenőm van, nagyságos úr.

Kapitány. Jobban tennéd, ha nem ülnél itt evvel a csirkefogóval.

Berkovics. Majd a bokorban lesznek mindjárt, nagyságos uram.

Kapitány. Elveszi a pénzedet. Mi már ismerjük ezt az urat. Az ilyen buta cselédekre utazik, mint te, elveszi a pénzedet és aztán majd jösz holnap a kerületbe, de kiruglak.

Juli. Nekem nincs egy krajcárom se, kérem.

Kapitány. Hallod, Liliom?

Liliom. Nem azér ülök vele.

Berkovics. Fogd be a szád, ne feleselj. Meglöki.

Kapitány. Felvilágosítlak, lányom, hogy kivel vagy. Ez egy cselédcsábító, a hintánál is azért tartják. Szegény cselédeknek házasságot igér és elszedi a pénzt, meg a gyűrűt.

Juli. Gyűrűm sincs. -32-

Berkovics. Ne feleselj.

Kapitány. Semmi közöm hozzád, örülj, hogy megmondtam. Apád nem vagyok, hála istennek. Cselédcsábító, csirkefogó. Majd jösz aztán. Nem kell félni tőle, eljöhetsz velünk. A titkos rendőr hazakisér.

Juli. Muszáj menni?

Kapitány. Nem muszáj.

Juli. Hát akkor itt maradok, nagyságos kapitány úr.

Kapitány. Én figyelmeztettelek.

Juli. Köszönöm a jóságát, nagyságos kapitány úr.

Kapitány. Jöjjön Berkovics. Mind elmennek. Juli és Liliom lassan visszaülnek a padra. Kis szünet.

Juli. Na és aztán?

Liliom elgondolkozva. Mi?

Juli. Kezdett valamit mesélni.

Liliom. Én kezdtem?

Juli. Volt egy szeretője. Azt mondta: Egyszer este, mikor eloltották a lámpát a hintán. Eddig mondta. -33-

Liliom. Igen. Hát mikor eloltottuk a lámpát a hintán… jött egy izé… egy lány, egy nagy kendőbe… és… hát odajött… és… mondd, hát… azér nem… hát, hogy nem… nem félsz itt velem… hát, hogy mondta a kapitány… hogy miféle vagyok… a pénzedet elveszem…

Juli. Nem kell azt… tőlem… elvenni… Mostan nincs, de ha lesz… én… odadom. Mind.

Liliom. Nekem?

Juli. Ha kéri…

Liliom. Hát már volt… akinek adtál?

Juli. Nem.

Liliom. Nem volt szeretőd soha?

Juli. Nem.

Liliom. De sétálló… az csak volt… akivel sétáltál?

Juli. Vót.

Liliom. Baka?

Juli. Földi.

Liliom. Minden baka földi… Hová való vagy? -34-

Juli. Ide nem messzire.

Liliom. Aztán szeretted?

Juli. Minek kínoz, Liliom úr. Nem szerettem, csak úgy mentünk néha.

Liliom. Hová?

Juli. Ide a ligetbe.

Liliom. Aztán az erényed, az hol veszett el?

Juli. Nekem nincs is erényem.

Liliom. De vót?

Juli. Nem is vót, mert én tisztességes leány vagyok.

Liliom. De csak segélyezted a bakát?

Juli. Minek kínoz, Liliom úr?

Liliom. Segélyezted?

Juli. Hát azt csak muszáj. De nem szerettem.

Liliom. Hát engem szeretsz-e?

Juli. Nem, Liliom úr.

Liliom. Akkor minek ülsz itt velem?

Juli. Csak ülök.

Liliom. Nem gyösz velem a táncterembe?

Juli. Nem. Vigyázok a tisztességemre. -35-

Liliom. Minek?

Juli. Mert nem akarok soha férhezmenni. Ha úgy volna, hogy férhe megyek valaha, akkor nem bánnám, nem vigyáznék az ártatlanságomra, mer akkor úgy is mindegy. De nem mék férhez, hát vigyázni kell, hogy az ember tisztességes lány maradjon.

Liliom. És ha én most azt mondanám… elveszlek?

Juli. Maga?

Liliom. Úgy-e most megijedsz? Mer most eszedbe jutott, hogy mit mondott a kapitány! Most megijedsz.

Juli. Nem én, Liliom úr. Tőlem az mondhat, amit akar.

Liliom. Nem mernél hozzám jönni… feleségnek?

Juli. Én csak azt tudom, hogy ha én szeretek valakit, nem bánom, ha meg is halok.

Liliom. Gyönnél ilyen csirkefogóhoz? Már… ha szeretnél? -36-

Juli. Akkor a hóhérhoz is… Liliom úr. Szünet.

Liliom. Ahogy mondod… hogy nem szeretsz… Hát mér nem mész szépen haza?

Juli. Most már nem mehetek haza. Már most mindenki lefeküdt.

Liliom. Bezárták az ajtót?

Juli. Be. Szünet.

Liliom. Lehet ám… jasszból is… gazemberből is… ember.

Juli. Lehet. Szünet.

Liliom. Nem vagy éhes?

Juli. Nem. Szünet.

Liliom. Na… és… ha elvenném a pénzed? Ha volna.

Juli. Hát elvenné. Szünet.

Liliom. Csak oda… kéne… menni… a Muskátné visszavenne. Akkor megin volna… keresetem…

Szünet, sötét van.

Juli nagyon halkan. Ahhoz… ne… menjen… Szünet. -37-

Liliom. Sok agácifák vannak itten. Szünet.

Juli. Ahhoz ne menjen vissza. Szünet.

Liliom. Pedig az… egy szóra… mindjárt visszavenne… én tudom, mer… tudom mér… ő is tudja… Szünet.

Juli. Most én is érzem… Ez itt mind agácivirág… Szünet.

Liliom. Fehéragác. Szünet.

Juli. A szél hozza erre. Elhallgatnak. Nagy szünet.

Függöny. -38-

(Egy városligeti gyorsfényképész műhelye. Áll pedig ez egy deszkafallal körülkerített kis udvarból, amely mögött a mutatványos telep bódéi látszanak. Hátul deszkapalánk, amelyen függönnyel elzárható bejárat van. Ugyanezen a hátsó deszkafalon rozoga ablak. Balról fedett bódé határolja a kis udvart, a bódéba két ajtó nyílik. Az elülső a szobába, amelyben Liliomék laknak, hátrább egy másik a sötét kamrába. Jobbról szintén deszkapalánk, amelyre fotografus háttér van akasztva. Az egyik sarokban fotografáló gép. A hátsó deszkafalnak támasztva balról rozoga kanapé. Délelőtt. Juli és Mari vannak ott.)

Mari. Azt mondod: megverte a Hózlingert.

Juli. Megverte. -39-

Mari. Pedig a Hózlinger sokkal erősebb.

Juli. Mégis megverte. Úgy fogta meg, hogy megverte. Mert az nem az erőben van, hanem a fogásban.

Mari. És elvitték a rendőrök.

Juli. Elvitték, de másnap hazajött. Most már két hónapja, hogy itt lakunk a fényképésznél, már kétszer vitték el a rendőrök. De nem tudták megbüntetni.

Mari. Miért?

Juli. Mert igaza volt.

Hollunderné. Nagyon öreg asszony, egy csomó fát cipel keresztül az udvaron, hátul jön be és balfelé igyekszik. Csak a pofája jár, mindig a pofája jár, se nem dolgozik, se nem lop, a más szegény ember keserves fájával tüzelnek. Nem sül le a bőr az arcáról, egészséges, erős ember.

Juli. Köszönöm.

Hollunderné. Az ilyet kellene eltoloncolni, rongyos csibészt, nem a tisztességes munkást. El.

Mari. Ki ez? -40-

Juli. Ez a fényképész. A Liliomnak valami rokona. Ő adott lakást nekünk itt a bódéban ingyen.

Mari. Minek hoz fát?

Juli. Mindent hoz. Ha ő nem hozna, levegőt ebédelnénk. Nagyon jó asszony, csak jár a szája.

Szünet.

Mari kicsit szégyenlősen. Mán most tudom, hogy nem katona.

Juli. Még összegyösz vele?

Mari. Össze.

Juli. Sokat?

Mari. Sokat. Elvesz.

Juli. Feleségnek?

Mari. Feleségnek.

Juli. Na látod, hogy nem katona. Szünet.

Mari szégyenlősen, de kissé dicsekedve. Most kacérkodok vele.

Juli. Hogyan kacérkodsz vele?

Mari. Mondja, hogy menjek a ligetbe. Aztán nem megyek a ligetbe. Aztán kendőt igér, még se nem megyek. Akkor -41- szépen haza kisér és nem történik semmi erkölcs.

Juli. Így kell kacérkodni?

Mari. Csak így. Tilos, tilos, de szívem joga.

Juli. Nem veszekedtek soha?

Mari. Csak mikor érzékiség van.

Juli. Érzékiség?

Mari. Megfogja a kezemet és úgy sétálunk. Aztán lóbálni akarja a kezemet, én meg nem hagyom. Aszondom: maradhasson. Ő meg aszongya: mér olyan dacos? Megin akarja lóbálni, megin nem hagyom. Aztán sokáig nem hagyom, addig, amíg egyszer csak hagyom. Akkor lóbáljuk a kezünket. Föl, le, föl, le, és ez az érzékiség. Ez is tilos, de szívem joga.

Juli. Így élsz boldogan.

Mari. Meg még boldogabban is. A legszebb a szívszerelme.

Juli. Az is van?

Mari. Az úgy van, hogy most már háromkor virrad. Hát akkor már megvolt -42- a kacérság is, meg az érzékiség is, szívem joga, hát elkövetkezik a szívszerelme. A padra ülök és a Hugó fogja a kezemet. Bort nem iszunk, csak piros lemonádét. Hát nem részeg a Hugó. Hát a pofáját az arcomhoz támasztja és hallgatunk. Aztán leragad a szeme és akkor lecsúszik az arcomról, mert elalszik. De azért fogja a kezemet álmában. És én nézdegélek jobbra-balra és szagulom a virágszagot, mer az is hajnalban van. De ő nem érzi, mer alszik. És én is szeretnék aludni, de nem alszok. Csak úgy megvagyunk ott ketten. És ez a szívszerelme. Nagy szünet.

Juli. Már este elment és még mindig nem jött haza.

Mari. Itt van tizenhat krajcár. Villamos nyóc oda, nyóc vissza. Kisasszonyér a zenedébe. De gyalog gyöttünk. Itt van, tedd el. Átadja.

Juli. Most már három forint negyvenhat.

Mari. Három forint negyvenhat. -43-

Juli. Nem megy munkába.

Mari. Lusta?

Juli. Mesterséget nem tud. Napszámot nem vállal. Fekszik a hasán.

Mari. Nem szép tőle.

Juli. Nem szép tőle. Kólicséknál új lány van?

Mari. Már a harmadik, mióta te elmentél. A Hugó hivatalszolga lesz. Egy állami ügyvéd beszerezte. Lakást is kap.

Juli. A körhintához nem megy vissza. Kérdezem, mért, nem mondja. Mult hétfőn megütött.

Mari. Visszaütötted?

Juli. Nem.

Mari. Minek nem hagyod ott?

Juli. Nem hagyom ott.

Mari. Minek nem hagyod ott? Szünet.

Hollunderné fazék vizet hoz ki a szobából. Dörmögve. Kártyázni, azt tud, meg verekedni, azt is tud, meg cselédektől a pénzt elszedni, mert a rendőrség az ilyet eltűri. Itt volt az esztergályos.

Juli. Levesnek való víz? -44-

Hollunderné. Itt volt az esztergályos. Szép, barna ember. Özvegy ember. Két gyereke van. Pénze van. Üzlettye van.

Juli Marihoz. Nem is negyvenhat. Három forint hatvanhat.

Mari. Én is azt számoltam. Hatvanhat.

Hollunderné. Elviszi a hivatalba és elveszi. Már ötször volt itt. Két gyereke van.

Juli. Ne fáradjon, Hollunder néni, én majd hozok vizet.

Hollunderné. Ott kint vár.

Juli. Nem köll.

Hollunderné. Majd elgyön megint. Majd ha megint megveri. Indul kifelé. Dörmögve. Mer verekedni, azt tud, szép kis asszonyt fejbeütni, azt tud. A bőr, az nem sül le az arcáról, mert a rendőrség, az az ilyet… tűri… Hátul el.

Mari. Esztergályos el akar venni téged?

Juli. El.

Mari. Minek nem mész hozzá?

Juli. Csak. -45-

Mari. De ha ver is. Fejbe is üt. Csak mind azér, mert ő a Liliom?

Juli. Mer ő a Liliom.

Mari. De hiszen csibész.

Juli. Olyannak is kell lenni.

Mari. Mikor ott ült a padon veled… én néztem… akkor szelíd volt.

Juli. Szelíd volt.

Mari. Aztán vad lett?

Juli. Vad is lett. De mikor ott ültünk, szelíd volt. Most is néha szelíd. Nagyon szelíd. Délután ide hallatszik a verkli. Azt sajnálja. Akkor szelíd.

Mari. Mit mond?

Juli. Nem mond az semmit, csak olyan szép, szelíd. Csúnya nagy szeme van. Aztán úgy néz vele.

Mari. Szemedbe néz?

Juli. Inkább úgy mellé. Én se tudom nézni, mer ő nem szereti, hogy nem dolgozik. Azér vert meg hétfőn.

Mari. Mer ő nem dolgozik? Hát az aljas, ha nem dolgozik, azér megver?

Juli. Mer bántja. -46-

Mari. Fájt?

Juli. Nem. Szünet.

Muskátné nagyon kiöltözve jön be hátul. Jó napot! A Liliom itthon van?

Juli. Nincs.

Muskátné Elment?

Juli. Még nem gyött haza.

Muskátné. Akkor megvárom. Leül.

Mari. Hát hogyan mer maga ide bejönni?

Muskátné. Maga itt a háziasszony, lelkem? Vigyázzon, mer a szájára ülök.

Mari. Hogyan mer maga ide bejönni a Julihoz?

Muskátné Julihoz. Ne feleljen neki, lelkem. Látom, hogy maga tudja, mért jöttem. Annak a rongyosnak akarok kenyeret adni.

Mari. Annak nem kell a maga kenyere.

Muskátné Julihoz. Ne feleljen neki, lelkem. Butába még ilyen ostobát nem is láttam.

Mari. Szerbusz.

Juli. Szerbusz. -47-

Mari a hátsó ajtóból. Hatvanhat.

Juli. Igen.

Mari. Szerbusz. Elmegy.

Juli a szobaajtó felé megy.

Muskátné. Nálam kapott mindennap egy koronát. Vasárnap forintot. Sört, szivart fizetett neki a publikum.

Juli megáll az ajtóban és nem felel neki.

Muskátné. Inkább éhen hal, mint bocsánatot kér. De nem bánom. Visszaveszem anélkül is.

Juli nem felel.

Muskátné. Bevallom, nagyon kérdezik a népek, hogy hova lett. Nekem muszáj nézni, hogy az üzletem menjen. Tőlem éhen is halhat, nem jönnék utána, ha az üzletbe nem volna jó.

A hátsó ajtón bejön Liliom Ficsurral. Szünet.

Juli. Itt van a Muskátné.

Liliom. Látom.

Juli. Azt csak mondhatnád, hogy jó napot.

Liliom. Minek az neked? Minek macerálsz? -48-

Juli. Nem macerállak.

Liliom. Hát fogd be a szád. Mer most mingyár az jön, hogy egész éjjel lumpoltam, nincs keresetem, nincs ebéd.

Juli. Nem mondok én semmit.

Liliom. De látom az orrodról, hogy akarod mondani. Erigy innen, mer megint lesz mejjpor. Haragosan járkál. Mindenki fél tőle, aki mellett elmegy, az félreáll.

Ficsur ide-oda cammog, a földön keresgél.

Muskátné hirtelen ráripakodik Ficsurra. Maga viszi kártyázni a cehellibe, magát becsukatom.

Ficsur. Maga nekem fiatal. A hátsó ajtón kimegy és kint járkál. Szünet.

Juli. Itt van a Muskátné.

Liliom. Ő beszéljen, ha akar valamit.

Muskátné. Minek jársz a Ficsurral? Egyszer majd magával visz, mikor lopni megy.

Liliom. Avval járok, akivel akarok. Mit akar?

Muskátné. Hát tudod. -49-

Liliom. Nem tudom én.

Muskátné. Hát minek volnék itt? Azt hiszed, rongyos, vizitelek nálad?

Liliom. Tartozok valamivel?

Muskátné. Tartozol is, de azt nem számítom. Majd tehozzád jövök pénzér. Mer olyan sok jövedelmed van. Tudod te jól, minek vagyok itt.

Liliom. Hiszen fölfogadta a Hózlingert.

Muskátné. Hát fölfogadtam.

Liliom. Tud az úgy, mint én.

Muskátné. Tud, ne félj. Nem is küldöm el. Csak kevés az ember. Kettő is elférne.

Liliom. Sohse volt kettő. Mindig én voltam egyedül csalogató.

Muskátné. Hát kidobhatom a Hózlingert.

Liliom. Minek azt kidobni, ha olyan jól tud.

Muskátné vállat von. Hát tud. Eddig még nem nézett Liliomra.

Liliom Julihoz. Erigy, kérj a fényképésztől -50- kávét. Juli hátul kimegy. Hát olyan jól tud az a Hózlinger?

Muskátné feléje fordul, ránéz. Mér nem alszol éjszaka? Hiszen úgy nézel ki, hogy köpedelem.

Liliom. Hát… olyan jól tud az a Hózlinger?

Muskátné. Simítsd ki a hajad a homlokodból. Liliom hajához nyúl.

Liliom. Hagyja csak maga az én hajamat.

Muskátné. Hagyom, ne félj. Ha azt mondtam volna, hogy lógasd a szemedbe, hát félresimítottad volna. Hallom, megverted ezt a… ezt a…

Liliom. Semmi köze hozzá.

Muskátné. Szép kis bátorság. Ilyen véznát verni. Ha meguntad, hadd ott, de gyönge teremtést nem üt meg az ember.

Liliom. Hogy hagyjam ott?… Kéne?

Muskátné. Haj… de nagyra vagy megint… Nagy zavarban van… Úgy köll nekem, minek jövök utánad. Az ember -51- ki van téve… hogyha szívén viseli az üzletet. Csak el tudnám adni azt a hintát, sose láttál volna.

Liliom. Nem jól megy?

Muskátné. Ha van eszed, visszagyösz. Jól megfizetek.

Liliom. Hiszen tele van úgy is.

Muskátné. Tele van, tele van. De az nem az igazi.

Liliom. Csak szépen mondja meg, hogy én hiányzok.

Muskátné. Nekem nem hiányzol, csak a cselédek… azok buknak rád… kérdezik… ha van eszed visszagyösz.

Liliom. Hogy itt hagyom ezt a…

Muskátné. Hiszen vered.

Liliom. Nem verem. Micsoda beszéd az, hogy verem. Hát egyet odasóztam neki, aztán tele van vele a város. Azér még nem verem.

Muskátné. Jó, jó, jó, jó, nem szóltam semmit. Nem avatkozok bele.

Liliom. Verem!

Muskátné. Nem tudom, mit szeretsz -52- rajta. Két hónapja ülsz itt vele… már az életedet is megunhattad. Mikor ott a… hinta… meg színház… meg pénz is volna… valaki ilyen buta legyen… a szép, gyönyörű életet ott hagyja… Ránéz… hol jártál megin az éjjel, hogy így nézel ki?

Liliom. Hagyja csak.

Muskátné. Sohse néztél így ki. Itt eszed magad. Szünet. Új verklit vettem.

Liliom csöndesen. Tudom.

Muskátné. Honnan tudod?

Liliom. Ide hallatszik.

Muskátné. Jó, mi?

Liliom. Nagyon jó. Olyan jó… jól vágja.

Muskátné. Jól fordul rá a hinta. Négy új tükör is van rajta. Meg kidobtam azt a két fekete lovat, aminek a füle már úgy is le volt törve.

Liliom. Mi van helyette?

Muskátné. Na találd ki.

Liliom. Zebra.

Muskátné. Nem. Automobil. -53-

Liliom. Automobil?

Muskátné. Az. Olyan fujóval. Nálam van az első. Szép, piros automobil, mind abba akarnak ülni, mert fujója is van. Aztán nyomják, járatják, divatba van.

Liliom. Automobil…

Muskátné. Az. Ha van eszed visszagyösz. Minek rágod itt magadat? Ott a szépművészet, az való neked. Művész vagy te. Nem vagy te tisztességes ember.

Liliom. Hogy hagyjam itt ezt a kis…

Muskátné. Mi az annak? Visszamegy szolgálni.

Liliom. Rongyos kis bogár

Muskátné. Ott a szépművészet, az való neked. Sör, virzsinia, egy korona hétköznap, kettő vasárnap. Meg vettem én már neked órát is.

Liliom. Nem olyan ez, hogy visszamenne szolgálni.

Muskátné. Ne félj, nem iszik gyufát. Ha mind gyufát innának…

Liliom miután egy kicsit nézte, nagy -54- elégtétellel. Hát nem köll a publikumnak a Hózlinger!?

Muskátné. Tudod, te rongyos, nagyon jól tudod.

Liliom. Hát…

Muskátné. Jókedv, az is valami. Jó, szép, könnyű élet, csupa jó, szép lányok, meg sör, meg szivar, meg muzsika, meg jó, szép, könnyű élet, meg boldogult férjem gyűrűjét is neked adom, na, mit akarsz még?

Liliom. Nem olyan az, hogy visszamegy szolgálni. Hát… hát… nem bánom, hogy ha… azér itt megvagyok vele… hát itt maradhat azér… ha én a művészetbe megyek…

Muskátné. Ajjaj!

Liliom. Mi az, hogy ajjaj?

Muskátné. Kicsúfolnak a lányok… Hazaviszed a pénzt az asszonynak… Még sohse hallottam, hogy feleséges ember… hiszen ha tudják, kinevetnek.

Liliom. Tudom ám én, maga mit akar. -55-

Muskátné lesütött szemmel. Hencegni, azt tudsz.

Liliom. Hát nekem adja a gyűrűt.

Muskátné végigsimítja a haját. Neked.

Liliom. Nagyon rosszul vagyok ám idehaza.

Muskátné mint fenn. Nem vigyáz rád senki. Szünet.

Juli bejön és letesz egy bögre kávét.

Muskátné elkapja a kezét Liliom fejéről. Szünet.

Liliom. Akarsz valamit?

Juli. Nem. Szünet.

Juli el balra a bódéba.

Muskátné. Az öreg asszony azt mondja, hogy egy esztergályos van itt, valami özvegy ember.

Liliom. Tudom, tudom.

Juli bejön balról. Liliom… nehogy elfelejtsem, majd aztán mondok valamit.

Liliom. Jó.

Juli. Mer azt… meg akarom mondani… már tegnap akartam…

Liliom. Jó, jó. -56-

Juli. De négyszemközt. Gyere be egy kicsit… megmondom…

Liliom. Most dolgom van, látod.

Juli. Csak egy percig tart az egész.

Liliom. Na erigy, mer…

Juli. Hát hadd mondom meg.

Liliom. Nem takarodsz mindgyár, ha mondom…

Juli erősen. Nem.

Liliom feláll. Micsoda?

Juli. Nem.

Muskátné feláll. Na ne kezdj itten. Én majd kimegyek addig a fényképészhez, aztán visszagyövök a válaszér. Kisiet hátul.

Juli. Nem bánom, ha meg is ütsz. Ne nézz így rám, mer nem ijedek meg tőled. Én most nem ijedek meg senkitől. Én azt mondtam, hogy mondani akarok neked valamit.

Liliom. Hát ki vele. De hamar.

Juli. Azt nem lehet hamar. Mér nem iszod meg a kávét?

Liliom. Ezt akartad mondani? -57-

Juli. Nem. Idd addig ki, addig majd megmondom.

Liliom a kávéhoz megy és issza. Na?

Juli. Hát hogy kérdezted tegnap, hogy a fejem fájt.

Liliom. Igen.

Juli. Nahát ez.

Liliom. Beteg vagy?

Juli. Nem. Csakhogy kérdezted, hogy a fejem fájt. És hogy mondtad, hogy másféle kedvem van.

Liliom. Hát azt is mondtam. Talán az esztergályos?

Juli. Én nekem… mi? Dehogy az esztergályos. Csak… azt nehezen tudom megmondani, de neked azt tudni kell… én… én nem ijedtem meg tőle mer annak úgy kell lenni…

Liliom leteszi a kávét. Mi?

Juli. Ha az ember férfival van.

Liliom. Igen.

Juli. Énnekem gyerekem lesz. Nagyon gyorsan siet ki a hátsó ajtón. Szünet. Ficsur benéz az ablakon. -58-

Liliom. Ficsur!

Ficsur bejön.

Liliom. Te Ficsur… a Julinak gyereke lesz.

Ficsur. Hát aztán?

Liliom. Semmi. Hirtelen. Erigy ki. Ficsur kimegy. Kis szünet.

Muskátné hátul bejön. Láttam, kiment.

Liliom. Kiment, igen.

Muskátné pénzt vesz elő. Adok neked tíz koronát előlegbe.

Liliom. Igen.

Muskátné. Mér nem veszed el?

Liliom. Menjen haza, Muskátné.

Muskátné. Ejnye… mi van veled?

Liliom. Menjen haza, nagysága. Visszamegy a kávéhoz. Hagyjon engem reggelizni. Nem látja, hogy reggelizek?

Muskátné. Bolond vagy te.

Liliom. Nem méc?! Feléje fordul.

Muskátné visszateszi a pénzt. Többé az életbe Muskátnét nem látod.

Liliom Hát nem látom.

Muskátné. Isten áldjon meg. -59-

Liliom. Isten áldja meg. Muskátné el. Ficsur!

Ficsur bejön.

Liliom. Hát mi az… hogy mondtad, hogy pénzt lehetne…

Ficsur. Hát lehetne.

Liliom. Mennyit?

Ficsur. Pár forintot. Öreg csibész vagyok én. Velem jöhetsz.

Hollunderné bejön… Reggel kávét, délbe levest, este megint kávét, tüzifát, azt mind én adjam… adja vissza a bögrémet… Megkezdődik a délutáni élet a ligetben. Megszólal a távolban a verkli.

Liliom. Hollunder néni. A felvonás végéig látni rajta, hogy idegessé teszi a verkli hangja.

Hollunderné Ficsurhoz. Nem méc innen, te rongyos! Mindjárt hívom a fiamat.

Ficsur. Fiatal nekem a maga fia. Kisompolyog.

Liliom. Hollunder néni. -60-

Hollunderné. Mi köll?

Liliom. Mikor magának a fia született… mikor magának a fia született…

Hollunderné. Na?

Liliom. Semmi.

Hollunderné dörmögve, kimenőben. Aludja ki magát, rongyos csibész. Éjjel részegeskedni, meg kártyázni, azt tud, más ember nyakán élni, azt is tud. El hátul.

Liliom. Ficsur.

Ficsur besompolyog. Hát a Julinak gyereke lesz. Ezt már hallottam.

Liliom. Hát hogy mondtad… hogy lehetne pénzt… a bőrgyári pénztárnoktól…

Ficsur. Hát bizony… de akkor… Odahúzódik hozzá. Csak úgy, hogy együtt.

Liliom. Igen. Elgondolkozik. Idegesen. Erigy ki, Ficsur. Majd… majd aztán gyere vissza.

Ficsur kisompolyog és végleg el.

A verkli egyre szól, Liliom hallgatja egy kicsit, aztán a hátsó ajtóhoz megy. -61-

Liliom az ajtóból kiordít. Hollunder néni… Naiv örömmel… A Julinak gyereke lesz! Bejön, feláll a kanapéra a hátsó deszkafal mellett és a deszkafal tetejére könyökölve, elbámul a liget felé, hallgatja a verklit, aztán egyszerre túlordítja. Nekem gyerekem lesz! Fölemeli a két karját.

Juli a bódéból jön. Mi az? Mi van itt?

Liliom leszáll a diványról. Semmi. Aztán ráveti magát a kanapéra, arcra.

Juli nézi egy kicsit, aztán odamegy és betakarja. Lábujjhegyen a hátsó ajtóig megy, a küszöbre áll, az ajtófélfának támaszkodik, a liget felé néz és hallgatja a verklit.

Kis szünet.

Függöny. -62-

Ugyanaz a díszlet. Liliom és Ficsur egymás mellett ülnek. Juli a színen foglalatoskodik. Ficsur egy nótára tanítja Liliomot.

Ficsur. Harmadik vers!

Liliom. Vigyázz, vigyázz te Jáninger, Vasgyerek a…

Ficsur és Liliom együtt. Bérci!

Liliom. Ott gyön már a zsarú, a zsarú, a zsarú.

Juli gyanakodva néz rájuk és bemegy a házba. -63-

Ficsur hirtelen oda hajlik Liliomhoz és titokzatosan mondja. Ahogy végig mész a Francia-úton, ott látod a töltést… előbb jön a sorompó, aztán le a bőrgyárig semmi, még csak őrház se.

Liliom. És arra jár?

Ficsur. Arra. Lent a töltés alatt jár, a kis úton. Tavaly óta egyedül jár, azelőtt mindig volt vele valaki.

Liliom. Minden szombaton?

Ficsur. Minden szombaton.

Liliom. A pénzt… azt mibe viszi?

Ficsur. Bőrzsákba. Abból fizeti a munkásokat.

Liliom. Sokat visz?

Ficsur. Tizenhatezer koronát, pont.

Liliom. Hogy híjják?

Ficsur. Linzmann Izraelita.

Liliom. Pénztárnok?

Ficsur. Pénztárnok. De ha oldalba szúrom, már nem pénztárnok. Ha a fejire ütök, akkor is már mingyár nem pénztárnok.

Liliom. Meg köll neki halni? -64-

Ficsur. Nem muszáj. Ide adhatja a pénzt halál nélkül is. De a legtöbbje már inkább meghalni szeret.

Juli kijön a házból és átmegy a színen, ki a hátsó ajtón. Ezek a színen való átjárkálásai Julinak azt jelentik, hogy gyanít valamit; ijedten, sőt gyanakodva nézegeti őket, itt-ott meghallja utolsó szavaikat; szóval, anélkül, hogy ezt nagyon éreztetné a közönséggel, Juli dacára minden titkolódzásnak körülbelül sejti, hogy a két ember min töri a fejét.

Ficsur amint Julit látja, hirtelen. Aztán aszongya:

Liliom és Ficsur együtt.

Liliom.

Juli kimegy.

De aztán nem kell mindjárt rögtön Amerikába menni? -65-

Ficsur. Nem.

Liliom. Hát?

Ficsur. A pénz el lesz ásva hat hónapig. Ennyi az ideje. Hat hónap mulva kikel a földbül.

Liliom. Aztán?

Ficsur. Aztán addig a hat hónapig csak úgy élsz, mint eddig. Nem nyúlsz a tőkéhez.

Liliom. Épen hat hónap mulva gyön a gyerek.

Ficsur. Hát… akkor a gyereket is visszük. De már munkába állasz három hónappal előbb. Ez azér van, hogy mindig mondhasd: kuporgatom a pénzt, kivándorlunk Amerikába.

Liliom. Én szólítom meg?

Ficsur. Az egyik megszólítja beszéddel, a másik megszólítja kis késsel. Ez attúl függ, hogy kinek mihez van szíve. Majd csak te szólítsd beszéddel.

Liliom. Nem hallottad?

Ficsur. Mit? -66-

Liliom. Onnan kívülről… mintha kardot csörgettek vóna.

Ficsur kifelé figyel. Szünet.

Liliom. Mit mondok neki?

Ficsur. Azt mondod: jó estét, kérem szépen hány óra?

Liliom. Aztán?

Ficsur. Aztán én akkor már szúrok. És akkor mindjárt előveszed te is a kést.

Budai rendőr belép és körülnéz, hirtelen csönd támad. Jó napot kívánok!

Ficsur és LILIOM. Jó napot!

Ficsur kikiált. Gyöjjön fényképész! Keresik! Szünet, a rendőr vár.

Liliom és Ficsur együtt halkan. A nagy sárga házba. Ott jön már a… a végét szöveg nélkül dudolják, hogy a rendőr a csúfnevét ne hallja. Ének alatt megjelenik Hollunderné és a fia.

Rendőr. Papirképet is csinál? -67-

A fiú. Hogyne, kérem. A palánkon függő képmintákra mutat. Tessék… amilyet tetszik. Egész alak?

Rendőr. Egész alak.

Az öregasszony előtolja a sarokból a fényképezőgépet, ezalatt a fiú beállítja a rendőrt, sietve futkos a rendőr és a gép között, be-benéz a gépbe, majd fejét leborítva a fekete kendővel, a géppel együtt közelebb megy a rendőrhöz. Hollunderné ezalatt a sötét kamrából lemezt hozott és a gépbe tette. Ezalatt Liliom és Ficsur között oldalt, ahol összebujtak, a következő egészen csöndes párbeszéd fejlődik.

Liliom. Idevaló?

Ficsur. Nem idevaló.

Liliom. Hová való?

Ficsur. Budai. Szünet.

Liliom hirtelen előtörő groteszk gyermekes panasszal. Szegény, rongyos életem van nekem!

Ficsur kedves vidámsággal, atyailag biztatja. Majd elmegyünk Amerikába.

Liliom. Mi van ott?

Ficsur nagy tisztelettel. Gyáripar. -68-

A fiú a rendőrhöz. Kérem most nyugodtan maradni. Egy… kettő… három lekapja a lencséről a fedőt. Visszateszi. Köszönöm.

Hollunderné. Öt perc mulva visszatetszik gyönni. Kész lesz.

Rendőr. Hát majd visszagyövök. Most köll fizetni?.

A fiú elolvadva az udvariasságtól. Biztos úrnak nem szükséges előre. A rendőr leereszkedő barátsággal szalutál és kiballag. Hollunderné a kamrába viszi a lemezt, a fiú is bemegy vele, miután a gépet visszatolta a helyére.

Hollunderné miközben a két csirkefogó előtt elmegy, alig érthető duruzsolással, az ő rendes modorában szidja őket. Itt ülnek és elrondítják nekem a helyiséget, mér nem mennek sétálni? Most már olyan jól megy nekik, hogy énekűnek. Hirtelen ráripakodik Ficsurra. Nem félsz a zsarútól?

Ficsur megvetőleg. Eridj, mer rádlépek. -69-

Liliom. Aszondod: a Hózlingert szeretik a hintánál?

Ficsur. De még hogy!

Liliom. Az asszonyt is láttad?

Ficsur. Láttam. Már fésüli is a Hózlingert.

Liliom. Fésüli?

Ficsur. Tisztítja.

Liliom. Hát csak tisztítsa.

Ficsur a bódéajtó elé tolja. Na erigy.

Liliom. Hova?

Ficsur. Vedd a kést.

Liliom. Melyiket?

Ficsur. A konyhakést. Köll az egyiknek kis bicska, az van nekem. De ha vitatkozik, akkor a nagy kés is kell.

Liliom. Minek az? Ha komiszkodik, én olyat vitatkozok a fejire, hogy megkancsalodik tűle.

Ficsur. Hát csak köll valami. Bottal nem vághatod el a nyakát.

Liliom. A nyakát köll elvágni?

Ficsur. Nem köll. Csak ha ő akarja. Szünet. Persze, gőzhajón ülni, az jó lesz. -70- Gyáripart élvedzni, az is jó lesz. De dolgozni, attól félsz.

Liliom. Meglátja a Juli, ha elveszem a kést.

Ficsur. Hát vedd el úgy, hogy ne lássa meg.

Liliom egy lépést tesz a bódé felé. A rendőr beballag és kopogtat a sötét kamra ablakán. Itt a rendőr.

Hollunderné kijön. Azonnal, mindjárt, kérem. Betipeg a bódéba. Liliom egy pillanatnyi habozás után neki durálja magát és határozott léptekkel utána megy. A rendőr gúnyosan nézi Ficsurt. Ficsur fölkel, gúnyos büszkeséggel elsétál két-három lépést a rendőr orra előtt, aztán megáll, háttal a rendőrnek, hirtelen a rendőr felé fordul, mint ahogy a gyermekekkel szoktak tréfálni, ujjal mutat rá és megszólítja.

Ficsur. Krisztina-körút és Retek-utca sarok.

Rendőr gőggel, lassan. Honnan tudja?

Ficsur. Arra járok hivatalba.

Rendőr. Micsoda maga? -71-

Ficsur. Zongoratanár. A rendőr nagyon megnézi, mintha kezdene rájönni, hogy ez tréfál vele, komoran pödör egyet a bajuszán.

A fiú kijön a kamrából és átadja a kész képet a rendőrnek. Tessék kérem.

Rendőr megnézi a képet, fizet és elballag, miközben egy pillanatra megáll és jól megnézi Ficsurt. Mikor elment, Ficsur az ajtóból még utána néz. Ezalatt Liliom kijött a házból a kabátját gombolva. Ficsur megfordul és meglátja Liliomot.

Ficsur. Mit nézel?

Liliom. Nem is nézek.

Ficsur. Hát mit csinálsz?

Liliom. Gondolok.

Ficsur odamegy hozzá. Na mondd szépen. Megszólítod. Hogyan szólítod meg?

Liliom elfogódott hangon. Jó estét kívánok, kérem szépen, hány óra? Ha felel, mit mondok neki?

Ficsur. Nem felel?

Liliom. Nem felel.

Ficsur. Nem az. Tapogatja a kabát alatt a kést. Hol van? Merre van? -72-

Liliom anélkül, hogy odamutatna. Balrul.

Ficsur. Úgy van. A szív iránt. Kitapogatja. Már látom… Ez az ni! Ez még mind az… Itt már hegyesedik… a hegyéhez ér. Itt a szeme. Evvel néz.

Juli megint belép és lassan elmegy előttük, de ezúttal feltűnően aggódva nézi őket, meg is áll egy pillanatra.

Ficsur oldalba löki Liliomot. Hát énekelj, énekelj!

Liliom reszketve énekel. Ott gyön már a zsarú, a zsarú, a zsarú…

Ficsur bátorítólag, hangosan, testével a taktust jelezve, mint egy karmester, aki nincs megelégedve a tempóval. Te Jáninger, mit csinálsz itt a Hermina-úton…

Liliom. Te Jáninger, mit csinálsz itt a Hermina-úton… Juli kimegy a hátulsó ajtón; követi a szemével, mikor elment, megszólal. Éjjel… álmomba… ha visszagyön a lelke, mit csinálok?

Ficsur. Annak nem gyön vissza.

Liliom. Mér?

Ficsur. Mer zsidó nem jön vissza. -73-

Liliom. Hát aztán még…

Ficsur kissé türelmetlenül. Mi van még?

Liliom. A másik világon… mikor az úristen elébe megyünk, hát annak mit mondok?

Ficsur. Mink nem kerülünk elejibe.

Liliom. Miért?

Ficsur. Hát kerültél te már a főkapitány elejibe?

Liliom. Nem.

Ficsur. Ellenőrig megyünk… legföjebb kapitányig, ha megyünk.

Liliom. A másik világon is úgy van?

Ficsur. Csak úgy. Az is rendőri hivatal, csak másik kerület.

Liliom. Hivatal?

Ficsur. Úrnak menyország. Ilyen rongyosoknak rendőrség. Pénzes embernek finom muzsika.

Liliom. Nekünk nem muzsika?

Ficsur Nem, fiam. Nekünk igazság. Mer a másik világon csupa igazság van. Ahol pedig igazság van, ott csak köll kapitánynak lenni. -74-

Liliom. Jó estét kívánok, kérem szépen, hány óra? A szívére teszi a kezét.

Ficsur. Minek teszed oda a kezedet?

Liliom. Dobog a szívem a kés alatt.

Ficsur. Gyugd a másik oldalra. Fölnéz az égre. Lassan, szépen elindulunk.

Liliom. Korán van még.

Ficsur. Gyere. Épen indulnak, mikor Juli kívülről bejön és útjukat állja.

Juli. Hova méc?

Liliom. Hiszen azt mondtad, hogy két hétig nem beszélsz hozzám. Minek beszélsz hozzám?

Juli. Hová méc Ficsurral?

Liliom. Hova megyek a Ficsurral.

Juli. Maradj itthon.

Liliom. Nem maradok.

Juli. Maradj itthon, mer eső lesz és megázol.

Ficsur. Nem lesz eső.

Juli. Honnan tudja azt maga?

Ficsur. Nekem mindig szólnak előbb.

Juli. Maradj itthon, este gyön az esztergályos -75- és már én megkértem, adjon neked munkát.

Liliom. Nem tudok én… esztergálni.

Juli egyre növekvő ijedtséggel, amelyet azonban nagyon eltitkol. Maradj itthon, jön a Marika a vőlegényével a fényképészhöz, elhozza megmutatni.

Liliom. Láttam én már vőlegényt.

Juli. Maradj idehaza, pénzt hoz a Marika, neked adom az egészet.

Liliom kifelé indul. Sétálni… megyünk… a Ficsurral. Aztán visszagyövünk.

Juli sírni szeretne, de nevető arcot erőltet magára. Maradj idehaza, sört hozok neked, bort hozok neked.

Ficsur. Gyösz, vagy nem gyösz?

Juli. Nem is haragszok már rád, mer megütöttél.

Liliom durván, mely durvaság alatt az rejtőzik, hogy nem bírja nézni a szenvedő asszonyt. Eridj, mer… fölemeli a kezét. Hagyj békén elmenni…

Juli reszketve. Mi van a kabátodba? -76-

Liliom kivesz a zsebéből egy pakli piszkos kártyát. Kártya.

Juli mint fenn, de egészen halkan. Mi van a kabátodba?

Liliom határozottan. Eridj az útból!

Juli elébe áll, hadarva, izgatottan, remélve, hogy ezzel még visszatartja. A Marika vőlegényétől kérdeztek gyermektelen házaspárt az Aradi-utcába házfelügyelőnek… szoba, konyha, tyúkot is szabad tartani.

Liliom. Eridj az útból!

Juli kiáll az útból, Liliom kimegy, Ficsur utána. Juli egyedül marad, nekitámaszkodik az ajtófélfának és elgondolkozik.

Hollunderné jön a házból. Nem találom sehol a kést. Maga tette el?

Juli rémülten. Nem.

Hollunderné. Az előbb még ott volt az asztalon. Nem járt benn más, csak a Liliom.

Juli. Az nem vette el.

Hollunderné. Más nem volt benn.

Juli. Minek vette vóna el? -77-

Hollunderné. Eladják. Megisszák.

Juli vidáman. Véletlenül… látja néni… gyanusítja, pedig én épen most kerestem ki minden zsebit, hogy van-e nála pénz… és csak egy pakli kártya volt nála, más semmi.

Hollunderné dörmögve megy vissza a házba. Kártya van nála, kártya van nála, most mennek a méltóságos urak a kaszinóba kártyázni. El.

Juli tanácstalanul néz utána. Szünet után megjelenik a hátulsó ajtóban derült és boldogságtól ragyogó arccal előbb Mari, aztán Hugó.

Mari. Kukuk!

Bejönnek, vigyorogva, szégyenlősen megállanak Juli előtt, aki hirtelen arra fordul a hangra.

Mari. Szerbusz.

Juli. Szerbusz.

Mari Hát elgyöttünk.

Juli. Igen.

Mari. Hát ez itt a Hugó.

Hugó odalép, kezet nyujt. Nevem Beifeld Hugó. Félszegen hajol meg. -78-

Juli. Nevem Zeller Julia. Kezet ráznak. Szünet. Hugó nagyon el van fogulva. Hogy senki se szól, Hugó megint Juli kezéhez nyúl és hevesen megrázza. Szünet.

Mari. Ez itt a Hugó.

Hugó. Igen.

Juli. Igen. Szünet.

Mari. Hát a Liliom hol van?

Hugó. Igen kérem… hol van kedves férje?

Juli. Elment.

Mari. Hova ment?

Juli. Sétálni.

Mari. Igen.

Juli. Igen.

Hugó. Igen. Szünet.

Mari. Hát már a Hugó elsejétől nem áll a sarkon, mer állást kap. Elsejétől már nem hordár, hanem kaszinó.

Hugó mentegetve Marit. Hát nem tudja kérem a kifejezéseket… ránevet. Hehehe… a kaszinóba felvettek második komornyiknak. Nagyon jó kis állás kérem, aki megbecsüli magát. -79-

Juli. Igen.

Hugó. Fizetés… az is nagyon szép… de a fő a borravaló, mert én a baccaranál vagyok… és kártyánál meg lehet keresni kérem csak borravalóban minden este húsz-harminc koronát.

Juli. Minden este?

Mari. Igen.

Hugó. Kétszobás lakást béreltünk… de ha majd jobban megy…

Mari. Akkor házat veszünk Tétényen.

Hugó. Hát kérem az ember megbecsüli magát… és hát ugyan Tétény… hát az bizony nem a fővárosi élet… de hát… ha ad az isten gyereket… hát a gyerekeknek… sokkal jobb. A kaszinóba bejárhatok onnan is. Kis szünet.

Mari. Szép gyerek a Hugó.

Juli. Igen.

Mari. Jó gyerek a Hugó.

Juli. Igen.

Mari. Csak zsidó.

Juli. Nem baj, az is ember. -80-

Mari. Hát nem kívánsz nekünk gratulát?

Juli. Igen. Megöleli Marit.

Mari. Hát a Hugót nem csókullod meg?

Juli. De azt is. Megöleli a Hugót, de ott marad a nyakán.

Hugó. Miért sír kedves nagysád? Juli válla fölött átint a fejével Marinak, kérdőleg.

Mari. Mer jó lélek. Ő is elérzékenyül.

Hugó nagyon elérzékenyülve. Köszönjük a szíves részvétet. Ő se tudja magát visszatartani. Sír. Kis szünet. Hollunderné belép a fiúval, a fiú azonnal a géphez megy.

Hollunderné. Hát ha tetszik, gyerünk kérem, mert aztán besötétedik. A szín jobb oldalára vezeti őket a fotografus háttér felé, ahol mind a kettő rögtön barátságos arcot vág. Egész alak?

Mari. Két egész alak.

Hollunderné. Vőlegény, menyasszony?

Mari. Igen.

Hollunderné és a fiú egyszerre darálják emelt hangon, mint a leckét. Akkor a hölgy az úrra néz, az úr meg bele a lencsébe. -81- Az öregasszony igazgatja őket. Így kérem.

A fiú aki azalatt a fekete kendő alá bujt, most a kendő alatt felordít. Jó, most jó, most nagyszerű.

Mari mereven, de boldogan, mozdulatlan arccal, a szája sarkából beszélve. Julikám, Julikám, mit mondsz hozzá?

Juli. Igen, fiam.

A fiú. Most kérem szíveskedjen nyugodtan maradni. Hármat olvasok és attul kezdve kérem mozdulatlanul. Megfogja a lencse fedőjét. Fenyegető hangon. Egy… kettő… három. Lekapja a fedőt, nagy csönd. Amikor az «egy» elhangzott, nagyon messziről hallani a nagy csöndben Ficsurt és Liliomot, amint az előbbi kis nóta refrénjét éneklik. Ez az ének a «három» után is tart még egy darabig, egészen, amíg a függöny le nem megy. A «három» után mindenki mereven áll. Juli csöndesen az asztalra hajtja a fejét. Az ének egyre távolodva lassan elhangzik.

Függöny. -82-

Künn a városon túl, a földeken. Hátul vasúti töltés húzódik jobbról balra, amelynek közepén deszkaállványból piros-fehér vasúti jelzőtábla nyúlik ki, a tábla alatt kis piros lámpa, amely most még nem ég. Ezen a helyen falépcső vezet fel a töltésre. A töltés lábánál, jobb oldalon két-három darab korhadt talpfa egymásra rakva. Hátul egy távíró-pózna. A háttérben veteményes földeket, fákat, palánkokat, a messzeségben gyárkéményeket és néhány kis házat látni. Hat óra, kezd alkonyodni. Liliom és Ficsur a falépcsőn állva figyelnek a vonat után.

Liliom. Még hallani.

Ficsur. Figyelj csak. Figyelnek a vonat után.

Liliom. Ha a füledet a sínre teszed, Bécsig hallod, amint megy.

Ficsur. Ühüm!

Liliom. Bécsnek megy, amelyik most elment. -83-

Ficsur Tovább nem?

Liliom. Tovább is. Szünet.

Ficsur. Most mindjárt hat óra. Liliom lejön a lépcsőről. Hová mégy?

Liliom. Sehova. Mindig félsz, hogy megugrok.

Ficsur. Már mért ugornál meg, mikor tizenhatezer korona van nála?

Liliom. Na hát!

Ficsur. Nahát. Szépen várni kell, amíg jön. Aztán szépen megkérdezed tőle.

Liliom. Jó estét kívánok. Kérem szépen, hány óra?

Ficsur. Aztán majd megmondja, hány óra.

Liliom. Hátha nem jön?

Ficsur. Muszáj neki. Minden szombaton fizeti a munkásokat. Ezalatt lejött a lépcsőről. Épen ma ne jöjjön? Liliom a lépcsőre ment s a sineket nézi. Mit nézel?

Liliom. Azt nézem, hogy ennek a sínnek sehol sincs vége.

Ficsur. Minek nézed?

Liliom. Csak nézem. A vonatot is mindig -84- nézem. Mikor úgy este ott lent állok, erre jön, aztán leköp.

Ficsur. Leköp?

Liliom. Le, a mozdony. Lefröcsköl. Aztán megy tovább, én meg itt maradok leköpve. De a szememet, azt elhúzza.

Ficsur. Elhúzza?

Liliom. Úgy utána kell nézni, amíg csak látom.

Ficsur. Urak ülnek benne.

Liliom. Ujságot olvasnak.

Ficsur. Szivaroznak.

Liliom. Mellre szíjják. Szünet.

Ficsur. Gyön?

Liliom. Nem gyön. Szünet.

Ficsur. Már mint… nem a vonatot kérdezem, hanem a Linzmannt.

Liliom. Hát hiszen – szégyenkezve – én se a vonatra mondtam. Lejön. Csönd. Titokzatosan. Hallod a sürgönydrótot?

Ficsur. Ha fuj a szél.

Liliom. Ha nem fuj, akkor is hallom. Csöndesen morog. Beszélnek rajta.

Ficsur. Kicsodák? -85-

Liliom. Zsidók.

Ficsur. Táviratoznak?

Liliom. Beszélnek, aztán felelnek, mind ebbe a vékony drótba. Aztán morog, morog.

Ficsur. Mit morog?

Liliom. Aszongya huszonhárom, huszonhárom, huszonhárom. Én meg hallgatom.

Ficsur. Minek hallgatod?

Liliom. A madár is hallgatja. Úgy nézi a fél szemével, hogy mit mondanak.

Ficsur. A madarat is nézed?

Liliom. Ő is néz engem.

Ficsur. Azér vagy te ilyen beteg, mert egy vasad sincs. A madár is azér néz téged, mer nincs pénze.

Liliom. Lehet.

Ficsur. Akinek pénze van, az nem néz.

Liliom. Hát mit csinál?

Ficsur. Hát épen azt, hogy csinál. Valamit csinál. Csak az dolgozik, akinek van pénze. Hát most aztán majd lesz pénz.

Liliom. Jó estét kívánok. Kérem szépen, hány óra?

Ficsur. Még se gyön. Van-e kártyád? -86- Liliom szó nélkül átadja a pakli kártyát. Van-e pénzed?

Liliom. Tizenegy.

Ficsur lovagló ülésben ül le a talpfára úgy, hogy balfelé néz. Hatos?

Liliom. Krajcár. Ő is leül a talpfára lovagló ülésben, szembe Ficsurral.

Ficsur. Hát akkor tizenegy.

Liliom. Tedd ki!

Ficsur kiteszi a pénzt, aztán oszt neki kártyát, magának is vesz egyet. Huszonegyes lesz.

Liliom megnézi a kártyáját. Az. Hopp a bank!

Ficsur. Disznót kaptál. Oszt.

Liliom. Blatt. Kap egy kártyát. Blatt. Még egy kártyát kap. Fuccs!

Ficsur besöpri a pénzt.

Liliom. Hát… hát most…

Ficsur. Most nincs tovább. Nincs több pénzed?

Liliom. Nincs.

Ficsur. Hát akkor nincs tovább… Vagy ha akarod… -87-

Liliom. Mit?

Ficsur. Becsületszóra.

Liliom. Hozomra?

Ficsur. Nem… Hanem… majd lefogom…

Liliom. Lefogod? Miből?

Ficsur kissé zavartan. Hát majd a pénzből. Vagy ha te nyersz, te fogod le. Aki nyer, az veszi el tőle a pénzt.

Liliom hátranéz, várja a pénztárnokot. És az fizeti ki a másikat.

Ficsur. Az.

Liliom zavartan, idegesen. Jó. Hát akkor mennyi a bank?

Ficsur. Hát ha van nála tizenhatezer, ebből nyolcezer az enyém, hát nyolcezer a bank.

Liliom. Jó.

Ficsur. Aki szerencsésebb, annak több lesz. Oszt.

Liliom. Hát száz korona. Ficsur kártyát ad neki. Reszto.

Ficsur kimutatja a saját kártyáját. Huszonegy. Gyorsan kever. -88-

Liliom izgatottan közelebb lovagol a talpfán Ficsurhoz. Hát dupla vagy semmi.

Ficsur oszt neki. Dupla vagy semmi.

Liliom. Blatt. Kártyát kap. Reszto.

Ficsur. Huszonegy. Megmutatja és gyorsan kever.

Liliom ijedten. Te… nem csalsz te?

Ficsur. Én? Hát úgy nézek én ki? Oszt neki.

Liliom izgatottan hátranéz. Ezer.

Ficsur hidegen. Korona.

Liliom. Korona. Kártyát kap. Blatt! Még egy kártyát kap. Fuccs!

Liliom most már nagyon ideges, mint a kezdő kártyások, mikor sokat veszítenek. Kapkodva, zavartan, elvakultan játszik, látszik rajta, hogy most már semmi mással nem törődik, csak azzal, hogy visszanyerje a pénzét.

Ficsur. Kapok ezerkétszázat.

Liliom. Dupla vagy semmi. Izgatottan. Kártyát kap. Blatt. Kártyát kap. Blatt! A földre dobja három kártyáját.

Ficsur a földön összeolvassa. Tíz… tizennégy… huszonhárom… Kapok kétezernégyszázat. -89-

Liliom. Hát most?…

Ficsur kiválaszt a pakliból egy kártyát és odaadja neki. Nesze itt van a piros ász, Duplázhatod.

Liliom mohón. Jó. Még. Még egy kártyát kap. Reszto.

Ficsur felmutatja a maga kártyáját. Tizenkilenc.

Liliom. Nyert. Szinte könyörögve. Még csak egyszer adj egy ászt. A zöld ászt add ide. Megkapja. Dupla vagy semmi.

Ficsur hidegen. Az nem lehet.

Liliom. Miért?

Ficsur. Mert ha elveszted, azt már nem tudod kifizetni. Az már összesen kilencezerhatszáz és neked csak nyolcezer koronád van.

Liliom nagyon izgatottan. Hát akkor… tudod ez disznóság.

Ficsur. Csak háromezerkétszázat tehetsz.

Liliom mohón. Hát háromezerkétszáz. Kártyát kap. Reszto.

Ficsur. Én is ászra megyek. De ezt már kigusztálom. Liliom is hozzáhajol és -90- együtt gusztálnak. Huszonegy. Hirtelen zsebre vágja a paklit. Szünet.

Liliom. Hát mostan… tudod, most mindent elvesztettem, most megmondom… te egy utolsó… te egy utolsó…

E pillanatban belép jobbról Linzmann, 40–42 éves, hatalmas, tagbaszakadt, vörös szakállú zsidó, oldalán bőrtáska. Ficsur köhögéssel ad jelt, aztán elmegy Linzmann és a töltés közt jobb felé, Linzmann háta mögött előre jön és követi őt. Liliom meredten áll, a talpfarakástól balra 2–3 lépéssel, ahova hátrált, mikor Ficsur eltette a kártyát. Pontosan szemben találja magát Linzmannal.

Liliom egész testében reszketve. Jó… jó estét kívánok. Kérem szépen, hány óra? Ficsur némán Linzmann felé ugrik, jobb kezében a kis késsel, de Linzmann bal kezével megkapja Ficsur jobb kezét a csuklónál és így hirtelen leszorítja Ficsurt a földre, ahova az kényszerűségből letérdel. Jobb kezével hirtelen jobb kabátzsebéhez kap, onnan lassú mozdulattal Browning-revolvert húz elő és azt lassan, nyugodtan fölemelve a levegőbe, -91- Liliom mellének szegzi, Liliom a revolvertől két lépésnyire áll. Nagy szünet.

Linzmann a lehető legtermészetesebb nyugodt hangon. Öt perc mulva fél hét. Szünet.

Linzmann gúnyosan néz Ficsurra. Ép a bicskás kezedet fogom. Még jó, hogy nem a másik kezedbe vetted. Szünet.

Linzmann egyikről a másikra nézeget. Szép két madár. Ficsurhoz. Úgy éljek, neked valamivel kisebb szerencséd van, mint Rótsildnak. Liliomhoz. Te meg, ha csak szemeddel pislogsz, körösztül vagy lőve kétszer egymás után. Nézheted a csövet, fiam. Van benne mag, van.

Ficsur. Eresszen el, nem csináltam semmit.

Linzmann gúnyosan megrázza Ficsurnak a kezét, amelyben még mindig benne van a bicska. Hát ez mi? Ja úgy, tudom már, Te tudod, hogy nekem van a zsebemben egy alma. Azt meg akartad hámozni. Most már tudom. Bocsánatot kérek a tévedésért. Pardon. -92-

Liliom. De én… én…

Linzmann. Azt is tudom, fiam. No hát nem tudom? Hogy hány óra. Ja. Öt perc mulva fél hét.

Ficsur. Hagyjon minket, méltóságos úr. Nem bántottuk.

Linzmann. Először is, fiam, nem vagyok méltóságos úr. Másodszor ezért a pénzért már kegyelmes urat is mondhattál volna. És harmadszor, behízelegni most igazán nem fogod magad nálam.

Liliom. De én csak nem csináltam semmit, kérem.

Linzmann. Nézz csak hátra egy kicsit, fiam. Csak bátran. Nézz hátra, de ne hogy próbálj elszaladni, mert akkor lelőlek. Liliom lassan hátrafordítja a fejét. Kik jönnek ott olyan gyorsan?

Liliom Linzmann felé néz. A rendőrök.

Linzmann Ficsurhoz. Ne mozgasd a kezed, mert… Liliomhoz negédesen. Hányan vannak azok a rendőrök?

Liliom a földre sütve szemét. Ketten.

Linzmann. És min ülnek a rendőrök? -93-

Liliom. Lovakon.

Linzmann. És mi tud jobban szaladni, egy ló, vagy egy ember?

Liliom. Egy ló.

Linzmann. Hát akkor most már hiába is szaladnál el. Nevet. Még én ilyen pehhes két rablógyilkost nem láttam. Becsületszavamra mondom, ennél nagyobb pehhet nem is lehet elképzelni. Direkt nálam volt a Browning és ha nincs nálam a Browning? Jöhettek volna négyen is Linzmann bácsi ellen. És ha még ez volna az egész! Nem is néztétek, marhák, hogy honnan jöttem. Hát honnan jöttem? Már visszajöttem a gyárból. Mikor odamentem, tizenhatezernégyszáz korona volt nálam. Most nincs nálam egy vas sem. Balfelé kikiált. Hé’, rendőrök. Jöjjenek már, mert ez itt nagyon mozog. Ficsur hatalmas rántással kiszabadítja magát és elrohan, mint a villám. Erre az első pillanatban Linzmann feléje fordul a revolverrel, de ezalatt a pillanat alatt Liliom felrohan a töltésre, mire Linzmann, látva, hogy -94- ez mégis csak közelebb van hozzá, hirtelen feléje fordítja a revolverét.

Linzmann ordít. Meg ne mozdulj, mert keresztül lőlek. Balfelé kikiált a rendőröknek. Szálljon le a lóról. Revolverét Liliomra szegezve tartja, aki arccal a közönség felé fordulva, áll a töltésen. A töltés bal szélén megjelenik egy hatalmas rendőr, szintén revolverrel a kezében.

I. rendőr. Megálljunk!

Linzmann. Na, öregem, kérem szépen, hát hány óra? Tíz esztendő, de börtön!

Liliom. Én titeket itt hagylak mostan.

Linzmann hangosan nevet.

Liliom akitől a rendőr 3–4 lépésnyire van, Linzmann ugyanolyan távolságra, arcát az ég felé emelve, hangosan felzokog és kirántja a kését. Erre a mozdulatra a rendőr megáll. Liliom a zokogás közben harsányan felkiált. Juli… kis bogaram… Zeller Julia mindenes cseléd. Hirtelen oldalt fordul, a mellébe döfi a kést, megtántorodik, lebotorkál, lezuhan a töltés tulsó oldalán, -95- eltűnik szem elől. Nagy csönd. A második rendőr elől balról bejön.

Linzmann. Mi az?

I. rendőr a töltésen a lépcsőig megy, ott lenéz hátra a töltés mögé, majd a töltés túlsó oldalán lemegy oda, ahova Liliom lezuhant.

Linzmann és a II. rendőr felsiet a töltésre. Lenéznek a túlsó oldalra.

Linzmann Megszúrta magát?

I. rendőr hangja. Meg az, alaposan.

Linzmann izgatottan a II. rendőrhöz. Én megyek, telefonozok a mentőknek. Lesiet és balra elszalad.

II. rendőr. A Heizler fűszereshez menjen, onnan telefonáljon a gyárba. Ott is van orvos. Aztán lekiált a töltés mögé. Megyek, odakötöm a lovakat egy fához. Lejön és balra elmegy. A színpad üres. Szünet. Besötétedett. Ebben a szünetben a kis piros jelzőlámpa magától kigyúlad.

I. rendőr hangja. Te Mihály!

II. rendőr hangja. Mi kell?

I. rendőr hangja. Kivegyem a melléből a kést? -96-

II. rendőr hangja. Ne vedd ki, mert akkor elfolyik a vére. Szünet.

I. rendőr hangja. Te Mihály!

II. rendőr bejön balról. Mi kell?

I. rendőr megjelenik a töltésen. Sok itt a szúnyog.

II. rendőr. Igen.

I. rendőr. Nincs egy szivarod?

II. rendőr. Nincs. Szünet.

I. rendőr leül a falépcsőre és pipára gyujt. Lassan, csöndesen, szomorúan beszél. Hát ahogy mondom, Mihály, evvel az új fizetési rendezéssel úgy vagyunk, hogy a régi skála szerint én most már sokkal előbbre tartanék. De hát emelték a fizetést és így most nekem kevesebb van, mint vóna. De hát én hogy magyarázzam ezt meg a miniszternek? Kínlódok tovább. Döglődök, kínlódok, szomorkodok.

II. rendőr. Hja, ja!

I. rendőr. Bizony, bizony.

Nagyon messziről a vasúti őrház csengője szól.

Függöny. -97-

Ismét a fotografus-műhely. Ugyanaznap este. Félórával az előbbi kép után. Az udvaron, a hátsó ajtó körül állonganak összebujva, csoportban Hollunderné, a Hollunder fiú, Mari és Hugó. Juli balról áll, 4–5 lépésnyire tőlük, egyedül.

Hollunder fiú, aki most érkezett meg kívülről, kissé izgatottan adja elő a történteket. Már hozzák. A bőrgyárból kértek meg két munkást, azok hozzák tragacson.

Hugó. És orvos?

Fiú. A rendőr telefonált a központra, mindjárt kijön a rendőrorvos.

Mari. Még talán életben marad, szegény.

Fiú. Nagyon megszúrta magát, de azért még él, mert lélegzik. Még beszélni is tud, csak nagyon csöndesen. Sokáig feküdt úgy, eszmélete nélkül, de a tragacson magához jött. -98-

Hugó. Ez a rázástól van, ahogy hozták.

Mari. Na eresszék be őket…

Utat engednek. Két munkás behozza Liliomot tragacson, amelynek négy lába van és amely körülbelül olyan magas, mint egy ágy. Leteszik balról, hátul, pontosan a rozoga kanapé elé, úgy hogy a feje balról esik, a lába jobbról, a munkások visszasompolyognak az ajtónál álló csoporthoz, majd kimennek. Juli úgy áll ott a színpadon, hogy most a tragacs mellett áll és Liliom arcát nézi, anélkül, hogy megmozdult volna. A többiek meghatva, a hátsó ajtó körül szorongnak. Bejön az első rendőr.

I. rendőr. Maga a felesége?

Juli. Én vagyok.

I. rendőr. A gyári orvos úr bekötözte és azt parancsolta, hogy ne vigyük a Rókusig, mert azt már nem bírja ki. Most nyugalom kell neki és várják meg a rendőrorvost, amíg jön. A csoportra néz. Békibe köll hagyni. Elmegy, a csoport utat enged neki. Szünet.

Hugó szelíden kifelé tolja a többieket. -99- Kérem, az illendőség miatt most menjünk innen ki. Ne zavarjuk.

Mari Julihoz. Julikám, mit mondsz hozzá?

Juli ránéz és nem felel.

Mari. Julikám, nem köll semmi tőlem?

Juli nem felel.

Mari. Itt kint leülünk a padra, Julikám. Hollunderné és a fia, már Hugó felszólítására kimentek. Most Mari és Hugó kimegy. Juli leül a tragacs szélére és nézi Liliomot, Liliom a kezét nyujtja feléje. Juli megfogja a kezét. Még nincs egészen sötét. Jól látni őket.

Liliom kissé feltámaszkodik és csöndesen, tréfásan, de végül nagyon elfogódottan, dacosan beszél. Mostan én, fiam… már csak hogy épen meg akarom mondani… mint ahogy a vendéglőbe, mikor vége van a vacsorának, aztán ahogy mondja az ember… fizetni. Cáln. Hogy mi vót. Be lesz mondva az egész. Hogy hát rád ütöttem… hát hogy nem azért, mer dühös voltam… hanem, mer, hogy én nem tudom nézni, hogy sírnak… hogy -100- bőgsz… aztán, mer én miattam bőgsz… meg hogy én csak azt tudom, ami a mesterségem… és én nem vagyok házmester… és én nem megyek vissza, fogdosni a lányokat… én köpök rájuk… tudod?

Juli. Igen.

Liliom. Meg hogy a Hózlinger… hát ő is tudja, hát gyöjjön ki a hintásné a Hózlingerral… ugyanazt a vicceket mondja, amiket én találtam ki… és tőle is fölveszik, hát úgy is jó… és hogy én nem tudtam rád keresni… se lakás, se ebéd… és én tudom, hogy te ezt nem érted… mert én tényleg egy disznó vagyok… de nem vagyok házmester… és gondoltam, lehetne Amerikába… tudod?

Juli. Igen.

Liliom. Hát, hogy én… nem akarok én bocsánatot kérni… eszem ágában sincs… ha akarod, csak mondd a gyereknek…

Juli. Igen. -101-

Liliom… a gyereknek mondd, hogy gazember voltam, csak mondd… ha van hozzá pofátok… csak mondjátok… én megpróbáltam, gondoltam, lehetne Amerikában… és ehhöz is semmi közöd, nem akarok én bocsánatot kérni… most már gyöhet tőlem a rendőrség… és ha a gyerek fiú lesz… akkor… vagy ha lány lesz, akkor… talán én még máma este látom az istent… hát én majd szólok, Julikám. Csak oda eresszenek hozzá… hogy ne úgy, mint itt Pesten… hogy már lent a portásnál megakad az ember… és ha gyön az esztergályos, hát csak… menj férjhez hozzá… ha van pofád, csak menj hozzá… mondd csak a gyereknek, hogy ő az apja… elhiszi, ha elhiszi… tudod?

Juli. Igen.

Liliom. Na és még hogy… megvertelek… hát te tudod, hogy igazam volt… és te neked nem kell arra emlékezni azért… nem muszáj, hogy neked is igazad legyen… hadd, hát mondd: -102- legyen a Liliomnak igaza… mert én úgy se bánom, hogy kinek van igaza… az olyan mindegy… úgyis senkinek sincs igaza… de azér mindenki henceg… mer nem tudja…

Juli. Igen.

Liliom. Hát aztán most fogd meg a kezemet.

Juli. Hiszen mindig fogom.

Liliom. Hát szorítsd meg jobban. Úgy. Hát most mondja neked a Liliom… szerbusz. Szünet. Mondd te is szépen.

Juli. Szerbusz. Megemeli a kezét, Liliom csöndesen hátra hanyatlik, meghal. Szünet. Juli elereszti a kezét. Orvos az első rendőrrel belép, hátul.

Orvos. Jó estét. A felesége?

Juli. Igen, kérem.

Az orvos és a rendőr mögött lassan bejön Mari, Hugó, Hollunderné, a fiú, Muskátné, de tiszteletteljesen az ajtó körül maradnak.

Orvos Liliom fölé hajol és megnézi. Gyertyát kérek.

Juli a bódéból égő gyertyát hoz. -103-

Orvos a gyertyavilágnál megvizsgálja Liliomot, aztán hirtelen otthagyja. Van itt tinta és toll?

Hugó szolgálatkészen öntöltőtollat ad neki. Öntöltő.

Orvos nyomtatványt vesz elő a zsebéből és miközben egy ott levő kis asztalon, a gyertya mellett ír, mondja. Hát, szegény asszony, a maga ura meghalt… vegye kérem tudomásul… a jó isten majd megsegíti… itt hagyom ezt az írást, ezt át kell adni azoknak, akik jönnek a királyi törvényszéki orvostani intézetből… most mindjárt intézkedem, hogy elszállítsák… Fölkel. Szappant kérek és törülközőt.

Rendőr. Már készítve van, kérem. A hátsó ajtó felé mutat.

Orvos. Isten megáldja, asszony.

Juli. Kezit csókolom.

Orvos és rendőr elmegy, a többiek lassan közelednek Juli felé.

Mari. Hát Julikám… isten nyugosztalja most már boldogult uradat… de -104- neked, ha sértésnek nem veszed Marikádtól, neked bizony így jobb.

Hollunderné. Neki is jobb szegénynek, magának is jobb.

Mari. Mit mondsz, Juli… mondom, neked jobb… fiatal vagy… majd gyön valami derék ember… igazam van?

Hugó. Igaza van neki.

Mari. Te mondd, Juli, hogy igazam van.

Juli. Igazad van, Marikám, te nagyon jó vagy.

A fiú. Itt van az a derék ember, az az esztergályos, most már megmondhatom… mindennap üzent valamit… egyszer ezt, egyszer azt… kérdezett magára…

Mari. És özvegy ember, két gyereke is van…

Hollunderné. Neki is jobb szegénynek, magának is jobb. Mert ez rossz ember volt.

Mari. Bizony nem volt jó ember, úgy-e Hugó?

Hugó. Nem, asszonyság, itt mondom; -105- hogy nem volt jó ember. Egy asszonyt nem ütnek.

Mari. Igazam van? Te mondd, Julikám, hogy igazam van.

Juli. Igazad van, Marikám.

A fiú. Az magának egy szerencse. Nem?

Hollunderné. Neki is jobb, neki is jobb.

Hugó. Visszakapta, kérem, a szabadságát. Hány éves?

Juli. Tizennyolc.

Hugó. Mi az? Gyerekkor. Igazam van?

Juli. Igaza van, Hugó. Maga nagyon jó.

A fiú. Ez egy szerencse. Nem?

Juli. Igen.

A fiú. Egy szerencsétlenség volt, ahogy eddig volt. Hiszen enni se lett volna nekik, ha a mamám nem engedi őket itt lakni a váróteremben. Ha most jön az ősz, meg a tél, ebben a faházban úgy se lakhattak volna. Nem? -106-

Mari. Persze. Megfagytak volna, mint a madarak. Úgy-e, Julikám?

Juli. Igen, Marikám.

Mari. Esztendőre nem is fogsz rá emlékezni. Úgy-e?

Juli. Igazad van, Marikám.

Hugó. És ha valami kell, hát itt vagyunk. Most elmegyünk, de holnap reggel megint eljövünk. Gyere, Mari. Isten áldja meg. Kezet fog Julival.

Juli. Isten áldja meg.

Mari megöleli Julit, sírva. Nagy szerencse ez neked, Juli, én mondom, nagy szerencse.

Juli. Ne sírj, Marikám. Mari és Hugó elmennek.

Hollunderné. Csinálok egy kis fekete kávét magának, nem evett semmit. Aztán majd jöjjön át a házba, addig itt lesz a fiam. Elmegy a fiával együtt. A csoportból csak Muskátné maradt ott, aki most Julihoz lép.

Muskátné. Nem tetszik rossz néven venni, ha megnézem? -107-

Juli. Magánál szolgált. Muskátné megnézi Liliomot.

Muskátné Julihoz fordul. Most már megbékélhet velem, asszonyság.

Juli. Nem haragudtam az asszonyságra.

Muskátné. Mégis… békéljen meg velem.

Juli emelt, egyhangú, nagyon erélyes hangon, szinte diadalmasan, a pontnál nem eresztve le a hangját. Nem békélek meg.

Muskátné. Hát én megbékélek magával, asszonyság. Mindenki szidja szegényt, csak mi ketten nem. Maga se mondja, hogy rossz volt.

Juli még emeltebb hangon, nagy, keserű diadallal, megint nem eresztve le a hangját a pontnál. De én azt mondom.

Muskátné. Megbocsátom magának asszonyság. Engem is megütött. Nem bánom. Elfelejtettem.

Juli az ezentúl következő feleleteket hidegen, az asszonyra rá se nézve adja. Röviden, határozottan beszél. Azt megteheti.

Muskátné. Ha valamivel segíthetem… -108-

Juli. Nem köll.

Muskátné. Tartozom neki két korona hátralékkal.

Juli. Adta volna meg neki.

Muskátné. Csak mert úgy gondoltam, hogy amért szegény meghalt, hát asszonyság azért még hozzája tartozik.

Juli. Nem tartozok hozzája.

Muskátné. Jó, kérem. Ne vegye tolakodásnak, csak azér maradtam itt, mer csak mi ketten vagyunk a világon, akik szeretjük, hát tartsunk egymással.

Juli. Nem tartok az asszonysággal.

Muskátné. Akkor nem is szerette úgy, mint én.

Juli ráhagyja. Nem.

Muskátné. Én jobban szerettem.

Juli. Jobban.

Muskátné. Isten áldja meg.

Juli. Isten áldja meg. Muskátné elmegy. Juli a gyertyát Liliom fejéhez állítja a kis asztallal együtt és leül a tragacs szélére, az arcába néz Liliomnak.

Juli édes, forró, őszinte hangon… te -109- csak most aludjál, Liliom… nekik semmi közük hozzá… ennek sincs semmi köze hozzá, a többinek sincs semmi köze hozzá. Még neked se mondtam meg soha… csak most mondom… bevallom… öreg, komisz, szemtelen fiú… komisz, durva, komisz, édes, drága… te csak most aludjál, Liliom… kinek mi köze a szegény cselédhöz… neked se mondom… nem mondom, amit igazán gondolok, mert kinevetsz vele… de most nem hallod Julikádat… őszinte, kedves, anyai szemrehányással, de nagy megbocsátással… nem volt szép, hogy megütöttél, mejjbe vágtál… fejemet ütötted… arcomat megcsaptad… itt hagytad Julidat… csúnyán bántál velem, nem volt szép… de most már te csak aludjál, Liliom… öreg, komisz, csibész fiú… én téged nagyon… mindegy, nem bánom… úgy szégyellem, úgy szégyellem, de most már megmondtam… úgy is tudtad… még is -110- szégyellem, jaj de szégyellem… te csak most aludjál, Liliom…

Fölkel, bemegy balra a bódéba, becsukja az ajtót, aztán megint kinyitja, visszajön a színpadra, kezében egy bibliával. Leül a gyertya mellé és olvassa a bibliát, de oly halkan, hogy nem érteni, csak a duruzsolását hallani, amint sillabizál, mint a gyerekek.

Esztergályos megjelenik az ajtóban, hátul, de alig látni. Asszonyság!

Juli nem ijed meg a hangtól. Ki az? Ki van ott?

Esztergályos nagyon csöndesen. Az esztergályos.

Juli. Mit akar az esztergályos?

Esztergályos. Ha valamiben segítségére lehetnék… Itt maradjak?

Juli hálásan, melegen, de határozottan. Ne maradjon itt esztergályos.

Esztergályos. Holnap se jöjjek?

Juli. Holnap se.

Esztergályos. Asszonyság, nem haragszom meg érte, de érett ember vagyok, -111- két gyerekem van, ne jöjjek hiába… ha valaha jönnék, hiába jönnék?

Juli. Hiába jönne, esztergályos.

Esztergályos. Áldja meg az Isten.

Juli. Áldja meg az Isten. Tovább olvas. Most bejön Ficsur, oldalogva, mint a kutya, odasompolyog a tragacshoz és nézi Liliomot, sőt a fejével int is neki. Juli abbahagyja az olvasást. Ficsur erre megijed, elsompolyog a tragacs mellé jobbra, leül és rágja a körmét. Juli feláll. Erre Ficsur is feláll és félelemmel nézi Julit, aki merőn rászegzi tekintetét. Eloldalog a hátsó ajtó felé.

Ficsur a hátsó ajtóból visszaszól, nagyon félénken, összeszorult torokkal, halkan. Csak mer az öreg fényképészné mondta, hogy készen van a kávé, menjen át.

Juli kimegy a hátsó ajtón, amelynek küszöbje mellett Ficsur tisztelettel félrevonul.

Ficsur az ajtóból még egyszer visszanéz Liliomra, lábujjhegyre állva, aztán elmegy ő is.

Most a nagy csöndben egyedül fekszik a halott. Kicsiny szünet után egyszerre a magasból, nagyon magasból 24 primhegedű uniszónó -112- hangja egy ünnepélyes mennyből hangzó tételt játszik, amely a legmélyebb húron kezdődik. A tétel utolsó 4–5 taktusa előtt megjelenik a hátulsó kis ajtóban, a koromsötétségben két szép, magas férfi, fekete ruhában, vastag bottal, fekete, puha kalappal, fekete keztyűben, az arcuk bajusztalan, márványfehér, komoly és szelíd. Lassan bejönnek, az egyik megáll közvetlenül a tragacs előtt, a másik tőle jobbra egy lépésre. Lassan felülről szelíd, violaszín fény ömlik el az arcukon.

Első Liliomhoz. Keljen föl és jöjjön.

Második szerényen. A rendőrség.

Első kissé hangosabban, de mindvégig szelíd, lágy, halk, mély hangon. Hallja, hogy keljen föl? Nem hallotta?

Második. A rendőrség.

Első megérinti Liliom vállát, közelebb hajol hozzá. Keljen föl és jöjjön.

Liliom lassan, ünnepélyesen felül az ágyban.

Második. Jöjjön. -113-

Első atyai hangon. Azt hiszik, ezzel aztán rendben van minden.

Második emelkedő hangon, ünnepélyes szigorúsággal. Megszúrni magát, megállítani a szívét, itthagyni így az asszonyt, meg a testében a gyereket.

Első. Így könnyű is volna.

Második. Ha evvel minden rendben volna.

Első. Jöjjön, magának erről el kell számolni. Miközben mind a ketten lehajtják a fejüket és szemüket lesütik, nagyon halkan. Isten detektivjei vagyunk. Liliom nagyon ünnepélyesen, felfelé tartott arccal, nagyon megkönnyebbülten kiszáll az ágyból.

Első. Velünk jön. El kell számolni.

Második. Előre.

Első. Így könnyű volna embernek lenni.

Második halkan. Előre.

Liliom indul előttük, 2–3 lépést tesz, akkor megáll és rájuk néz, felsóhajt.

Első. Nincs annak olyan könnyen vége. Tudják a nevét most is. Emlékeznek -114- az arcára. Tudják, mikor mit mondott. Mit hova tett. Milyen volt a nézése, a hangja, a keze fogása. Hogy kopogott a lépése. Amíg van, aki emlékszik az emberre, addig sok elintézni való van ám még. Drága fiam, te nem tudtad, az ember csak akkor hal meg, amikor elfelejtik.

Második nagyon csöndesen. Előre.

Most ismét megzendül az előbbi tétel fenn a magasban, mind a hárman kimennek lassan, legelül Liliom, utána a két detektiv. Eltünnek, a színpad teljesen üresen és koromsötéten marad, az egy szál égő gyertyával, miközben az égi muzsika egyre távolodik a detektivekkel együtt, mintha útjukban kisérné el őket. Távozásuk után egyre halkabban szól, de végig zenéli ugyanazt, amit az imént. Az utolsó hang után egy pillanatra csönd, majd hirtelen.

Függöny. -115-

A másvilágon. Fehér hivatalszoba egy kopott íróasztallal. Hátul lóca. Hátul középen ajtó. Hátul nagy ablak, amelyen át rózsaszínben gomolygó felhőtengerre látni. Jobbról elől vasajtó, rácsos lyukkal. Balról elől ajtó. A hátsó ajtó fölött csengő. A lócán két ember ül, egy úriruhás és egy kopottas. Nagyon messze egy angyalt hallani, amint trombitál. Azt fújja lassú tempóban, hogy: Ott jön már a zsarú. Látni, amint Liliom és utána a két detektiv jön künn az ablak előtt. Aztán csöngetnek, meglódul az ajtó fölött a csengetyű. Jobbról belép egy rendőr, hosszú fehér szakálla van, kopasz. Rendes pesti rendőri ruha van rajta. Félméteres kulcs a kezében. A hátsó ajtóhoz megy, kinyitja, némán vált üdvözletet a két detektivvel s megint bezárja az ajtót. Liliom körülnéz.

Első az öreg rendőrhöz. Értesítse a fogalmazó urat. -116-

Öreg rendőr. A fogalmazó úr mindjárt itt lesz. Ezek ketten már régóta várják. Tessék csak leülni. Balra elmegy.

Liliom. Szóval itt vagyunk?

Második. Itt, fiam.

Liliom. Ez az a rendőrség?

Első. Ez az, fiam.

Liliom. Aztán, ha szabad kérdeznem, mit csinálok én itt?

Első. Elszámolsz, fiam. Ülj le a lócára. Liliom leül a két ember mellé. A két detektiv az íróasztal közelében áll.

Úri ruhás halkan. Szintén öngyilkos?

Liliom. Szintén.

Úri a kopottasra mutat. Szintén.

Kopottas. Nevem Kádár István.

Úri. Doktor Reich vagyok.

Liliom nézi őket.

Úri. És ön? Hogy hívják?

Liliom csirkefogósan. Semmi közötök hozzá.

Úri és Kopottas egymásra néznek.

Úri. Én részemről nyomasztó adósságok miatt. És ön? -117-

Liliom. Bicskával.

Úri félrébb húzódik. Revolver jobb.

Liliom. Ha én nekem pénzem lett volna revolverre.

II. Detektiv. Csönd! Balról belép a fogalmazó, egyenruhában, sapka nélkül. Hosszú fehér szakálla van, kopasz és hófehér az a kis haja, amely oldalt van. Utána visszajön a rendőr és leül a lócára. A fogalmazó írások közt lapoz. Mikor bejött, mindenki felállt.

Fogalmazó. Üljenek le. Mindenki leül.

Öreg rendőr. Fogalmazó úrnak alássan jelentem, ezek itt a tegnapiak. A számok már be vannak írva a könyvbe.

Fogalmazó. 16472. szám.

Első noteszébe néz. 16472. Az úriruháshoz. Álljon fel.

Úri felkel.

Fogalmazó. Neve?

Úri. Doktor Reich.

Fogalmazó. Kora?

Úri. Negyvenkét éves.

Fogalmazó. Az öngyilkosság neme? -118-

Úri. Revolver.

Fogalmazó. Browning? Clement?

Úri. Nem. Webly Scott.

Fogalmazó beírja.

Fogalmazó. Cselekedett valami jót a földi életben?

Úri nagy elbeszélésbe kezd. Én, kérem, ügyvéd voltam…

Fogalmazó nagyot köhög és leinti. Akkor hagyjuk ezt most, kérem. Hát én mindenekelőtt megkérdezem, akar-e, mielőtt a nap felkel, visszamenni a földre? Értésére adom, hogy ehhez joga van. Értette?

Úri. Igen.

Fogalmazó. Aki természetesen halt meg, az elvégezte. De aki maga vetett véget az életének, az a sietségben, az izgatottságban el szokott felejteni valamit. Van valakije, akinek mondani akar valamit, van, amit el akar intézni?

Úri. Az adósságaim…

Fogalmazó. Azok itt nem számítanak. Itt másról van szó. Itt az ön lelkéről van szó. -119-

Úri. Akkor kérem… akkor hát az, hogy… mikor éjjel elszöktem hazulról, a kis Oszkár fiam aludt. Nem mertem felkölteni, hogy elbúcsúzzam tőle. Szerettem volna megcsókolni. De nem mertem. Féltem, hogy felébred.

Fogalmazó. II. detektivhez. Doktor Reich visszamegy és Oszkár fiát megcsókolja. Mehet.

Úri. Evvel az úrral megyek?

II. Detektiv. Igen.

Úri. Nagyon köszönöm. Meghajol és a II. detektivvel el hátul.

Fogalmazó beírja, aztán megszólal. 16473.

I. Detektiv noteszébe néz. 16473. Liliomhoz. Állj fel.

Liliom. Doktor Reichnak azt mondta: álljon fel. Mért vagyok én csak: állj fel? Feláll.

Fogalmazó. Neve?

Liliom. Liliom.

Fogalmazó. Ez a csúfneve.

Liliom. Igen.

Fogalmazó. Mi az igazi neve? -120-

Liliom. Endre.

Fogalmazó. A vezetékneve?

Liliom. Závoczki. Az anyám után.

Fogalmazó. Mi jót cselekedett a földi életében?

Liliom hallgat.

Fogalmazó. Mért ölte meg magát?

Liliom hallgat.

Fogalmazó a detektivhez. Vegye el tőle a kést.

A detektiv elveszi Liliomtól a konyhakést.

Fogalmazó. Ha visszamegy a földre, visszakapja a tárgyait.

Liliom. Visszamegyek a földre?

Fogalmazó. Akkor feleljen, ha kérdezem.

Liliom. Kérem, én nem feleltem, én kérdeztem.

Fogalmazó. Itt nincs kérdezés. Itt már csak felelet van. Závoczki Endre! Mindenekelőtt megkérdezem, akar-e most elintézni valamit, visszamenni, ha valamit…

Liliom. Eszem ágában sincs. -121-

Fogalmazó. Mit csináljak vele? Nincs valakije, akit álmában…

Liliom. Eljöttem, hát eljöttem. Minek menjek vissza?

Fogalmazó beírja. Nem él a jogával.

Liliom a lóca felé megy.

Fogalmazó. Maradjon itt. Feleljen a kérdéseimre. Tisztában van azzal, hogy lenn hagyta a feleségét támasz, kenyér nélkül?

Liliom. Tisztában vagyok vele.

Fogalmazó. Megbánta ezt?

Liliom. Nem.

Fogalmazó. Tudja-e, hogy a felesége várandós és hat hónap mulva gyermeket fog szülni?

Liliom. Tudom.

Fogalmazó. Az is támasz és kenyér nélkül marad. Ezt se bánja?

Liliom. Eljöttem, hát eljöttem.

Fogalmazó. Itt nem kell makacskodni, mert én keresztül látok magán, mint egy darab üvegen. -122-

Liliom. Akkor mért kérdeznek? Mért nem hagynak pihenni?

Fogalmazó. Itten tisztulni és javulni kell. Az emléket, amit lenn hagyott, széppé kell tenni.

Liliom. Hagyjanak aludni.

Fogalmazó. Itt hiába makacskodik, mert itt már végtelen a türelem. Mi ráérünk.

Liliom. Egyet kérdeznék. Tessék nekem megmondani… nagyságos uram… a kis gyerek… hogy az… fiú lesz, vagy lány?

Fogalmazó. Meg fogja látni.

Liliom. Látni fogom a kis gyereket?

Fogalmazó. Akkor már nagy gyerek lesz. De tartsunk szépen rendet.

Liliom. Látni fogom a gyereket?

Fogalmazó. Ismétlem a kérdést. Megbánta-e, hogy hűtlenül elhagyta őket, hogy rossz férj és rossz apa volt?

Liliom. Én rossz férj voltam?

Fogalmazó. Az.

Liliom. És rossz apa? -123-

Fogalmazó. Az.

Liliom. Mert én nem tudtam dolgozni… én nem tudtam nézni, hogy a Juli mindig… mindig…

Fogalmazó. Mit szégyenli kimondani? Hangosan. Mindig sírt. Mit fél ettől a szótól? Mért szégyelli, hogy szereti?

Liliom vállat von. Nem… szégyellem… mindig… nem tudtam azt nézni… és én azért rossz voltam, mert utáltam a ringlihöz visszamenni?… mert hagytam magamat a Ficsurtól rábeszélni?… és jött egyszerre minden… a rendőrség… a zsidó a revolverrel… pedig én ott ártatlanul álltam… már a pénzt el is kártyáztam… és mégis bezártak volna… Támadólag. Rossz voltam, mert nem mentem lopni? Lopni kellett volna menni a Juliért?

Fogalmazó erősen. Bizony, öcsém.

Szünet.

Liliom miután nagyot bámult. Hát ezt nem tudtam.

Fogalmazó. Megütötted a szegény kis -124- cselédet. Szegény, árva kis cselédet ütötted, mert szeretett téged. Mért ütötted?

Liliom. Mert úgy összegyöttünk… ő is mondott valamit, aztán én is mondtam… és neki igaza volt… és én nem tudtam rá mit felelni… és akkor… a torkát mutatja… itt úgy fölment nekem… és megütöttem.

Fogalmazó. Megbántad?

Liliom. Mikor arra a kis vékony nyakára ráütöttem… akkor, tetszik tudni… hát hogy ahogy mondunk… ránéz a fogalmazóra.

Fogalmazó tollal a kezében írásra készen. Megbántad?

Liliom mereven nézi. Nem is bántam meg.

Fogalmazó. Te rajtad nehéz segíteni.

Liliom. De legalább nem is köll.

Fogalmazó. Az Aradi-utcában házmesteri állást kínáltak… Az iratokba néz. Hol van ez?

Öreg rendőr. Az iktatókönyvben, nagyságos uram. -125-

Fogalmazó kikeresi egy nagy könyvből. Egy szoba, konyha, negyedpénzek, tyúkot is szabad volt tartani. Mért nem fogadtad el?

Liliom. Én nem vagyok házmester. A házmester… ahhoz házmesternek köll lenni.

Fogalmazó. Ha azt mondanám: Liliom, menj vissza az ágyadba, reggelre meggyógyultan ébredsz fel benne, elmennél házmesternek?

Liliom. Nem.

Fogalmazó. Mért nem?

Liliom. Mert… mert ezért haltam meg.

Fogalmazó. Nem igaz, fiam. Te azért haltál meg, mert szeretted a kis cselédet és a gyerekedet.

Liliom. Nem.

Fogalmazó. Nézz a szemembe.

Liliom bátran a szemébe néz. Nem.

Fogalmazó szigorúan. Ülj vissza a helyedre, azonnal. Haszontalan fráter, ez még az én türelmemet is próbára teszi. 16474. -126-

I. Detektiv noteszébe néz. Kádár.

Kopottas föláll.

Fogalmazó. Most jött meg?

Kopottas. Most.

Fogalmazó. Mennyi ideig égett a tisztító tűzben?

Kopottas. Tizenhárom évig.

Fogalmazó. Detektiv, maga volt vele?

I. Detektiv. Igenis, kérem.

Fogalmazó. Kádár István, maga tizenhárom évi tisztulás után hazalátogatott a családjához a földre, hogy bebizonyítsa nekünk, hogy megjavult. Mi szépet cselekedett?

Kopottas. Elmentem haza, aludtak szépen szegény árváim. De esett az eső és becsurgott a kis házba. Akkor én nekiálltam és megfódoztam a háztetőt, hogy meg ne ázzanak a szegények. A kopogásra felébredtek, megijedtek, de bement hozzájuk az anyjuk és mert sírtak, azt mondta nekik: ne féljetek, ne sírjatok, szegény apátok jött vissza a másvilágról, ő kopog, fódozza a háztetőt. -127-

Fogalmazó. Detektiv.

I. Detektiv. Igaz, nagyságos uram.

Fogalmazó. Kádár, maga gyönyörűt cselekedett. Kádár, maga a legszebb jutalomban részesül. És ez olyan szép, hogy benne lesz az olvasókönyvekben, hogy meg legyenek hatva a gyerekek, mikor tanulják. Kádár, menjen be ezen az ajtón balfelé mutat… magára örök fényesség vár.

Öreg rendőr nagy tisztelettel balra kibocsátja a kopottast. Mikor ez kimegy, a bal ajtó mögül vakító fehér fény sugárzik be a szobába. Aztán az ajtó becsukódik a kopottas ember mögött, aki szemét eltakarta a nagy fény láttára.

Fogalmazó. Liliom.

Liliom feláll és odamegy hozzá.

Fogalmazó. Hallottad ezt?

Liliom. Hallottam.

Fogalmazó. Ez az ember úgy került ide, mint te. De megtisztult, megjuhászodott és a vizsgát kiállotta. Gyönyörű szépet cselekedett. -128-

Liliom. Megfódozta a házat. Hát aztán? Háztetőt fódozni minden cserepes tud. Kikiáltónak menjen, a ligetbe!

Fogalmazó. Liliom, te tizenhat esztendeig fogsz égni a rózsaszínű tűzben, amíg meg nem nő a gyermeked. Addigra belőled is kiég a büszkeség és a dac. És amikor tizenhat éves lesz a lányod…

Liliom. A lányom?

Fogalmazó. A lányod.

Liliom a földre néz, aztán eltakarja a szemét és sírni akarna, de hangos és szomorú nevetésbe kezd.

Fogalmazó. Mikor tizenhat éves lesz a lányod, te is lemégy a földre egy napra.

Liliom csodálkozva emeli rá a szemét. Én?

Fogalmazó. Igen, te. Olvashattad versekben és mesékben, hogy az elhaltak néha megjelennek a földön.

Liliom. Azt hittem, ez hazugság.

Fogalmazó. Láthattad, hogy igaz. Az elhalt anyáról hallottad-e, hogy éjjel megjelent az árváinál és betakarta őket? -129-

Liliom. Szavaltam is.

Fogalmazó. Úgy-e, milyen szép volt ez tőle?

Liliom. Szép volt, hát szép volt.

Fogalmazó. És hallottad most Kádár Istvánt, hogy megfódozta a háztetőt.

Liliom. Hát megfódozta. Hát aztán?

Fogalmazó. Ejnye, fiam. Hát ezek mind előbb itten kiégtek, kitisztultak a rózsaszínű tűzben, aztán visszaküldtük őket egy napra a földre, hogy mutassák meg, mennyit haladtak.

Liliom. Hát ez olyan vizsga?

Fogalmazó. Ez olyan vizsga.

Liliom. És megmondják, mit kell csinálni?

Fogalmazó. Azt már nem.

Liliom. Hát?

Fogalmazó. Azt neked kell kitalálnod. Azért tisztulsz itt tizenhat évig. És ha valami nagyon szépet, nagyon gyönyörűt csinálsz a gyermekeddel, akkor…

Liliom szomorúan mosolyogva… Akkor? Mindenki feláll és lehajtja a fejét. -130-

Fogalmazó. Most pedig el fognak téged vinni innen. Most én elbúcsúzom tőled és tizenhat esztendő telik el, amíg újra látlak. De én elém már csak akkor kerülsz, ha a földről visszajöttél. Hát vigyázz magadra, valami nagyon szépet gondolj ki, mert ettől függ, hogy melyik ajtót nyitom ki előtted. Most elmehetsz.

Az öreg rendőr kinyitja a bal-ajtót, amelyen át ismét besugárzik a fehér fény. Az öreg rendőr feszes haptákban áll. A fogalmazó kimegy, méltóságteljesen. Bátran néz a fénybe.

Szünet.

I. detektiv Liliomhoz lép. Erre, fiam. A jobb-ajtóra mutat. Ő maga elmegy, hátul.

Liliom az öreg rendőrhöz. Kérem szépen.

Öreg rendőr. Mit akar?

Liliom. De nem haragszik meg?

Öreg rendőr. Mit akar?

Liliom súgva. Egy cigarettát.

Szünet.

Öreg rendőr egy kicsit habozik, aztán rosszalólag csóválja a fejét, de előkapar a -131- zsebéből egy cigarettát, óvatosan körülnéz és titokban odacsúsztatja Liliom kezébe. Nesze… te haszontalan!

Liliom rágyujt.

Most kitárul a jobb-ajtó, erős rózsás fény dől be rajta. Liliom megdöbbenve egyenesedik ki, aztán ismét a foga közé kapja a cigarettát, mindkét kezét nadrágzsebbe sülyeszti, meghajolva, lábujjhegyen lopózik ki az ajtón, a fénybe, miközben halkan, tisztelettel mondja: «Ujjé…»

Az öreg rendőr katonásan masirozik ki utána.

Függöny -132-

Kis düledező ház egy palánkkal körülvett üres telken. A ház előtt kis kertben, melyet derékig érő karókerítés vesz körül, ebédre terített asztal áll két személyre. Verőfényes tavaszi vasárnap. Hátul palánk, melynek nagy kocsikapuja van. A palánkon túl egy külvárosi utca, messze ellátni a földekre. A kis kertben áll Juli, Lujza, Mari és Hugó. Tizenhat évvel az ötödik kép után. Hugón rendes polgári ruha van, vastag aranylánc, Marin tipikus terézvárosi toalett, nagy kalap.

Juli. Hát nem maradtok itt ebédre.

Mari. Nem lehet, fiam. Amióta Hugó megvette a Központ kávéházat, azóta Hugónak mindig ott kell lenni a Központ kávéházban.

Juli. És te is ott ülsz egész nap? -133-

Mari. Ott ülök a kassza mellett, fiam és olvasom a lapokat, meg vigyázok a pincérekre.

Juli. És a gyerekek?

Mari. Hát, fiam, modern házaséletben csak természetes, hogy a szülők alig látják a gyermekeket. A három lánynak ott van a kisasszony, a két fiúnak meg a nevelő.

Lujza. Mari néni, maradjanak itt ebédre.

Mari. Nem lehet, kis lányom, majd máskor. Na jöjjön, Hugó.

Juli. Mióta magázod a Hugót?

Hugó. Én ezt jobban szeretem, nagyságos asszonyom. Amíg tegeződtünk, könnyebben jött a veszekedés. Amióta magázódunk, úgy élünk, mint az udvari tanácsosok. Csókolom kezét.

Juli. Isten megáldja, Hugó.

Mari. Pá, édesem. Ölelkeznek. Pá, kicsikém.

Lujza. Kezeit csókolom. Hugóék elmennek. -134-

Juli. Na, fiam, hozd az ebédet. Lujza bemegy és kihozza a levest, leülnek az asztalhoz.

Lujza. Anyám, igaz, hogy nem dolgozunk többet a jutagyárban?

Juli. Igaz, fiam.

Lujza. Hát hol fogunk dolgozni?

Juli. Hugó bácsi beszerzett minket, fiam, egy nagy-nagy berendezési vállalathoz, ahol semmi mást nem csinálnak, csak csupa kávéházakat. Az ő kávéházát is onnan rendezték be. Függönyöket fogunk csinálni, tudod, olyan nagy ablakra valót, hímzettet, aplikációval.

Lujza. Jobb lesz, mint a jutagyárban.

Juli. Nem olyan piszkos munka és jobban is fizetik. Nagy szerencse az ilyen szegény özvegy asszonyra, mint a te anyád. Esznek.

Most a nagy kocsikapuban megjelenik a Liliom a két detektivvel. A két detektiv lassan tovább sétál, eltűnik és Liliom egyedül marad a kapuban. Úgy van öltözve, mint halála napján. Sápadt, de nem öregedett meg. -135- Lassan bejön és a kerítésnél megáll. Az asztalnál Juli háttal ül feléje, Lujza pedig szemben a publikummal.

Liliom. Adjon isten jó napot.

Lujza. Jó napot.

Juli rá se néz. Már megint valami koldus. Mit akar, szegény ember?

Liliom. Semmit.

Juli Pénzünk nekünk nincs, szegény ember, de egy tányér levest, azt kaphat. Lujza bemegy a házba. Messziről gyött?

Liliom. Messziről.

Juli nem igen néz rá. Ha feléje néz is, csak úgy félvállról. A szemük nem találkozik.

Juli. Fáradt?

Liliom. Nagyon fáradt vagyok.

Juli. Hát ott van a kis kertajtónál egy kő, üljön le rá, már hozza a lányom a levest. Lujza kiviszi Liliomnak a levest.

Liliom. Ez a lánya, asszonyság?

Juli. Ez bizony.

Liliom. Maga a lánya?

Lujza. Igen, kérem. -136-

Liliom. Szép, egészséges lány. Kezében a leveses tányér, a másik kezével a lány karja után nyúl, de az elhúzza.

Lujza anyjához megy. Anyám…

Juli. Mi az, fiam?

Lujza. Meg akart fogni…

Juli. Ugyan ne szamárkodjál. Mért akart volna megfogni? Ülj le és egyél. Most esznek. Künn Liliom eszi a levest, egyre be-benéz hozzájuk. Benn a két nő egykedvűen kanalazza a levest.

Liliom. A gyárban dolgozik, asszonyság?

Juli. Ott.

Liliom. A lánya is?

Juli. Az is.

Liliom. Hát… hát… kedves férje? Szünet.

Juli. Nekem nincs férjem. Özvegy asszony vagyok.

Liliom. Özvegy asszony?

Juli. Özvegy asszony.

Liliom. És kedves férje… boldogult férje régen halt meg? Szünet. -137-

Liliom. Nem tetszett nekem felelni. Bátorkodtam kérdezni, hogy tisztelt férje régen halt-e már meg?

Juli. Régen.

Liliom. Mibe halt meg? Szünet.

Lujza. Nem tudják, mibe halt meg. Elutazott Amerikába dolgozni és ott a kórházban meghalt, szegény. Én nem is ismertem.

Liliom. Amerikába utazott?

Lujza. Igen. Még mielőtt én születtem.

Liliom arcán szomorú öröm látszik, mert ebből megtudta, hogy Juli kegyes hazugsággal tisztogatta az emlékét a gyerek előtt.

Liliom remegő hangon. Amerikába utazott?

Juli feláll. Hát hallja, hogy oda. Minek kérdezi annyit? Tán csak nem ismerte?

Liliom leteszi a tányért. Tudja isten… én annyi sok embert ismerek, lehet, hogy őtet is ismertem.

Juli. Hát ha ismerte, hagyjon minket békén szegénnyel. Elég az hozzá, hogy elment Amerikába és ott halt meg. -138-

Liliom. Jól van, jól van, kérem, azért ne tessék ám haragudni. Nem akartam én megbántani az asszonyságot. Szünet.

Lujza. Az én apám nagyon szép ember volt.

Juli. Ne beszélj annyit.

Lujza. Hát csak ezt mondtam.

Liliom. Ezt csak szabad mondani szegény árvának az apjáról.

Juli. Jól van, jól van.

Lujza. Az én apámnak volt három fehér csontgolyója és azzal úgy tudott dobálni, hogy a színházba is fel akarták venni.

Juli. Ki mondta ezt neked?

Lujza. A Hugó bácsi.

Juli. Micsoda Hugó bácsi?

Lujza. A központi kávés. Beifeld Hugó.

Liliom. Aki hordár volt?

Juli. Maga mindenkit ismer?

Liliom. A Beifeld Hugó még nem mindenki. Sok embert ismerek. Mért épen a Beifeld Hugót ne ismerném?

Lujza. Az barátja volt az apámnak.

Juli. Nem volt barátja -139-

Liliom. Tisztelt férjéről szigorúan tetszik beszélni.

Juli. Ejnye, de sok baja van velem. Tisztelt férjemről úgy beszélek, ahogy nekem tetszik, senkinek semmi köze hozzá. Ez már igazán csak az én dolgom.

Liliom. A maga dolga. Mind a hárman tovább esznek.

Lujza Julihoz. Talán ismerte az apámat.

Juli. Erigy, kérdezd meg tőle.

Lujza odamegy Liliomhoz, Liliom feláll. Ismerte az apámat?

Liliom int, hogy igen.

Lujza Julihoz. Ismerte.

Juli feláll. Ismerte a Závoczkit?

Liliom. A Liliom. Hogyne.

Lujza. Igaz, hogy olyan szép ember volt?

Liliom. Nem is volt olyan szép.

Lujza. De jó ember lehetett…

Liliom. Nem is volt olyan jó. Ahogy én tudom, ahogy mondunk: egy csibész volt, vicceket csinált a ligetben. -140-

Lujza örömmel. Vicceket csinált?

Liliom. Vicceket csinált, meg dalokat énekelt a ringlispilen.

Lujza. Dalokat énekelt a ringlispilen?

Liliom. De verekedő, szemtelen ember volt, édes lányom, mindenkit megütött, bizony még a maga kis édes mamáját is megverte.

Juli. Nem igaz.

Liliom. De igaz.

Juli. Nem szégyelli magát, itt hazudozni a gyerek előtt az apjáról? A mi levesünket, a mi kenyerünket eszi és a mi emberünket szidja? Menjen odébb, szemtelen, hazudó.

Liliom. Kérem, én…

Juli. Nem hagyom, hogy félrevezesse a gyereket. Vedd el tőle fiam a tányért és menjen az útjára. Ha nem volna szegény rongyos koldus, majd megmutatnám neki, hogy merre menjen.

Lujza átveszi a tányért.

Liliom. Hát nem ütötte?

Juli. Nem. Soha. Mindig jó volt hozzám. Szünet. -141-

Lujza súgva. Mondja… vicceket csinált?

Liliom. De még milyen szép vicceket!

Juli. Ne beszélj vele. Menjen isten hírével.

Lujza. Menjen isten hírével. Juli visszaül az asztalhoz enni.

Liliom. Kisasszony… én nekem van a zsebemben egy pakli kártya… én olyan gyönyörű kunsztokat tudok vele, hogy nagyon fog nevetni, ha meglátja.

Lujza bal-kezében a tányér, a jobb-kezével megfogja a kis kertajtót.

Liliom. Hadd gyövök be, kedves kisasszony, megmutatom a kunsztokat.

Lujza. Hagyjon nekünk békét. Menjen isten hírével.

Liliom. Kisasszony, ne tessék engem elkergetni… Hadd gyövök be egy percre, csak egy kis percre… csak épen, amíg valami szépet mutatok… Kinyitja a kertajtót. Kisasszony, én hoztam magának valamit. Körülnéz, hogy a detektivek nem látják-e, aztán a zsebéből nagy vörös zsebkendőbe -142- takart csillagot vesz elő. A zsebkendőt lefejti róla, a csillagot felmutatja. A csillag sugárzik.

Lujza. Mi ez?

Liliom. Psssszt! Súgva. Csillag! Körülnéz, aztán a kezével félkört ír le, jelezve, hogy lopta.

Juli. Ne fogadj el tőle semmit… biztosan lopta valahol. Menjen isten hírével.

Lujza szigorúan. Menjen innen. Takarodjék. Becsapja előtte az ajtót.

Liliom végtelen keserűséggel. Kisasszony… édes kisasszony… nekem valami nagyon szépet kell mutatni, vagy csinálni… most kell valami nagyon szépet…

Lujza jobb-kezével kifelé mutat. Ott az ajtó!

Liliom. Kisasszony…

Lujza. Mars.

Liliom. Kisasszony… hirtelen ránéz és ráüt a kezére, hogy csak úgy csattan.

Lujza. Anyám! Meredten nézi Liliomot, aki összetörve, lehajtott fejjel áll ott. Juli fölkel és rémülten nézi Liliomot. Tulajdonképpen most néz először a szemébe. Nagy szünet. -143-

Juli lassan megindul feléjük. Mi történt itt?

Lujza rémülten, egyre Liliomot nézve. Anyám… ez az ember… én mutattam neki az ajtót… és ő ráütött a kezemre, hogy csak úgy csattant… Emelt hangon… és anyám… én nem is éreztem az ütést… pedig nagyot csattant… és én… mintha megcsókolta volna valaki a kezemet… anyám… Az anyja mögé búvik.

Liliom büszkén felemeli fejét és ránéz Julira.

Juli fojtott hangon. Erigy, lányom. Most rögtön menj be a házba. Most rögtön menj be a házba.

Lujza indul. Anyám… olyan forró és puha volt a keze… sírva… mintha a meztelen szívét tette volna a kezemre! Eltakarja az arcát.

Juli. Most rögtön menj be a házba.

Lujza lassan a házba megy.

Juli utána néz, amíg el nem tűnik. Akkor lassan visszafordul Liliom felé. Maga megütötte a gyermekemet. -144-

Liliom. Megütöttem.

Juli. Maga… azért jött, hogy megüsse a gyerekemet?

Liliom. Nem azért jöttem, mégis megütöttem. És most már megyek is el.

Juli nézi, nagyon nézi, aztán fájdalmas, remegő sejtéssel, mint aki nem meri hinni, amit lát. Édes, jó Krisztusom, kicsoda maga?

Liliom egyszerűen. Én egy szegény koldus vagyok, aki messziről gyöttem; éhes voltam, fáradt voltam, kaptam egy tányér levest és egy karaj kenyeret és megütöttem a maga gyerekének a kezét. Haragszik rám?

Juli. Édes, jó Krisztusom… hogy van az, hogy én… én nem is haragszom rá?

Liliom elmegy a kapufélfáig, ott megtámaszkodik, háttal a közönségnek.

Juli lassan az asztalhoz megy, leül. Lujza!

Lujza kijön a házból.

Juli. Ülj le, édes fiam, és együnk tovább. -145-

Lujza. Elment?

Juli. El. Leülnek, Lujza nem eszik.

Juli. Mért nem eszel, fiam?

Lujza. Mi történt itt most velünk, anyám?

Juli. Semmi, fiam.

A két detektiv megjelenik az utcán. Liliom balra fordul előttük és elmegy. Mikor elindul, felnéz az égre, két karját széttárja, mint aki azt mutatja: «Édes Istenem, nem tehetek róla.» Az egyik detektiv leint a kezével, mintha ezt mondaná: «Ezen ugyan nem lehet segíteni.» Kimennek, utána, a fejüket csóválva.

Lujza. Drága jó anyám, mért nem mondod?

Juli. Mit mondjak, fiam? Semmi se történt. Az történt, hogy mink itt szépen, csöndesen ettünk, ebédeltünk, aztán jött egy kódús és mesélt a régi időkről és nekem… eszembe jutott a te apád.

Lujza. Az apám?

Juli. Az apád. A Liliom.

Szünet. -146-

Lujza. De hát anyám… veled már megtörtént az, hogy valaki rád ütött és te nem érezted?

Juli. Igen, fiam. Már az velem megtörtént.

Szünet.

Lujza. Hát lehet az, hogy ilyen nagyot, ilyen erős nagyot ütnek az emberre… és aztán az nem fáj?

Juli. Igen fiam… az lehet. Megütik az embert… és… és nem fáj.

Szünet.

A verkli szólni kezd a szomszédban.

Függöny.