The Project Gutenberg eBook of Modern költők by Dezső Kosztolányi

Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project

MODERN KÖLTŐK

Ez a könyv az új lírát szólaltatja meg. Félve írom le: majd az egész világ líráját. Hogy mi az új líra, azt inkább érezzük, mint tudjuk. Vannak itt költők, akik már kétszáz év óta halottak és hiányoznak innen olyanok is, akik ma élnek és minden versüket lármás irodalmi siker követi. De aki átolvassa a könyvemet, észreveszi, hogy bizonyos szempontból minden benne szereplő költő egytestvér. A faj, a vérmérséklet, a földrajzi hely – az egyéniségük – különbözőképpen színezi a verseiket. Túl ezeken azonban mindnyájan találkoznak abban, amit „modern lélek“-nek nevezünk. Ez a modern lélek köt össze velük. Csak a nyelvük tette őket érthetetlenné. Ha a nyelv kérgét lehántjuk, az idegenségük megszűnik. Az új kultúrával mind erősebben kidomborodik a líra általános emberi volta is. A líra majdnem minden ember számára annyira érthető, mint a muzsika. És ez megnyugtató. Megnyugtató, hogy a sok millió halandó nem áll némán egymással szemben, közölni tudja a keletkezése pillanatában ijedelmesen-egyéni érzéseit, amelyeknek színe és súlya ugyanolyan és ugyanannyi Tokióban, Madridban és Konstantinápolyban, mint Párisban, Krisztiániában és Budapesten. VI.

Tíz évig dolgoztam a könyvem anyagán. Magán a könyvön alig egy évig. Az a tíz év, amíg a magyar köntösbe öltöztetett versek kötetté nőttek, az új magyar irodalom háborús korszaka volt. Azok, akikkel együtt küzdöttem az új líráért, hasonlóan sokat fordítottak. Csiszoltuk a nyelvünket idegen verseken, hogy a saját bonyolult érzéseink kifejezésére gazdag és könnyed, tartalmas és nemes nyelvet kapjunk. Nagy költőink hősi idiomát hagytak ránk, amelyen a mondanivalónkat nem mindig lehetett kifejezni: hajlékonnyá kellett tenni és acélosan-keménnyé. Azt se tagadjuk, hogy ezektől a költőktől tanultunk is, egy igazságot tanultunk, hogy hűnek kell lennünk önmagunkhoz. Amikor a modern líra még bitang jószág volt magyar földön, fémjelzett idegen verseket sorakoztattunk fel – érvként – hogy az utunkat egyengesse. Csatasorban állottak ezek a versek az új lélekért. Könyvemet nem is tekintem adattárnak és csak kénytelenségből – más szó híján – nevezem antológiának. Ez indokolja meg szeszélyes, egyéni válogatását is. Itt pusztán az én fordításaim szerepelnek, régiek, amelyek a nyelvemet egy más – tíz év előtt való – fokon tüntetik fel és újak, amelyek a könyvem számára készültek és eddig még nem jelentek meg. Ami egy nemzedék munkája, azt nem végezheti el egy ember. Ha társaim, a modern magyar költők mind csatlakoznak hozzám, akkor pár évtized alatt egy generáció egészen visszatükrözheti a külföld líráját. Teljességre nem törekedtem s ezt a beosztásnál is hangsúlyoztam, amennyiben a költőket VII. és a verseket tüntetően nem csoportosítottam irányok, iskolák szerint, betűrendi vagy időrendi szempontból, hanem úgy rendeztem el, hogy egyik lehetően emelje és megvilágítsa a másikat. A szempontom pusztán a szépség szempontja volt. Van sok vers, amelyet feltétlenül szeretek, de egy és más okból nem akartam hozzányúlni és van itt sok olyan vers is, amely csak azáltal vált előttem érdekessé és értékessé, hogy a formába öntésére, a magyarul való megzengetésére izgatott. Eléjük rövid bevezetőt írtam s elsőnek gyűjtöttem össze a költőkre vonatkozó magyar irodalmi adatokat és a magyar fordítóik nevét.

Magáról a fordításról pedig ennyit. Az angol (amerikai), francia (belga), német, olasz, spanyol verseket eredetiből fordítottam, a szláv (cseh, lengyel, orosz, szerb) verseket szláv ismerőseim közvetítésével, nyersfordítás után, az északiakat (dán, norvég, svéd), a japánokat, a kínaiakat és a török verset pontos német, francia és angol szövegek nyomán. Ideálom a teljes formai, tartalmi hűség és a teljes szépség. De ha – művészi célokért – meg kellett alkudnom, akkor nem a szépséget ejtettem el. Olyan költőkkel állottam szemben, akik alkotásuk közben az intuíciót jobban tisztelték a szótárnál. Méltó, hogy az, aki megszólaltatja őket, hasonlóan gondolkozzék. Alkotásnak látom a műfordítást, nem reprodukálásnak. A művész azzal a verssel, amelyet a nyelvén új formába önt, olyan kapcsolatban van, mint az életével, amelynek rezzenéseit a saját verseiben rögzíti meg. Élmény a számára egy idegen VIII. költő verse. Az én munkám is ideges, lélekkel teljes átélés volt, sokszor percekig tartó öröm, sokszor hónapokig tartó viaskodás. Most, mikor útrabocsátom a könyvemet, úgy tetszik, hogy rajta nemcsak e sok-sok zseni életárama fut át, de az én életem is ott hagyta a nyomát és itt-ott a saját szavaimat is észreveszem, amelyek kedvesek nekem, szervesen összeforrtak velem. Eltüntethetném, kigyomlálhatnám őket, de nem akarom. Vele megbénítanám a verseket, megölném a ritmust, a vers villamosságát. Műfordításaim nem úgy viszonylanak az eredetihez, mint a festmény a festmény másolatához, inkább úgy, mint a festmény ahhoz a tárgyhoz, amit ábrázol.

Ugy érzem, hogy a festmény hűbb, becsületesebb, igazabb, mint a fotográfia.

ALLAN EDGAR POE

Poe Edgar 1809 január 19.-én született Bostonban, az amerikai Egyesült-Államokban.

Az apja régi ír nemes, az anyja régi nemes angol családból származott. Mind a ketten színészek voltak. Anyja korai halála után örökbe fogadta őt a gazdag és gyermektelen Allan házaspár s egy titokzatos és régi városban Stok-Newingtonban iskoláztatta, később pedig a charlottevilli egyetemre iratta be. Ekkoriban erősen hatott rá Byron élete és költészete. Az ő hatása alatt írta ifjúkori verseit. Ezidőre esik Helen Stannard asszony iránt való szerelme. Poe Edgar elhagyta az egyetemet, európai körútra indult, bebarangolta Görögországot, Itáliát és Törökországot. Később a westpointi katonai intézetbe lépett be, de onnan is megszökött. Újságírással kereste a kenyerét, szerkesztette a „Broadway Journal“-t és feleségül vette Clemm Virginiát, akit bálványozóan szeretett. 1847-ben meghalt a felesége. Ez a csapás döntő lett életére: mélabússá, alkoholistává, szomorú ronccsá tette őt. Titokzatos körülmények között halt meg Baltimoreban 1849 október 7.-én. John H. Ingram ezt írja: „Hogy mi történt vele, oly titokzatos, mint Shelley vagy Petőfi utolsó órái“.

Poe Edgar a legjelentősebb amerikai lirikus. Annyira elfinomult költő, hogy az amerikaiak máig se értik, s a merészségét, a feltétlen lírizmusát, a verselméletét csak újabban méltányolták az európai szimbolisták. Verse tiszta muzsika. A művészi alkotásról szóló értekezésében úgyszólván az új szimbolizmus katekizmusát írta meg: a feltétlen szépet -4- és a feltétlen zenét követelte a lírától. Feltűnést keltett az a paradox állítása, hogy a költészet nem egyéb, mint hideg és céltudatos matematikai munka.

MUNKÁI. „Tamerland and other Poems“, „Al Aaraaf. Tamerland and Minor Poems“, „Poems“ (edited by John H. Ingram).

IRODALOM. Szász Károly egész terjedelmében lefordította John H. Ingram tanulmányát (Budapesti Szemle), Ferenczi Zoltán: Poe A. Edgar költeményei, bevezető tanulmánnyal (Olcsó Könyvtár), Elek Artúr: Poe Edgar (A Nyugat kiadása).

A Hollót eddig igen sokan fordították magyarra, többek közt: Szász Károly (Szász Károly kisebb műfordításai), Lévay József (Budapesti Szemle), Ferenczi Zoltán (Olcsó Könyvtár), Pásztor Árpád (Budapesti Napló), Kozma Andor (Az Ujság). Új Poe-fordításokat tett közzé Pásztor Árpád és Szebenyei József (Nagyvárad, Sebő Imre 1904). Sok költeményét fordította le Babits Mihály, amelyek részint a Nyugatban, részint a Magyar Szemlében jelentek meg. A régebbi Poe-fordítások közül Reviczky Gyula, Tolnai Vilmos, Latkóczy Mihály, Hang Ferenc, Kőrösi Albin és ecsedi Kovács Gyula munkáit említjük meg.

A HOLLÓ

ALLAN EDGAR POE

Egyszer elmúlt régen éjfél, ültem álmos lámpafénynél,
Régi, bűvös fóliánson tétovázott a kezem,
S hogy nehéz fejem lehajtom, észrevétlen koppan ajtóm,
Roppan félve és sóhajtón, zaj motoz a reteszen;
„Éji vándor“ így susogtam „az babrál a reteszen;
Az lehet, más senkisem.“

Télidő volt, bús december, aminőt nem ért meg ember,
Nőtt az árnyék, lomha tenger, a parázstól veresen.
Lelkem a bánattól óván olvastam az éji órán,
Hogy feledjem holt Lenorám fényes-régi kedvesem,
Már az angyalok között van fényes égi kedvesem,
Itt lenn nincsen neve sem.

Most a függöny bíbor öble megborzad, zizeg zörögve,
Félelemnek töre szúrja – fúrja által a szívem.
Nyugtatom és egyre dobban, várok és ver egyre jobban:
„Éji vándor áll ajtómban, az motoz a reteszen.
Éji vendég vár ajtómban, az babrál a reteszen:
Az lehet, más semmisem.“
-6-

Hirtelen felbátorultam és hadartam elborultan:
„Megbocsásson jó uram, vagy asszonyom, de azt hiszem
Álmos, fáradt voltam roppant és az ajtóm csöndbe roppant,
A babráló, halk, lopott hang nem hallatszott sebtiben.“
Erre felnyitom az ajtót – szétvigyázva sebtiben: –
Künn az éj, más semmisem.

A sűrű sötétbe nézek, álmodok vadat, merészet,
Mint az őrült, mint a részeg, bódorogva kétesen.
Csöndes az éjféli óra, szám susogja csak: „Lenóra“
S a visszhang a drága szóra halkan hívja kedvesem,
Hívja-hívja, hívogatja, szólogatja kedvesem –
A visszhang, más semmisem.

A szobámba már fehéren mentem vissza, forrt a vérem,
Mert az ablak zára koppant, roppant újra érdesen.
„Meg kell tudnom minden áron, hogy mi zörren ott a záron;
Most az ablakot kitárom, az okát megkeresem;
Csöndesülj szív, tébolyult szív, az okát megkeresem:
Zúg a szél, más semmisem.“

Nyílik az ablak s az árnnyal méltóságosan beszárnyal
Óriási lomha szárnnyal egy vén holló peckesen.
S mintha mi se volna ebben a viharnál sebesebben
A szobám szobrára lebben s úgy ül ott, mint a lesen,
Pallas szobrán mozdulatlan ül, csak ül, mint a lesen:
Nem történik semmisem.
-7-

Én nevettem őt, hogy ében tollal talpig feketében
Gőgösen guggolt a szobron és szóltam fölényesen:
„Bár alig van rajtad toll, ó fergeteg vert csúnya Holló
Bús heroldhoz vagy hasonló, mondd, mért jöttél édesem?
Mondd meg nékem, a pokolban, hogy neveztek édesem?“
Szólt a Holló: „Sohasem.“

Bámultam, hogy jár a nyelve és folyékonyan, perelve
Annyi szent, hogy locskaszájú – nem beszél értelmesen;
Mégis furcsa, hogy e bátor csúnyatorkú prédikátor
Beröpül az éjszakából, bár nincs semmi oka sem,
A szobám szobrára ül le, bár nincs semmi oka sem
És úgy hívják: „Sohasem.“

És a Holló vár komorlón a fehér és néma szobron
S ez egy szóba lelke rezgett, reszketett rejtelmesen
Mást se mond, csak ül meredten, meg se rezzen, meg se retten,
Végre halkan ezt rebegtem: „Nem örök a csoda sem;
Minden elszállt, ez is elszáll – nem örök a csoda sem –“
A madár szólt: „Sohasem.“

Felriadtam, mert oly száraz, kurta-furcsa volt e válasz,
„Bamba szajkó“ így beszéltem „nincsen egy ép sora sem.
Bús különc volt a gazdája, bizton az kapatta rája,
-8- Folyton erre járt a szája és hörgött keservesen.
Benne lelke átka zörgött és hörgött keservesen,
Hogy már többé: „Sohasem.“

Még nevettem, hogy az ében Holló ott ül feketében
S párnás, mély zsöllyém elébe gördítettem sebesen;
Bojttal-rojttal elmotoztam és a zsibbadt csöndbe hosszan
Tépelődtem, álmodoztam, mért néz e két csodaszem,
Mért mered rám e két sanda, kúsza, kósza csodaszem,
Mért károgja: „Sohasem.“

Lestem a sötét madárra, szótlanul vigyázva-várva,
S a szemével a szívembe szúrt le – fúrt le tüzesen:
Süppedő bársonyra dültem s a violafény köd-ülten
Lengedezve szállt körültem, himbálgatta mécsesem,
Itten ült ő, itt a párnán, pislogott a mécsesem
S ah, nem ül le, sohasem!

Most egyszerre száz ezüstből angyalok csapatja füstöl,
Száll a tömjén, cseng a léptük, trilláz a nesz édesen!
„Angyalok hát végre Isten elküldött, hogy megsegítsen,
Elfeledni régi kincsem, eltemetni kedvesem,
Elfeledni, eltemetni régi-égi kedvesem!“
Szólt a Holló: „Sohasem.“

„Jós! felelj nekem,“ könyörgök „bármi légy, angyal, vagy ördög,
Kit szobámba vert az orkán és kísértesz rémesen,
Mondd meg itt e szörnyű házban – hol a Rémekkel csatáztam –
-9- Hol a Borzalom s a Láz van – nincs sebemre moha sem?
Nincs-e nincs-e ír szivemre? nincs gyógyító moha sem?“
Szólt a Holló: „Sohasem.“

„Jós! felelj nekem,“ könyörgök „bármi légy, annyal, vagy ördög,
Kérlek a Mindenhatóra, mondd meg végre kegyesen,
Lát-e engem még a Kedves, aki most a mennybe repdes,
Hajlik-e még e szerelmes szívre régi kedvesem,
Hajlik-e még e szerelmes szívre égi kedvesem?“
Szólt a Holló: „Sohasem.“

„Pusztulj innen a pokolba“ ordítottam fuldokolva,
Szállj a károgó viharba, vár a bús Éj Partja lenn!
Egy tollad se hagyd itt, vidd el, és ne ölj kétségeiddel!
Károgásodat te hidd el! Ne maradjon nyoma sem!
Tépd ki csőröd a szívemből, ne maradjon nyoma sem!
Szólt a Holló: „Sohasem.“

És a Holló meg se moccan, néz reám meredve hosszan,
A szoborról, a komorról tűz reám két tompa szem.
Úgy ül mint egy omladékon, melyen alvó éji démon,
A padlón a lámpa vékony sávja himbál csöndesen:
Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csöndesen
S nem virrad meg – sohasem!
-10-

Henry Wadsworth Longfellow született Portlandben 1807 február 27.-én. Beutazta az egész kontinenset. Hosszabb ideig élt Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, Olaszországban és ezeknek az országoknak a nyelveit mind kitünően beszélte. Hazatérvén 1829-ben a brunswicki Bowdoin Collegeben tanára lett az idegen nyelveknek, majd a cambridgei egyetem katedrájára hívták meg. Rendkívül sokat írt. Franciából, spanyolból, németből és olaszból sok verset fordított. Igen híres a Dante-fordítása. Népszerűsége tetőfokán 1812 március 29.-én halt meg Cambridgeben.

Longfellow az amerikaiak egyik legolvasottabb költője. Az újabb irodalmi kritika versei értékét devalválta. Szelíd és egyszerű temperamentum volt, aki csak a formái tökéletességével szerzett magának maradandó nevet.

Bernátsky Ferenc: Hiawatha éneke (Budapest, 1883). Több Longfellow-vers jelent meg magyar fordításban a következő kötetekben: Szász Károly kisebb műfordításai, Jánosi Gusztáv Angol, francia és olasz költőkből (Olcsó Könyvtár), Radó Antal Idegen költők albuma, Szász Béla Longfellow költeményeiből (a Kisfaludy-Társaság kiadása). Telekes Béla, Zsoldos Benő szintén számos versét ültette át. -14-

Walt Whitmann 1819 május 31.-én született West-Hillsben (Long Island). Irnokoskodott, falusi tanító volt, majd mint könyvnyomdász kereste meg kenyerét. A nyomdából átmegy a szerkesztőségi szobába: újságot ír és szerkeszt. Később ácsmesterséget tanul, a polgárháborúban betegeket ápol, összes szerzett pénzét elosztogatja és teljesen elszegényedve új állás után néz, hivatalt vállal. Versei miatt ezt az állását is elveszti. Bejárja Középamerikát és Délamerikát, elégedetten és boldogan kószál, barátkozik a néppel és a gyerekekkel, lassan írja férfias, bátor, újszerű verseit. Sohase házasodik meg. Gyönyörű szál ember: kemény, izmos, vidám. Akik érintkeznek vele, rajonganak érte. Mindenki úgy hívja „a jó, deres költő“, mert dús haja már fiatalkorában megőszült. Camdenben 1892 március 27.-én tiszta szegénységben hal meg.

Walt Whitmann jellemzően amerikai költő. Poe Edgar, aki európai szülőktől származott, lelke szerint sohase volt amerikai, az európai mult, az európai elfinomultság végzetes kincseit kapta örökbe. Walt Whitmann az új világ új lirikusa. A mult nélkül való hazája modern csodáit énekli, a természetet és a technikát, a szabadságot és az energiát, a demokráciát és az egyszerűséget, az élet ujjongó vidámságát. Elemi erő lüktet benne. Az amerikaiak sokáig „őrült költő“ – nek nevezték formátlan versei miatt, de ma már a tankönyvek s igazat szolgáltatnak őseredeti költészetének és apostolian egyszerű, következetes életének.

MUNKÁI. Összegyűjtött versei „Leaves of Grass“ (Fűszálak) címen jelentek meg (1891).

IRODALOM. A „Vasárnapi Ujság“ 1874. évfolyamában egy cikk foglalkozik vele. Kosztolányi Dezső a „Független Magyarország“-ban ismertette.

James Russel Lowell Cambridgeben született 1819 február 22.-én. Jogot végzett, jogász és államférfi volt, madridi, később pedig londoni nagykövet és verseiben is jórészt politikai agitátor, a szabadság költője, az Egyesült-Államok patriótája. Legnagyobb hatást politikai szatírái értek el. 1855-ben a cambridgei katedrán Henry Wadsworth Longfellow utódja lett, később pedig a „North American Review“ szerkesztője. Az amerikaiak nagyon sokra becsülik: a XIX. század Homéroszának nevezik. Lowell 1891 augusztus 12.-én halt meg Bostonban.

IRODALOM. A „Képes Folyóirat“ 1894. évfolyamában egy cikk foglalkozik vele.

Több versét fordította le Radó Antal (Idegen költők albuma), Ábrányi Emil és Zsoldos Benő (Angol poéták, Tevan-könyvtár) lefordította Kossuthról szóló ódáját. -27-

PERCY BYSSHE SHELLEY

Percy Bysshe Shelley Field Placeban (Sussex) született 1792 augusztus 4.-én. Brentfoedban, Etonban és Oxfordban tanult. Sok leánytestvére közt nevelkedett. Innen van tán, hogy a vérmérséklete oly lányosan szeszélyes. Később forradalmian és excentrikusan él. Párbajpisztolyokat hord a zsebében és az utcán lövöldöz, napokig szórakozik azzal, hogy papírcsónakokat ereszt a vízre, kavicsokkal játszik. Az egyetemről kitiltják. Tizenkilenc éves korában elvett egy szegény leányt, amiért az apja megszakította a vele való érintkezést. 1814-ben elvált a feleségétől, aki később vízbe ölte magát. 1816-ban újra megnősült. Azután Itáliába ment, Rómában élt és többé sohasem tért vissza Angliába. 1822 július 8.-án halt meg, harminc éves korában. A viharos tengeren elmerült a csónakja, rablók süllyesztették el és több barátjával együtt a vízben lelte halálát.

Shelley izgatott, forradalmi temperamentum. Ő az az angol költő, akire – Byron mellett – leginkább hatott a francia forradalom. Lírai verseiben a szabadságot énekli, a természetet ünnepli, kristálytiszta, tökéletes muzsikájú versekkel. De intímebb, mint Byron: kevésbé patétikus és idegesebb. A forma feltétlen művésze. Gyönyörűen fordította le Goethe Faustját és Calderont.

MUNKÁI. „The poetical works of Percy Bysshe Shelley“ (London, Frederick Warne).

Verseiből fordított Petőfi Sándor (A szökevények), Szász Károly (Szász Károly kisebb műfordításai), Radó Antal (Idegen költők albuma). Molnár István egy egész kötetre való versét tette közzé. A könyv elé hosszabb bevezetést írt.

John Keats 1796 október 29.-én született. Az orvosi pályára készült, sebész-orvos volt, de nem sokáig folytatott orvosi gyakorlatot. 1817-ben jelent meg ifjúkori költeménye (Endymion), 1818-ban egy másik kötet (Hyperion). Ezeken a könyveken már érezni egyéniségét. A tárgyak idegenek és régiek de a költő, aki az idegen és régi tárgyakon át beszél, ízig-vérig modern. Keats kortársa Shelleynek. De Keats föltétlenebb költő, egészebb lírikus, mint Shelley. A Szép a főcélja, az Ember a főtárgya, lírájának egy igazi ihletője van: Önmaga. Sokkal közelebb volt hozzá a francia forradalom, hogy ezt be merte volna vallani, álarcot öltött, görög és középkor tárgyakhoz fordult, hogy önmagával és ne a kor problémáival foglalkozzék. A mai modern ember azonban egyre szívesebben olvassa. Kis lírai versei az új költészet kincsei. Verseiben gyengédség, prerafaelita törékenység, nemes és tiszta líra van. Keats egész életében betegeskedett. Tüdővésze miatt délszakra kellett mennie, Rómába és ott is halt meg, 1821 február 27.-én, nagyon fiatalon, huszonnégy éves korában.

Alfred Tennyson 1809 augusztus 9.-én született Somberyben (Lincolnshire). Az apja pap. Cambridgeben tanul. Első verseit 1830-ban tette közzé, de kritikusai megtagadtak tőle minden tehetséget, írásait hidegnek, fásnak tartották. A második kötete is hasonló fogadtatásban részesült. Igazi sikerét a „May Queen“, „Locksley Hall“, „In memoriam“ című köteteivel érte el. Azóta folyton nőtt a hírneve, az olvasottsága, a népszerűsége. Viktória királynő udvari költője lett: poeta laureatus, minden költő fejedelme. Késő öreg korában is igen termékeny volt. Mikor 1892 október 6.-án meghalt, nemzeti nagyságként ünnepelték.

Tennyson idilli költő. Látköre polgári. A polgárságnak való idilleket fest, versekben. Egybegyűjti az Arthur-monda körébe tartozó adatokat és egy nagy versbe foglalja. Költészetének forrása nem annyira benne, mint a külső világban van. A szempontja nem magas, de az intimitása meleg, az érdeklődése nemes és mély. Különösen érdekesek azok a kisebb lírai versei, amelyekben az érzést a metafizikával hangolja össze.

Tennysontól sok vers jelent meg magyarul. Többek között a következő kötetekben: Szász Károly kisebb műfordításai, Jánosi Gusztáv: Angol, francia és olasz költőből, Radó Antal: Idegen költők albuma, Csukássi József: Költői beszélyek. -38-

Robert Browning 1812 május 7.-én született Cambewellben. Felesége, Browning Elisabeth Barrett, Anglia egyik legnagyobb költőnője. Viktória királyné korában élt: kortársa Shelley-nek és Keats-nek. Mint társai, ő is sokat utazott Olaszországban. Velencében halt meg 1889 december 12.-én.

Robert Browning költészete a „homály“-áról híres. Zsúfolt, teli, gazdag ez a költészet, a homály alatt azonban túlság, erő lappang. A Browning-társaság a versei magyarázásával foglalkozik.

Igen sok epikus verset, hosszú filozófiai költeményt írt. Vallásos és misztikus hajlandóságából származik egyik legszebb verse: „Christmast Eve and Easter Day.“

MUNKÁI. Bells and Pomegranates (1841), Dramatic Romances and Lyrics (1845), The poetical works of Robert Browning (1872 Tauchnitz).

IRODALOM. Browningról és a feleségéről Kégl Sándor írt tanulmányt: A két Browning (Budapesti Szemle 1907 aug.).

Verseiből fordított: Radó Antal (Idegen költők albuma), Sík Endre (Élet). -43-

Arthur Symons az angol szimbolisták közé tartozik, akiknek legkimagaslóbb alakja az ír William Butler Yeats.

MUNKÁI. Poems, collected in Two Volumes. 1902 (Heinemann), The Fool of the World and Other Poems 1906 (Constable). -45-

Algernon Charles Swinburne Holmwoodban született 1837 április 5.-én. Az anyja, egy művelt, finomlelkű firenzei asszony nevelte. Döntő jelentőségű volt életére és költészetére, hogy az oxfordi egyetemen megismerkedett Burne Jones-szel, Rosetti-vel, Morris-szel, Watts-szel, a prerafaelitákkal. Később hosszabb olasz útra indult. Itt alakult ki teljesen az egyénisége, a neoromanticizmusa, az antik élet iránt való mélységes rajongása.

Első verskötetének (Poems and ballads 1860) megjelenése forradalmat keltett az új angol irodalomban. Egy merész, egész, új költő jelentkezett, aki Baudelaire-t testvérének nevezte, a szavaknak új muzsikát, a gondolatoknak, az érzéseknek új értékjelzetet adott. Addig nem is sejtették, hogy az angol nyelv alkalmas ily puha árnyalatok, ily buja és gazdag érzésvilág kifejezésére. Swinburne azóta költői trónuson ül. Évekkel ezelőtt a Nobel-díjat nyerte meg.

MUNKÁI. Poems and ballads (1866), A song of Italy (1867), Siena (1868), Ode on the proclamation of the French Republic Song before sunrise (1871), Poems and Ballads (II. III. 1878, 1889), Grace Darling (1893), Astrophel and other poems (1894), Atalanta in Calydon and lyrical poems (1901 Tauchnitz).

IRODALOM. Babits Mihály: Swinburne (Nyugat 1909 február 1), Kosztolányi Dezső: Swinburne (Nyugat).

Swinburne egy versét Babits Mihály fordította magyarra (Nyugat). Több verset fordított tőle Hegedűs István (Budapesti Szemle). -47-

Lord Alfred Douglas (of Haunich) 1870-ben született, az apja ősi birtokán (Kinmount House, Annan, worth Britannia). Apja marquess of Queensberry, anyja Sybil Montgomery. Iskoláját Etonban végezte, később az oxfordi Magdalen-kollégiumba iratkozott be. Itt egy nagyon rövidéletű lapot szerkesztett, a „Chameléon“-t.

IRODALOM. Szilágyi Géza „Wilde Oszkár pöre“ címen hosszabb cikkben foglalkozik vele (Az Ujság 1913).

Költeményei 1896-ban Párisban jelentek meg „Poémes“ címen. Douglas fordította angolra Wilde Oszkár „Salome“-ját, amely először francia nyelven jelent meg. Ma birtokán visszavonultan él. -49-

Oscar Wilde 1856 október 10.-én született Dublinban. Az ősei régi ír nemesek. Egyetemi tanulmányait Oxfordban végezte, a Magdalen-kollégiumban. 1876-ban feltűnt a „Ravenna“ című költeményével. 1879-ben Londonba ment. Itt a versei nagy zajt vertek. Az ósdi kritikusok támadták a merészségét, a puritánok a keresettségét, a fiatalok pedig benne látták a legnagyobb angol költőt, a jövő költőjét. 1881-ben Amerikába utazik. Hazajövet drámáival, könyveivel tündőklő sikereket arat, a társaság bálványa lesz, az „élet hercege“. Váltakozva él Londonban és Párisban. 1895-ben elítélik két évi fegyházra. A börtönben Krisztusról elmélkedik, a bibliát olvassa görögül, megtér. Mikor letelik a büntetése, betegen, meghízva, összetörten járkál Párisban. Sebastian Melmoth nevet veszi fel. Félévvel a börtönből való kiszabadulása után megírja „A readingi fegyház balladáját“, amelynek megjelenése irodalmi világszenzáció. Röviddel a halála előtt megvalósítja régi akaratát, a protestáns hitről áttér a katholikus hitre. 1900 november 30.-án egy párisi hotelban meghal.

Oscar Wilde versei nem teljesen reprezentálják egyéniségét. Tündöklők, finomak, arisztokratikus nippek ezek a versek, amelyeket egy artista csiszolt. Csak néha adja át magát egészen a versnek. Ilyenkor azonban ugyanaz a megdöbbentő művész, ugyanaz a költő, akit drámáiból és tanulmányaiból ismerünk.

MUNKÁI. A versei 1881-ben jelentek meg az Egyesült-Államokban, 1882-ben pedig újra nyomták a könyvét: „The poems of Oscar Wilde.“

IRODALOM. Színi Gyula: Oscar Wilde (Magyar Géniusz 1902 augusztus 20), Szilágyi Géza: Wilde Oszkár (Magyar Géniusz 1903), Halasi Andor: Wilde Oszkár: De profundis (Budapesti Napló 1906), Zsoldos Benő: Angol írók – angol művészek (Jövendő 1906 január 1), Ignotus: Oscar Wilde. (Kísérletek, a Nyugat kiadása), Szász Zoltán: Wilde Oszkár (Nyugat 1908 július 1). Megemlítjük még Szini Gyula azt a cikkét, amelyet a „Salome“ fordítása elé írt (Magyar Könyvtár) és Radó Antal bevezető tanulmányát „A readingi fegyház balladája“ előtt (Magyar Könyvtár). Ezenkívül a napilapokban sok cikk jelent még meg úgy Wilde életéről, mint egyes munkáiról és a művészetéről.

Verseit is sűrűn fordítják magyarra. „A readingi fegyház balladájá“-nak három fordítója van: Kún József (A Hét), Radó Antal (Magyar Könyvtár), Szebenyei József (Renaissance). Babits Mihály lefordította a „Charmides“ című költeményét (Nyugat). -54-

MAURICE MAETERLINCK

Maurice Maeterlinck 1862 augusztus 29.-én született Gandban. A családja régi flamand család, amely – mint felesége Georgette Leblanc asszony írja – a XIV. századig vezethető vissza. Nyugalmas gyermekkort élt át. Oostackerben játszadozott, a természet gazdagsága vette körül, az arany búzaföld és a csend, amely szemlélődésre serkentette és a külső élmények helyett befelé mélyülő élményekkel ajándékozta meg. Maeterlinck – a szülei kívánságára – a jogi pályára lépett. Csak rövid ideig volt Párisban. Itt azonban megismerkedett Villiers de l’Isle Adam-mal, az exotikus meseíróval, Catulle Mendés-szel, Pierre Quillard-ral, akikkel a zsenije rokon és barátai mély hatást gyakoroltak reá. Miután megjelent első és egyetlen verseskönyve, 1889-ben, visszatért a szülővárosába, ahol ügyvédi gyakorlatot folytatott, pöröket vállalt, védőbeszédeket mondott. Drámája, a „Princesse Maleine“ feltűnést keltett, Octave Mirbeau vezércikket írt a fiatal és ismeretlen szerzőről a „Figaro“-ban s azóta minden darabja irodalmi esemény. Ezekben a játékokban a lelkünk történései folynak le, túl a téren és az időn az ember cselekszik, szeme előtt a végtelenség perspektívájával, egy mélységes, egyszerű és egységes költő nézi az életet olyan primitíven, mint egy gyermek és egy bölcs. Halkak ezek a drámák, de az egész élet feszítő ereje van mögöttük. Maeterlinck testvériséget tart Ruysbroeck-kel, a flamand és Novalis-szal, a német misztikussal. Érett bölcselmi írásaiban a lét titkait nyitogatja, az intuíció kulcsával: naivitással és szívvel. Maeterlinck pályája egész. Nincs ma költő, aki ily teljesen kifejezte volna az egyéniségét. -64- Útja a katholikus miszticizmusból indul ki és a népmesék gyötrelmes látományain át az életörömig, a tündérmeséig vezet. Kastélyában csöndesen él, sportol, szemlélődik, ír. A nyarat mindig Saint-Wandrille apátságban tölti, itt van a villája, egy régi kolostor romjai mellett. Maeterlinck a becsületrend lovagja. Évekkel ezelőtt megnyerte a Nobel-díjat.

Verseskönyvének címe Serres Chaudes. A tiszta szimbolikus líra ez. A költő felesége ezt a kötetet így jellemzi: „Itten csíraalakban megleljük mindazokat a készségeket, amelyek későbbi munkáiban kibontakoznak. E szorongatásoktól és nyugtalanságoktól vemhes költemények már éreztetik azt a különös légkört, amely majd első drámája hőseit beburkolja.“

IRODALOM. Szilágyi Géza elsőnek írt tárcát róla (Pesti Napló), Szini Gyula: Maeterlinck (Magyar Géniusz 1902 június 1), Laczkó Géza: Méhek és emberek (Nyugat 1909 január 16), Ambrus Zoltán: A Maeterlinck-Heyse-pör (Nyugat 1910 április 1), Szini Gyula: Maeterlinck (Nyugat 1911 november 1), Kosztolányi Dezső: Maeterlinck (A Hét 1912), Bálint Lajos: Maeterlinck (Magyar Hirlap 1913 november 10).

Georges Rodenbach 1855 július 16.-án született Tournaiben. A családja sok nemzedéken át tollat forgatott. Brugesben folyt le a költő gyermekkora. Erről a ködös, ódon városról, régi házairól, különös embereiről írta később egyik legszebb könyvét. Tőle kapta melankóliáját is, amely minden versén, minden könyvén végigvonul. Belgiumban sokáig élt, csak 1876-ban ment Párisba, ahonnan ismét visszatért a belga fővárosba, Brüsszelbe és ügyvédi gyakorlatot folytatott. Ekkor a fiatal belga írókkal már erős összeköttetésben állott, munkása volt folyóiratuknak, a Jeune Belgiquenek. Később 1887-ben véglegesen letelepedett Párisban. Ott is halt meg, 1898 december 25.-én.

Rodenbach flamand eredetű. Költészete összeforrott a belga városokkal, a belga mezőkkel, azokkal az emlékekkel, amelyek egész életén parancsolóan uralkodtak. Lírájának is ezek az emlékek adják meg a karakterét: a végtelen, de csöndes és temperált mélabút.

MUNKÁI: Nevezetesebb verseskönyvei a következők: Le Foyer et les Champs 1877 (Az otthon és a mezők), Les Tristesses 1881 (Szomorúságok), Du Silence 1884 (Csönd), Le Miroir du ciel natal 1898 (Az otthoni ég tükre).

Charles van Lerberghe Gandban született, 1861-ben. Flamand eredetű. Az irodalom és a filozófia doktora.

Emile Verhaeren 1855 május 22.-én született, Antverpen mellett, Saint-Amandban. A vidéken nevelkedett. Itt látta a durva, kemény parasztokat, a kolostorokat, a hidakat, a ködben imbolygó hajókat. A koloritja e vidékről származik. Gandban, a kollégiumban barátságot köt Rodenbach-chal, lapot alapít, amelyben a fiatal belga tehetségeket gyűjti össze, de lapját az egyetemi hatóság betiltja. Már ekkor se ír úgy, hogy az akadémikusoknak ínyére lenne. 1881-ben ügyvédkedik Brüsszelben. Verhaeren nagyon hamar és nagyon határozottan az irodalomnak adta magát. Két folyóiratban küzd a belga szimbolikus poézisért, amely azóta teljes diadalra jutott. 1883-ban megjelenik verseskönyve Les Flamandes (A flamandok), 1886-ban Les Moines (A szerzetesek). Az utána következő években, amíg Maeterlinck drámáival emeli a belga költészet európai hírnevét, Verhaeren versköltészete teljes pompájában bontakozik ki. Azóta igen sok verseskönyve, lírai drámája, tanulmánya jelent meg. Népszerűsége óriási, nemcsak a belgáknál és a franciáknál, de a külföldön is. Verhaeren vagabund lélek: sokat utazik külföldön. Brüsszelben és Párisban lakik, váltakozva.

A belgák két legjelentősebb költője: Maeterlinck és Verhaeren. Maeterlinck verseiben csak a drámái magvát találjuk meg, ez a kiinduló pont. Verhaeren-nél a vers a cél. A belgák legnagyobb lírai költőjüknek őt tartják.

Verhaeren igen sok versét a mult parfüme itatja át. A szeme úgy lát, mint egy középkori szerzetesé. A halál a maga feketeségében jő ebbe a siralomvölgybe és véget vet a bűnnek, a romlásnak és az Isten-káromlásnak. De abban az értelemben is vallásos, hogy még a fellegekben, a vizek játékában -76- és a lombremegésben is misztikus szertartást sejt. Albert Mockel a paroxizmus költőjének nevezi. Csupa önkívület és spirituális lelkesültség. Soha költő ennyi színben, ennyi különféle világításban, ily változatosságban nem látta a kolostorokat, a templomokat, a középkori egyházi életet és lerajzolni a külső világot még senki sem merte és tudta ily újszerűen és bátran, hogy a legapróbb részleteiben is egy mély kedély élete legegyénibb érzése rezegjen. Az ő tájképei mind lelkiállapotok, hallucinációk és víziók.

A flamand föld nemcsak a misztikum hazája. Ezen a földön az egészség is otthonos. Az utas itt gyakran talál elátkozott helyeket, rombadőlt várakat és bitangul hagyott kastélyokat, ahol kísértetek járnak, vagy „zörgő-szellemek“ ütik fel tanyájukat, a várromok és elátkozott kastélyok között azonban többnyire nyugalmas ebédlők terpeszkednek. A flamandok szeretik a gyomrukat. Nem is tudnak az egész világon oly dúsan, kedélyesen és zsírosan enni, mint náluk. Teljes és bő élet sustorog itt, a táplálkozás, a tenyészés vegetatív élete. Verhaeren nagyszerűen ért a rajzoláshoz. A flamand életet rajzoló verseiben ütközik ki, hogy ez a sápadt, vértelennek látszó spiritualista mennyire realista. A bőjtölő aszkéta színesnek látja az életet. Verhaeren vízionárius. Újabb verseiben a város, a nagy tömegek költője. Művészi hitvallását támogatja nemesen-szociálisztikus világnézete.

MUNKÁI: Fontosabb verseskönyvei: Les Flamandes 1883 (A flamandok), Les Moines 1886 (A szerzetesek), Les flambeaux noirs 1890 (A fekete fáklyák), Les Campagnes hallucinées 1893 (A hallucináló mezők), Les Heures Claires 1896 (Világos órák).

IRODALOM. Vampa: Verhaeren (Élet 1909 január 24), Szabolcsi Lajos: Az új Verhaeren (A Hét 1909 szeptember).

Verseit sokan fordították magyarra, többek közt: Gábor Andor, Franyó Zoltán, Peterdi Andor, Kún József.

Iwan Gilkin 1858-ban született Brüsszelben. Jogot végzett, ügyvédkedett is, de később újságíró lett, ma a könyveiből él. Első versei jórészt Baudelaire hatása alatt, rendkívül sötétek és pesszimisták. Gilkin, akár Baudelaire, nem hisz az emberiség haladásában. Újabban a pesszimizmusába belekapcsolja a politikát is, drámáiban aktuális társadalmi kérdéseket feszeget.

MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: Stances dorées 1893 (Aranyos stanzák), La Nuit 1897 (Az Éj). -94-

JAROSLAV VRCHLICKÝ

Jaroslav Vrchlicky – polgári nevén Emil Frida – 1853 február 16.-án Launban született. Theológiát tanult, később filozófiát a prágai egyetemen. Utána egy évig utazgatott Olaszországban. A cseh egyetem irodalmi munkásságáért a doktori címet ajándékozta neki. 1893-ban megkapta a modern irodalom katedráját. Élete csöndes és zajtalan volt. 1912-ben halt meg Prágában.

Jaroslav Vrchlicky rendkívül termékeny költő. Lírai versei harminchárom kötetben vannak összegyűjtve. A verseken kívül sok elbeszélést, rajzot, tanulmányt írt, amelyeken egy lelkesülő lélek tüze, egy tudós európai műveltsége, egy jó ember szeretete érzik. Annyit fordított idegen nyelvekből, hogy a fordítási munkásságát ma még át se lehet tekinteni. Többek közt ő fordította le csehre Goethe Faustját, Leopardit, Carduccit. Vrchlicky a csehek nemzeti költője. A cseh nyelvnek új zengést, erőt és gráciát adott.

Sok verse jelent meg magyarul: Telekes Béla, Elek Alfréd fordításában. -98-

JENS PETER JACOBSEN

Jens Peter Jacobsen ezt írja magáról: „1847 április 17.-én születtem Thistedben; egyetlenegy eseményre se tudok emlékezni, ami érdekes volna; azok pedig, amelyeket nem lehet felemlítenem, természetesen nagyon érdekesek.“ Az ősei hatalmas, paraszt tengerészek. 1863-ban Kopenhágába megy, gimnáziumot végez, 1867-ben beiratkozik az egyetemre, itt természettudományt, növénytant tanul, közben írja a verseit. Ezekben találja meg a stílusát: egy fátyolos, édes, törékeny lélek hangját, amely később elbeszéléseiben és regényeiben szólal meg. Fiatalkorában egyszer meghűlt. Azóta folyton betegeskedik, a tüdővész őrli, Nápolyban, Rómában keresi az egészségét. Évekig féltüdővel lélegzik. 1885 április 30.-án Thistedben, szülővárosában meghal.

Jacobsen – Andersen mellett – Dánia legnagyobb költője. Rövid élete alatt kevés könyvet írt, de minden sora maradandó. A „Niels Lyhne“ című regénye, amely egyik életírója – Marie Herzfeld szerint – a fiatal festők és poéták legkedvesebb könyve lett, szervesen hozzátartozik minden modern ember életéhez és fejlődéséhez.

IRODALOM. Mezey Sándor (Bródy Sándor „Jövendő“ – jében), Abádi Imre, Szekeres Jenő magyar fordításban több Jacobsen-verset tett közzé. -102-

FRANCIS JAMMES

Francis Jammes 1868 december 2.-án született Tournayben. Ortezban telepedett meg, már régóta itt lakik az anyjával. Évekig ügyvédi irodában hivatalnokoskodott. A lusta, unalmas kisvárosban, akták közt írta első verseit, amelyeket 1893-ban tett közzé. Izgató és különös költői jelenség: naív és egyben raffinált. Sok küzdelme volt, de ma egyik leginkább olvasott és becsült francia költő.

Francis Jammes az embereket, a tárgyakat és önmagát olyan friss szemmel szemléli, mint hogyha először látná és a szavaknak, amiket leír, olyan eredeti árnyalatot ad, mint a gyermek, aki beszélni tanul. El kell felejteni mindent a költőnek, amit előtte tudtak, hogy magasabb tudáshoz jusson, a felnőttek beszédét is, hogy a maga nyelvén gügyöghessen. Ez az ő ars poetica-ja. Egyik verseskönyve elé ezt írja előszóul:

„Én Istenem, az emberek közé szólítottál. Itt vagyok. Szenvedek és szeretek. Beszéltem azon a hangon, amelyet nekem adtál. Írtam azokkal a szavakkal, amelyekre megtanítottad az apámat és az anyámat s amelyeket ők átadtak nekem. Úgy baktatok az úton, mint a teherhordó szamár, akin a gyermekek nevetnek és lesunyja a fejét. Megyek oda, ahova akarod és amikor akarod. Az angelusz már szól.“

Ez a poézis primitív-áhítatos és alázatos. Francis Jammes nemcsak az egyszerűség művésze és forradalmárja, de forradalmár abban a tekintetben is, hogy az eseményekben szűkölködő életét írja meg, ezt a látszóan egyhangú életét, amelyet nem látogatnak szenvedélyek s csak az egyenletes melegsége által válik jelentőssé. Erősen polgári zamatú minden -106- írása. Él a vadszőlővel befutott vidéki házában, nappal a virágai között, amelyeknek pontosan tudja a nevét és a tulajdonságait, vadászkutyájával sétál az erdőben, este rágyújt a fapipájára, künn a tornácon frugális vacsorát eszik s a kutak „kék vizét“ issza hosszá. E békés idill keretében, a régi családi bútorok közt hullámzanak az örök dolgok. Kegyeletes lélekkel, érzékeny idegekkel észrevesz mindent, ami körülötte történik. A részvét határtalan benne s ez teszi költővé és mosolygó humoristává. Vannak ünnepnapjai is. Ekkor az Istennel beszélget. Meleg, nemes és tiszta költő: egyszerű és integrálisan-átfogó, intím és perspektívákat táró.

MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: De l’Angelus de l’Aube à l’Angelus du Soir 1898 (A hajnali angelusztól az esti angeluszig), Le deuil des Primevères 1901 (A kankalinok gyásza), Le Triomphe de la Vie 1902 (Az élet diadala).

IRODALOM. Kosztolányi Dezső: Az egyszerű költő (Élet 1913 július 27). -107-

Jean Arthur Rimbaud 1851 október 20.-án született Charlevilleben. Az apja katonatiszt, az anyja egy jólelkű és nemes asszony, aki szeretettel neveli. Rimbaud azonban forradalmi vérmérséklet. 1870-ben megszökik hazulról, Párisba megy. Az élete e perctől kezdve csupa hányódás-vetődés, kaland, hazárdjáték. Újra hazamegy és újra visszatér Párisba, aho koplal, lakás nélkül csatangol, hallatlan nyomorba kerül, a forradalom idején katonának áll be, később megismerkedik Verlaine-nel, 1872-ben elkíséri őt Londonba, Brüsszelben összekülönbözik vele, mire Verlaine kétszer reá lő, bejárja Németországot, Hollandiát, Ausztriát, Itáliát, Svédországot, Jáva szigetét, egy hónapig az erdőben él egyedül, majd hazavetődik és innen Egyiptomba utazik, Ciprus szigetén új vállalkozásba kezd, az élete végén pedig Kelet-Afrikában bolyong, Harrarban arannyal és elefántcsonttal kereskedik. 1891-ben megoperálják a térdtályogát, de a lábát amputálni kell és pokoli kínok között hal meg a marseillei kórházban.

Rimbaud az új költészet csodagyermeke. Fiatal korában bemutatják őt Victor Hugónak, aki „kölyök Shakespeare“-nek nevezi. Nevezetes verseit egytől-egyig nagyon fiatalon írta, azután elnémult, a későbbi éveiben kezébe se vette a tollat. Amikor még a naturalisták és a parnassienek uralma korlátlan volt, új szavakkal, új megfigyelésekkel, új muzsikával jelentkezett, ő a szimbolikus költészet első hírhozója. Termékeny lázat keltett az irodalomban: azután eltűnt. Sok verse világhírűvé vált, köztük a magánhangzókról szóló szonettje, amely így kezdődik: „A fekete, E fehér, I vörös, Ü zöld, O -114- kék…“ A színes hallásról, a betűk zenei értékéről, az érzékek elfinomultságáról és egybeolvadásáról, a vers integrális voltáról először ez a csodagyermek beszélt, aki félig zseni volt, félig kalandor.

IRODALOM. Szini Gyula: A dekadensek (Magyar Géniusz, 1903 január 1). E helyütt Szini két versfordítást közöl Rimbaudtól, köztök a „Magánhangzók“ fordítását is. Szini Gyula: a dekadensek (Jövendő II. évfolyam augusztus 14), Elek Artúr: Verlaine és Rimbaud (Az Újság 1907 december 4), Szabó Dezső: Jean Artur Rimbaud (Nyugat 1911 június 16).

Verseiből fordított: Szini Gyula, Gábor Andor, Kún József. Babits Mihály lefordította „A részeg hajó“-t (kézirat).

Jules Laforgue breton eredetű családból született Montevideoban, 1860 augusztus 22.-én. Mikor megjelentek első versei, mindenki csodálkozott, mennyire kész művész és kész egyéniség. A fejlődése zárt ajtók mögött folyt le. Pár évig Berlinben lakott, Auguszta császárnő lektora volt. 1857-ben megházasodott és ugyanabban az évben augusztus 20.-án, huszonhét éves korában váratlanul meghalt.

Eredeti, kemény tehetség. Gustav Kahn-nal együtt a szabad vers híve és harcosa.

„Azok közül való volt, akik mindig a következő könyvüket várják, a nobilis elégedetlenek közül való, kiknek annyi a mondanivalójuk, hogy azt hiszik, csak töredékeket és előszókat írtak. A megszakított munkája csak előszó, de ez az előszó sok befejezett alkotással felér.“

MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: Les Complaintes 1885 (Jajveszékelés), Poésies complètes. Paris, Vanier 1894.

IRODALOM. Szini Gyula: A modern líra (Figyelő 1905), Szabó Dezső: Jules Laforgue (Nyugat 1911 június 16). -119-

Charles Baudelaire 1821 április 9.-én született Párisban. Apja egy nagyműveltségű, művészhajlamú professzor hamar meghal, az anyja pedig másodszor is férjhez megy, Aupic tábornokhoz, a későbbi konstantinápolyi nagykövethez. Gyermekkora keserű és örömtelen. Irodalmi ambíciója korán ébred. Mostoha apja azonban kereskedőt akart nevelni Baudelaire-ből, s minthogy az okos fiú otthon különben is kellemetlen volt, elküldte utazni (mint Baudelaire hitte) azért, hogy az óceánba vesszen. Bejárta Ceylont, Madagaszkárt, Indiát. 1843-ban nagykorúvá lesz, megkapja hetvenötezer frank örökségét és dandy módra él. Erre az időre esnek azok a kalandjai, amelyek oly bizarr fényben tüntetik fel alakját. Szobája ablakaira vastag, homályos üveget vágatott, kígyókat, skorpiókat tartott lakásában. Baudelaire különc volt. Nála azonban a különlegesnek keresése végzetszerű. Szeszélyeivel csak a nyárspolgárokat akarta elriogatni, távoltartani magától azokat, akik a harmóniáját zavarhatnák. 1848-ban végigküzdi a forradalmat, bár hajlama inkább az arisztokráciához vonja. Később a legnagyobb pénzszükségben lefordítja Poe Edgár meséit. 1857-ben kötetben jelennek meg versei „Fleurs du mal“ (A Rossz virágai) címen, amelyek a szűkebb irodalomra mély hatást gyakorolnak és ma az irodalom történetében nevezetes dátumot jelentenek. Két szomorú szerelmet él át. Akik közelálltak hozzá, hűséges és nemes embernek ismerték. Utolsó souit Jeanne Duvalnak küldi, egy mulatt -122- asszonynak, aki évekig feküdt halálos betegen a kórházban. Élete utolsó szakában Belgiumba utazott, ahol felolvasásokat akart tartani, pénzt akart szerezni, de terve nem sikerült, bágyadtan és betegen tért vissza, többször szélhűdés érte, elvesztette beszélőképességét, hónapokig haldoklott. 1867 augusztus 31.-én halt meg Párisban.

Baudelaire költői nagyságát, amelyet évtizedekig vitattak azok, akik visszariadtak megdöbbentő egyéniségétől, ma már mindenki elismeri. Utód nélkül halt meg. A dekadens költészet, amely az ő hatása alatt cseperedett fel, csak részleteket nyújtott, az ő nagyszerű, átfogó ereje nélkül. Különálló jelenség Baudelaire, bátor, szabad, körvonalozott egyéniség, férfias temperamentum, akinek versei mindenkor maradandó hatásra számíthatnak. Mi már klasszikus ízt érzünk verseiben. Olyan tisztán szól – árnyalatok és finomságok nélkül – az erő nyiltságával, mint egy klasszikus. Szemben Verlaine ködös és hazárd szókeverésével, pedáns formába öltözteti gondolatait és ezt vallja: „a szóban van valami szent, amely megtiltja, hogy könnyelműen játszunk vele“. Arisztokrata és reakciós, modern és mégis középkori szellem. Érzi a tudomány csődjét Az ember nem halad, legfeljebb a sír felé halad, a gyönyör nyomában a csömör. Súlyos pesszimizmusát, ideges nyugtalanságát egy régi költő pátoszával énekli meg. A maga korában forradalmárja volt a művészetének, védelmébe vette Delacroix-t és Ingres-t, akiket annakidején nem méltányoltak, elsőül hitt Wagner művészetében. Bizarrságokkal takarta el mélységeit. Baudelaire nagy volt. Versei elé ezt írta: „Tiszta vagyok, mint a papír“.

„Mélységesen át van hatva a hús tisztátalan voltától, majd azt mondhatnók, hogy az eredendő bűn tana utolszor fejeződik ki „A Rossz virágai“-ban. Baudelaire az érzékek zavarát egy kazuista aprólékos szigorúságával, egy orvos komolyságával ítéli meg. Neki mindez nagyon fontos: mert itt van a bűn és a legkisebb bűnben is van valami szörnyű. Baudelaire kereszténységének egyik főjellemvonása az, hogy a szerelmet és a halált állandóan együtt látja.“

MUNKÁI. A versei két kötetben jelentek meg: Les Fleurs du mal. 1857 (A Rossz virágai), Oeuvres posthumes. 1886 (hátrahagyott munkák).

IRODALOM. Elek Artúr: Baudelaire levelei, Lehotai: Baudelaire (Magyar Szemle 1906 augusztus 9), Bölöni György Baudelaire (Népszava irodalmi melléklet 1908), Tóth Árpád: Baudelaire, un bon poète de seconde ordre (Nyugat 1910 november 1), Kosztolányi Dezső: Baudelaire sírja (A Hét 1913).

Verseit sűrűn fordították magyarra: Radó Antal: Idegen költők albuma, Hegedűs István, Endrődi Sándor, Zempléni Árpád (A XIX. század francia lírájából. Második kötet. A Kisfaludy-Társaság kiadványa. 1913), Szilágyi Géza, Ady Endre (Új versek). Somlyó Zoltán verseskönyvében az „Utazás“ teljes fordítását közli (Modern Könyvtár), György Oszkár (Magyar Szemle, A Hét), Babits Mihály (kézirat), Franyó Zoltán, Kúthy Sándor, Juhász Gyula, Kún József. -124-

Theophile Gautier Tarbesban született, 1811 augusztus 31.-én. Festőnek készült. Párisban megismerkedett Victor Hugoval és a romantikusokkal együtt vívta meg az irodalom nagy csatáját. 1830-ban megjelentek első versei, amelyek formai tökélyükkel és merész, groteszk voltukkal magukra vonták a figyelmet. Utána nyomban polémiába bocsátkozik a romantikusokkal, a „Figaro“, majd a „Presse“ munkatársa lesz, sorban jelennek meg új könyvei, az összegyűjtött versei, azután a legfényesebb verseskönyve: Émaux et Camées. Sok érdekes úti rajzot, képzőművészeti bírálatot írt. A színpaddal kísérletezett, de jelentős sikere nem volt. 1872 október 22.-én halt meg Neuillyben.

Baudelaire, aki egész életében feltétlen hódolattal szólt róla, így ír Theophile Gautierről:

„A Szép szeretete által, e végtelen, termékeny, mindig megújhodó szeretet által Theophile Gautier olyan író, akinek érdeme új és egyszersmind egyedülálló. Hogy méltóan beszéljek arról a szerszámról, amelyet a Szép ez a szenvedélye oly jól használ, a stílusáról, hasonló eszközökkel kellene rendelkeznem, ugyanazzal a nyelvkinccsel, amelynek soha sincs híja, azzal a nagyszerű szótárral, amelynek lapjai egy égi fuvalomra mindig kinyílnak és a tiszta szót villantják fel, az egyetlen szót; végül a rend érzékével is kellene bírnom, amely minden vonatkozást és vesszőt a maga helyére rak és egyetlenegy árnyalatot sem ejt el.“

MUNKÁI. Verseskönyvei: Les poésies de Theophile Gautier 1830 és 1833. Az összegyűjtött versei 1845-ben jelentek meg. 1851-ben az Emaux et Camées.

IRODALOM. Vargha Gyula több versét fordította magyarra (Budapesti Szemle). -133-

Albert Samain 1858 április 4.-én született Lilleben. Párisban a városházán hivatalnok, később a „Chat Noir“-nak dolgozik, ekkor írja első verseit, amelyek baráti körben mély impressziót keltenek. Első verseskönyve után Coppée ezt írja róla: „az ősz és az alkony költője, az édes és beteges vágyakozás, a nemes szomorúság poétája“. Második kötetében még egyszerűbb és emberibb. Albert Samain-t a tüdővész ölte meg. 1910 augusztus 18.-án halt meg.

MUNKÁI. Au Jardin de l’infante 1893, 1894 (Az infánsnő kertjében), Au Flanc du Vase 1898.

IRODALOM. Verseiből fordított Tóth Árpád (Hajnali szerenád), Franyó Zoltán (Renaissance). -135-

Paul Verlaine Metzben született 1844 március 30.-án. Az apja százados, több rokona katona és pap volt. Apja halála után az anyja elveszti vagyona tekintélyes részét. Verlaine ekkor már csak az irodalommal törődik, a parnassienek közé jár. Első verseskönyvét alig veszik észre. Házassága boldogtalan. Verlaine megismerkedik a fiatal Rimbaud-val, aki elválhatatlan barátja lesz, társa az irodalmi harcokban és a montmartrei éjszakázásokban. Belgiumba utazik vele 1873-ban és Brüsszelben, amikor barátja el akar tőle válni, a pillanat szeszélyében revolverrel kétszer reá lő, amiért két évi börtönre ítélik, A monsi rab, a „szegény Lélian“ a hitben keres vigasztalást, sokat beszélget a börtön papjával, megtér, itt alakul ki misztikus világnézete és formálódnak ki azok a versei, melyekben az alázat és a forró vallásosság szólal meg, a „Sagesse“. Mire kiszabadul, felesége elválik tőle. Verlaine az anyjához megy lakni. Új verseskönyve, mely – mint írja – „hat évi szigorúság, áhítat és sötét munka eredménye“ 1881-ben jelenik meg és a nevét egyszerre világhíressé teszi. Hogy az anyja meghal, teljesen szakít a polgári életmóddal. Fiatalemberek társaságában a párisi diáknegyed kávéházaiban egy abszintes pohár előtt üldögél, egyik kórházból a másikba megy, később már nagyon betegen felolvasásokat tart Angliában, Belgiumban és Németalföldön, Leconte de Lisle halála után „a költők hercegének“ választják meg. Ekkor már csak néha kelhetett fel betegágyából. 1896 január 8.-án meghal, egy szűk és szegényes lakásban, teljesen egyedül. Szobrát nem régen leplezték le Párisban.

Paul Verlaine nálunk is erősen foglalkoztatta az embereket. Az irodalmi megújhodás korában a fiatal generáció rajongó kultusszal vette körül az alakját. Gyakran hivatkoztak az életére, a költészetére, az ars poetica-jára. Itt tömören össze vannak fogva azok az elvek, amelyeket minden művész örömest a magáénak ismerhet. Verlaine intenzív életével, intenzív verseivel sokak képzeletében reprezentálja a modern költőt, aki nem nagy és szélesen hömpölygő versekbe, de intim műremekekbe, sokszor csak strófákba és fel-felvillanó szavakba koncentrálta egész életét.

Anatole France így ír róla: „Ezt a költőt nem szabad úgy megítélnünk, mint más józan halandót. Olyan gondolatai vannak, amilyenek nekünk nincsenek, mert egyszerre sokkal több és sokkal kevesebb, mint mi. Öntudatlan, de nem minden században akad ilyen költő… Azt mondják, hogy őrült; én elhiszem. És ha kételkedném, hogy az volt, akkor széttépném azokat a lapokat, amelyeket most írok. Igen, őrült volt. De vegyék figyelembe, hogy ez a szegény őrült új művészetet alkotott, s lehet, hogy egy napon azt mondják majd róla, mint ma François Villonról, akivel leginkább lehet összehasonlítani: azt, hogy a kora legjobb költője volt.“

MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: Fêtes galantes 1869 (Gáláns ünnepségek), Sagesse 1889 (Jóság), Chansons pour Elle 1891 (Dalok őneki). Oeuvres complètes de Paul Verlaine Páris, Vanier 1899.

IRODALOM. Szilágyi Géza: Az ifjú Verlaine (Magyar Géniusz 1903), Szini Gyula: A dekadensek (Magyar Géniusz 1903 január 1), Gaár Ferenc: Az ifjú Verlaine (Figyelő 1905 október 15), Fülep Lajos: Verlaine (Magyar Szemle 1906 január 11), Bölöni György: A szegény Lélian (Népszava 1906), Elek Artúr: Verlaine ifjúsága (Az Ujság 1907 november 9), Elek Artúr: Verlaine és Rimbaud (Az Ujság 1907 december 4), Elek Artúr: Verlaine estélye (Az Ujság 1907 december 25), Szabó Dezső: Paul Verlaine (Nyugat 1911 november 1). Versfordítói közül a következőket sorolhatjuk fel: Ignotus, Ady -138- Endre (Uj versek), Kozma Andor, Zempléni Árpád, Béri Gyula (A XIX. század francia lírájából, II. kötet, a Kisfaludy-Társaság kiadása), Kaffka Margit, Ego, Szabados Ede, Telekes Béla, Gábor Andor, Avar Pál, Szász Zoltán, Babits Mihály, György Oszkár, Harsányi Kálmán, Franyó Zoltán, Goór Pál, M. Korniss Aranka, Sík Endre, Kún József. -139-

Emmanuel Signoret Lançonban született 1872 március 14.-én. Provenceben és Itáliában utazgatott. Párisban minden folyóirat szívesen közölte a verseit, amelyeket tökéletes technika délszaki szenvedély, ragyogó és nemes nyelv jellemez. 1890-ben alapította a Saint-Graal című folyóiratát.

Signoret verseskönyvét „La Soufrance des Eaux“ (A vizek bánata) 1899-ben a francia akadémia díjjal tüntette ki. -150-

André Rivoire 1872 május 5.-én Vienneben született. Két verseskönyvével szerzett magának jó nevet. Több versesjátékot írt. Újabban nagy sikerrel játszották egy vígjátékát: „A jó Dagobert király“-t.

Rivoire-ról, a költőről így ír Sully Prudhomme: „A verse szűzi, rajongó és szent, azt ünnepli, ami a földön a legdrágább, a fiatalságot, pompázó virágzásában. Csak a finomságra törekszik és a puszta őszinteségével hat meg.“

MUNKÁI. Les Vierges 1895 (A szűzek), Le Songe de l’Amour 1910 (A szerelem álma). -152-

Henri Barbusse 1874 május 17.-én született. Egy regényt s egy verseskönyvet adott ki. Ma színi bírálatokat ír több lapba és folyóiratba.

MUNKÁI. A „Pleureuses“ című verseskönyve 1895-ben jelent meg Fasquellenél, Párisban. -154-

Henri de Régnier 1864 december 24.-én született Honfleurben. Huszonegyéves korában már ismert költő. Társa a parnassieneknek és a szimbolistáknak, akik erős hatást gyakoroltak rá, de e hatáson átérzik eredeti egyénisége. Különösen Mallarmé-t tiszteli babonásan. A mestere később Heredia. 1896-ban elveszi Heredia leányát. Újabb verseiben eltávolodik régi ideáljaitól és a fényes, tiszta, egyszerű életet énekli. 1899-ben az akadémia megkoszorúzza egy verseskönyvét.

Régnier-ről szép szavakat ír Remy de Gourmond: „Az álom határozatlan árnyalatait jegyzi fel, tétova jelenéseket, futó cifrázatokat; egy mezítlen kezet, amely kissé meggörbedve a márványasztalra hajlik, egy gyümölcsöt, amely a szélben bólong és lehull, egy elhagyott tavat s ezek a semmiségek neki elegendők, a költemény kicsattan, tökéletesen és tisztán.“

MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: Les Lendemains 1885 (A holnapok), Episodes 1888 (Epizódok), Le Passé vivant 1906 (Az elevenen mult).

IRODALOM. Több versét magyarra fordította Kún József (A Hét), Kállay Miklós. -156-

Camille Mauclair 1872 december 29.-én született Párisban. Hajlékony lélek, erős intelligencia, aki inkább harcosa az irodalomnak, mint alkotó. Kritikai munkái köteteket tesznek ki. Sokat verekedett a modern norvégekért, különösen Ibsenért.

MUNKÁI. 1895-ben tette közzé verseskönyvét „Sonatines d’Automne“ (Kis őszi szonáták), 1904-ben jelent meg „Le Sang parle“ című verseskönyve (A vér beszél). -158-

Louis Mercier 1870-ben született Coutouvreban. A Loire mellett szülővárosában él; vidéki ember. Első verseskönyvén a parnassienek és a szimbolisták hatása érzik. Második könyvét, amely 1903-ban jelent meg, az akadémia kitüntette.

E kötete címe: „Les Voix de la Terre et du Temps“ (A Föld és az Idő hangjai). -162-

Lucien Paté 1845 március 6.-án született Chalon-sur-Saôneban. Fiatal korában Svédországban jár, később Chalonban jogot tanul. 1870-ben védi a megostromolt Párist, 1871-ben megjelenteti verseskönyvét. Ma a szépművészeti osztály hivatalnoka és a becsületrend lovagja.

Fernand Gregh, egy zenemű-kiadó fia, 1873 október 14.-én született Párisban. 1894-ben újságíróvá lett, irodalmi bírálatokat írt, többek közt egy cikket Verlaine-ről és a cikk keretében – Verlaine verséül – leközölte saját versét, a „Menuet“ címűt, amely alább olvasható. A szavahihetőségében senkise kétkedett. Később leleplezte magát és ezzel a fogással egy csapásra híressé vált. A verseit összegyűjtötte és kiadta Kötete több kiadást ért. Coppée, a fiatal költők felfedezője, meleg cikkben foglalkozott vele, az akadémia díjjal tüntette ki Fernand Gregh-et. A későbbi kötetei jó nevet szereztek neki, a párisiak ma nagyon szeretik és sokat olvassák őt. 1906-ban a „Les Lettres“ folyóiratot alapította.

Gregh, aki Verlaine és a parnassienek nyomán indult meg és mint boszorkányos utánzó tűnt fel, azóta a saját útjára tért. Irányát maga keresztelte el: „humanizmusnak“. A parnassienekben és a szimbolistákban – írja – az emberi hiányzott. Csak művészek akartak lenni és azok is lettek. Nem gondoltak arra, hogy a művészben mindig az ember érdekel bennünket, mert az emberiesség a közös mérték köztünk és közte. Mi, akik utánuk jövünk, okulván a példájukon, lelkesebb és gyengédebb, intímebb és szélesebb művészetről álmodunk, egyenes és élő művészetről, egy művészetről, amely röviden: emberi.“

MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: La Maison d’Enfance 1896 (A gyermekkor háza), La Beauté de vivre 1900 (Az élet szépsége), L’Or des Minutes 1905 (A pillanatok aranya). -166-

Henry Bataille Nîmesben született 1872-ben. 1895-ben tűnt fel verseivel. Első kötetében, amelynek címe „La Chambre blanche“ (A fehér szoba) az emlékek költője. Marcel Schwob írt eléje előszót s ebben hangsúlyozta, hogy Henry Bataille önálló egyéniség és nem Francis Jammes utánzója, aki – mint ő – „a lelketlen dolgok és a néma állatok költője. Ők ketten testvéri lelkek, egyformán érzékenyek és mindketten ugyanarra az érintésre rezzennek össze.“

Henry Bataille ma már világhíres drámaíró. Drámái a francia színházi évad szenzációi. Ezekkel a hatásra számító, kiesztergályozott és elegáns színdarabokkal erősen eltávolodott azoktól az ideáktól, amelyeket első verseskönyvében vallott. Lírája utóbb nem mélyült, csak elszélesedett.

IRODALOM. Bataille nagyon sok drámáját bemutatták nálunk. Számos nagyobb és kisebb cikk foglalkozik vele, a drámaíróval. A lirikusról nincs magyar cikk.

Felemlítjük a következő cikkeket: Elek Artúr: Henry Bataille (Nyugat 1908), Balázs Béla: Henry Bataille (Renaissance 1910). -174-

Paul Fort 1872 február 1.-én született Reimsben. 1890-ben alapította a francia „szabad színpad“-ot, – Theâtre d’Art – amely az új drámaírókat, a szimbolistákat juttatta szóhoz és az új líráért is erősen harcolt. E színházat 1894-ben vette át Lugné Poe, aki vele együtt Fort hagyományait is átvette. Meglepő hatást ért el új verseivel, a francia balladákkal, Ezeket a balladákat szabad versekben írta. Fort megveti a régi formát; a belső formát keresi és csak aszonánszokkal, tétova rímekkel hangsúlyozza a ritmust; erősen közeledik a népdalhoz. Zajos szeretettel veszik őt körül a fiatal franciák. A párisi diáknegyed kávéházaiba jár, még ma is bohém módra él, mint egy irodalmi forradalmár. 1912-ben a „költők hercegé“-vé választották.

Remy de Gourmond így jellemzi: „Paul Fort-t kétségtelenül baráti szándékkal így határozták meg: a született lángész. Ha ezt irónikusan mondjuk, kegyetlenek vagyunk hozzá; ha komolyan mondjuk, akkor elmondtuk a valóság egy részét.“

IRODALOM. Szabó Dezső: Paul Fort (Nyugat V. évfolyam 15. szám), Laczkó Géza: Paul Fort (Nyugat 1908), Lehotai: Paul Fort (A Hét 1912).

Stuart Merrill 1863 augusztus 1.-én született Hempsteadben, az amerikai Egyesült-Államokban. Hamarosan Párisba került és itt második anyanyelve lett a francia nyelv, mindörökre megbűvölte a francia szellem, a francia költészet. Amerikában jogot tanult, de a tanulmányánál sokkal fontosabbnak tartotta európai sikerét és francia verseit. 1890-ben végleg Párisba ment. Sokat küzdött az új irodalomért. Stuart Merrill szociálista. Amerikában tevékeny részt vett a munkások szervezésében.

Edmond Pilon ezt írja róla: „Amerikai származású, honfitársa a fönséges és nagy Poe Edgarnak, aki úgy mert gondolkozni, hogy a költészet a szépség ritmikus megnyilatkozása, mikor azt írta, hogy a tökéletes élet feltételeihez éppúgy hozzátartozik a szépség, mint az erény és igazság.“

MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: „Les Gammes“ 1887 (Skálák), Petits poèmes d’Automme 1895 (Kis őszi költemények), Poèmes 1887–1897.

Jean Moréas 1856 április 15.-én született Athenben. A vére görög. Ősei az ottomán hatalom ellen harcoltak. Fiatal korában Németországban tanul, 1872-ben Párisba megy. Itt manifesztumokkal védi a megtámadott szimbolizmust. Versei az irodalmat lázba hozzák. Charles Morice munkáját a „legmaibb litteraturá“-nak nevezi.

Moréasról Anatole France így ír: „Jean Moréas egy az új pléiád hét csillaga közül. Én őt tartom a szimbolizmus Ronsardjának.“

MUNKÁI. Nevezetesebb verseskönyvei: Les Syrtes 1884, Poesies 1886–1896, Les Stances 1899.

José Maria de Heredia 1842 november 22.-én született a Sierra Madre hegységben, Kuba szigetén. Apja spanyol, anyja francia, ősei spanyol conquistadorok. Francia papok nevelték. A havannai egyetemen tanult. Visszatérve Párisba megismerkedett Leconte de Lisle-lel, a parnassienek fejével. Lassan írta tündöklő szonettjeit, amelyek 1893-ban jelentek meg. 1894-ben az akadémia tagjai közé választotta. 1905 október 3.-án halt meg.

Heredia a forma feltétlen művésze. Oly rendkívül gonddal dolgozott, mint egy aranyműves, vagy egy ötvös. Nála minden szó, minden árnyalat súlyos művészi probléma. Évekig kristályosodott és tökéletesedett ki benne egy-egy szonett. Ezekben a buja, zsufolt, gazdag versekben az élet egy-egy momentumát rögzítette meg, az antik élet, a görög, a latin világ, vagy a középkor egy-egy jelenetét, a költő megjelenítő erejével, a festő szemével, a szobrász plasztikájával. Azokat a benyomásokat, amelyeket az élettől kapott és évek során messze szígeteken és tengereken, könyvtárakban és régi pergamenteken szerzett, összehordta és beleillesztette a szonett szigorú formájába. Versei örökkévaló nevet biztosítanak neki.

Jules Lemaître így ír róla: „Mindegyik szonettje hosszú tanulmányt feltételez, azt feltételezi, hogy a költő hónapokig élt abban az országban, abban a korban, azon a sajátos helyen, amelyet a két négysoros és a két háromsoros szak a szemünk elé idéz. Mindegyik versében csönd is van és álom. Ilyen szonett magába zárja egy mitosz minden szépségét, egy kor szellemét, egy civilizáció minden festőiségét.“

Szonettjei közül sok le van magyarra fordítva. Vargha Gyula (A XIX. század francia lírájából, II. kötet és a Budapesti Szemle újabb számaiban), Kún József (A Hét). -186-

Sully Prudhomme 1839-ben született Párisban. A gimnáziumban kitünően tanult, a politechnikára készült, rokonai ipari pályára szánták, egy vasgyárba adták, később azonban a párisi jogi fakultásra iratkozott be és ügyvédi irodában dolgozott. Rokonai szigorú vallásosságra nevelték, a katholicizmus misztikuma erős hatással volt reá. Első kötetét 1866-ban adja ki és már a kezdő verseiben is gyengéd, finom poétának mutatkozik. Hamarosan felkeresi a parnassieneket, akiknek a szépségről és a tökéletességről való nézetük nagyon egyezik az ő művészi felfogásával. Sully Prudhomme azonban emberibb. A parnassienek romantikus színei helyett az emberrel foglalkozik. 1870-ben a háború és a kudarc megtöri, második könyve csak 1872-ben jelenik meg. 1881-ben beválasztják az akadémiába, 1902-ben megnyeri a Nobel-díjat. Sully Prudhomme nem fűszeres és izgató temperamentum, de költő, lágy kedély, választékos és nemes művész.

Szász Zoltán így jellemzi őt: „Méltósággal viselt melankólia: ebben az allürben megvan a Justice és a Bonheur egész költője. Melankólikus, ez kétségtelenül tökéletlenséget jelent, mert a szeplőtlen nagyság, a legkifejlettebb tehetség derűs, vidám, borongásnélküli. Minden gyötrelem, még a legnemesebb, még a legvégső kérdések megfejthetetlensége fölött érzett metafizikai bánat is életerőveszteség lévén, az egyén értékbeli hanyatlását jelenti. Spinoza ezt úgy mondta, hogy minden bánat egy kapu, mely csekélyebb tökéletességbe vezet. Ez a -193- melankólikus alaptermészet meg is fosztotta Sully Prudhommet a titáni erőtől, a kifejezés férfias hatalmasságától s bizonyos lágy, szelíd jelleget adott neki. Hogy a féktelen szenvedély vagy a túlságosan nüanszált raffináltság, két manapság különösen kelendő lirikus-erény, hiányzanak belőle, ez nem fogyatékosság, mert benne meglevő tulajdonságokhoz viszonyítva alsórendű kvalitások. Nemesség, mélység, tisztaság, finomság, gyöngédség, világosság: ezek az idealista erények éltek ebben a mélabús remetében.“

MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: Stances et Poèmes 1865 (Stanzák és költemények), Les Epreuves 1866–1872 (Megpróbáltatások), Les Solitudes 1869 (Magány), Le Bonheur 1888 (A boldogság).

IRODALOM. Szász Zoltán: Sully Prudhomme (Nyugat 1908 január 1), Ferenczi Zoltán: Sully Prudhomme (Budapesti Szemle 1910 július).

Verseiből fordított Vargha Gyula, Zempléni Árpád, Kacziány Géza, ifj. Szász Béla, Reviczky Gyula, Béri Gyula, Szabados Ede, Váró Ferenc (A XIX. század francia lírájából, a Kisfaludy-Társaság kiadása, II. kötet), Telekes Béla és még igen sokan. -194-

Edmond Rostand 1868 április 1.-én született Marseilleben. Párisban tanult. Huszonkétéves korában jelenik meg első verseskönyve „Les Musardises“. 1890-ben megházasodik, elveszi Rosemonde Gérard-t, aki szintén verseket ír. Rostand mint lirikus ötletes, játékos, bravúros. Később ez a képessége, a verseinek szellemessége teszi népszerűvé drámáit és világhírűvé a nevét.

IRODALOM. Rostand-nak majdnem minden munkája le van fordítva: Kosztolányi Dezső: A két Pierrot, vagy a fehér vacsora, Telekes Béla: A regényesek, Benedek Marcel: A napkeleti királykisasszony, Telekes Béla: A szamariai asszony, Ábrányi Emil: Cyrano de Bergerac, Ábrányi Emil: A sasfiók. Rostand több lírai versét Ábrányi Emil fordította magyarra. -196-

Jules Lemaître Venencyben született 1853 április 27.-én. A nagy kritikus két verseskönyvvel kezdte irodalmi pályafutását. Les Médaillons (1880) és Les Orientales (1883). E könyvekben a parnassienek színeire ismerünk, de sok helyütt megismerszik már a szellemes, újszerű egyéniség, amely kritikai munkáiban bontakozik ki. Lemaître leghíresebb munkája az, amelyben kortársainak, az új íróknak arcképét rajzolja meg. (Les Contemporains, 7 kötet). Ezek a könyvek az impresszionista kritika remekművei. Sok színdarabot és elbeszélést is írt. -199-

Guy de Maupassant Miromesnilben született 1830 augusztus 5.-én. Ősei Lotharingiából származtak. Anyja nevelte. Tizennyolc éves korában a tengerészeti minisztérium hivatalnoka, később átmegy a közoktatásügyi minisztériumba. Harmincéves korában kezd írni. Ekkor egymásután ontja a köteteket, tíz év alatt huszonhét könyvet ír. Igazi hírét regényeinek köszöni, igazi értéke pedig rövid elbeszéléseiben van. Elsőrangú megfigyelő. Maupassant középtermetű férfi volt, széles vállú, izmos, sokat sportolt, csónakázott. Erős szervezetét az élet és munka hamar megviselte. Férfikora delén elborult az elméje. Őrülési rohamában egy borotvával el akarta metszeni a gégéjét, kényszerzubbonyban vitték a párisi tébolydába és ott halt meg 1893 július 6.-án.

Maupassant egyetlenegy kötet verset adott ki „Des Vers“ (Versek) címen 1880-ban. Ez az első könyve. Realisztikus művészetéből ízelítőt adnak a versei. Nagyságát nem bennük kell keresnünk. Az az író, akit ma nagyrabecsülnek, a prózai polgárokat figyeli meg, a kis exisztenciákat, a XIX. század különceit és betegeit, verseiből csak a palettáját ismerjük meg, a színeit, amelyeket a regényeibe és az elbeszéléseibe – sokszor változtatás nélkül, szóról-szóra – átvesz. Később tágul a látóköre, kifejlődik a humora, de a lírája ugyanaz marad. Néhány ideges és zaklatott verssorában már látjuk az egész Maupassant-t.

IRODALOM, Radó Antal: Maupassant (Megjelent a Kabos Ede által szerkesztett Krónika első számában), Babits Mihály: Maupassant versei (Nyugat 1909 február 16), Nádai Pál: Maupassant összes versei (A Hét 1909), Salgó Ernő: Guy de Maupassant (Nyugat 1911 augusztus 1). Kosztolányi Dezső lefordította Maupassant összes verseit (1908 Jókai-nyomda kiadása). Több versét lefordította Bródy Miksa (Jövendő), Szilágyi Géza (Holt vizeken), Zempléni Árpád (A XIX. század francia lírájából. A Kisfaludy-Társaság kiadása, II. kötet).

Jean Richepin Médeában, Algirban született 1844 február 21.-én. Párisban tanul. A német-francia háborúban részt vesz. Utána kalandos életet él, Nápolyban és Bordeauxban hajósinas, hordár, matróz, később színész és csavargó, de közben verseket ír és készül első könyvére. 1876-ban megjelenik a verseskönyve, amelyben a koldusok életét festi sok színnel és szívvel. Regényeiben és elbeszéléseiben ugyanaz a forradalmi vérmérséklet, mint verseiben. Erőteljes, bizarr, megrázó. Nemrégiben választották be az akadémiába.

Richepin mint ember is érdekes. Egyidőben levetette frakkját, eldugta gyémántgombjait és két hétig nomád módra a sivatagban lakott, sátor alatt. Minden kalandra hajlandó. A vére állítólag turáni. Egyik verssorozatában, a „Marches touraniennes“-ben olvassuk, hogy atyafiságot tart velünk, szereti a keletieket és gyűlöli a fehér árjákat, akik csenevészek, kiéltek, ősi kultúrától betegek. Cigány és egy kicsit barbár is. A francia nyelvvel sok baja van. Nem elég durva, nem elég barbár, nem elég zsíros neki. Breton szavakat kever beléje, amelyeket maguk a franciák se értenek, elmegy a lebujokba és kölcsönkéri a koldusok argotját, a kucséberek éjszakai nyelvét, ha pedig ez se elég, ott vannak a tájszótárak, az orvosi könyvek és a saját szóalkotó leleménye. Richepin-t nem lehet szótár nélkül olvasni. Azzal a céllal írta első verseit, hogy az olvasó átgondolja, végighaladjon az okláncolaton, amelyben minden strófa egy-egy láncszem, végül pedig szükségszerűen eljusson az ő meggyőződéséig s örüljön az életnek, a hideg észnek és a természetnek. „Az a fanyar bor, amelyet ősi hegyeimben szüreteltem, nem a paloták tejfölösszájú kölykeinek -214- való. Ehhez gyomor kell és hatalmas koponya.“ A költészetet tudományosan fogja fel.

Richepin mégis csodálatos. Ha a tudományoskodása és a pedantériája néha bántó is, a temperamentuma elragadó. Van benne egy demagóg, de van egy nagy-nagy költő is. Danton és Baudelaire együtt. Ezek a durva eszközök egy temperamentum túlságából születtek s egykor szükségesek voltak, érzést takartak, csak később lett belőlük kérkedés, öncél és szónoklás. Orientális pompával ragyognak a rímei. Dúsgazdag ritmusainak van valami harci muzsikája. A tengert szereti. Szereti az erős effektusokat. Regényalakjai többnyire koldusok, csavargók, tengeri kalózok. Hallatlan fájdalmakat, ősemberi grimacet mutatnak és görcsben vergődik ő is, a lirikus. Richepin férfi. Dagályos, de nagyszerű. A lírája oroszlánhangú. Csupa őserő és lendület.

MUNKÁI. Nevezetesebb verseskönyvei: La Chanson des Gueux 1876 (Koldusok éneke), La Mer 1886 (A tenger).

IRODALOM. Szász Zoltán: Jean Richepin (Nyugat 1908 március 16), Elek Artúr: A csavargók poétája, Richepin (Nyugat 1911 december 1), Kosztolányi Dezső: Richepin (A Hét 1911).

Richepin verseiből többen fordítottak: Endrődi Sándor, Zempléni Árpád (A XIX. század francia lírájából, a Kisfaludy-Társaság kiadása, II. kötet), Bod, Makai Emil, Heltai Jenő, Gábor Andor. -215-

Leconte de Lisle Afrikában született (Réunion szigetén) 1818 október 22.-én. Apja katonaorvos volt, aki nagyon szigorúan nevelte. Talán már ekkor ébredezhetett a fiatal gyermekben a forradalom szelleme. Szülei kereskedőnek szánták. Ezért hosszabb útra küldik őt, Indiába, a Szunda-szigetekre. Itt tárult ki előtte az őstenyészet, a tenger panorámája, amely későbbi verseiben is visszatükröződik. Az új élet nem ízlett neki, Franciaországba tért, Rennesben jogot és ó-görög irodalmat tanult. Megjelenteti első verseit. Még vissza-visszatér a szigetére. 1845-ben végleg megtelepszik Párisban. Itt szociálisták társaságába jár, de keresi az összeköttetést azokkal is, akik a görög nyelvvel és az ókori történelemmel foglalkoznak. Az 1848-as forradalom elvonja a könyvektől, üldözik és bebörtönzik. Tapasztalatainak hatása alatt a kreólok pártjára áll, a gyarmatokon lévő rabszolgák érdekeit védi, ellentétbe kerül a bátyjával, összevész vele és a bátyja kis évi segélyét is megvonja tőle.

Később egészen művészi céljának él. Francia verseiben a görög mitoszt kelti életre, nyugodt, mindig korrekt ritmusaival egy új költői iskolát teremt meg, a „parnassien“-ek iskoláját. Érdekes, hogy míg nálunk ebben a korban a legteljesebb demokratizmus uralkodik a költészeten és a nép kincseit két kézzel veszik át a műköltők, a párisi poéták Leconte de Lisle példájára hadat üzennek a garabonciás szenvedélyeknek, görög istenekről írnak, szeplőtelen formát követelnek és mint művészi ideálról, a hidegvérűségről és az érzéketlenségről (impassibilité) prédikálnak. Leconte de Lisle ideáljai a klasszikus görögök: -222- Homérosz, Aischylos, Szofoklesz. Nézete szerint a világirodalom azóta csak sülyedt. Az objektív lírát akarta megvalósítani, amely túl van a vér percnyi hullámzásán és az emberi szenvedélyek harcán. A romantikus költők őszinteségét és közvetlenségét olcsó kérkedésnek tartotta. Ilyen elvek mellett a költészete kristályos és tündöklő lett, a forma túlfejlődött és primitív indulatok elcsenevészedtek benne. A parnassienek fellépése művészi reakció a romantikusok egyéniség-kultusza ellen. Érdemük az, hogy a művészetet mindenekfölött becsülik, a formát megtisztítják a salaktól, új színeket és új árnyalatokat találnak és hangsúlyozzák minden művész és minden művészet arisztokratikus voltát. Nagy csomó fiatalember vallotta ezeket az elveket – ma már a legelső francia írók – akik hetente találkoztak Banville, vagy a mesterük, Leconte de Lisle lakásán.

Hírnevét 1870-ben alapította meg. Addig sokat küzdött, görög órákat adott, szűkösen élt. 1870-ben magának Napoleonnak is feltűnt, aki havonta 300 frank járadékot utalt ki neki és a szenátus könyvtárnokává tette. 1886-ban Victor Hugo helyébe az akadémiába választják. 1894-ben egy barátja birtokán meghal.

Leconte de Lisle az egész modern költészetre hatással volt. A művészet-tisztelete imponáló, munkája egész. Az ókor mitoszát, népek történetét kutatta fel, hogy formát találjon a benne háborgó szenvedélyek kifejezésére és a görög mondához menekült, hogy a mai ember pesszimizmusát megszólaltassa. Ragyogó svádája van ahhoz, hogy tagadja az életet. A színei káprázatosak. Forró fényben lihegő partokat mutat, alélt virágokkal, langyos, világoskék tengereket, egyiptomi és perzsa királykisasszonyokat, rózsaszín napsütésben, arany parazol alatt, egy elomló keleti hölgyet, aki a verendán a narghilét szívja, drágaköveket és tündöklő állatokat, a trópikus délben, egy karcsú jaguárt, amely ásít, egy jóllakott és böfögő lajhárt az őserdő rügyező ágain, egy tigrist, egy párducot a páfrányok közt, egy oroszlánt, egy sast, egy kengurut, egy elefántot, egy pumát, amely véres bajusszal figyel, mint egy kecses és gyilkos cica. Sokszor az az impressziónk, hogy állatkertköltő. De ez -223- a sok szín csak köpenye a pesszimizmusának. A tagadáshoz, a sötétséghez minden színt összeszedett, a görög, a skandináv, a gót, a perzsa, az ind mitoszból, az állat- és a növényvilágból. Középkori temetőkbe vezet, ahol fagyos göröngyök közt visít a szél, a halottak fekszenek a havas szemfedél alatt, a hold vigyorog a keresztek fölött. Kívül minden arany, belül minden fekete. A tigris szája olyan, mint a rózsa, a foga, mint a gyöngy, de belül gyilkos és csúf fenevad, a tigris is a pesszimizmust hirdeti. Schopenhauer írta: „csak nézni szép, lenni azonban rettenetes“. Ezt az ellentétet Leconte de Lisle poézissel fejezte ki, különös és színes pesszimizmussal. A pesszimizmusa cifra.

Egész életében görög nyelvekkel bíbelődött, régi papíruszokat olvasott nagyítóüvegen, lefordította az Iliast is és az Odysseát, de a tiszta és nyugodt görög harmónia nem az övé, tépett és dúlt a lelke, ideges a víziója, nagyon közel élt a modern kétségek kráteréhez. A feje mint egy görög istené. Homloka meredek, a vonásai nyugodtak, a koponyája kupolás. Mégis: modern lélek.

A görögsége is cifra és ideges. Talán azért értjük ennyire mi, akik ma élünk. Hiába hitt a poétai elvében, az impassibilitében, mégse szenvedélytelen és mégse egészen hideg. Vonalukban a görög szobrokat utánozza, utolérhetetlen bravurral. De a szobrokat – mint szecessziós szobrász – tarka színekkel mintázza, a homlok márványból van, az áll jáspisból, a fül krizoprázból, a szem helyén pedig két óriási brilliáns ragyog. A klasszikus alexandrinusok végén rímek – gazdag és különös és keresett rímek – csilingelnek. Tarka és barokk művész. Csak a pátosza ókori. A tüdeje nagy és elfáradhatatlan, ércből való, mint egy homéroszi harci harsona.

MUNKÁI. Poèmes antiques 1852 (Antik költemények), Poèmes barbares 1862 (Barbár költemények), Poèmes tragiques 1886 (Tragikus költemények), Derniers Poèmes 1895 (Utolsó költemények).

IRODALOM. Lehotai: Leconte de Lisle (Magyar Szemle 1908), Halasi Andor: Leconte de Lisle (Élet 1913), Bálint -224- Lajos: Leconte de Lisle (Magyar Hírlap 1913 január 14), Kosztolányi Dezső: Leconte de Lisle (A Hét 1913).

Leconte de Lisle verseiből sokan fordítottak: Radó Antal (Idegen költők albuma), Vargha Gyula, Zempléni Árpád, Fiók Károly, Hegedűs István, Szabados Ede (A XIX. század francia lírájából, a Kisfaludy-Társaság kiadása, II. kötet), Gábor Andor, Juhász Gyula, Halasi Andor. Az „Erinniszek“ című versesdrámáját 1913-ban Ivánfi Jenő fordításában mutatta be a Nemzeti Színház. -225-

Ernest Raynaud 1864 február 22.-én született Párisban. A francia fővárost sohasem hagyta el. Verlaine fedezte fel. Eleinte a parnassienek közé tartozott, később többedmagával megteremtette a „román“ iskolát, amely a latin múzsa védelmére alakult, erősen hangsúlyozza különválóságát és védekezik minden idegen – barbár – szellemi befolyás ellen.

MUNKÁI. Nevezetesebb verseskönyvei: L’Oeuvre du Sang 1890–1891 (A vér munkája), La Tour d’Ivoire 1899 (Az elefántcsonttorony), La Couronne des Jours 1905 (A napok koronája). -248-

Henry Cazalis 1840 március 9.-én született Corneilles-en-Parisisban. Jogot és orvostudományt tanult. Erősen tanulmányozta a keleti költészetet, a buddhizmust és Schopenhauer-t. Első verseskönyve Jean Castelli álnév alatt jelenik meg 1865-ben. Sok vallásos és filozófiai verset írt. Jean Lahor álnév alatt is ír.

MUNKÁI. Nevezetesebb kötetei: Chant populaire d’Italie 1865 (Olasz népdalok), Melancholia 1860.

IRODALOM. Verset fordított tőle Zempléni Árpád (A XIX. század francia lírájából, a Kisfaludy-Társaság kiadása, II. kötet). -250-

Laurent Tailhade 1854 április 16.-án született. Harminc éves korában jelennek meg első versei, amelyeket Banville nagyon melegen fogad. Mint szatirikus költő erős hatást gyakorol a korára. Egy anarchista bombája 1894-ben megsebesíti, Barrés gúnyolódó írása miatt párbajra hívja ki, Tailhade a párbajban megsebesül, jobb kezére megbénul és később a jobb szemét is el kell távolítani. E sok csapás ellenére is szorgalmasan dolgozik: hisz a céljában, igazi verekedő és igazi költő.

MUNKÁI. Le Jardin des Rêves 1886 (Az álmok kertje). Un Dizain de sonnets 1881, Vitraux 1892. -252-

Jacques Madeleine Párisban született 1859 május 16.-án. Catulle Mendès ezt írta róla: „Jacques Madeleine még fiatal pedánsul, kitartóan dolgozik, nem hervadó, virágos munkáján, oly szorgalmasan, mint az április a rózsabimbón“.

MUNKÁI. La Richesse de la Muse 1882 (A muzsa gazdagsága), Livret de vers anciens 1884 (Régi versek könyve), Le Sourire de Hellas 1899 (Hellasz mosolya).

IRODALOM. Több versét magyarra fordította: Balla Ignác (Jövendő), Zempléni Árpád (A XIX. század francia lírájából, a Kisfaludy-Társaság kiadása, II. kötet). -254-

Victor Marguerite, a híres regényíró testvére, Mallarmé unokaöccse tizenhét éves korában tűnt fel verseivel. Ma a francia írók egyesületének elnöke.

MUNKÁI. Brins de lilas 1883 (Orgonagalyak), Le Chanson de la mer (A tenger éneke), Au Fil de l’heure. -256-

TECSUJIRO INOUYE

IRODALOM. A japán költészetről sok cikk jelent meg magyarul és több japán versfordítás is (Magyar Szemle 1906 március 15). Japán verseket magyarra ültetett át: Heltai Jenő (Jövendő 1909 február 21), Zsoldos Benő (Jövendő 1909 augusztus 21), Márkus László. -260-

MA-HUANG-CSUNG

IRODALOM. Kínai verseket fordított Telekes Béla (Jövendő), Bálint Lajos (A Hét). Ujabban Kaffka Margit több kínai verset fordított magyarra (Világ. Vasárnapi Ujság 1913). -266-

KAZIMIERZ TETMAJER

CONRAD FERDINAND MEYER

Conrad Ferdinand Meyer 1825 október 12.-én született Zürichben. Apja történetíró. Meyer jogot tanult, de magánúton szenvedélyesen foglalkozott történelmi stúdiumokkal. 1857 és 1858-ban Párisban és Rómában élt. Olyan kitünően beszélt és írt franciául, hogy sokáig habozott, nem tudta eldönteni, franciául vagy németül írjon-e. Csak férfikorában lépett fel. Érett írásai a német elbeszélő próza remekművei. Conrad Ferdinand Meyert Gottfried Kellerrel vetik össze: Meyer az arisztokrata, Keller a demokrata, Meyer a művészebb művész, Keller az emberibb. Küzdenie sohase kellett a kenyérért. Nyugodtan és teljesen a művészetnek adhatta minden idejét és minden erejét. Halála előtt való éveiben többször elborult az elméje. 1898 november 28.-án halt meg.

Meyer nemcsak elbeszélései által hírneves. Verseiben ugyanazt a diszkrét objektivitást, öntudatos tartózkodást bámuljuk, amely prózáját örökéletűvé teszi. Mégse hűvös versek ezek: a tartózkodása lírai, az objektivitása az új líra legmagasabb célja felé mutat. A német modern líra őse Meyer. Mint lirikus az örökkévalóság perspektívájából nézi önmagát és a világot.

MUNKÁI. Zwanzig Balladen 1867 (Húsz ballada), Romanzen und Bilder 1871 (Románcok és képek), Gedichte 1882 (Költemények).

Friedrich Hebbel Wesselburenben született 1813 március 18.-án, Holstein hercegségben, Dániában. Szegény és küzködő kőműves gyermeke. Négy éves korában iskolába küldik. Elemi iskola tanítója adja neki szegényes könyvtárából az első szellemi táplálékot. Tengődő apja már tizenkét éves korában kőműves-munkára fogja a fiatal és álmodozó gyermeket. 1827-ben meghal az apja és ettől kezdve kalandos úton-módon próbál szabadulni nyomasztó helyzetéből, a kis elmaradt fészekből. Mint ő maga írja: hol arra gondolt, hogy színésznek áll be, hol egy hírneves íróhoz folyamodott, máskor pedig egy fiatal muzsikussal akart világgá menni, de egyik terve sem sikerült és csak nyolc esztendő mulva, 1835-ben költözhetett Hamburgba. E nyolc esztendő alatt sokat tanult és lírai egyénisége kifejlődött. Vidéki lapokba és egy párisi divatlapba irogatott verseket. Hamburgban csak egy esztendeig marad. Egy év mulva utazni megy. Heidelbergben jogi előadásokat hallgat, nem sokáig. Tovább utazik, Münchenben három nyomorult évet tölt. Sokat foglalkozik Goethe és Shakespeare drámáival. Verseket, novellákat irogat. 1838-ban meghal az édesanyja, vágyódik vissza Hamburgba és kedvenc kis kutyájával 1839 telén útnak is indul. Hamburgban megint nyomorúságban él, míg végre 1840-ben előadják első sikert ért drámáját „Judith“-ot, 1842-ben adja ki először kötetben a verseit. Királyi ösztöndíjat kap, amely lehetővé teszi, hogy Párisba utazzék. 1845-ben Bécsbe megy, ott véglegesen megtelepszik, megházasodik, elvesz egy színésznőt. 1863 december 13.-án meghal.

Hebbelre úgy tekintenek, mint az új német dráma előkészítőjére, aki a naturalizmus útvesztőjéből új magaslatokra -284- vezette a drámát és a szimbolizmus útját egyengette. „Hebbel szerint – írja Alfred Kerr – a jelentős cselekmény jelképes cselekmény.“ Erősen lírai vérmérséklet. Becses és érdekes naplója tele van lírai forgáccsal, meleg, ideges és különös ötletekkel, amelyekből gyakran sarjadztak versek. Ezeket az ötleteket sokszor viszontlátjuk drámáiban és egyéb írásaiban is.

IRODALOM. Balázs Béla: Hebbel Frigyes pantragizmusa (Philologiai Közlöny 1908), Balázs Béla: Hebbel (Nyugat 1909), Bálint Lajos: Hebbel (Magyar Hirlap 1913 március 13).

Báró Detlev von Liliencron 1844 június 3.-án született Kielben. Liliencron testestől-lelkestől katona volt. Hadnagyi napjaira szívesen gondol vissza: „Ó, a hadnagyi időm! – írja. Az a vidám frisseség és snájdigság, az a sok drága barát és cimbora, az a sok rózsás nap, az a keménnyé acélosodott kötelességérzet és szigorú önfegyelem!“ Szerette a hivatását. A porosz hadsereggel együtt harcol Ausztria és Franciaország ellen. Mint kapitány sok helyen megfordul. 1889-ben kezd írni, s ekkor már kész művész. Első verseskönyve nagy feltűnést kelt. A természetért rajongó, egészséges, vidám versei az utánzókkal és a finom utánérzőkkel szemben reakció. Ami azonban ma természetes, akkor idegenszerű volt és ezt a jámbor és friss optimistát „dekadens“-nek keresztelték el. Verseskönyvei egyre növekvő hatást gyakoroltak. Költői hírneve tetőfokán Münchenben lakott. Később visszaköltözött szülővárosába, évekig élt Hamburg mellett, harmonikus, nyugodt, boldog életet. 1909-ben halt meg.

Detlev von Liliencron származására nézve északnémet. Az északnémet pusztaságokat, az északnémet pszichét, a katonaélményeit festi. 1879-ben – a német líra megújhodása korában – tűnt föl és a németek őt tekintik az első kifejezetten-modern költőnek. Témái még régiesek, sok diákos humor és kedély van bennük (ez különösen tizenkét énekes víg époszában és az emlékirataiban nyilatkozik meg), de már észreveszi a nagyvárost és a hétköznapokat a költészet zománcával vonja be. Szempontjai nem magasak: az egész életről nincs mondanivalója. Egy-egy momentum ragadja meg, igen intenzíven: impresszionista. -287- Gondolkozása alig különbözik a német katonatisztekétől: az érzése azonban egy költőé és a szeme, friss látása egy művészé.

Nagysága abban volt, hogy egyszerűen látott. Majdnem mindent észrevett. Engedelmesen és szelíden hullottak szemébe a tárgyak képei és torzítás nélkül mutatta. Egy befogadó, aki mégis alkot. Költő, aki szelíd médiuma a világnak. Nem átformáló, továbbfejlesztő és magyarázó, csak újraalkotó. Békés tükör a szeme és nem domború vagy homorú lencse. Amit lát, frissen, egészségesen a papírra veti, nem szűri át az érzésein. Egy ilyen kedély, amely a külső világról csak nyugtató híradásokat kap, mását annak, ami előtte van, nem töpreng, hanem mosolyogva vesz tudomásul életet és halált. Az élet? Előttük van. A halál? Eljön értünk. Minden egyszerű. Nincs szimbolum és probléma. Csak a szemünkkel láthatunk. Költészete a szem költészete.

Nem érezte magát feltétlenül és mindig költőnek. Bölcs mosolygással nézte a verseit, a művészet fáradságát, kedvesen affektálta a dilettánst, mert tudta, hogy a rímeken kívül sok-sok minden van még a világon. Vannak elfinomult idegű művészek, akik annyira magukba mélyednek, hogy a fejük felett összecsapnak az álmok hullámai. Ő nem ilyen. Az élet nagy és gazdag. Látása is katona-látás. Nagy távolságokat ölel át egy tekintettel. Egy képet rögzít meg a maga durva realitásában. Pontos, korrekt, néha pedáns. A „vers libre“-t nem ismeri. Kerüli a különködést és a nőies parfümöt. Sorai katonásan marsolnak előre. Néha a katonabanda ritmusára emlékeztet verseinek muzsikája. Még a csinadrattát is kihallani. Egy bohókásan jó rím úgy csap bele a hangulatba, mint a cintányér csörömpölése, vagy a nagydob. Szereti a bravurt. Verekedő, kackiás, bátor. A kétségbeesése már szitkozódás. Öröme hurrá-kiáltás.

Az új német irodalom vele kezdődik s vele epocha – az átalakulás kora – zárul be. Évtizedekig volt zászlótartója a küzdelemnek s szerencsésen össze tudta hangolni a multat a jövendővel és a harckiáltásokat régimódi, kissé öreges kedvességgel tompította. A sülyedő bárkáról minden kincset átmentett a Stürmerek modern gőzösére. Higgadt bölcseség és -288- kiábrándult tudás gyakran kísért költészetében. De nem szégyelte a szíve természetes és gazdag melegségét. Még a könnyet se titkolta, becsülethez is juttatta. Családias, hosszú estékről, napfényes szüretekről, háborúkról, hagyományokról, ősökről újhangú eklogákat írt. Innen az a pikáns zamat, amely minden versében az ódonság és az újszerűség, a tegnap és a ma testvéresüléséről, de mindenekelőtt az ő áthidaló, békítő munkájáról ad hírt.

Övé volt majdnem minden, ami a legújabbaké. De övé volt a humor és a patriárkális kedély utolsó aranya is.

MUNKÁI. Adjutantenritte 1884, Gedichte (Költemények) 1889, Der Heidegänger 1891, Neue Gedichte 1893, Ausgewählte Gedichte 1896, Poggfred 1896, Kampf und Spiele, Kämpfe und Ziele 1897, Nebel und Sonne 1900, Bunte Beute 1903, Balladenchronik 1906. Összes munkái nyolc kötetben 1911-ben jelentek meg.

IRODALOM. Gerő Ödön: Liliencron (Pesti Napló), Kosztolányi Dezső: Jegyzetek Detlev von Liliencronról (A Hét 1909).

Verseiből fordított: Szilágyi Géza, Babits Mihály (kézirat), Telekes Béla, Ormos Ede, Lányi Viktor, Binét Menyhért, Kún József és még sokan. -289-

Rudolf Borchard klasszikus filológus. Híresek a fordításai. (Keats-et nagyon megértően fordította németre.) Olaszországban sokat tartózkodott. Évekkel ezelőtt kiadta könyvét „Das Buch Joram“, amelyet Luther német nyelvén írt és bibliai stílusával nagy feltűnést keltett. Remekbe készült verseit a Hyperionjahrbuchban és az Insel-Almanachban tette közzé. Ezek a ritkán megjelenő, fátyolos és lenge versek a modern irodalom szenzációi. -296-

Richard Dehmel 1868 november 18.-án született Wendisch-Hermsdorfban. Filozófiai tanulmányokat végzett és ma a filozófia doktora. Felesége, Paula Dehmel neves gyermekíró, aki vele együtt egy kötetre való gyermekverset adott ki. Azóta másodszor is megnősült. Első versei sok vitát provokáltak. A német kritikusok a líráját „beteges“-nek találták és őt is – akárcsak Liliencron-t – „dekadens“-nek nevezték. Ebben az időben Dehmel sokat foglalkozott Verlaine-nel (akinek verseit gyönyörűen fordította le németre), a dekadenciája azonban a mivolta legmélyebb mélyéből származik. Nyugtalan és új lirikus, aki az egyéniséget mindenek előtt valónak tartja és ebben is német. Hanz Benzmann írja: „A germánok művészete az egyéni művészet: az egyéniség és az érzések művészete, ellentétben a román népek művészetével, amely nagyobb részt formai és értelmi. Ezért nem beszélhetünk egyáltalán német hagyományról.“ Dehmel hagyományok nélkül indult el útján. Talán csak az egy Liliencron-tól tanult – formát és bátorságot. Másként felfogásban – a költészet felfogásában – épp az ellenkezője. Dehmelnek erősen körvonalazott világnézete van. Az emberiség fogalma állandóan fölötte lebeg és harcosa is az új embernek, a tökéletesebb embernek, aki épebb, jobb és szebb, merészebb és igazabb a mainál. Első nagy sikereit a „Weib und Welt“ című kötetével éri el. Később a „Zwei Menschen“ című lírai regénye, amely sok egymás mellé sorakoztatott románcból áll, megkoronázza sikerét. Dehmel itt formában, hangban már teljesen egyéni. A mai kor egyik legjellemzőbb lirikusa. Esztétikai -299- értekezéseket is írt, színdarabokat is, de a színpadon – épp túltengő és nagyon egyéni lírája miatt – nem volt sikere. Ma Blankeneseben, az Elbe mellett él.

Az új német lirikusok többnyire lágyak, nőiesek, finomak: Dehmel velük szemben az őserő és a férfi. Rendkívüli szenvedély lakozik benne. Soraiban pátosz izzik. Nyelve, ez a szaggatott, forró, lihegő nyelv mégis intim, mert nem szónoki figurák és költői formák játéka (mint a régi romantikusoké), hanem az emberrel és a világgal birkózó lelkének megnyilatkozása. Őszinte küzködésének, forrongó, sokszor káotikus vágyódásának tükre a lírája. A legtöbb lirikus befogadó: az életet tükrözteti önmagában. Dehmel lázadó: azt a diszharmóniát veszi észre, ami az élet és a végtelenbe törő vágyai között van. Gesztusai szélesek, a földet és az eget átölelik. Azon nyersen és véresen szakadnak ki az érzései, de a pillanat tüzében rögtön dallamos formát öltenek magukra, azt a formát, amely belső igazságukhoz legjobban illik. A német nyelv újraalkotója és gazdagítója. Hívei prófétát látnak benne. Bizonyos, hogy a nagy verseiben új világ vajudik. Még a szerelmes dalai se elomlóak és epedőek. Harcias, bátor a szerelme is. Skálája pedig tág. A líra minden területén, hánykódó és kiáltó ditirambusaitól kezdve a gügyögő gyermekversekig, egyénit és maradandót alkotott.

MUNKÁI. Erlösungen 1891 (Megváltások), Aber die Liebe 1893, Lebensblätter 1895, Weib und Welt 1896 (Világ és asszony), Zwei Menschen (Két ember) 1903. Összegyűjtött művei tíz kötetben 1906-ban jelentek meg.

IRODALOM. Gerő Ödön: Dehmel (Pesti Napló), Franyó Zoltán: Richard Dehmel (Független Magyarország).

Több versét lefordította: Franyó Zoltán, Oláh Gábor, Ormos Ede, Vajthó László. -300-

Hugo von Hofmannsthal 1874 február 1.-én született Bécsben. A bécsi szimbolisták lapjában (Blätter für die Kunst) tűnt fel, amely hadat üzent a naturalizmusnak és új művészi ideálokért harcolt. A naturalizmus akkor már a lírai versekben s jelentkezett. Jelszó volt, hogy az igazi művész nem állhat elszigetelten a korában, meg kell hallania a nyomor hangját, észre kell venni a tömegeket, a szociális és politikai küzdelmeket. A bécsi lirikusok ezzel a demokrata elmélettel szemben a művész arisztokratizmusát, teljes szuverénitását vallják. Egyetlen méltó tárgya a költőnek az, ami örökkévaló. Versei lassan érjenek meg. Formája legyen tökéletes és előkelő. Ennek a csoportnak összes elve megtestesül Hofmannsthalban. Ideges félelemmel nézi a jelent. A multba fut, idegen korokba, idegen népek közé. Úgy érzi, hogy az élethez mindig odatapad valami szenny és hogy a naturalisták a művészet mivoltát hamisítják meg. Formális klasszicizmus: ez Hofmannsthal művészete. Teljesen bezárkózik a verseibe. A művészet öncél. Bájos, lenge és mély ritmusokban kiélhetjük az életünket. Hofmannsthal verseinek száma elenyésző a drámai produkciójával szemben, de azért csak lirikus és egyéniségét a verseiből ismerhetjük meg. Arisztokratikus, márványhideg klasszikus és stilizált. Nem él ma lirikus, aki jobban értene a koncentrálás művészetéhez. Mélyről felszakadó szavaiban évek tartalmát és érzésenergiáját sűríti össze.

Alfred Kerr így ír róla: „Finom, hűs, szomorú kedvvel költ ennek… vagy annak a „modorában“. Látom, hogy jött a világra: az első sikolya stilizált volt, az első tette egy arabeszk… Talán csak egy költeményből való ez a költő. -307- Látja magát költeni. Nem éli be magát a jelenbe és nem kiabálja ki, ami a lelkét perzseli. A költőiességbe transzponálja magát, a távolságba merül, magára ölti a formáját és végül olyasmit mond, ami tulajdonképpen a formája által jelentős… A szépség különös, elmult világában él, amely se oly szép, se oly nagy, mint a mi világunk, – de elmult.“

MUNKÁI. Összegyűjtött verseit 1904-ben adták ki (I–II. kiadás). Gesammelte Gedichte.

IRODALOM. Nádai Pál: Hofmannsthal (A Hét), Somlyó Zoltán „A Halál és a Balga“ című drámáját lefordította és bevezetővel látta el (Modern Könyvtár), Bálint Lajos: Hofmannsthal (Magyar Hirlap 1910 december 18).

Verseiből fordított: Mohácsi Jenő, Franyó Zoltán, Harsányi Zsolt. Az „Elektra“ című drámáját lefordította Váradi Antal és a Nemzeti Szinház mutatta be. -308-

Stefan George 1865-ben született Bingenben. A kilencvenes években vezére annak a néhány bécsi írónak, aki a naturalizmus olcsó szenzációjától akarta megóvni a költészetet. Rendkívüli formaművészete (amely gazdag és bensőséges) oly hatást gyakorolt, hogy iskola képződött körötte és sokan, maga Hofmannsthal se tudta kivonni magát a hatása alól. George versei nem artistaprodukciók és játékok: kemény mag rejlik bennük. Új német nyelvet alkotott a céljaira, amely oly dallamos és festői, mint az olasz. A külsőségekben is eredeti és eredetieskedő: a helyesírást megváltoztatja, nem használ pontot, vesszőt, nagybetűt. Pompás díszkiadásokban, drága papíron, esztéták és könyvbarátok számára adja ki verseit Baudelaire-t majdnem teljesen, Carducci-nak pedig sok versét átültette. 1912-ben megjelentette Dante „Isteni színjátékát“. Szülővárosában a művészet kultuszának él.

Lukács György így ír róla: „A George lírája szemérmes líra. Az élményekből csak a legáltalánosabbat, a szimbolikusat adja, valami extraktumfélét, megfosztva ez által az olvasót minden intim életrészlet megismerésének lehetőségétől. Magáról beszél persze mindig – különben hogyan is jöhetnének létre versek? – mindent, a legmélyebbet, a legtitkoltabbat elmondja magáról és minden vallomással még rejtélyesebb lesz előttünk, még jobban beburkolódzik magányosságába. Úgy veti a versei sugarait az életére, hogy a fények és árnyékok játékában gyönyörködhetünk csak és nem látunk semmi konturt tüzes claire obscurejében… Az ő tájai nincsenek sehol sem, de konkrét bennük minden fa és minden virág és -313- az ég egy bizonyos percnek soha visszatérő színeiben ragyog; nem ismerjük az embert, aki áthalad ezen a vidéken, de egy pillanatban lelke legfinomabb rúgóinak ezer apró kis kilengését láthatjuk, hogy megint eltűnjék, végleg szemeink elől; nem tudjuk, kit szeret, nem tudjuk, miért szenved és miért ujjong fel hirtelen és mégis abban az egy pillanatban jobban megismerjük, mintha minden eseményt ismernénk az életéből. A George technikája: a tipikusság impresszionizmusa. Versei: csupa szimbolikus pillanatfelvétel.“

MUNKÁI. Nevezetesebb verseskönyvei: Das Jahr der Seele (A lélek éve.), Der Teppich des Lebens (Az élet szőnyege), Die Lieder von Traum und Tod (Dalok az álomról és a halálról).

IRODALOM. Lukács György: Stefan George (A lélek és a formák. Kísérletek. 1910).

Verseiből fordított Kún József (Kún József hagyatéka Singer és Wolfner 1914). -314-

Alfred Kerr (Kemperer) Boroszlóban született 1867 december 25.-én. Az új német drámáért évekig heves és meggyőződéses harcot folytatott. Híressé vált Sudermann ellen való hadjárata. Elsőrangú megértője és magyarázója a szimbolistáknak, Ibsen-nek, Hauptmann-nak, Maeterlinck-nek. Az impresszionista kritikát teremtette meg. Szerinte a kritikus alkotó művész, ezért az ösztöneit nem szabad szégyelnie és a bírálandó munka iránt érzett rajongását vagy gyűlöletét bátran, egész lélekkel be kell vallania. A „lant és a parittya“ kritikusa. Leghíresebb könyve az új drámáról szól. Ez a könyv a jelenkor drámai küzdelmének, a naturalizmustól a szimbolizmushoz vezető fejlődésnek a történelme. Másik nevezetes könyve színészportrékat tartalmaz magában. Egy ily színészportrénak – kritikának – tekinthető az alábbi vers is. Legutóbb verseit egy felolvasó estélyen mutatta be, kötetbe még nem gyűjtötte. Berlinben él. Sok és nagyon heves polémiája volt. A „Pan“ szerkesztője és a „Tag“ színikritikusa.

MUNKÁI. Fontosabb kötetei: Das neue Drama 1904 (Az új dráma), Schauspielkunst 1904 (Színművészet).

Rainer Maria Rilke 1875 december 4.-én született Prágában. Itt nevelkedik és a cseh óváros – a zegzugos utcáival, a piszkos házaival – mély emléknyomot hagy benne. Az élete zajtalan. Tanulmányútra megy Münchenbe és Berlinbe, később Olaszországba és Oroszországba, azután Oberneulandban (Brémában) lakik, végül Párisba költözik, ahol megtelepszik és Rodin titkárja lesz. Ma is Párisban él.

Rilke külön helyet kér magának az újnémet irodalomban. Az „osztrák“ lirikusok csoportjához számítják őt. Ausztriában finomodott ki leginkább az érzések esszenciája. Stefan George, Hugo von Hofmannsthal és Rilke: e három lirikus képviseli legjellemzőbben az osztrák lírát. Valami sajátos metafizikát keresnek mindnyájan. Olyan metafizikát, amely kevesebb vagy több, mint a szakszerű filozófia, a gondolatokat táncra perdíti és a szavakat zenévé nemesíti. Gondolatokat éreznek, amelyek dalok s problémákat, amelyek oly közel vannak a filozófiához (és oly távol vannak tőle), hogy strófákba kívánkoznak. Ez a líra azonban csak titokzatos, de nem problématikus. Semmi köze azokhoz a pozitív tudományábrándokhoz, melyek a mult évszázadban jelentkeztek józan, hideg poéták fejében. Az osztrák líra csak utalás valami magasabbra, egy fölfelé mutató gesztus, amely egy ember elbámulásait magyarázza, egy különös embert, egy nagyon különös embert egy nagyon különös lelki helyzetben, ennek az embernek egy furcsa másodpercét, ennek a másodpercnek egy félig öntudatos, félig öntudatlan hangulatát, amit kimondani szinte merészség.

A szlávokat régente szklávoknak (rabszolgáknak) nevezték. Rilké-ben van valami szláv (és szkláv) alázat. Testtelen ábrándozó, -320- aki mindent odaad másnak. A szolgaság benne oly végtelen, hogy átfinomodik és glorifikálja önmagát. Rilke úgy tud adni, hogy az adással mindig gazdagabb lesz. Ami körülötte van, a valóság, túlvilági álom csak. Az igazi érték eksztázisokban nyílik ki. Mozdulatlanul marad s a mozdulatlanságban távolságok szenzációját érzi. Egy értelmi és érzelmi elfinomultságon keresztül eljut a stilizált, jelképes vallásosságáig, az intuícióig, az egyénisége rejtett magváig.

Első versei kedves és finom csipkemunkák: nőies, de nemes művészet. Bírálói későb Baudelaire és Dante hatását emlegetik. A színei gazdagodnak. Egyénisége akkor bontakozik ki teljesen, mikor Párisba érkezik és megismerkedik Rodin-nel (akiről legszebb tanulmányát írta). Rodin fejleszti ki benne a plasztika iránt való érzékét. Az ember eltűnő folyamat, egy dal megütött hangja, mely éppen most van elhangzóban. Az egyéniségünk, amely a tudatunkban az élet minden pillanatában mint örökkévalóan szilárd és elpusztíthatatlan él, a következő másodpercben már örökre elveszett. Egy idegen ember szemében és lelkében néha horgonyt vethetünk. Vagy még inkább a tárgyakban. Ezek nyugvópontjai elsikló életünknek. A művész ezzel a perspektívával szemben alkot. Rilke úgy látja az életet mint Rodin: egy pillanatban és egy villanatban. Azért ir, hogy megrögzítse az elsuhanó életet.

Művészetének tetőfokát jelenti a „Stundenbuch“, ez a különös breviárium, amelybe minden mondanivalóját összefogja. Minden addigi írása zarándokút, hogy ehhez a könyvhöz és az Istenhez érkezzék. A kétségek feloldása ez: egy kacagó és viharos szeptimenakkord. Elfinomult érzés-élet működik itten, mely motívumait arról a láthatatlan területről szedi, amelyről tudjuk, hogy életünket épp oly mértékben befolyásolja, mint az öntudat fényében égő terület. Még a modorossága is, amit sok bírálója kifogásol, az önkívület lázát szolgálja.

Rilke az érzéseit a maga egészében közli velünk. Költői ereje abban van, hogy nem tágítja a kategóriákat, de úgy ad át mindent, mintha magából egyszerűen belénk helyezné. (A legtökéletesebb közlésmód.) A közbeeső út azonban sötét. Képzeljük el, hogy egyik világos szobából jönnek a szavak a -321- másikba és itt is világosság van, csak a folyosó szűk, homályos és nem látni, hogy kik és mik ezek a szó-követek, hercegek-e vagy koldusok, nevetnek-e vagy sírnak, eltakarják-e az arcukat vagy reánk néznek és felénk igyekeznek. Ha megzendül a nyelv, fogalmak zenélnek. A forma lényeggé válik. A ruha hozzánő a testhez.

Rilke művészete ma már klasszikus tökélyű: mélyen és nyugodtan hullámzik komoly célja felé.

MUNKÁI. Larenopfer 1896, Traumgekrönt 1896, Advent 1898, Das Buch der Bilder 1902, Das Stundenbuch 1906, Neue Gedichte I–II. 1907–1908 (Insel-Verlag), Die frühen Gedichte (Korai költemények), Requiem 1909.

IRODALOM. Kosztolányi Dezső: Rilke (Nyugat 1909 szeptember 16), Túróczi József: Bridge Laurids Malte feljegyzései (Nyugat 1910 december 1).

Több versét magyarra fordította: Franyó Zoltán, Majthényi György, Bálint Lajos, Kúthy Sándor, Benedek Károly, Lányi Sarolta, Kállay Miklós. -322-

BREVIÁRIUM
(KÖNYV AZ EMBERI ÉLETRŐL, A ZARÁNDOKÚTRÓL,
A SZEGÉNYSÉGRŐL ÉS A HALÁLRÓL)

RAINER MARIE RILKE

Kiolthatod szemem te: látlak,
tömd be fülem, hallom szavad,
láb nélkül is kúszom utánad,
száj nélkül hívlak hallgatag.
Törd le karom, én átölellek
szívemmel, mint egy csoda-kézzel,
fogd le szivem, lázas velőm ver,
s ha agyamat zúzod te széjjel,
véremre veszlek új erővel.

Te a jövő vagy, éj virradata,
a végtelenség síkján felviharzó.
Vagy éj s idő után harsány kakasszó,
vagy hajnali mise és szűzi tarló,
és idegen és halál és anya.

Te vagy a folyton változó világ,
ki a sorsból kiharsansz szabadon,
csak selypítgetnek panaszok, imák
és ismeretlen vagy, mint a vadon.
-324- Te a dolgoknak mélyült mélye vagy,
mivoltodat némán elhallgató,
és másnak lát a földön minden agy,
hajónak part vagy és partnak hajó.

A sápadt Ábel így beszél:

Én nem vagyok. Bátyám tett vélem valamit
s szemem nem látta titkos ujjait.
Előlem a napot elfüggönyözte,
az arcom arcával tiporta össze.
Most maga van.
Úgy érzem, él szegény boldogtalan,
mert nem teszik azt véle, mint velem.
Mind ott hever élettelen,
haragjától mindenki elvesz,
mindenki néma és beteg lesz.

A bátyám virraszt s én ezt rebegem,
ámen.
Reám gondolt az éj, a végtelen;
rá nem.

Uram, a nagyváros oly rémítő,
itt minden szétzüll, szerteszéjjel;
a legnagyobb is menedékhely –
nincsen vigasz, csak kín és kétely
s kopáran száll fölötte az idő.

Az emberek itt búsan tengenek
a mély szobákba bágyatag mozogva,
-325- félénkebben, mint a fiatal csorda,
míg künn a föld piheg nagy darabokba,
de ők nem tudják s élnek csüggeteg.

A gyermekek itt ablaklépcsőn nőnek
s egyhangú árnytól bús pici szivök
és nem tudják, hogy künn az ébredő reg
dallal, virággal köszön a mezőnek –
s oly szomorú gyereknek lenniök.

Szüzek serdülnek itt föl ismeretlen
s álmodnak a gyerekkor hajnalárul;
nem ez a vágy volt a gyerek-szivekben
és késő álmuk reszketeg bezárul.
És függönyös hátsó szobákba ásva,
bús anyaságuk is olyan setét,
most hosszú éjek kényszerű sírása,
aztán pár meddő, lomha, hideg év.
A holtak ágyai is árnyban állnak
s a sírhoz mind epedve vánszorog
s úgy hallnak meg, láncában a halálnak,
mint elhagyott kolduló asszonyok.

Én nem hiszem, hogy a kicsi halál,
mellyel merészen packázunk naponta,
kegyetlenül megront és lekaszál.

Én nem hiszem, hogy majd utunkba áll;
mert élek és építek a romokra
s vérem pirosabb, mint a rózsaszál…
-326- S a mélyem mélyebb, mint a köd
és a tetszelgő félelem.
Hisz amiből világra jött:
az életem.

Így mennek ép
a kolduló barátok szerteszét;
az ember retteg és a szíve ver
s nem tudja: vajjon ugyanaz-e mindig
kettő van-e, tíz-e, vagy tízezer?
Csak egy kezet látunk kinyúlani,
mely meztelen és sárgán átölel –
olyan közel:
minthogyha en-ruhánkból nyúlna ki.

A városok csak a bűnt sokszorozzák
s mindent magukkal rántanak mohón,
a barmot széttörik, mint a mohos fát,
és népeket sütnek meg érckohón.

S az emberek bálványa a kultúra,
megbomladoz bennük a súly-egyen
és haladás nekik a csiga-túra
és csak rohannak derűre-borúra,
mint a dámák illegnek begyesen,
lármáznak érccel völgyön és hegyen.

Lidércek őket tévútra viszik,
és élnek ők és nem lehetnek ők,
a pénz növekszik, nyüvi az erőt,
a pénz hatalmas s ők gyengék, picik
-327- s búsan vánnyadnak el, idő előtt,
várván, hogy a bor és mérgek malasztja
őket múló örömre rákapassa.

Ők nincsenek. Csupáncsak a szegények,
kik akaratlan élnek és bitangul;
az arcukon a kín az ősi bélyeg,
torzak, kopárak és búsak a harctul.
Rájuk viharzik minden, ami ronda
s minden szemét az ő arcukra hull.
Oly féltek, mint a himlős ágy piszokja,
bitangok, mint a tört edény s a rozsda
és mint a naptár, melynek napja mul –
s mégis: ha a föld egyszer bajba volna,
mint rózsaláncok reszketnének tisztán,
úgy fénylenének, mint egy szent talizmán!

Mert ők a szűzi hónál szűziebbek
s mint a ma-szült vak-állat és a harmat
és egyszerűek s csak téged követnek,
nem is akarnak, csak egyet akarnak:

hogy szegények legyenek mindörökké.

Mert lásd: ők nőni fognak, sokasodni
és őket az idő megóvja majd,
úgy szaporodnak, mint a rét bogyói
édességükkel födve a talajt.

Mert boldog az, ki sose lakomázott,
kiknek eső paskolta fejüket;
-328- hozzájuk dőlnek mind az aratások
s ezerszeresen fizet a szüret.

És élni fognak, hogyha minden elvész,
ha porba reccsennek országok, államok,
úgy kelnek majd fel, mint sok kipihent kéz,
míg másokat megölt a tengve-lengés
és minden nép és minden kéz kifáradott.

És nézd: a testük mint a víg menyasszony
és tovafolyik, mint serény patak
és mint egy szép tárgy, úgy él hallgatag,
csodásan él és áll a földi harcon.
Karcsú, sugár és most még vézna csak,
s bús-gyenge, mint sok fáradt, beteg asszony,
de a fajta szül sárkány-fiakat
és hallgat a tűrés völgyén virrasztón.

A szegény háza az oltárfiók,
ott balzsam és öröklét lesz az étel
s ha jő az este szótalan zenével
magába tér, kitágul szerteszéjjel
s az éji csendbe dalt hallani ott.

A szegény háza az oltárfiók.

A szegény háza a gyerek keze.
Ő nem veszi el, mit kíván a felnőtt
csak egy bogárkát, amely téveteg jött,
egy kavicsot, mit a patak is ellök,
szálló fövényt, kagylót, zenélve zengőt;
-329- a mérleg ez, mely méri a jövendőt
s rázkódva rándul-rendül lefele.
A szegény háza a gyerek keze.

És ő a föld, anyánk és mindenünk:
Egy eljövendő kristály, mely szeliden
csillog világos, tompa, röpke színben;
és mint az ól, meleg, szegény, mezítlen –
de vannak estek: s akkor-akkor minden,
és minden csillag onnan int nekünk.

Szegényeid szenvednek, mint a falka,
amerre néznek bánat és magány
és égnek-fáznak, mint a lázrohamba,
lakásokból kiverve és rohanva
bitang halottak künn az éjszakán;
piszkolja őket a sár és az ucca,
olyanok, mint napfényen a dögök –
s a véletlen s a lányok léha pucca
s a lámpa s a kocsi rájuk röhög.

Ha van egy száj itt harcra, védelemre
illesd meg Uram, hogy értük perelne.
-330-

Stefan Zweig 1881 november 28.-án született Bécsben és ma is ott él. Jellemzően osztrák poéta: lágy, bensőséges, esztéta. Utóbb három kötetben kiadta Verhaeren verseit német fordításban.

MUNKÁI. Silberne Saiten 1901 (Ezüst húrok), Die frühen Kränze 1907 (Korai koszorúk).

Mély vallásosságtól átitatott versei egyéniségének tüzében zsoltárokká nemesülnek.

Gustav Renner Freiburgban született 1866 október 17.-én. Most Berlin mellett lakik.

Renner erősen megkomponált versei a francia parnassienek hatását árulják el. Később emancipálódott e hatás alól. Újabb bánatos hangú költeményein át-át tör az élet szeretete. Tiszta ritmusérzék és pesszimisztikus melegség jellemzik verseit. Az 1894-ben jelentkezett költői csoportban tűnt fel.

MUNKÁI. Gedichte 1896, Neue Gedichte (Új versek) 1898, Gedichte 1904 Összegyűjtött (versei). -343-

Bruno Wille 1860 február 6.-án született Magdeburgban. Verseibe misztikus filozófiai gondolatokat csempész. A természet bámulója, hívő, exaltált, romantikus lélek.

MUNKÁI. Einsiedler und Genosse 1891, Einsiedelkunst aus der Kiefernheide 1896, Offenbarungen des Wacholderbaums.

Frank Wedekind 1864 július 24.-én Hannoverben született. Apja tíz évig volt a szultán orvosa. Anyai nagyapja – Wedekind vallomása szerint – magyar vándorló-drótos volt, aki sokra vitte, gyárat alapított és ő találta fel a foszforos gyujtót. (Később az őrültek házában halt meg.) Wedekind eleinte újságíró, majd a „Maggi“ gyár reklámjait írja, cirkuszi titkár, színész, kabaréigazgató, színházi rendező és ott van a „Simplicissimus“ első megalapítói közt. Kalandos, clownszerű, eredeti egyéniség. Minden munkája heves vita tárgya. Lírája romantikusan groteszk. Legtöbb verse: tragikus grimace.

MUNKÁI. Egyetlen verseskönyvet adott ki: Die vier Jahreszeiten 1905 (A négy évszak).

IRODALOM. Szilágyi Géza: Wedekind, a moralista (Könyvek és emberek, Modern Könyvtár), Relle Pál: Wedekind, a színész és az író (Renaissance 1910), Gömöri Jenő Frank Wedekind címen „A Hőstenor“ elé bevezetőt írt (Modern Könyvtár), Wedekind: Autobiografiai széljegyzetek (Berlini Magyar Revü 1913 március 30). -351-

Arno Holz 1863 április 26.-án született Rastenburgban (Németország). Nagy és nehéz küzdelmei voltak az élettel. 1913-ban a születése ötvenéves évfordulóját ünnepelték és akkor kiderült, hogy Arno Holz hosszú írói pályája alatt alig jutott hozzá nagyobb összeghez, sokszor nyomorgott és éhezett. Egyszer be kellett állnia gyári munkásnak egy játékkereskedésbe. Jubileuma alkalmából a németség rokonszenve megnyilatkozott iránta, de a kor és a nagyváros költője ma is csak tengődik. Berlin mellett él.

Arno Holz a lírában a naturalizmust képviseli. Mint költő friss és jószemű; öntudatos; elsőrendű elméleti ember, aki sokat írt és gondolkozott a művészet mivoltáról. Évekig harcolt a szabad, rímtelen vers jogáért. Stílusérzéke pompás. Csalódásig híven tud írni régi korok modorában. Legjelentősebb könyve a „Buch der Zeit“.

Erről a könyvről Szilágyi Géza így ír: „A kötet nem kis része ma már elavult… Mégse szabad igazságtalannak lennünk. A kötetnek, mint kortörténeti és emberi dokumentumnak teljes értéke van ma is: az a hevülés, melynek tüze izzik benne, az az ifjú erő, melynek izmai dagadoznak benne, most is megkapja a kiégett szívűeket és petyhüdt húsúakat. Sok a kötetben a rétori pátosz; 1884-ben még közelebb voltak Herwegh-hez és a Bismarck-féle vasmarkú Ausnahmsgesetz idejében a suttogó szót nem hallotta volna meg senki. A szónoki reflexió gyakoribb, mint a költői képzeletből kibontakozó vízió. Azonban mindent egybevetve: a pátosz sokszor -354- mély zengésű, mint a gordonka szava; a reflexióból nem egyszer csillogó és szemfényvesztő élénkségű szellemesség mosolyog felénk. Olykor megállítanak bennünket fájdalmas érzéstől színezett, minden tendencia híjával levő, mégis minden kifejezett tendenciánál szuggesztívabb képek Berlin világvárosi proletár-nyomorából. Végül pedig értékelnünk kell a bármely stílussal szinte fitymálva játszó, a legmakacsabb formákat erőlködés nélkül lebíró technikát is.“

MUNKÁI. Buch der Zeit 1885 (A kor könyve), Phantasus 1898, Dafnis 1905 (Lírai portrait a XVIII. századból).

Berchtold Viertel Bécsben él. A Volksbühne főrendezője. Most jelent meg első verseskönyve: Die Spur (A nyom).

Otto Pick így jellemzi: „Viertel nem kápráztat el vakmerő formajátékkal, nem izgat forradalmi gesztusokkal: biztosan csak magára támaszkodik, szenvedélyes, vadság és lágy puhaság nélkül, mélységesen komoly, a kijelentés pátosza nélkül, röviden: mértékletes, tömör és a hatása tartós.“ -361-

Heinrich Horvát Kolozsvárt született 1877 február 10.-én. Bölcsészetet tanult Lipcsében, Strassburgban, Bernben. Hosszabb ideig élt Párisban. Nagyváradon tanárkodott. Ma a paedagógiai könyvtár könyvtárnoka Budapesten.

Horvát a német nyelv elsőrangú művésze. Nagy érdemeket szerzett Baudelaire tökéletes lefordításával. A modern magyar lírát is ő tolmácsolja a külföldnek. Hans Bethge külföldi antológiája (Lyrik des Auslandes) kizáróan az ő fordításában mutatja be a magyar költőket.

MUNKÁI. Baudelaire: Die Blumen des Bösen (Oesterheld), Das junge Frankreich, Baudelaire: Die Vorhölle (Oesterheld).

Verseit közölte a Kunst, Morgen, Zeit, Berliner Tageblatt, Der Deutsche, Magazin für Litteratur.

Franz Werfel Prágában él. Abba a fiatal költőcsoportba tartozik, amelyik „Der Kondor“ címen adta ki verseit (Heidelberg 1912). Werfel jelentős, nagyon egyéni költő: primitív. Csakhogy míg a többiek az egyszerű széphez tértek vissza, ő visszatér az egyszerű jóhoz. Valaha az erkölcsi dendizmus idején, az emberek nem a bűneiket szégyenlették bevallani, hanem a jóságukat, a tisztaságukat, a naivitásukat Werfel utánuk angyali hangokat pendít meg, a hangja úgy hat, mint valami egészséges forradalom. Lírájának fő motívuma a részvét. Részvét mindenkivel, aki él, részvét, együttérzés, jóság az emberekkel, az állatokkal és tárgyakkal szemben, akik közt az életünk misztériuma folyik. Az egész világ barátja. Lehajol hozzánk, mint egy drága és puhakezű tanítóbácsi, megsimogatja az állunk s megkérdezi, mi bajunk. Apró tragikumok – a mások bajai – fájnak neki, igénytelen semmiségek, amelyek a lelke nagyítótükrében óriás fantomokká nőnek. Naív. Milliók életét éli intenzíven. Werfel, az idegen életek amatőrje, idegen bánatok keserű mélyére száll le, hogy mindenkivel szenvedjen és mindenkit megvigasztaljon. A boldogságtól könnyezve dalolja a jóság örömét, dithirambokat ír arról a mélységes elégedettségről, amit egy jó tett okoz, ugrál mint a gyerek, szeret a földön lenni, érdemes élni, csak azért, hogy jót cselekedjék. A bútorai a karjába borulnak, – hálásan – az íróasztala megreccsen, szeretné őt megölelni, a zongorája önmagától a kedvenc darabját játssza, a könyv, amit olvas, önmagát lapozza fel, a páfrányok, a virágok, a füvek utána kúsznak és a lombok zöld kezecskéikkel neki tapsikolnak. A jósága grandiózus és mindentlátó.

MUNKÁI. Der Weltfreund, Berlin 1912, Axel Junker (A világbarát), Wir sind 1913 (Vagyunk).

IRODALOM. Kosztolányi Dezső: A jóság költője (Élet 1913 február 9). -366-

Leo Greiner 1876 április elsején született Brünnben. Iskoláit Brassóban végezte. Főrendezője volt az „Elf Scharfrichter“ című kabarénak, amely minden német kabarék közt az egyetlen művészi vállalkozás. Lenauról írott könyve igen híres. Eulenberg Lenau utódjának, lelki leszármazottjának tartja Leo Greinert. A müncheni lirikusok közé tartozik.

MUNKÁI. Auf Strassen und Stegen (Úton, útfélen) 1885, Fliegende Blätter 1889, Über der Scholle 1905. -372-

Felix Dörmann 1870-ben született Bécsben, május 29.-én. Most is Bécsben él. Sokat írt a kabarék számára.

Gustav Falke 1853 január 11.-én született Lübeckben. Első versein még Liliencron hatása érzik, de később kibontakozik dús és egyéni talentuma. Falke versei egyszerűek, mélyek és finomak: a népdalra emlékeztetnek. Bensőséges és finom humorú költő, akinek különösen családi és balladai versei értékesek. Ifjúsági írásaiban szelíd kedély ragyog. Regényeivel nem ért el nagy hatást. A lírikus azonban sok kortársát túlélte. Jellemzően német költő.

Benzmann ezt írja róla: „Intim és dallamos, rugékony és eleven, az érzéstől és a művészi intelligenciától életre keltett és átlelkesített összhang a lírája“. Falke ma Hamburgban él.

MUNKÁI. Mynheer der Tod 1891, Tanz und Andacht 1893 (Tánc és áhítat), Zwischen zwei Nächten 1894 (Két éj közt), Neue Fahrt 1897 (Új utazás), Mit dem Leben 1899, Hohe Sommertage 1902 (Kánikulai napok). 1913-ban, hatvan éves születése napján öt kötetben megjelentek összes munkái. -376-

Alfred Mombert Karlsruheban született 1872 február 6.-án. Mombert viaskodó zsenije nehéz veretű szavakban talál enyhülést. Fantáziája kozmikus értékeket kapcsol egybe. Csodálja a tengert, a titokzatos végtelenséget. Tárgya: a Világmindenség. Sötét dalai nemcsak erőteljesek és kemények, de egyúttal hajlékonyak is. Bámulatos, raffinált ritmusérzéke még tökéletesebbé teszi vízionárius művészetét. Stefan George csoportjához számítják, de a mondanivalója több, a benső tüze nagyobb és melegebb.

MUNKÁI. Tag und Nacht 1894 (Nap és éj), Der Glühende 1896, Die Schöpfung 1897 (Az alkotás), Der Denker 1901 (A gondolkodó), Die Blüte des Chaos 1905 (A káosz virága), Der Sonne-Geist 1905 (A nap-lélek). -378-

Hans Benzmann Kolbergben született 1869 szeptember 27.-én. Ma a Berlin melletti Wilmersdorfban lakik.

A német impresszionista költők közé tartozik. Tökéletes formaművész. Külön említést érdemel a hatszáz oldalas német antológiája, amelyben az új német költők verseit ízlésesen és jellemzően mutatja be. (Hans Benzmann: Die moderne deutsche Lyrik.)

MUNKÁI. Im Frühlingssturm! 1894 (Tavaszi viharban!). Sommersonnenglück 1898, Meine Heide 1903, Jesus. Eine Evangeliumharmonie 1907. -380-

SIGBJÖRN OBSTFELDER

Nagyon jelentős norvég lirikus. Híresek gyönyörű szerelmes versei. Szimbolista.

Henrik Ibsen 1828 március 20.-án született Skienben. Jómódú kereskedő-familiából származott, német, dán, skót vérkeveredésből. Mikor Ibsen nyolc esztendős lett, szülei elszegényedtek és tizenöt esztendős korában már maga kereste a kenyerét. Festő akart lenni, de pénze nem volt hozzá és egy grimstadti gyógyszertárba áll be segédnek. Titokban itt a maturára tanul, orvosnak készül. Családjával lassanként megszűnik minden közössége, csupán hugával, Hedviggel tartja állandóan az érintkezést. Ezt a testvérét nagyon szerette és a „Vadkacsa“ című darabjában megható emléket állított neki. Grimstadtban Ibsen egyedül él, távol a társaságtól, amelyet lenéz. Ebben az időben szatírikus verseket ír és karrikatúrákat rajzol. Az 1848.-i politikai áramlat őt is magával ragadja. Magyarországnak szabadságdalt ír, svéd és norvég honfitársait pedig felhívásban buzdítja, hogy legyenek segítségére dán testvéreiknek, akiket „a vad német horda“ szorongat. Ebben az időben Krisztiániába megy az egyetemre. Barátaival lapot alapít. Sokat küzd a dráma és a színpad reformjáért. 1851-ben „Az első norvég nemzeti színház“ Bergenben meghívja rendezőül és házi szerzőül. 1858-ban megnősül, egy év mulva fia születik és újból küzdenie kell a megélhetésért. Fiának keresztapja Björnson, akihez egész haláláig forró barátság köti. Sokáig jóformán csak drámákat ír, de amikor 1871-ben mint a khedive vendége, a szuezi csatorna megnyitásához keletre utazik, felbuzdul újra lírai vénája. Ibsen huszonkét esztendőt tölt önkéntes számüzetésben külföldön. Sokáig lakik Drezdában és Münchenben. Nappal a dolgozószobájában tartózkodik, estefelé -388- egyedül sétál a városban, bemegy a kávéházba, egy pohár likör előtt elolvassa a lapokat, azután hazatér. Évekig így folyik az élete, akkor is, mikor már európai csengésű a neve. Közben két ízben kergeti haza a honvágy és bár elhatározza, hogy Norvégiába, ahol üldözték és nem méltányolták eléggé, „soha be nem teszi a lábát és minden közösséget megszakít vele“, 1891-ben visszatér Krisztiániába és ott is marad állandóan. 1900-ban könnyebb szélütés éri. Ettől kezdve betegeskedik és 1906 május 23.-án meghal, a felesége karja között.

Ibsen verseiben az a fojtott, tompa pátosz kísért, amely drámai dikciója fölött lebeg. Tartózkodó, de mély líra ez. Egy hallgató lírája.

IRODALOM. Ibsenről annyit írtak, hogy a cikkek özönét nem lehet számon tartani. Gerő Ödön számos cikkben és tárcában foglalkozott vele (Pesti Napló és a régi Élet 1891) Szilágyi Géza: Ibsen (Pesti Napló 1897), Osvát Ernő: Ibsen (A Hét 1900), Cholnoky Viktor: Ibsen (Magyar Géniusz 1902 március 29), Salgó Ernő: Ibsen (Jövendő 1903 május 21), Halasi Andor: Ibsen (Budapesti Napló 1905 december), Alkalay Ödön: Ibsen technikája (Figyelő 1908). Fenyő Miksa lefordította Alfred Kerr Ibsen-cikkét (Figyelő 1908).

A magyarokhoz intézett ódája több magyar fordításban jelent meg. A Peer Gynt-et Sebestyén Károly fordította le (Olcsó könyvtár). Újabban lefordította – norvég eredetiből – Patthy Károly (kézirat).

ADA NEGRI

Ada Negri 1870-ben született Lodiban. Anyja szegény munkásasszony, aki szövőgyárba járt dolgozni s a félrerakott garasaiból taníttatta a lányát. Ada Negri tanítónő lett. Az Isten háta mögé került, egy lombardiai faluba. Innen küldözgette verseit egy milánói képes lapnak. Irásait csak elfogadták, igazabb feltűnést nem keltettek. Olyan szegényen élt, hogy könyveket se vehetett. Első verseskönyve már jócsengésűvé tette a nevét. A milánói lap szerkesztősége meghívta őt s Ada Negri, aki egész életében nem látott tengert, tavat, sohase utazott, szinte magánkívül volt az örömtől, boldogan fogadta a legelső írók elismerését. Azóta a milánói felsőbb leányiskola irodalomtörténeti tanárnője és felesége egy gyárosnak.

Ada Negri költészete: ősi, bátor s amellett mégis nőies. Gyengéd, mint a nő, de van oly kemény és érces hangja, mint sok férfinak sincs. Nagyon emberi. Észreveszi a nyomort. Megható tollal írja le az újkor dolgozó koldusait. A nők költészete többnyire csak emlékkönyv-poézis. Csak az egyhúrú szerelmi lírán tudnak játszani. Ada Negri egészséges; az élet engedelmes befogadója; a férfi mellett öntudattal áll meg s anélkül, hogy feminista, vagy kékharisnyás lenne, a nőben lévő emberi momentumokat hangsúlyozza, – nem tüntetően és agitációs céllal – de egy nagy költő erejével és igazságérzetével.

Verseiből fordított: Radó Antal: Két olasz költőnő. Ada Negri, Annie Vivanti, bevezetéssel (Magyar Könyvtár). -396-

Gabriele D’Annunzio 1864-ben született az „Irene“ nevű yachton, az Adriai-tengeren. Koraérett gyermek volt, tizenhat éves korában már a római egyetemre járt.

Firenzében rendkívüli hatással voltak rá a primitív olasz mesterek, festegetett is, különösen Boticellit utánozta. 1879-ben már verseskönyve jelenik meg. Ezen még érzik Carducci. Később egyenesen eltávolodik tőle, érett színeket, egyéni merészségeket, modern ízt visz a verseibe. Úgy hogy mikor Rómába jön, már egy csoport fiatalember sereglik köréje, bálványozzák őt, a mesterüknek tartják. A római siker után visszavonul szülőföldjére, regényeket, elbeszéléseket és drámákat ír, amelyeket két nagy olasz tragika, Eleonora Duse és Irma Grammatica visz diadalra. D’Annunzióról az egész világ beszél. A lapok napihíreiben csaknem mindennap szerepel a neve. Kastélyában fényűzően él. Az utóbbi években anyagi csapások zúdultak rá, otthagyta Firenzét, Párisba ment lakni és francia nyelven írt verses darabot szent Sebestyénről, amelyet a párisi közönség lármás tapssal fogadott. Az olasz-török háborúkor hangos terzinákkal dicsőítette honfitársait.

D’Annunzio lírája csupa pompa, a reneszánsz színeiben ragyog, bíborban és aranyban. Nem lehet tagadni, hogy a franciáktól sokat tanult, de az bizonyos, hogy költészete teljesen egyéni és az ő lírája is hatást gyakorolt az egész európai literatúrára. Vízionárius és misztikus, de színeit a földről veszi. Az olasz őszt, az olasz cifraságot, az olasz lankát és hegyet, az olasz tengert, az olasz lampionos éjet senkise festi szuggesztívebben, mint ez a költő, aki festőnek -399- készült. Fanatikusa az olasz kultúrának. L’art pour l’art-ista, de híve annak a nemzeti megújhodásnak, amely Carduccival kezdődött. A vers nézete szerint a tiszta muzsika. Egy helyütt maga jelöli ki az új líra célját, a következőképpen:

„Azt hiszem, hogy a jövő költészete magába öleli majd a nagystílű zene minden titokzatosságát és rábeszélőképességét. A lírai költészetben nem a szó a fontos: de a muzsika; nem a szó, mint betű, de a szó, mint a hang és ritmus. A vers minden.“

MUNKÁI. Nevezetesebb verseskönyvei: In memoriam 1880, Canto Novo 1882, Intermezzo di Rime 1883, L’Isotto e la Chimera 1890, Elégie Romane 1890.

IRODALOM. Radó Antal: Gabriele D’Annunzio (Uj magyar Szemle I. évfolyam), Elek Artúr: D’Annunzio drámái (Nyugat 1908 I. évfolyam 6. és 7. szám). Balla Ignác több cikket írt róla (Pesti Napló).

Verseiből fordított: Balla Ignác, Erdős René, Jánosi Gusztáv. -400-

Arturo Graf 1848-ban született Athénben. Az apja görög. Az anyja német. Mikor felnő, a nápolyi egyetemen jogot tanul. 1874-ben a római egyetemen magántanár lesz, 1876-ban pedig a román nyelveket tanítja a torinói egyetemen. 1913-ban halt meg.

Graf sohase volt népszerű, mint költő, holott az olaszok egyik legkiválóbb és legeredetibb lirikusa. Zaklatott, fátyolos és misztikus pesszimizmus borul verseire. Ideges és metafizikus: az olaszok, akik a miszticizmusukban cifrák, a fájdalmukban szónokiak, csak tartózkodva szerették ezt a sötét és igaz idegen vérű költőt, aki a német elmélyedést és a görög tökélyt egyesítette a vérében és a költészetében.

MUNKÁI. Nevezetesebb verseskönyvei: Poesie 1874, Medusa 1880, Rime della Selva 1906.

IRODALOM. Elek Artúr: Arturo Graf (Nyugat 1908 jan. 1), Elek Artúr: Arturo Graf (Történeti Szemle 1913 november). -404-

Lorenzo Stecchetti (igazi neve: Olindo Guerrini) Forliban született 1845-ben. A bolognai egyetemen tanult, számos tanulmányt és értekezést írt. Igazi sikerét a „Postuma“ című kötetével érte el, hírnevét pedig részben egy irodalmi fogásnak köszönheti, amennyiben saját verseit sohase élt unokaöccse neve (Lorenzo Stecchetti) alatt adta ki, aki – mint romantikus előszavában elsírta – poéta volt és tüdővészben halt meg. A versek erős visszhangot keltettek. Mindenki falta ezeket a különös verista verseket és kereste a fiatalon elhalt költő sírját. Mikor kiderült a suskus, rendkívül sokan támadták Stecchettit (a név rajta ragadt), de sikere ebben az arányban nőtt, a könyve számtalan kiadásban fogyott.

Sikere különben nem indokolatlan. Stecchetti az olasz lírában új hangot ütött meg: a verizmus hangját. A régi romantikusokkal, manzonistákkal és Carducci akadémikus költészetével szemben az életet a maga valóságában és fönségében festette. Azóta iskola képződött körülötte.

IRODALOM. Verseiből többet fordított: Radó Antal (Idegen költők albuma), Jánosi Gusztáv, Kozma Andor, Abádi Imre. -406-

Giosué Carducci 1835 július 27.-én született a Pietrasanta melletti Valdicastellóban. Nagyszülei olasz paraszt birtokosok és benne is erősen kifejlődött a parasztság és a falusi élet szeretete. Apja orvos. Szüleinek elszegényedése után kénytelen családjával együtt különböző helyeken keresni megélhetést. A fiatal Carducci gyakran összezörrent az apjával, aki szigorú és reakcionárius természetű volt és nagyon szerette az akkor divatos romantikusokat. Némely irodalomtörténetíró véleménye szerint Carducci az apja iránt való dacból fordult el a romanticizmustól, a nemzeti klasszicizmus felé. Annál inkább szerette szelíd és finom édesanyját meg nagyanyját, a mesemondó szép öreg parasztasszonyt. Fiatalon elhunyt öccsét bálványozta. 1853-tól 1856-ig a pisai egyetemre járt. Itt vezére az irodalmi fiatalságnak. 1856 év végén jelentek meg első bátor írásai a romantikus iskola ellen, amelyek nagy feltűnést (de nem nagy tetszést) keltettek. Első verseskönyvét 1857-ben adta ki. Ez a kötete se nagyon tetszett. Verseit – néhány esztendő termésével megszerezve – kiadta „Juvenilia“ címen. Itt már érződik a nagy Carducci. Még nem annyira a művész, de az egységes Itáliát szerető heves patrióta. Közben meghal az apja, a 23 éves fiú gondjára marad az édesanyja és öt évvel fiatalabb öccse. 1859-ben meghívják a bolognai egyetem irodalomtörténeti tanszékére Ugyanebben az évben megházasodik. Elveszi egyik rokonát. Egy fia és három leánya születik, fiacskája (akit elhalt öccse után Dantenak nevez) negyedfél éves korában meghal. E két halotthoz írta legmelegebb verseit. -408-

Az első igazi nagy sikerét az 1869-ben megjelent költeményeivel aratta. Legjelentősebb műve, a „Rime Nouve“ (Uj rímek) és a három részben megjelent „Odi Barbare“ (Barbár ódák).

1906-ban megnyerte a Nobel-díjat. Egy évre reá, hetvenkét éves korában, a népszerűsége tetőfokán meghalt.

Carduccit az olaszok az újkor legnagyobb lirikusának tartják. Nemzeti nagyság. Visszatért a multhoz, a latin őseihez. Szerette a hazáját. De az olasz, ha a hazáját és a multját szereti, a kultúrát és az antik szépséget is szereti. Carducci nem üres nacionalizmusról álmodozott, az ő konzervatívságában van valami forradalmi energia. A régi Róma világuralma, katonás vadsága és gőgje testté vált benne. A föld szagától részegült meg, a humusz illatától. Elmult ezredévekbe tudta magát visszaérezni, az érzések atavizmusa lelkesedett át benne költészetté, régi sebek fájtak vissza szívébe és régi mámorok bódították el. Ezeket az ősérzéseket szedte mértékre, faragta bele az antik ritmusok kemény, csillogó márványába.

Carducci poézisében minden ódon s mégis friss, minden egészséges, minden elemi. Ha patrióta, verseiben a zabolátlan fajgyűlölet tobzódik és eszünkbe juttatja ükapjait, a farkastejen nevelkedett Romulust és Remust. Carducci mégse a népé: igazán sohase volt népszerű, akadémikus volt, arisztokrata volt és poéta doctus volt. Annyira tele van klasszikus vonatkozásokkal, utalásokkal helyekre, amelyeket mi nem ismerünk, történelmi dátumokra, amelyek Itália történetére vonatkoznak, a nyelve olyan nehéz, hogy magyarázat nélkül már ma sem lehet olvasni. Sokan Dantenél is nehezebben érthető költőnek tartják. Forradalmi lelke azonban az egész európai költészetre termékenyítően hatott.

MUNKÁI. Rime 1857, Juvenalia 1865, Levia Gravia 1867, Giambi ed epodi 1882, Odi barbare 1877. Összes munkáit Zenichelli adta ki Bolognában.

IRODALOM. Radó Antal: Carducci (megjelent Szana Tamás „Koszorú“-jában), Elek Artúr: Carducci (Az Ujság -409- 1907 febr. 19), Kosztolányi Dezső: Giosué Carducci (A Hét 1907 február).

Carducci verseiből fordított: Radó Antal (Idegen költők albuma, Pesti Napló), Zempléni Árpád, Zoltán Vilmos (Carducci költeményei, bevezető életrajzzal. Modern Könyvtár). -410-

Luciano Croci az olasz parnassienek közé számítható. Finom és kész szonetteket, színes, festői verseket ír. Fiuméban él. -420-

Edmondo de Amicis Onegliában született 1846-ban. A katonai pályára készült. Résztvett mint kadét az 1866-os háborúban. 1870-ben kivált a hadsereg kötelékéből és teljesen az irodalomnak élt.

Amicis prózája kedves, meleg és ragyogó. Mint prózaíró aratta legnagyobb sikereit. Utirajzai kapósak, ifjúsági könyve: a „Szív“ pedig páratlanul népszerű, sok kiadást ért meg olaszul is, magyarul is. Verseket pályája elején írt, többnyire csak szonetteket, amelyekben – a parnassienek módjára – egy-egy jelenetet vagy tájat rögzít meg.

IRODALOM. Amicis több szonettjét Radó Antal fordította le (Idegen költők albuma). -422-

Lármás manifesztumok beszélnek az olasz futuristákról, akik a költészet forradalmát hozzák. Minden két három hónapban kibocsátanak ilyen manifesztumot, körvonalazzák elveiket, agitálnak a céljuk mellett. Hitük szerint a mai egész literatura csak az elfinomult és beteg polgárságnak tömjénez. Az új ember kemény és hősi. Szereti az erőszakot. Megveti a multat, amely minden tettét elvánnyasztja. Nem szégyenli az ösztöneit se. A futuristák reakciósak. Túlzottan patrióták, a háború, a vérontás prédikálói, hívei mindannak, ami erő, tett, bátorság. Romantikájuk nincs. Az újkor diadalát a gépek és az aeroplánok hirdetik. Még a mult lángeszeit is megfogadják. Annyira ellenségei a hagyományoknak, hogy a központozást eltörlik, nem ismernek pontot és vesszőt, felkiáltójelet és nagybetűt, a mondatot megsemmisítik és hangutánzó szavakkal próbálják közölni a gondolataikat. A programmjuk – maga egészében – nem értéktelen, sok új és igaz van benne, akad köztük néhány nem mindennapi tehetség is, de a közönség jó része még csak érdekes kuriózumot lát a futurista mozgalomban, az íróikban pedig csak bohócokat.

Hogy megértsük őket, Olaszországba kell mennünk. Aki ismeri nemcsak a futuristákat, hanem az olasz életet, a mindent túltkiáltó olasz multat is, az nem feltétlenül és nem mindig nevet rajtuk. Az úgy látja az olaszságot, mint egy koldust, aki nyakában a mult fakó tarisznyájával halad előre, gyümölcsöktől roskadozó fák alatt, dús vetések közt, éhesen. A tarisznya tele van arannyal. Ez a koldus az aranynak csak -426- a terhét érzi. Nem lehet az aranyon semmit se vennie, mert a multé. De vinni kell. Azaz a futuristák – az olasz futuristák – minden küzdelme abban lel magyarázatot, hogy a földre csapták az aranytarisznyát, a klasszicizmusnak a kölöncét, amely évszázadokig gátolta az olasz művészetek szabad fejlődését és csak mintákat nyújtott. Az olasz esztéta volt, szíve szerint nem lehetett művész. Náluk minden emlék, a kilincs és a székláb, a késnyél és a leghitványabb tégla is, a nyelv, ez a datolya-édes és virágos hömpölygés már maga kész, nagyon kész dal, a színek a klasszikus hagyományok rabságába beleszáradnak, a formák még mindig bilincsekben dermedeznek. Ez nem is otthon, de börtön. Csakis Olasz országban születhetett meg a futurismo, mert csakis itt lehet a felosztás alapja s egyben művészi világnézet, a jövő és a mult csakis itt állhatnak igazán szembe a futuristák (a jövősök) és a passatisták (a multasok). Nagyon érthető, hogy néhány ember megsokalta a klasszikus mult uralmát és modern reakciót keltett ellene. Elég volt a síma szépségből, a polgári szatócsintelligenciából, a könyvmolyokból, a klasszika filológiából, le kell bontani a múzeumokat, fel kell gyújtani a könyvtárakat és a halott latin istenek helyett új szimbolumokat kell hozni. A szárnyas Mercur helyett: egy szárnyas Aeroplant, a részeg Bacchus helyett: egy Versenyautomobilt és Jupiter helyett: a kék eget, folyókat, a hegyeket, a természet teljesen zengő szépségeit, a barbár és egész életet.

Régi művészi forradalmakat juttatnak eszünkbe ezek a kócos és sokszor kómikus emberek. A francia romantikusokat, akik piros mellénnyel és lobogó sörénnyel jártak, az angol romantikusokat, akik nyakkendőt se tettek, a „Sürmer“-eket és a „Dränger“-eket, akik tébolydákban haltak meg, vagy a szimbolistákat, akik fényes nappal csillaggal ékes mágussüveggel sétáltak a párisi körúton, mint ma a cirkusz reklám-emberei. Gyerekes ez a forradalom? Minden forradalom gyerekes. A futurista tiltakozik a részlet-művészetünk, a parfümös, finomkodó életünk a természettudományos világnézetünk, az analizáló és kevésre jutó pozitív tudományunk ellen és egy nagy egységet, az intuíció egységét keresi. A boxmérkőzést vagy az automobiltúrát -427- többre becsülik a mult minden művészeténél és tudományánál. Lelkük és trombitájuk F. T. Marinetti, aki egyben költőjük, kiadójuk, imprezáriójuk és hirdetési ügynökük, ez a fekete és zömök több-milliomos, aki kibérelteti a párisi színházakat és a tömegnek ingyen adatja futurista drámáit, aki ingyen küldi a világ minden részébe a futurista nyomtatványokat, aki Bumeliánál a tripoliszi háborúban rekedtre ordította magát, dicsőitve a militarizmust és utóbb a balkáni háborúban – a bolgár táborban – egy kocsiszínben, a korcsma asztaláról naponta négy óráig beszélt és izgatott az eszméi mellett, olaszul, franciául, angolul és németül.

MUNKÁIK. A futurista költők versei 1912-ben jelentek meg vastag kötetbe gyűjtve, a „Poesia“ című lap kiadásában „I poeti futuristi“ (A futurista költők) címen.

IRODALOM. Babits Mihály: Futurizmus (Nyugat 1910 ápr. 1), Szabó Dezső: F. T. Marinetti (Nyugat V. évfolyam, 16. szám), Szabó Dezső: Luciano Folgore: Il Canto dei motori (Nyugat V. évfolyam, 16. szám), Kosztolányi Dezső: Futuristák (A Hét), Kosztolányi Dezső: Il futurismo (Élet), Balázs Béla: Futuristák (Nyugat 1912 április 1), Szabó Dezső: A futurizmus: az élet és művészet új lehetőségei (Nyugat VI. évfolyam, 1. szám), Balla Ignác Marinettiről és társairól az „Új Idők“-ben írt. -428-

NIKOLAJ ALEXEJEVICS NEKRASZOV

Nikolaj Alexejevics Nekraszov 1821 november 22.-én (december 5.-én) született Vinica járásban, Podoljszki kormányzóságban. Tizennégyen voltak testvérek. Apja orosz katonatiszt, anyja lengyel mágnáslány. Öt gimnáziumot végzett, később kicsapták. Apja a szentpétervári katonai iskolába adta, de a fiatal gyerek titokban tovább tanult és beiratkozott rendkívüli hallgatónak az egyetemre. Az apja ezért kitagadta és Nekraszov a nagy nyomorúságtól éhtífuszt kapott. Megtörtént vele az is, hogy a koldusok tanyáján volt kénytelen hálni. Később újságíró lett és álnév alatt operetteket rendezett az Alexandra-Színházban. 1840-ben jelent meg első verseskötete „Álmok és Hangok“ címen. Később több almanachot adott ki. Az ötvenes évek derekán súlyosan megbetegedett és ekkor írta „Utolsó elégiák“ című verseskönyvét. Betegségéből felgyógyult, de 1875-ben bélrákot kapott és 1877 december 27 (1878 január 9) meghalt. A szentpétervári új „Szent Szűz Kolostor“-ban temették el. Koporsóját az egész ország kísérte ki. Annyira bálványozták az oroszok, hogy betegágyához Szentpétervárra hivatták Billrothot, a hírneves bécsi orvosprofesszort. Nekraszov az oroszoknak körülbelül az, ami nekünk Petőfi Sándor. A nemzet és a nép költője, háborgó és szenvedélyes temperamentum, de épp mint Petőfi Sándor, nagy formaművész is.

Dosztojevszki ezt írja róla: „Nekraszov rejtélyes ember, sötét és végzetes pillanatai voltak, a szíve már a születésekor meg volt sebezve és ez a seb sohase gyógyult be.“

IRODALOM. Szabó Endre több versét lefordította (Orosz költők 1891). A könyv elé írt bevezetésében jellemzi Nekraszovot. -440-

Fet 1820-ban született az Orjol kormányzóságban. 1892-ben halt meg Moszkvában.

Fet verseiből Szabó Endre fordított néhányat (Szabó Endre: Orosz költők 1891). -442-

Lermontov 1814-ben október 2.-án (14.-én) született Moszkvában. Orosz és skót arisztokrata családok ivadéka. Születése után azonnal falusi birtokukra költöztek, ahol anyja rövid idő mulva meghalt. A kis beteg, görvélykóros Lermontovot nagyanyja elkényeztette: önző, önfejű és nagyon ingatag lett. Kamaszkorában német nevelőnőjének hatása alatt német verseket, később pedig, amikor francia nevelőt kapott, francia verseket írt. Sokáig élt a Kaukázusban, ahová nagyanyja gyógyulni küldte. Kaukázusi tartózkodásának emlékeit sok költeményében megtalálhatjuk. 1827-ben Moszkvába ment a „Nemes ifjak egyetemi internátusá“-ba, 1830-ban beiratkozott a moszkvai egyetemre. Itt két esztendeig maradt. Innen az orosz fővárosba költözött a katonai iskolába és 1832-ben a pétervári huszártestőrségbe lépett. Egy párbaja miatt újból a Kaukázusba internálták. Később, hogy visszatért, akkor se tudott kötekedő természetén uralkodni és 1841-ben, fiatalon – akárcsak Puskin, akinek költészete is nagy hatással volt rá – párbajban esett el. Lermontov tomboló vérmérséklete és gúnyolódó kedve költeményein is erősen megérzik. Sok versének sötét hangja Byronéra emlékeztet, de ez inkább szellemi rokonság, mint hatás.

MUNKÁI. A „Dal Vaszilievics Iván cárról“, meg a „Puskin halála“ című költeményei keltették a legnagyobb feltűnést. Meg kell még említenünk a „Mcyri“ (a szerzetes), „Hodzsi Abrek“, „Izmael bej“ és a „Démon“ című munkáit.

IRODALOM. Több versét lefordította: Szabó Endre: Orosz költők (1891). E könyv bevezetésében Szabó Endre ismerteti Lermontov életét is. Fordított tőle Radó Antal is: Idegen költők albuma.

Konstantin Mihajlovics Fofanov 1862 május 18.-án (30.-án) született Szentpétervárott. Fiatal korában sokat nyomorgott. Most nyugodtan és jómódban él Gacsinában.

IRODALOM. Fofanov néhány versét lefordította Telekes Béla (Jövendő), aki Gorki több versét is átültette magyarra. -446-

A legújabb generációval tart. Költészete szimbolikus és erősen misztikus. -448-

Az új orosz szimbolizmus egyik legjelentősebb és legjellemzőbb képviselője. -450-

GUSTAVO ADOLFO BÉCQUER

Gustavo Bécquer született Sevillában 1836 február 17.-én. Egyik őse német órás volt. Korán árvaságra jutott és gazdag keresztanyja neveltette, aki később összekülönbözött vele, mert a tizenhat éves fiú verselgetett és nem akarta folytatni a keresztanyja által számára választott kereskedői pályát. Tizenhét éves korában bátyjával együtt Madridba megy. A spanyol fővárosban sötét nyomor szakad mindkettőjükre: éheznek, lakástalan csatangolnak, festéssel tengetik életüket. Bécquer fordítgat, újságcikkeket ír, tollát eladja, dilettáns írók potom pénzért veszik meg a költeményeit és a saját nevük alatt jelentetik meg. Bátyja, akit meghatóan szeret, 1870-ben meghal. Három hónap mulva – harmincegy éves korában – követi bátyját a sírba. A neve ekkor kezdett feltündökölni.

Bécquer emlékét ma a spanyolok rajongó kultusszal övezik. Dalait a falvakon énekelik és nemcsak magában Spanyolországban ismerik, de az egész világon mindenütt, ahol spanyolul beszélnek. Melankólikus strófáiban egy törékeny és modern lélek sír. Szelíd költő. A spanyolok túlzsúfolt, virágos nyelvén egyszerűen ír. Kerüli a rímeket, a képeket, a szigorú formát. A melódiával hat. Ő a spanyolok Heine-je.

STRINDBERG ÁGOSTON

Strindberg 1849 január 21.-én született Stockholmban Nagyapja kereskedő, aki roppant érdeklődött a művészetek, különösen a színpad iránt. Apjának hajózási szállító-vállalata volt, anyja Eleonora Ulrike Norlig, szegény szolgálólány. Róla írja később egyik könyvét, amelynek a címe: „A cseléd fia“. Anyjától végzetes örökségül kapja a demokrata vért. Az apja finn származású. Nyomasztó kispolgári környezetben nőtt fel. Nem csoda, hogy első írásaiban azonnal e családi élet ellen fordult. Iskolai éveiről sem szívesen emlékszik meg. Anyja korán meghalt, mostohaanyját pedig nem szívelhette. A fiatal fiú keserű éveket élt át és csak a természet iránti szeretete és roppant tudományvágya tartotta benne az egyensúlyt. 1867-ben beiratkozik az upsalai egyetemre, de nem volt pénze, abba kellett hagynia tanulmányait. Nyomorúságos tanítói állást vállalt egy stockholmi népiskolában. Később egy hírneves orvos gyermekeit tanítja. Orvosnak készül, de megbukik a vizsgán és színésznek megy. Mint színész sem boldogul. Ir nehány színdarabot. Egyet a király pályadíjjal jutalmaz és Strindberg tovább folytathatja tanulmányait az upsalai egyetemen. Többször nősül, házasélete majdnem mindig boldogtalan. Heves harcai vannak az irodalmi emberekkel. Drámái, regényei, elbeszélései forradalmat jelentenek a világirodalom történetében. Gyorsan változtatja nézeteit: fejlődik. Annyit tud, mint egy régi polihisztor. A gyermekkora lírai. Utána a természettudomány reálistává és szociálistává teszi. Később, öregkorában visszatér a lírához, az intuícióhoz, a miszticizmushoz és megírja a „Kék könyv“-et. 1912-ben Stockholmban meghal. -464-

Strindberg az újkor egyik legnagyobb lángesze. A kedély és a jellem, a teljes nőiesség és a teljes férfiasság, az állítás és a tagadás, az aszkézis és életszeretet, a romantika és reálizmus, a germán titokzatosság s a finn-ugor józanság között mozog. Benne az írónak egy eddig teljesen ismeretlen típusa érkezett meg. Állított a mai korban és becsületet szerzett a már majdnem csődbe jutott modern literatúrának, amely előtte csak bájos és meglepő részleteket látott az életből s tág perspektívákig, az egész életet átfogó egyetemességig emelkedni sohasem volt képes. Mestere a versnek, a regénynek, a drámának. Kémiai, nyelvészeti, növénytani, történetfilozófiai, pszichopatológiai tudása alapos és egyéni. Majdnem mindenkivel tartott (amint a lelki fejlődése kivánta) és majdnem mindenkivel harcolt. A nőgyűlölete inkább lírai, mint filozófiai meggyőződés. Szerinte a nő nem jó és nem rossz, hanem csak nő, egy egészen külön lény, aki a csel vékony selyemszálaival kötözi össze a férfit, az erős, izmos óriást és öl azért, mert természete a rontás. A szem jól lát, csak a tükör torzít. Strindberg nagyon ismeri a nőt. Soha író még annyi (és oly jó) asszonyportrét nem rajzolt, mint ő.

Vérmérséklete lírai. Még a tárgyakat is úgy látja, hogy a saját lelkét adja nekik. Ez a temperamentum, amely annyit háborgott egyéb írásaiban, a verseiben elpihen. Csöndes, idilli verseket ír. A vers a harcos ünnepnapja.

IRODALOM. Strindbergről cikket találunk Szilágyi Gézától a Bálint Lajos fordításában megjelent „Julia kisasszony“ előtt (Modern Könyvtár), Antal Sándor: Antinobel-díj Strindbergnek (A Hét 1910), Antal Sándor: Strindberg (A Hét 1911,) Altenberg: Strindbergről (Nyugat 1911 március 1), Kosztolányi Dezső: Strindberg (A Hét 1912 május 5), Szabó Dezső: Strindberg (Nyugat 1912 június 1), Bálint Lajos: Strindberg (Uj Élet 1912 10. és 11. szám).

JOVAN DUCSITY

Jovan Ducsity 1874-ben született. Dalmáciai, helyesebben albán, nyelve tele van török, arab szavakkal.

MUNKÁI. Pesme 1901 (Dalok), Pesme 1908 (Dalok), Pesme u prozi (Költemények prózában).

IRODALOM. A szerb költők verseiből Szászy István egész kötetre való gyűjteményt tett közzé. A versek elé tájékoztató bevezetőt irt. (Olcsó könyvtár). Több szerb verset fordított magyarra Dorits István (Jövendő). -470-

Milan Rakity 1876-ban Hercegovinában, Trebinjében született. Belgrádban és Párisban jogot tanult. A szerb belügyminisztérium hivatalnoka lett, ahol fényes karriért futott meg. A balkáni háború befejezése után Prisztinába konzullá nevezték ki. Ma is ott él.

Jogászkorában több belgrádi lapba esztétikai és kritika cikkeket írt. Olaszországban sokat utazott. Igazi szerb, nyelve, poézise tiszta délszláv. Jól beszél magyarul. Sokat járt Dunántúl.

RAGHIB PASA

Raghib pasa a XVIII. században élt. A török költészet nagy fellendülése Fuzuli és Baki után következett. Apró verseket, szentenciákat, csöndes szerelmi dalokat írt.

IRODALOM. A török költészetről és irodalomról több cikk jelent meg (Magyar Szemle 1906 május 17).

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MODERN KÖLTŐK ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”

• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.

• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.

• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

MODERN KÖLTŐK

AMERIKA

ALLAN EDGAR POE

A HOLLÓ

ELDORÁDO

EULÁLIA

ÁLOM AZ ÁLOMBAN

HENRY WADSWORTH LONGFELLOW

ŐSZ, AZ ARANYLOVAG

FEBRUÁRI DÉLUTÁN

EXCELSIOR

SHAKESPEARE

WALT WHITMANN

VALAKINEK, AKI NEMSOKÁRA MEGHAL

TÉLI MOZDONY

SZÉP ASSZONYOK

JAMES RUSSEL LOWELL

AZ UTCÁN

ANGLIA

PERCY BYSSHE SHELLEY

A HOLD

MINT A HALÓ HÖLGY…

JOHN KEATS

AZ ÁLOMHOZ

KÖD MULTÁN

ALFRED TENNYSON

AZ ELHAGYOTT HÁZ

DE PROFUNDIS – KÖSZÖNTŐK EGY GYERMEK ELÉ –

I.

II.

III.

ROBERT BROWNING

ÉJJELI TALÁLKOZÓ

I.

II.

ARTHUR SYMONS

KOPOGÓ KÉZ

ALGERNON CHARLES SWINBURNE

ÁLMATLAN SZERELEM

LORD ALFRED DOUGLAS

A SZFINKSZ

AZ ÉJ A KERTBE MEGY

AZ ÉJ KIJŐ A KERTBŐL

OSCAR WILDE

CHANSON

A KEDVESNEK EZT MONDOM

AMERIKAI IMPRESSZIÓK

A KERT

A TENGER

IMPRESSION DU MATIN

LE REVEILLON

BELGIUM

MAURICE MAETERLINCK

IMA

MEGÖLTEK HÁROM KISLEÁNYKÁT

KOPÁR ÓRÁK

GEORGES RODENBACH

VASÁRNAPOK

Ó! AZ ESŐ!

CHARLES VAN LERBERGHE

KÓSZA SZERELMEK

EMILE VERHAEREN

A SZÉL

KERESZTÉNY HALÁL

A HÓ

A FELLEGEK MISÉJE

A KOLOSTOR

A FAGY

A SZELID PAP

A SZILAJ PAP

A MALOM

A FALI ÓRÁK

ZARÁNDOKLÓ FÁK

IWAN GILKIN

SZIMBOLUM

CSEHORSZÁG

JAROSLAV VRCHLICKÝ

SÓHAJ

DÁNIA

JENS PETER JACOBSEN

VALAKINEK,
AKI NEMSOKÁRA MEGHAL

DE PROFUNDIS
– KÖSZÖNTŐK EGY GYERMEK ELÉ –

MEGHALT A LÁNY,
MEGHALT SZEGÉNY…