The Project Gutenberg eBook of Játék a kastélyban by Ferenc Molnár

Díszes vendégszoba egy nagyon szép tengerparti kastélyban. Balról és jobbról ajtó. A színpad közepén garnitura: kanapé, asztal, két karosszék. Hátul nagy ablak. Csillagos északa. A színpadon sötétség van. Mikor a függöny felgördül, a baloldali bejáratajtó felől hangos férfibeszélgetés hallatszik. Nyílik a bejáratajtó és három smokingos úr lép be a szobába. Az egyik rögtön felcsavarja a villanyt. Némán mennek a középre, ott az asztal köré állnak. Mind a három rágyujt. Aztán egyszerre ülnek le. Gál a baloldali, Turai a jobboldali karosszékbe. Ádám középütt, a kanapéra. Igen nagy, majdnem kínos szünet. Füstfelhők. Kényelmes terpeszkedés. Csend. Aztán:

Turai. Azon gondolkozom, hogy tulajdonképpen milyen nehéz egy színdarabot elkezdeni. Mindjárt a darab legelején mikor elkezdődik, bemutatni a főszereplőket.

Turai. De még milyen nehéz. Elkezdődik az előadás. A nézőtér elcsendesedik. Színészek lépnek be a színpadra és kezdődik a kínlódás. Eltart egy örökkévalóságig, néha pláne egy egész negyedóráig, amíg a publikum megtudja, hogy melyik kicsoda és mit akar.

Gál. Érdekes a te agyvelőd. Egy pillanatra sem tudod elfelejteni a mesterségedet.

Gál. Nem múlik el egy félóra, hogy ne beszélnél színházról, színészekről, darabokról. Más is van a világon.

Turai. Nincs más. Drámaíró vagyok és ez nagy átok. Már Alphonse Daudet megírta az emlékirataiban, hogy mikor az apja meghalt, arra gondolt, micsoda hatásos jelenet volna ez a színpadon. -7-

Gál. Jó, azért ennyire mégsem lehet az ember rabszolgája a mesterségének.

Turai. Aki nem lehet ura, az rabszolgája. Középút nincs. Hidd el az nem tréfa: egy darabot jól elkezdeni! Ez egyike a legnehezebb színpadtechnikai problémáknak. Gyorsan mutatni be a figurákat. Vegyük például itt ezt a képet: mi hárman. Három smokingos úr. Ha nem ennek a nagyúri kastélynak ebbe a szobájába lépnénk be, hanem egy színpadra, épp mikor egy darab kezdődik. Egy csomó érdektelen dolgot kellene össze-vissza beszélnünk, amíg kiderülne, hogy kik vagyunk. Hát nem volna sokkal egyszerűbb a dolgot úgy kezdeni, hogy előállunk és bemutatkozunk? Feláll. Jó estét. Mi hárman itt ebben a kastélyban vendégek vagyunk, most az ebédlőből jövünk, kitűnően vacsoráztunk, megittunk két üveg pezsgőt. Az én nevem Turai Sándor, színműíró vagyok, harminc év óta írok darabokat, ebből élek. Pont. Most te.

Gál feláll. Nevem Gál, szintén színműíró -8- vagyok, ugyancsak darabokat írok még pedig kivétel nélkül mindig ennek az itt jelenlevő úrnak a társaságában. Mi ketten híres darabíró-firma vagyunk. Minden jó bohózat és operettszöveg színlapján ez áll: írta Gál és Turai. Természetesen szintén ebből élek.

Ádám feláll. Ez a fiatal úr pedig, engedelmükkel, Ádám Albert, huszonötéves, zeneszerző. Én írtam a zenét ennek a kedves két úrnak a legújabb operettjéhez. Ez az első színpadi munkám. Ez a két éltes angyal fedezett fel engem és most az ő segítségükkel szeretnék híres lenni. Ők hivattak meg ide ebbe a kastélyba is. A frakkomat és a smokingomat ők csináltatták. Tudniillik egyelőre még szegény és ismeretlen vagyok. Egyébként: korán árvaságra jutottam és a nagymamám nevelt fel. A nagymamám már meghalt. Most egyedül vagyok a világban. Se nevem, se pénzem. -9-

Turai. Ezt már nem kellett volna mondanod, ezt már a publikum magától is kitalálta volna.

Gál. Jó, jó, jó, csak ne kezdj megint színházról beszélni. Torkig vagyok vele. Majd holnap beszélünk, ha parancsolod.

Turai. Igazad van. Végre egy pár boldog, gondtalan óra. Ez a szép autóutazás! Olaszország! És Isten veled íróasztal, írógép, Isten veletek, rosszillatú kulisszák, hamis színészek és igazi direktorok! Egész évben örülök ennek a pár hétnek, amelyet -10- itt szoktam tölteni. Remek hely, nagyszerű házigazda, igazi barát és igazi úr, aki szabadjára engedi a vendégeit! Aztán szeretem ezt a finom gazdag világot itt, amely annyira nélkülözhetetlen még a legrosszabb operettszövegben is. És ne felejtsük el a legnagyobbat – uraim – készen van a munka! Készen van az új operett! És nyár van, és szép az éjszaka, és előttünk a kék tenger és remek volt a vacsora… órájára néz… és még nincs is nagyon késő. Két óra tíz perc. Egy szép nap. Érdemes megjegyezni.

Ádám boldogan ábrándozik a kanapén. Ugyan uraim… mindegy az… péntek, szombat, vasárnap, tavasz, nyár, ősz, tél. Minden szép! Lecsukja a szemét. -11-

Gál. Hát kérlek. Eddig már a következő pechjeink voltak a péntek miatt. Délben San Martinónál zuhogó eső és gummidefekt, emiatt: egy óra késés. Délután Fierónál kutyagázolás, megállás, népgyűlés, veszekedés és fizetés. E miatt: ideérkezés este nyolc helyett tízkor. Péntek. Ki nincs itthon? A nagyszerű házigazda és az egész társaság, köztük az, aki miatt tulajdonképpen idejöttünk. Kiránduláson vannak. Péntek. Hol a primadonna, az ifjú és tehetséges, a legszebb, a legédesebb, ennek a kastélynak legfontosabb vendége? Velük van a kiránduláson. Visszajön estére? Nem. Mikor jön vissza? Nem tudja senki. Péntek.

Ádám ábrándozva. Ah! Holnapig várni… hogy láthassam… Egy egész hosszú éjszaka…

Turai. Hát jó. Most jövök én. Péntek: ragyogó ebéd San Martinóban, felülmulhatatlan espresso-kávé. Igaz: mialatt ebédeltünk, zápor. De a kávénál váratlanul napsütés, tehát pormentes országút és illatos levegő. Kutyagázolás, népgyűlés, igaz. De két szerencse: kutya életben maradt és minket nem vertek meg. Megérkezés a kastélyba későn, igaz, de megint szerencse: senki sincs itthon, a fáradt utasoknak nem kell kínos társalgást folytatniok és mégis felséges paprikás csirkét kapnak, messze a hazától, az olasz tenger partján. És a főszerencse, a legnagyobb: ez a szoba itt, ez a szoba itt az angyalé mellett, evvel az átjáróajtóval… Ádámhoz, erősen hangsúlyozva… evvel az átjáróajtóval… épp ez a szoba üres és hála régi barátságomnak a főkomornyikkal, számunkra kijelöltetik. Ez csak szerencse.

Turai. Az ő szerencséje a mi szerencsénk is. Ha ők ketten boldogok, neki -13- szebb melódiák jutnak eszébe és az angyal szebben énekli. A siker pedig közös. Mindenikünké. Nincs itthon? Annál szebb lesz a meglepetés: az angyal az éj folyamán mit sem sejtve hazaérkezik a kirándulásról, bemegy a szobácskájába, lenyugszik az ágyacskájába…

Gál. Mért kicsinyítesz, te bájos? Szép nagy szobája van és óriási ágya. Én ismerem ezt a helyet.

Turai. Mindegy. A fő, hogy hazajön, nem is sejti, hogy mi itt vagyunk és elhoztuk neki a kész operettet – uraim! – a kész operettet, és hajlandók vagyunk neki ebből az operettből elénekelni azt a még nem világhírű, de biztosan világot hódító nagy valcert, a fővalcert, az égbeszárnyaló valcert, amelyet ez az ártatlan gyermek, szerelmes fiatal szívének minden lelkesedésével…

Gál közbevág. Elég! Még elbizakodik. Órájára néz. Mindjárt félhárom. Uraim! Van egy indítványom. Feküdjünk le. Holtfáradt vagyok. Énekeljünk holnap. -14- Ha eddig nem jött, reggelig marad. Én ismerem ezt a házat. Reggel ötkor keltünk fel, négyszáz kilométer zúg a fejemben. Az ártatlan ifjú már alszik is.

Turai. Én se bánom, ha a meglepetést reggelre halasztjuk. Majd a valcerrel ébresztjük fel.

Turai. Te csak mindig bízzál bennem. Szigorúan meghagytam lent az öreg portásnak, hogy holnap reggelig a világon senkinek ne mondja meg, hogy megérkeztünk. Ádámhoz. A portás itt majdnem olyan nagy úr, mint a házigazda.

Turai. Nagyon szép logikus összefüggés. Mi köze a portásnak a fürdéshez? -15-

Ádám. Nem, kádban. Így álmosan, fáradtan, reményteljesen, boldogan ülni a langyos vízben, lehunyt szemmel… nagyszerű! Megyek is.

Turai. Erigy fiam. Csak, ami jól esik. A művészt, mikor alkot, ápolni kell. Gálhoz. Ismerted a nagymamáját?

Turai. Ilyen kicsi volt. Mutatja. A legkisebb öregasszony, akit valaha életemben láttam. Ő az oka, hogy ez a fiú ilyen gyámoltalan gyerek maradt. Sohasem felejtem el, mikor először hozta fel hozzám, hogy bemutassa. Valósággal rámkiáltott! «Ez a gyerek egy genie, azonnal hallgassa meg a szerzeményeit!»

Turai. Hát még én! Bizony, bizony. Elgondolkozva: Az anyja… szép csendes asszony volt. -16-

Turai. Oh, én szinte magam előtt látom! – Bizony, az ilyen fiatal művésznek néha nagyon sokat kell küzdenie, amíg beérkezik. De veled ez nem fog megtörténni. Terád két okos ember vigyáz. Nahát eredj fiam, fürödj, aludj, szeress, örülj a menyasszonyodnak, örülj ennek a szép életnek itt!

Gál. Te neveled álmodozóvá. Meg kell neki ismerni az élet keserűségeit is.

Turai. Hát neki még kevésbbé. Menj fiam, pihend ki magad, holnap aztán légy friss és jókedvű.

Turai. Hogyne angyalkám. Jelentősen. És e mögött a fal mögött lakik ő, a boldog menyasszony. Tulajdonképpen klasszikus helyzet. Ugyanaz, mint Pyramus és Thisbe helyzete a Szentivánéji álomban. Szerelmesek egymásba… és egy fal választja -17- el őket. Hogy mondja Pyramus? «Te fal, oh fal, oh fal, drága kedves válasz, Mely az ő telekjük, s a miénk közt állasz».

Gál. Nyugodt lehetsz. Mi az ellenkező oldalon lakunk. A mi szobánk arrafelé van. Mutatja.

Turai. Mindig. Igazi társszerzők egy pillanatra se hagyják el egymást. Egyetlen kis ötletnek se szabad elveszni. Azonkívül, én álmomban beszélni szoktam. Állítólag olyankor mondom a legjobb vicceket. Ő meg ébren alszik és mindig mindent feljegyez.

Ádám a bejáratajtónál. Atyáim! Egy kijelentést óhajtok tenni. Szeretlek benneteket, az élet szép és én boldog vagyok!

Turai szünet után. Erre a határozott kijelentésre hajlandó vagyok meginni egy pohár jó cognacot. -18-

Turai csenget. Örül a lelkem, hogy ezt a gyereket ilyen boldognak látom. Nekem sohasem volt gyerekem és így ötven év körül az ember úgy tele van atyai szeretettel, hogy szinte kell hozzá valami gyerek. Erre, szegénykére bizony ráfér az apai gondoskodás. Ismét csenget. Remélem, a személyzet még nem ment aludni. Elgondolkozva. Bizony… az anyja kedves, szép, csendes asszony volt. Kinéz az ablakon. A hotel előtt a parton még táncolnak. Reflektorokkal világítják a táncoló párokat… Jó színpadi kép volna ez egy operettben, a fináléban… tudod, ezzel a szép kék csillagos éggel a háttérben… a tenger, csupa kis színes fénypontokkal… gyönyörű díszlet! Eljön az ablaktól. Azt kell hinnem, igaza van a fiúnak: az élet szép! Leül. Boldog.

Gál. Te. Nem akartam az előbb mondani. De tulajdonképpen még ez is a péntekhez tartozik.

Turai. Különös állat vagy te. Amint az ember öt percig jól érzi magát, mindjárt van valamid.

Gál. Láttam egy nevet lent a portásnál. Megnéztem a nagy vendégkönyvet, hogy ki mindenki van itt. Cseppet sem kellemes.

Gál. Dehogy örülök. Én pesszimista vagyok, de fájdalom, tisztességes ember. Ez azt jelenti, hogy sohasem örülök, ha -20- igazam van. Tény az, hogy Almády úr itt van.

Turai. De hát hogy kerül ez ide? Már van vagy tíz éve, hogy nem szokták meghívni. Úgy tudom, a feleségével meg a gyerekeivel nyaral a Balatonnál. Saját villájában.

Gál. A fiú semmit se tud. Sejtelme sincs arról, még most sem, hogy mit jelent Almády úr a menyasszonya életében.

Turai. Ugyan erigy. Olyan sokat nem jelent… Istenem… Hát leckéket adott neki, tanította a színiiskolában… lélegzetvételre tanította, meg mint mondani szokták: előre hozta a hangját… Ugyan kérlek! A híres hősszerelmes és a kis színinövendék! Megszokott história. Magától értetődik. Eltart pár hónapig. Ugyan! Ennek már rég vége. És Annie sokkal okosabb. És menyasszony. Van neked arról fogalmad, milyen szenvedélyesen -21- tud egy színésznő menyasszony lenni, ha valaki tényleg el akarja venni? Én ugyan nem vagyok elragadtatva ettől a gondolattól, de engem csak az érdekel, hogy a fiú boldog-e vagy nem. Ugyan kérlek! Majd bolond lesz avval a komédiással… még ha itt is van… ugyan erigy! Egy négygyerekes családapával. Annál már igazán több esze van.

Gál. Én nem mondtam semmit. Én csak azt mondtam, hogy láttam a nevét egy könyvben a portásnál, tehát itt lakik. Kellemes ez? Nem. Ez kellemetlen. Ezt mondtam. De most mondok még valamit: telegrafálni kellett volna, hogy jövünk.

Gál. Megint nem örülök. Kérlek szépen, nőt sohase szabad meglepni. Mindig telegrafálni kell jó előre. Ahányszor én még az életben ilyen kedves meglepetést csináltam egy hölgynek, végül mindig én lepődtem meg. Kopogtatás. Szabad!

Lakáj. Szabad kérdeznem, melyik a kedvenc márkája a nagyságos doktor úrnak?

Turai Gálhoz. Kérlek, menj be egy kicsit a fiúhoz, tartsd benn egy pár percig… én szeretnék itt ezzel… fejével a lakáj felé int… pár szót szeretnék vele beszélni.

Lakáj nagyon szerényen, kis szünet után. Bocsánatot kérek nagyságos uram. Miért tetszett felvenni az adatokat?

Turai. Ne féljen, nem vagyok detektív. Majd megmondom a végén. Tehát Dvornicsek János: feleljen a kérdéseimre. Ebben a szomszéd szobában lakik Balogh Annie őnagysága?

Lakáj. Az egész társaság. A kegyelmes gróf úrral együtt. Kirándulásra mentek, azt hiszem San Pietroba.

Lakáj. Másfél óra motoroson. A nagy motoros hajón mentek, huszonhat személy. Hideg vacsora van a hajón. Csudás büffé.

Lakáj. Hát arra feleltem, nagyságos uram. Rengeteg ital: ötven üveg pezsgő, tizennyolc üveg cognac, különböző likőrök és hatvan üveg sör. Reggel jönnek haza.

Lakáj. A zöme, nagyságos uram, hogy úgy mondjam, a zöme egy amerikai család. A kegyelmes gróf úrnak távoli rokonai. Azok követelik a kirándulást minden ünnepnapon.

Lakáj. Én nem tudom nagyságos uram. Nekik minden héten kétszer ünnepjük van. Nem ismerem ezt a vallást. Elmennek éjjel lumpolni a tengerre. A művésznő őnagyságát imádják. Énekel nekik a hajón. Cigánnyal.

Lakáj. Négy szál. Különben itt játszanak -25- a hotelben, a Corona d’Italia-ban. De nem jók. A cigány nem ér semmit a vizen. A cigánynak talaj kell.

Lakáj felkiáltva. Hogyne kérem! Hogyne! Almády művész urat ne ismerném? Itt van nálunk három nap óta.

Turai. Tanuljon tőlem gyermekem. Fogadja ezt hálám jeléül, mint bölcs tanácsot: aki bemutatkozik, az a vallatásnál kevesebbet hazudik. Felelősséget érez. Ez a bölcsesség egy detektívdrámából van, írták Gál és Turai.

Turai. Ja igen. Pardon. Hiszen cognac miatt csengettem be. Hát miféle van kéznél?

Lakáj. Nagyságos uram: minden ami jó és francia. Hennesy, Dubouché, Rivière-Gardrat…

Turai. Hát akkor legjobb lesz, ha egy pohár… Kis szünet. Kint egy ajtó csapódik.

Lakáj. Pardon! Azt hiszem… Tessék csak csendben maradni! Azt hiszem, most jön haza őnagysága.

Figyelnek. A szomszéd szobából hallani, amint Annie csengő hangon, bátran, hangosan énekel egy operettáriát.

Turai. Nagyszerű! Ő az! Boldogan, jokedvűen. -28- Hát kérem, akkor nem kell a cognac, hanem kerítsen elő valahonnan jéghideg pezsgőt és egyszersmindenkorra vegye tudomásul: házi márkám és kedvenc italom Mumm, Cordon Rouge. Mozogjon fiam, gyerünk, gyerünk!

Turai kissé figyel. Érdekes. A mi menyasszonyunk és mégis Kálmán Imrétől énekel. Fejcsóválva megy a bejáratajtó felé, kinyitja és kiszól. Urak! Fiúk! Megállj! Ne menj be a fürdőbe! Hazajött az angyal! Pszt! Öltözz fel rögtön! Te is! Kimegy, nem látni, csak hallani: Hát mondom, hogy megjött! Hamar, hamar! Pezsgőt már hozattam! Várj fiacskám, majd segítek!

Az ajtó becsukódik. A színpad üres. A szomszéd szobából még hallatszik egyideig az ének, aztán elhallgat. Azután tisztán, hangosan, érthetően a következők hallatszanak a falon keresztül a szomszéd szobából. -29-

Annie hangja. Azért énekelek, mert énekelni akarok. Ha te pukkadni akarsz, azt ettől függetlenül megteheted.

Annie. Egyáltalán, micsoda szemtelenség, hogy csak így egyszerűen bejössz a szobámba éjjel?

Annie. Mert megint öngyilkossággal fenyegettél és azzal, hogy kiirtod az egész családodat. Vedd tudomásul, hogy nekem ebből a komédiából elég volt. Az én életem más irányt vett. Én menyasszony vagyok és tisztességes feleség akarok lenni. A legnagyobb szemtelenség, hogy engem itt ebben a társaságban kompromittálsz.

Almády. Nekem nincs jogom? Nekem, aki neveltelek? Nekem, akivel annyi lángoló órát éltél át, annyi szerelmes, édes, felejthetetlen…

Annie. Nem igaz! Nem felejthetetlen! Felejthető! Majd meglátod, milyen felejthető! Menj innen! Ne nyulj hozzám! Nem mégysz! Nézd, légy okos és utazz el. Ne tegyél idegessé. A vőlegényem minden nap jöhet.

Annie. Nem ölöd meg. Almády hangosan zokog, kis szünet. Nahát, ezt aztán hagyd, kérlek. Ezt nem bírom nézni, ha sírsz. Ne sírj kérlek, ez rémes! Egy felnőtt férfi! Egy családapa, akinek négy gyereke van!

Annie. Te olyan feltűnően szenvedsz, Almády! Ezt nem bírom ki! Kis szünet. Mi az? Leveted a kabátodat?

Annie. Rögtön vedd fel a kabátodat! -31- Nézd csak! Szünet. Úgy! És most erigy szépen a szobádba, hagyj aludni. Holnap énekelnem kell a nagy hangversenyen. Menj szépen. Türelmetlenül. Nézd, menj már, ne légy tolakodó!

Annie. Ott van az előszobában. Vidd el az egész üveget. De aztán menj rögtön! Kis szünet. Felkiáltva. Ott, ott, abban a kis szekrényben! De most maradj ott kint egy kicsit, ne nézz ide, amíg felveszem a pyjamámat! Fordulj el!

A fal felé mennek, amelyen az átjáróajtó van. Ott sorakoznak, arccal a közönségnek.

Turai halkan. Vigyázz! Mindenekelőtt háromszor kiáltjuk: Annie, Annie, Annie! Majd én dirigálok. A fal felé fordulnak. -32- Turai magasra emeli a karját mint valami karmester, mikor dirigálni kezd. Ebben a pillanatban a szomszédból a következő hallatszik:

Almády szenvedélyesen kiáltva. Újra kezdem! Igenis újra kezdem! Szeretlek, imádlak, megőrülök érted!

Mind a hárman rémülten szaladnak el a faltól. Hirtelen megállnak és figyelnek.

Almády kiáltva. Úgy szeretlek, mint egy felhőkarcoló a felhőt, amely felette lebeg, de az első széllel elröpül! Nem bírok nélküled élni! Egy hétig se! Egy napig se! Egy órát se!

Almády. Nem! nem! Megőrülök érted! De te kihasználtál és kifacsartál mint egy citromot és most el akarsz dobni!

Annie. Ki akar eldobni, te bolond. Ne -33- őrjöngj! Az előbb már okos voltál. Gyere ide, megcsókolom ezt a szép klasszikus fejedet. Csók.

Gál. Itt nem lehet semmit se csinálni. Ez világos, mint a nap. Ez egy fejlövés.

Ádám suttogva. Ezek a szavak! Ez a hang! Fájdalmas gúnnyal ismétli. «Megcsókolom azt a szép klasszikus fejedet».

Almády. De ordítok! Kifacsart citrom vagyok! Citrom vagyok! Zokogva. Tudja meg az egész világ, hogy citrom vagyok!

Turai. Szamár vagy. Egy egész ország ismeri ezt a baritont. Zenésznek akarsz hangot letagadni? Itt nem segít semmi. Ez katasztrófa.

Almády. Oh ha ezt látom! Nagyon érzékien. Óh! Ezek a formák! Ez az isteni rózsaszínű bőr! Hát van még ilyen a világon? Oh, ezt simogatni!

Turai Ádám fejét simogatva. Menj innen, édes fiam. Menj át a mi szobánkba. -35-

Ádám. És ezt a nőt, ezt a nőt úgy tiszteltem mint egy Madonnát! Meg tudnám gyilkolni azt a férfit, aki most a karjaiban tartja… simogatja!

Annie. Hogy mondhatsz ilyet? Ne keseredj úgy el. Esküszöm neked mindenre, ami nekem szent, hogy az én életemben férfi soha nem jelentett annyit mint te. Ezt én nem fogom se elfelejteni, se letagadni. Mert férfi vagy, tetőtől talpig. Ki tudja, ha én nem!

Gál. Óriási szerencse. Épp üres volt ez a szoba. Óriási szerencse. Nagy protekcióval megkaptuk. Óriási szerencse. Pyramus és Thisbe. «Oh fal, oh fal, te drága kedves válasz». – Most itt van.

Annie. Csak ezt ne mondd, mert megszakad a szívem! Ne szenvedj! Ne állj ott olyan kétségbeesetten. Gyere ide, csókolj meg, te szamár.

Gál karonfogja Ádámot. Gyere édes fiam. Én mondtam, hogy telegrafáljunk. Gyere. Ott fogsz aludni a mi szobánkban.

Turai. Vidd ki. Menjetek. Kituszkolja őket. Mindketten kimennek. Turai tovább hallgatózik.

Annie. A te régi csókod volt. Forró és -37- édes, mint az égő puncs. De most menj szépen a szobádba. Rémes, hogy bejöttél ide. Még meglát valaki a folyosón! Megölöm magamat, ha a vőlegényem megtud valamit. De mindennek az én buta jóságom az oka, ez a buta szívem. Te engem tönkre teszel! Utazz el, korán reggel, az első vonattal.

Annie. Azt nem tehetem meg a grófnak. Utazz el. Minden nap megjöhetnek. Az a drága fiú, avval a két vén csirkefogóval. Turai mozdulatot tesz. Minden nap várom a táviratot. Turai megint mozdulatot tesz. Utazz el! Kiáltva. Mit akarsz? Meg akarod akadályozni a házasságomat?

Almády. Jó édesem. Úgy lesz, szívem, ahogy parancsolod. Elmegyek. És délben elutazom. Pá édesem. Most csak azt engedd meg, hogy utoljára megcsókoljalak.

Turai. Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát ennek a szűnni nem akaró gazembernek.

Turai. Csak ne vigyorogj, tévedsz. Ez nagyon erkölcsös csend. A bariton eltávozott.

Gál. De előbb minket fektetett le. Két vállra. Alaposan. Rémes volt. Síma, gömbölyű, illatos! És még harapni is akart. Almády úr, mint felhőkarcoló és mint citrom.

Gál. Lefektettem. Pyramus most sír az -39- ágyban, mint egy kis ötéves gyerek. «Oh fal, oh fal, kedves drága fal». Szünet. Citrom! Hallatlan.

Turai. Nem merek a szeme elé kerülni. Felelősnek érzem magam ezért a katasztrófáért.

Gál. Ilyen pech. Persze, meglepetés kellett. Turai úr, az ő költői fantáziájával. Hát most van meglepetés. Síma, gömbölyű, rózsaszínű, bársonyos és illatos! És még harapni is akart! A felhőkarcoló.

Gál. Bocsáss meg, akárhonnan nézem ezt a katasztrófát, mindenünnen te vagy az oka. Mi az ördögnek kellett épp ez a szoba, a hölgy mellett?

Gál. Nem szabad a legjobbat akarni. Elég a jó is. Most itt az eredmény. Nincs menyasszony, nincs szerelem, nincs valcer, nincs operett, nincs primadonna. De viszont a kutya életben maradt, a kávé jó volt és a szobát megkaptuk. Na, minket jól kikészített ez a péntek. -40-

Gál. Én a fiút és az operettet. Hallatlan. Ő megcsókolja az ő klasszikus fejét. Pont a fejét. – Ki fogja most ezt a szerepet énekelni?

Gál. Dehogy! A nőt. A gömbölyűt, az illatost. Most már igazán kíváncsi vagyok: ha összetépi a zenét és megöli a primadonnát, hogy lesz ebből premiér?

Turai kissé gondolkozik, majd lendülettel mondja. Hát lesz premiér. Muszáj, hogy legyen. -41-

Turai. Evvel a zenével, evvel a primadonnával, evvel a szerzővel. Ezt én mondom neked. És minden lesz. Házasság lesz, siker lesz, boldogság lesz.

Gál. Ugyan, te optimista! Az ilyen jóslatok helyett jobb tennéd, ha megmondanád, hogy mit lehet itt csinálni! Egy katasztrófával állunk szemközt.

Gál. Na híres író urak! Most kaptunk az élettől feladatot! Na mester! Itt a bonyolult helyzet. Ezt tessék kibogozni, rendbehozni. Na te híres! Most vedd elő a tehetségedet! Most mutasd meg, mit tudsz!

Turai. Meg fogom próbálni. Egyelőre azonban az a fontos, hogy a szegény fiú ne maradjon magára. Mellette kell maradnod. Itt a kis táskája, vidd ezt be neki és hozd ide az enyémet. Majd én alszom itt ebben a szobában. -42-

Gál kiviszi a kis táskát. Turai fel-alá jár gondolkozva. Gál visszajön Turai kis táskájával.

Turai. Mondd kérlek, ilyen baromi kérdésre mit feleljen? Ebben a helyzetben. Szegény gyerek.

Turai idegesen. Mi az, a főnököm vagy? Ez a nagyzási hóbort már kezd idegessé tenni.

Turai. Mit hencegsz? Mert a színlapon az áll, hogy: «Gál és Turai», nem pedig «Turai és Gál», már azt hiszed, hogy alattvalód vagyok? -43-

Turai. Majd az orrodra kötöm. Elég jó ötletemet rontottad el azzal, hogy társszerzőmmé lettél. Ezt majd magam intézem. Társ nélkül. Az asztalhoz lép. Pár felvilágosítást kérek tőled. Adatokra van szükségem. Ceruzát vesz elő.

Turai. Csak erre. – Hol van most Almády felesége és családja? Jegyzésre készen tartja a ceruzát.

Gál. Most jut csak eszembe. Miért nem kérdezzük ezt mind meg tőle? A szomszéd szoba felé mutat. Nekem az a nézetem, hogy fel kellene költeni.

Gál. Meg kellene neki mondani, hogy mi történt. Hátha tud tanácsot adni. A nők ilyenkor a legmeglepőbb megoldásokat tudják. Költsük fel.

Turai. Isten ments. A nők csak akkor nagyok, amikor tagadni lehet. Ez itt most nem ér semmit. A saját szavait nem tagadhatja le. Se azt a vad érzéki támadást, amely ellen olyan gyengén védekezett. Még szép tőle, hogy a harapást megtiltotta. Mit lehet itt letagadni?

Gál. Van nekik más is. Térdrerogyás, elájulás, sírógörcs, nevetőgörcs, merevgörcs, egyáltalán: görcs.

Turai. Görcs, az jó minekünk. Öregeknek. Negyven éven túl, pláne színháznál, örül az ember, ha ilyen jó alkalom nyílik a megbocsátásra. De ez a fiú huszonöt -45- éves és semmi köze a színházhoz. Reménytelen.

Turai. Írd fel, mindenesetre. És most a fődolog: gyengéden és nagyon okosan bánni a fiúval. Ülj az ágya mellett, amíg elalszik.

Turai. Akkor adj neki altatószert. Holnapig ki kell pihennie magát. Az ő lelki nyugalma nekünk…

Turai. Most menj és bízz rám mindent. Átveszem a kommandót. «Hagyj magamra» – mint darabjainkban mondják. «Az éj tanácsot hoz». Bízzál bennem. És főleg arra alapítsd bizalmadat, hogy amint -46- te nem segítesz nekem, rögtön megtalálom a megoldását a legnehezebb helyzetnek is.

Turai. Jóéjszakát. Korán reggel legyen szerencsém. Addig ne mozdulj a fiú mellől. Ez szigorú utasításom. Volt szerencsém.

Turai. Ja úgy. – Igen. – Na az régen volt. – Az nagyon régen volt. Azóta nagyot változott a világ. – Na mindegy. Pezsgőt vissza még életemben nem küldtem. Tegye le.

Turai kommandirozva. Három vissza. -47- Egy itt marad. Lakáj egy poharat az asztalra tesz. Szünet. Turai bámulja a lakájt.

Lakáj szerényen. Látom a szemén, nagyságos uram, hogy a nevemen gondolkozik.

Turai. Hát… lehet egy kis sonka, tojás, hideg csirke, valami hal, roastbeef… szalámi, nyelv, szardinia, szalonna… sajt, vaj, tej, méz, jam… rozskenyér, cognac… és tea.

Lakáj. Mert én szívesen felelek, nagyságos uram, mindenre, amire csak tetszik. Imádom az ilyen vendéget, aki nem a szolgát nézi bennem, hanem az embert. Tessék még kérdezni. Olyan jól esik.

Turai. Köszönöm. Mára már éppen eleget tudok. Szeretnék sokkal kevesebbet tudni.

Turai. Várjon csak Dvornicsek. Hol van itt levélpapir? Meg táviratblankettákra is volna szükségem. Toll, tinta?

Lakáj. A könyvtárban mindenféle írószer -49- van nagyságos uram, de ide is hozhatom…

Turai. Nem! De várjon… ez jó eszme. Majd a könyvtárban írom meg a leveleimet. Ott senkise zavar.

Turai az asztalnál még cigarettára gyujt, aztán ránéz Annie szobájának falára. Aztán gyorsan kimegy.

Ugyanaz a szoba. Másnap reggel. Süt a nap. Turai az asztalnál ül, előtte papírlapok, melyeket olvasgat és itt-ott javítgat. Az óra hetet üt. Turai csenget. Aztán feláll és nyujtózik. Kopogtatás.

Lakáj belép, óriási tálcán hozva a reggelit. Jóreggelt kívánok nagyságos uram.

Lakáj a tálcára mutat. Tea, tej, rum, tojás, sonka, csirke, roastbeef, lazac, szalámi, nyelv, szalonna, szardinia, sajt, vaj, méz, jam, rozskenyér, cognac, mustár, só, paprika és citrom.

Turai dühösen dobja ki az ablakon a citromot. Mit bámul? Én utálom ezt a gyümölcsöt. Egyébként rendben van a reggeli. Hogy lehet, hogy semmit nem felejtett el?

Lakáj. Egy-két órát. Ezért szeretek nyáron tengernél szolgálni. Ott mindenki délben kel fel. Hegyvidéken nagyon rossz.

Lakáj. Öt órakor. Meg még korábban is. Mert mind a hegyek közé másznak nagy botokkal. Ott viszont este kilenckor mindenki alszik.

Lakáj. Nagyságos uram, igazán borzasztó, hogy nagyságos uram nem vigyáz nagyságos uram egészségére.

Lakáj. Igen. A könyvtárban, a hamutartóban, legalább ötven cigarettavéget találtam.

Lakáj. Ebben a mai önző világban egy ilyen aranyos ember, mint a nagyságos úr. Hogy’ érdekli minden! Mit tehetnék a nagyságos úr érdekében?

Turai. Most, fiam, a legtöbb, amit tehet, hogy kimegy és magamra hagy. Azonkívül: bárki keresne, alszom és nem szabad engem zavarni. Jó?

Turai megállítja. Némajáték: Turai arcán az látszik, mintha ezt mondaná: «várjon, most kényszeríteni fogom magamat, hogy eszembe jusson a neve». – De ez nem sikerül. Turai lemondó mozdulatot tesz. A lakáj megérti ezt, elmosolyodik és odasúgja neki: «Dvornicsek!» Aztán kimegy. Turai lezárja mögötte az ajtót kulccsal. A telefonhoz megy, füléhez emeli a kagylót.

Turai. Portás? Kérem kapcsolja ide Balogh Annie őnagysága szobáját. Vár. -54- Odaát erős telefoncsengés. Szünet. Magában. Alszik!

Turai. Meg fog lepődni Annie. A szomszéd szobából beszélek. A négyes számú vendégszobából.

Turai. Annie drága, mindent meg fogok magyarázni, de most nagyon sürgős és fontos dologról van szó.

Turai leteszi a kagylót, úgy felel, telefon nélkül. Nem kell megijedni. Ellenben arra kérem… közben rágyujt… hogy azonnal jöjjön ide át hozzám. Azonnal.

Turai. Most rögtön. Nyissa ki azt az ajtót, amelyik ebbe a szobába nyílik. Vegyen magára valami pongyolát.

Turai közel megy a falhoz. Vegyen magára valamit és jőjjön rögtön át! Most hallani?

Kis szünet. Aztán kulcs fordul az ajtó zárjában. Az ajtó nyílik, Annie belép, reggeli pongyolában.

Annie. Az Istenért, Sándor, én rosszat sejtek. Mi történt? Hogy kerül maga ide? Mikor jött? Miért zárta be azt az ajtót? -56-

Turai kezet csókol. Foglaljon helyet, Annie. Nincs idő felesleges társalgásra.

Turai. Mert nem akarom, hogy attól üljön le, amit mondani fogok. Inkább így, szívességből. Gyengéden a fotelba erőlteti. Drága Annie! Magának, dacára, hogy az én fiatal barátomnak a menyasszonya, még mindig viszonya van Almádyval.

Annie. Azt nem mondhatom, mert maga a Bertinek a dadája vagy gyámja, meg barátja, meg pártfogója, meg tudom is én micsodája. És nekem szerzőm és barátom. Csak azt mondhatom, hogy hazugság és rágalom.

Turai. Akkor jó. Mert erre tudok felelni. Én már itt vagyok ebben a szobában tegnap este óta. És ez a fal olyan vékony, mint a papír. -57-

Turai. Citrom. Szünet. Felhőkarcoló. Nahát drága Annie. Látom, maga okos asszony. Beszéljünk úgy, mint két férfihez illik. Itt sürgősen segíteni kell.

Annie. Délben elutazik. Én örökre kidobtam. Már most, ha maga, amit feltételezek, erről hallgatni fog, akkor…

Turai. Ne siessünk úgy kérem. Ha ilyen egyszerű volna a dolog, maga sohse tudta volna meg tőlem, hogy én hallottam magukat. Itt nagyobb baj van.

Turai. Csendesen. Ott. Ott alszik Gál úrnál. És az éjjel ő is itt volt velünk, ebben a szobában, mikor önök odaát…

Annie. Én semmiféle megoldást nem élek túl. Itt csak két lehetőség van: meghalni vagy teljesen letagadni mindent.

Turai. Nyugodjék meg, édes fiam. Izgalommal nem megyünk sokra. Ha ezt le lehetne tagadni, nem fárasztottam volna önt ide. Már rég le volna tagadva.

Turai. Úgy van. Marad. A skatulyában. Most csak arra kérem, hagyjon engem nyugodtan intézkedni.

Annie sírva. Hisz maga tudja legjobban, mennyire szeretem ezt a fiút! Más nő vagyok, mióta ismerem! Úgy becsül, -59- mint egy madonnát! És igaza is van, mert én azóta megtisztultam, hiszek a pályámban, boldog voltam, szerelmes vagyok…

Annie kétségbeesve. Hogy mondhat ilyet? Én a jóságom áldozata vagyok. Hisz tudja, hogy ezzel a nyomorult Almádyval talán csak két hónapig tartott az a dolog… Lélegzetvétel, meg hogy a hangom előre jöjjön, meg aztán hála és tudom is én micsoda… Már azt hittem, megszabadultam tőle. De úgy oda van szegény és rögtön sír. Én azt nem bírom nézni. Ez a legtolakodóbb ember a világon. Mit csináljak vele? Esküszöm, ezek itt tegnap csak olyan utórezgések voltak.

Turai. Én a maga helyében már rég nem rezegnék. De mindegy, most már megtörtént. Most nézzük, hogy mászunk ki ebből a bajból.

Turai. Lehet. Nem a maga kedvéért, gyermekem. Mert maga megérdemli, hogy -60- négyfelé vágassék, megégettessék és hamvai a szélnek szórassanak. De ennek az ártatlan jó fiúnak a kedvéért. Ha egy ilyen gyereknek megtörik a szíve, vége. Igen, igen, kedves Annie! Kedvem volna önt a legkomolyabban felszólítani, hogy szíveskedjék magát szégyelni.

Turai a telefonhoz megy. Mindjárt megtudja. Nem lesz öröme benne. De minden jó orvosság keserű. A füléhez veszi a kagylót. Halló! Kérem, kedves portás úr, kapcsolja ide Almády művész úr szobáját.

Turai nem felel. Vár. Aztán ismét a telefonba beszél. Mindegy kérem, ha megtiltotta is, tessék csak erősen odacsöngetni hozzá. Életveszély van.

Turai a telefonba. Almády úr? – Jó. Jó. Igen kérem, igenis, megmondta a portás, hogy nem szabad zavarni. – Hát kérem, ne vitatkozzunk, itt Turai Sándor beszél. -61- – Igen igen. Itt vagyok a kastélyban. – Igen, ma éjjel, automobilon. – Jóreggelt. – Annál jobb, ha már ébren volt. Hát kérem, azonnal jöjjön be hozzám, a szobámnak négyes a száma. De ebben a pillanatban. – Igen, én mondtam, hogy életveszély van. De most kijavítom. Halálveszély van. – Igen. – Igen. De azonnal. – Jó. Visszateszi a kagylót.

Annie sírva. Úgy néz fel rám, mint egy szentre! Neki én vagyok a legtisztább, a legszentebb! Állandóan Madonnának nevez!

Annie. Borzasztó! És maga mit akar tulajdonkép csinálni? Miért nem mondja meg?

Almády belép. Jóreggelt. Csodálkozva néz Anniera. Kezét csókolom. Ön itt?

Turai. Almády úr! Ön családos ember létére szerelmével üldözi a más ember menyasszonyát.

Turai. Azt hittem, azt fogja mondani, hogy semmi közöm hozzá. Ebben igaza lett volna. De rágalom, ez túlzás.

Turai. Mondtam, hogy le fog ülni. Kis szünet. Térjünk gyorsan a tárgyra. Nincs idő. Én ezt rendbe akarom hozni.

Almády feláll. Mint gentleman, kérem a becsületszavát, a diszkrécióját.

Turai. Hát nem csak én hallottam mindent. A vőlegény is hallotta. Ő is itt volt a szobában.

Annie. Mit fogsz most csinálni, te gazember? Látod, mit tettél velem? Öngyilkosságba kergetsz! Istenem! Meghalni! Meghalni! -64-

Annie. Nem kellesz! A halálban se kellesz! Mit fogsz most csinálni? Most karcold a felhőt, te… te… sír.

Turai. Hogyne. Még csak az kellene. Ön azt fogja most csinálni, amit én parancsolok.

Annie. Hallgass! Igenis parancsol. Beszéljen kérem. Ő akármit harsog, maga csak beszéljen.

Turai. Tegye el a pianóját. Örüljön, hogy kihúzom ebből a bajból. Nős ember! Családapa! Négy gyerek! Kis citromok otthon! Majd adok én magának! Még egy szó és feladom azt a sürgönyt a feleségének, ami ott fekszik megírva. És most figyeljenek ide.

Turai. Nem tudják. Most fogják megtudni. Az történt, hogy szerepeket tanultak. Érti?

Turai. Az a hangos párbeszéd, amely ide áthallatszott, az szerep volt, amit maguk ketten tanultak, gyakoroltak. Érti?

Annie. Jaj de remek! Jaj, te drága csavaros fejem! Meg akarja csókolni Turait, de visszaijed.

Turai. Én. Ne bámuljon gyermekem, azzal a tiszta kék szemével. Inkább kérdezze azt, hogy mikor írtam. Ma éjjel. Négy órától hatig. Amint hallottam, rögtön megírtam. Az ember vagy színműíró vagy nem színműíró. Egy rövid kis egyfelvonásos darab, nem is ostobább, mint a többi. A felét hallottam a falon keresztül, a másik felét hozzá költöttem. Ki-ki a saját fegyverével harcol az életben. Én a tollammal harcolok. Úgy érzem magam most, mint egy cirkuszi akrobata, aki az ügyességét véletlenül egyszer életmentésre használja fel. Ennél tisztességesebb szándékkal még ember darabot nem írt. Kár, hogy -67- ezzel a mi közös operettünket is megmentem, mert ez anyagi hasznot jelent. De nem bánom, elszenvedem ezt is. Ha csak két ember boldogságáról volna szó, szebb volna az ötlet. De így se csunya. És most: nem bámulni, hanem rögtön átvenni, kivinni, megtanulni és eljátszani.

Turai. El bizony. Csak ezzel lehet igazán bebizonyítani, hogy az, amit odaát beszélgettek… hogy az két szerep volt. Ma délután főpróba. Ma este premiér.

Turai. Lent a nagy szalonban, a mai nagy hangversenyen. Vacsora után, mint tudják, nagy koncert készül. Anniehoz. Maga már rajta is van a műsoron.

Turai. Hát egy kis műsorváltozás lesz. Maga nem énekel, ő meg nem szaval, hanem ketten együtt egy kis vígjátékot adnak elő. Egy kis egyfelvonásost. Nem mindegy? -68-

Turai nem fogadja el a kezét. Nem magáért tettem, édes barátom. Sőt, ha lehetne, magát benne hagynám a bajban. De, fájdalom, úgy van megszerkesztve a dolog, hogy automatikusan maga is kimászik belőle.

Turai. Azt én is kérdezem. Annie és Almády szégyenkező mozdulatot tesz. De felelek -69- is rá. Mert sürgős volt. Mert ma este van az előadás.

Almády idegesen. Hát akkor gyerünk máris és tanuljunk. Nekem nagyon gyenge a fejem. Gyerünk.

Turai a telefonnál. Még egy perc. Csak mindent nyugodtan. Ki rendezi ezt a hangversenyt?

Turai. Maga most lesz szíves bejelenteni a titkárnak ezt a műsorváltozást. Halló! Kérem a titkári irodát! Átadja a kagylót Annienak.

Annie minden átmenet nélkül kacér, csengő kacagásokkal tarkítja beszédét: Jó reggelt. Legédesebb titkárja ennek a világnak, egy kis műsorváltozás van, aminek azt hiszem -70- a vendégsereg is fog örülni. Nem egyedül lépek fel, hanem Almády művész úrral együtt. Eljátszunk maguknak egy szellemes, elragadó, nagyszerű kis párjelenetet. Turai meghajol.

Annie figyel a telefonba, aztán arcát Turai felé fordítva belebeszél a kagylóba. Hogy milyen darab?

Annie. Victorien Sardou. – Igen. – Turaihoz. Azt mondja, attól csak a «Nórá»-t ismeri. -71-

Annie. Privát volt! Pá édes! A viszontlátásra, drága! Pá cukros! Folyton kacag. Hogyne aranyos! Nagyon szívesen, édes! Maga lesz a súgó, cukros. Hogyne. Természetesen. Tessék? Hogy mi a címe? Belenéz a kéziratba. «Fogat fogért». Viszontlátásra. Leteszi a kagylót. Átmenet nélkül hirtelen, hangosan, ismét zokogni kezd. Sírva kérdezi: Mondja, miért francia darab?

Turai. Hogy rá ne lehessen jönni abban a rengeteg francia irodalomban. És őszintén megvallva, életemben annyit loptam a franciáktól – illik, hogy végre én is adjak nekik valamit. Na de most engedjék meg, hogy erélyesen fejezzem ki magamat. Szeretetreméltóan. Mars tanulni! Almádyhoz. Maga pedig azonnal másolja le a darabot, hogy senki rá ne ismerhessen az írásomra. Írja le.

Annie aki abbahagyta a sírást és most a kéziratot olvasgatja. Már nem jó.

Annie. Itt. Én nem mondtam neki, hogy: «Utálatos a csókod». Fájdalom, azt mondtam neki: «A csókod…

Turai. «… édes és forró, mint az égő puncs». Tudom. Hallottam. De szerencsére ezt a fiú már nem hallotta, mert kituszkoltuk innen.

Turai. Nekem utálatos. Ez az én költői véleményem az ön csókjáról. Az ajtó felé tuszkolja őket.

Annie. Borzasztó ez! Hát nem tudott zörögni vagy köhögni, mikor ez áthallatszott? Valami jelt adni? -73-

Turai. Mondja fiam: akkor most mit csinálnék? Már az első szavak olyan borzalmasak voltak. Most minden el volna veszve.

Turai. Igen. Én mindig a jót tételezem fel. Az első percben tényleg azt hittem, szerepet tanulnak. Később aztán rájöttem, hogy igazi.

Turai. Olyan hamisan mondta. Meggyőződés nélkül. Különösen a szerelmi vallomást.

Turai. Állj! Elég! Még csak ez hiányzik! Almádyhoz. Figyelmeztetem, nekem aztán sírhat, én ezt direkt szeretem nézni.

Turai. Abból, hogy maga férfiatlanul viselkedett. Ilyen szerepet szerző nem ír egy hősszerelmesnek.

Turai. Minden percben jöhetnek a barátaim. Tessék távozni, tanulni, rövid az idő. Anniehoz, aki a kéziratban lapoz. És főleg ezt a részt tanulják meg pontosan.

Turai mutatja. Ezt a retteneteset… amit már hallottunk az éjjel… itt van…

Annie olvassa. «Szeretlek… szeretlek, mint egy felhőkarcoló a felhőt, amely felette lebeg»… Almády szégyenkezve fordul el… «Csaló vagy, ezek frázisok»…

Turai. Ezt a részt aláhúztam piros ceruzával. Három egész oldal. Innen… a -76- tizenhatodik oldaltól… ez még mind… «Gyere ide, megcsókolom azt a szép klasszikus fejedet»… és itt tovább… és itt van a legrémesebb… ez a kéjes érzéki ordítás, mely úgylátszik merész kézmozdulatokkal párosult: Hadarva olvassa. «Ah ezek a formák, ez a finom rózsaszínű bőr, ezt símogatni…»

Turai. Hogyne, hogyne! Tovább olvas. Azt mondta: «Nem mégy innen?» De ő úgy látszik nem ment el onnan, mert így kiáltott fel: «Ah mily gömbölyű, milyen síma, milyen bársonyos!» – Sőt úgylátszik, az orrát is odatolta, mert ezt mondta: «Milyen illatos!» Így volt?

Turai. Maga hallgatott Annie. Ne vitatkozzunk. Hallgatott, aztán felkiáltott: «Nem, nem, ne harapj!» Mindkettő szégyenkezve fordul el. Igen, igen. Szégyeljék magukat. A kéziratot visszaadja nekik. És -77- most gyerünk. Leírni és megtanulni. Ez legyen az a két szerep, amit életükben a legpontosabban tanultak meg. Este nyolckor itt az én szobámban főpróba. Én majd kihallgatom magukat. És vacsora után tíz órakor van a nagy szalonban premiér. Most pedig…

Turai. Úgy van. És vigyázat: mi hárman már hónapok óta nem is láttuk egymást.

Almády távozóban. Micsoda imponáló agyvelő! Annieval kimennek a szomszéd szobába.

Turai kinyitja a bejáratajtót, kimegy, aztán visszajön Gállal. Leül a reggelihez és enni kezd. A következők alatt nyugodtan, lassan, jó étvággyal eszik.

Gál. Nem ment le egy falat se a torkomon. Irígyellek, hogy neked annyi megy -78- le és olyan könnyen. Nézi. Itt ülsz és eszel, mintha semmi sem történt volna. Hát nem tudod, hogy tönkre vagyunk téve? Én már betege vagyok ennek az esetnek.

Gál. Kérlek, ne egyél folyton. Tükörbe néz. Borzasztó, milyen sápadt vagyok. Nos, mi van a megoldással?

Turai. Hát kérlek itt többféle lehetőség is van. Mindeniket alaposan átgondoltam éjszaka. Az asztalra mutat. Sürgönyök, levelek vannak készenlétben. De végül a legegyszerűbb megoldást választottam. -79-

Gál. Ezt találtad ki éjjel? Csak úgy a fejedből? Egészen egyedül? Nélkülem? Ezt?

Gál. Gratulálok. Te, én már egy év óta veszem észre, hogy ijesztően csökkennek a szellemi képességeid. A legutóbbi operettünk is azon bukott meg, hogy lélektant írtál bele. Aztán megfigyeltem, hogy beszéd közben a mássalhangzókat folyton összecseréled. Veled baj van. Te költő kezdesz lenni. Te anyagilag tönkre fogod tenni magadat, sőt engem is. Hát nem érzed, hogy ennek a fiúnak az életében, ez, ami itt történt, olyan csapás, olyan katasztrófa, hogy…

Turai. Nem nem! Odaát csend volt. Egy szó se volt. A férfi eltávozott és a hölgy aludt. Én te miattad nem aludtam.

Ádám. Én… édes Sándor… én nem akarok tovább terhetekre lenni ezzel az én összetört életemmel.

Ádám. Nem. Én ezt belátom. Ezzel a -81- vérző sebbel a szívemen, ezzel a kétségbeeséssel…

Turai. Hát édes fiam, ebből a hangból ez a kevés is elég volt. Férfi vagy. Mondd meg, mit akarsz.

Ádám. Ne bánj velem ilyen lenézően. Nézd, nekem nincs senkim, csak te. Csak ti ketten. Ha most nem volnátok itt, már rég végeztem volna magammal.

Gál. Megint próbáltam, de nem megy. Képtelen vagyok nyelni. Engem beteggé tett ez a dolog.

Turai. Hát édes fiam, beszéljünk komolyan. Ami történt, megtörtént. De te fiatal vagy. Tehetséges vagy. Tiéd a jövő. És millió más nő van a világon. -82-

Turai. Hát az lesz az első állomás. Párizs a boldogtalan szerelmesek örök vigasztalója. De itt most a legközelebbi jövőről van szó. A mai napról és a holnapról.

Turai. De igenis fogod látni. Nem tűröm, hogy itt botrány és pletyka legyen. Éjjel jöttél meg, mindenki tudja, hogy a menyasszonyod és ma reggel megszököl. Még csak ez kéne! Ne félj, nem kívánom, sőt nem is engedem meg, hogy kibékülj vele. De össze kell szedned minden erődet. Délelőtt szépen üdvözölni fogjuk és egy-két napig még itt maradunk. Egy árva szót sem szólunk neki arról, ami itt történt. Te kedvesen és okosan viselkedel vele, akárhogy vérzel is belülről. Tudom, hogy ez fáj. Gálra mutat. Ő azt mondta az -83- éjjel, hogy meg kell ismerned az élet keserűségeit. Hát ez az. És… a legkeserűbb keserű. Ma lettél férfi, fiam.

Turai. Amit most a kezeddel tettél, annak szimbólikus értelme legyen. És ez legyen a programmod a jövőre is. Semmi sírás. Erő és önuralom. Holnapután elutazunk. És akárhogy fáj is, fiam, evvel a nővel, erre az életre te végeztél.

Ádám erőt véve magán. Úgy lesz, ahogy mondod. És ha majd… nem bírom a fájdalmat… ne félj, nem fogok visszakéredzkedni hozzá. Annyi erőm mindig lesz, hogy golyót röpítsek a szívembe.

Ádám keserűen. Ne haragudjál… hiszen látod, hogy uralkodom magamon… Bocsáss meg ezért a buta szóért. Meg leszel velem elégedve.

Gál a reggelinél ülve. Nagyon megnyugtat, hogy ilyen remekül viselkedel fiam. Eszik. Nagyon megnyugtat.

Turai. El vagyok tőled ragadtatva. Büszke vagyok rád. Még, látom, van egy könny a szemedben fiam. Töröld le és ez volt az utolsó. Igen?

Gál evés közben. Gyere ide fiam. Én már tudok nyelni. Gyere ide szépen. Most majd neked is megjön az étvágyad. Meglátod. Eszik. Turaihoz, aki mellette áll, halkan. Borzasztóan szenved. Ez így nem fog menni.

Gál. Gyere fiam… egyél valami könnyűt… ilyen esetekben hideg csirke nagyon ajánlatos. Nézd ezt a szép fehér mellet. -85-

Ádám mosolyogva ül le. Ne beszélj szép fehér mellről… így nagyon nehéz lesz a felejtés.

Gál. Jó. Hát nézd ezt a szép, nagy vastag lábát. Egy kis forró tea… cognackal?

Turai. Hát kérem. Tegnap, mikor megjöttünk, azt mondtam: milyen nehéz egy darabot elkezdeni. Most azon tünődöm, milyen nehéz egy felvonást befejezni.

Turai. Ne viccelj. Ez most nagyon izgat engem. Vegyük például megint a mi esetünket. -86- Mi most egy katasztrófa után vagyunk. De hála Istennek kiálltuk, összeszedtük magunkat. Elhatároztuk, hogyan fogunk viselkedni, most egy kicsit fellélegzettünk. A felvonásnak tulajdonképpen vége. Hát ha ez itt most megint színpad volna és ez a három figura valami darabban állna itt ezekután az események után – hogy végeznéd be ezt a felvonást?

Turai. Igen. De mielőtt a függöny lemegy, a legvégére még kell valami. Úgynevezett felvonásvég. Egy érdekes, izgató perc. Egy csattanó! Egy felvonásvég! Felvonásvég! Legyen befejezve és mégse legyen vége. A publikum érdeklődése meglepő módon legyen felfüggesztve. Na kedves pajtás, annyi sok darab híres társszerzője! Hogy fejeznéd te be ennek a mi szomorú esetünknek ezt a… hogy úgy mondjam, második felvonását?

Gál. Megmondom. Nagyon könnyű. Gyere ide. Ülj le ide harmadiknak. Turai leül az asztalhoz. Hát kérem. Én szeretem -87- a hangulatos, kellemes, könnyedén franciás felvonásvéget, aminek egy kicsit mondain szinezete van. Tehát a három jó barát reggelihez ül. Étkezés a színpadon mindig kedves dolog. A vihar elmult, az ég ugyan még felhős, de már a nap sugarai csillogni kezdenek a szíveken. Most ezt a hangulatot, mint mondani szokták, «kicsengeni hagyni». Kis szünet. Nagyon elegánsan. Kérlek, parancsoljatok, itt a reggeli! Mindegyik evőeszközéhez nyul. Ő halkan, szinte súgva folytatja. Még egy kicsit mindenki a kiállott fájdalomra gondol. Így. És most nagyon elegánsan… poharával kezében… egy szellemes aforizma… Ádámhoz. Fiatal barátom! Te ma lettél férfivé, mert férfivé bennünket az asszonyoknál nem az első győzelem avat, hanem az első vereség! Felemeli poharát. Éljen a hűtlen menyasszony, aki egy gyermekből férfit csinált! Koccintanak. Úgy. És most… Mosolyogva, édeskésen… Függöny!

Egyszerre teszik le a három poharat az asztalra, -88- a nélkül, hogy ittak volna. Gál diadalmasan mosolyog.

Turai szárazon. Nagyon rossz. Igazán nagyon rossz. A pillanat nem elég érdekes. Úgy külső formában elég csinos, kellemes, sőt elegáns is, de nem elég érdekes. Ádámhoz. Hogy csinálnád te?

Ádám idegesen, komolyan, majdnem fenyegetőleg. Jó, én megmutatom nektek. Felkel. Nem, én nem koccintok veletek! Eldobja a poharát. Énnekem ez a nő nem futó pillanat volt az életemben. Nekem ez a nő az első nagy szenvedélyem. Én megteszem nektek azt a szívességet, hogy uralkodom magamon, amíg birok. De a gondolat, hogy én az életemet adtam neki és ő egy más emberrel szerelmes szavakat beszél, hogy egy más ember érintheti a testét… hogy egy más emberrel éjszaka szerelmeskedik és csókolózik, ez mind olyan rettenetesen fájdalmas és elviselhetetlen számomra, -89- hogy ennek csak egyetlen megoldása van… zsebébe nyúl, kihúzza revolverét.

Ádám mindkettővel dulakodva fájdalmasan kiált. Hagyjatok! Hagyjatok meghalni!

Turai elvette tőle a revolvert. Most nézegeti a fegyvert. Ádám némán, sápadtan, dacosan áll. Gál Ádám haját simogatja.

Ádám fájdalmasan mosolyogva. Hát… felvonásvéget… akartam csinálni. Leül. És most… azt hiszem elég érdekes a pillanat… Tehát… halkan, mosolyogva. Függöny!

Turai. Rossz. Nagyon rossz. Zsebredugja a revolvert. Nagyon, nagyon rossz. Először is halál nem passzol egy második felvonás végére. Halálnak csak a legvégén van hatása. És a jelenet nem érdekes, hanem -90- brutális. A pillanat ijesztő és mégis érdektelen. Feszültség kell! Érdekesség kell, mielőtt a függöny lemegy.

Turai. Kérem. A telefonhoz megy. Halló! Kérem Balogh Annie őnagysága szobáját.

Turai. Itt vagyok a kastélyban. A szomszéd szobában. Maga mellett. Négyes szám. Ma éjjel jöttünk meg autón. Itt vagyunk mind a hárman. Elhoztuk a kész operettet! -91-

Turai. Nem akartuk korán reggel zavarni. De most mégis arra kell kérnem, hogy jöjjön át egy pillanatra ide. Visszateszi a kagylót, az ajtóhoz megy. Ádám és Gál feláll, meglepetten.

Annie az átjáróajtón boldogan rohan be. Hát ez szenzációs meglepetés! Milyen kedves tőletek! Albert! Berti! Üdvözlés Ádámmal. Szívem! Egyetlen drágám! Nahát ez igazán meglepetés volt! Kezét csókra nyujtja Gálnak és Turainak. Turai! Sándor! Három hónapja nem láttam! Le van sülve! Megfiatalodott! Mutassa magát! Nahát… pompás színben van! És Gál! Hozta Isten! Hát ez igazán aranyos maguktól! Itt már olyan türelmetlenül várják magukat! Mikor érkeztek?

Turai nagyon komolyan. Pardon. Üljön le Annie. Benéz Annie szobájába. Ah! Kedves mester! Almády úr! Tessék, tessék, tessék csak bejönni. Legyen szerencsénk.

Almády. Itt utazgattam… autózgattam, éppen csak köszönteni akartam a házigazdát, de erőszakkal lefogtak és itt tartottak. Tudniillik ma van a nagy hangverseny. Hát… hogy lépjek fel…

Turai. Bocsánat, hogy zavartam önöket és most talán elrontom a viszontlátásnak ezt a napsugaras hangulatát, de nekem nagyon fontos mondanivalóm volna.

Turai. Hát kérem. Mi megérkeztünk ide ma éjszaka. Nagy szünetekkel beszél… És most… hárman… együtt ültünk itt a reggelinél. Gálhoz. Ugyebár?

Turai. Csak nyugodtan kérem. Itt ülünk, ugyebár, kedélyesen… hangot változtatva, nagyon komolyan. Bocsássanak meg, de mindnyájukat határozottan arra kérem, hogy amit most mondani fogok, azt fogadják nyugodtan és ne veszítsék el a hidegvérüket.

Turai. Kérem! Hallgatást parancsoló mozdulatot tesz. Halotti csend. Amit én most itt végre ki fogok mondani, az valószínűleg mindnyájunk, mind az ötünk élete további folyására döntő jelentőségű lesz. De hát most már el vagyok szánva! Ünnepélyesen. Kedves Annie! Én önt ezennel… Abbahagyja. Halotti csend. Aztán nagyon egyszerűen, Gálhoz. Ez csak érdekes pillanat?

Turai nagyon egyszerűen. Hát… most menjen le a függöny! mosolyogva nyujtja karját Annienak… tudniillik felvonásvégekről -94- vitatkoztunk… lassan a bejáratajtó felé vezeti Anniet, mialatt a megrémült társaság fellélegzik… hogy hogyan kell a legegyszerűbb eszközökkel érdekes felvonásvéget csinálni… ez tudniillik kérem… a függöny legördül, miközben tovább beszélve kivonulnak.

Ugyanez a szoba, ugyanaznap este nyolc órakor. A titkár, csinos, élénk fiatalember, épp egy széket tol a helyére. A bútorok most a következőképpen állanak: balról elől, a közönséggel szemben a két fotel, köztük kicsiny asztalka. Jobbról elől a nagy kanapé, mellette szék. Az asztal nincs a színpadon. A titkár még egy utolsó pillantást vet erre a bútorrendre, mikor belép a lakáj, aki ezüst tálcán egy könyvet, egy őszibarackot és két levelet hoz. A lakáj nagy díszben van, csillog az aranytól.

Titkár. Nyolc órára mondták a próbát és még senki sincs itt. Hány óra magánál kedves Devornié?

Almády. Mindjárt jönnek a többiek is. Most lettek készen az átöltözéssel.

Titkár. Csodás volt ma a vadászat. Remekül sikerült! Művész úr bizonyára szintén nagyon élvezte.

Almády. Nem szabadna kérdeznie. Hogy másról beszéljen. Összesen egy óra időnk van a próbára. A hangverseny rögtön vacsora után kezdődik? -97-

Titkár. Az utolsó. Pièce de résistance. A fotelekre mutat. És ez itt a próbaszínpad. A művésznő azt mondta, hogy ehhez a darabhoz nem kell más, mint két díszes fotel és egy díszes asztalka. Állítgatja a bútorokat. A stílus: tizenötödik Lajos. Ez megfelel?

Titkár. Engedjen meg egy kérdést, művész uram. Mondja: miért nincs tizenhetedik Lajos? Van egy tizenhatodik Lajos és egy tizennyolcadik Lajos. Miért nincs tizenhetedik?

Titkár. Már megkérdeztem. De azok csak a tizenhatodikig tudják. Onnan kezdve sejtelmük sincs a többiről. Homlokát törölgetve. Nagyon izgatott vagyok, művész úr.

Titkár. Hát ez az ünnepség ma, hangverseny, -98- tánc! Az egész felelősség az enyém. Mindig én rendezem a gróf úrnak ezeket az estélyeit! Titkárnak már ez a sorsa. Én itt rendező vagyok, díszletmester, súgó, kottalapozó, hölgykísérő, virágátnyujtó… sőt én vagyok a klakkvezér is, minden én vagyok. Rajongok a művészetért, művész uram! A lakájhoz, akit rajtakap a vigyorgáson. Ön eltávozhatik, Devornié.

Titkár. Na majd a mi vadásztársaságunk kárpótolni fogja művész urat tapssal. Meglátja, milyen lelkes közönségünk van. -99- Itt a legtehetségtelenebb művészeknek is sikerük van.

Annie a titkárhoz. Jegyezze meg ezt a nevet. Ő írja a zenét a mi új operettünkhöz.

Almády. Tulajdonképpen meg kellene várnunk Turai urat. Hisz oly szíves volt és megígérte, hogy segít nekünk.

Ádám. Szó sincs róla. Bocsásson meg, de mint már mondtam, rettenetesen kifárasztott ez az autóutazás. Nem gyerekjáték: Bécsből egy túrában ide le a Földközi-tengerhez. Az éjjel nem tudtam aludni… a kimerültségtől. Fáradt vagyok, ez az egész. Higyje el. A titkár idegeskedik. Na kezdjük, nézze, a titkár úr már türelmetlen.

Annie. Hát csak nyugalom, kérem. Úgyis olyan nehéz a dolgunk. És én nagyon ideges vagyok. Ádámhoz, aki leült. Mi az? Maga jelen akar lenni a próbán?

Annie nagy zavarban. Ugyan kérem… ez untatni fogja. Egy ostoba kis francia darab. Elég, ha majd vacsora után hallja. -101-

Ádám. Meg kellett ígérnem Turainak, hogy itt maradok és segítek maguknak, amíg ő jön. És én mindig szentül megtartom, amit nekik ígérek.

Annie. Jó. Ahogy akarja. Nagyon idegesen. Hát kezdjük, kérem. Hol vannak a kellékek?

Titkár. Minden megvan. A tálcára mutat. Ahol én vagyok a kellékes! Egy könyv, két levél és egy őszibarack.

Annie. És most gyerünk, kezdjük el a főpróbát. A grófné, az én vagyok… Egyedül van a színpadon. Fotelben ülök és regényt olvasok. Leül. Maga nincs bent, Almády, csak később jön.

Titkár súgva. «Csinosan bútorozott szalon tizenötödik Lajos stílusában.»

Annie. Ezt a kárpitosnak kell súgni, az előadás előtt. A színésznek csak azt, amit beszél.

Titkár sértődötten, gúnyosan. Úgylátszik, ez megalázó foglalkozás. Tessék csak visszaadni nekem. -103-

Ádám. Na nyugodjék meg kérem. Majd én súgok most itt a próbán, maga figyelje meg, hogy hogy kell csinálni, aztán este az előadáson majd maga súg. Jó?

Annie. Akkor kezdjük. Almádyhoz. Menjen ki, kérem. A grófné a fotelben ül és olvas. Veszi a könyvet.

Annie szerepét mondva. Ah milyen édeskés ez a regény. Becsukja a könyvet. Minden regény egyforma. A férj szereti a feleségét. A feleség mást szeret. A férj rájön és botrányt csinál. Vagy elkergeti a feleségét vagy megbocsát neki.

Annie. Ah de mit csináljak? Férjem, a gróf, kilovagolt és így egyedül oly hosszúak ezek a délutánok. Ha ezek nem volnának, tűrhető volna az élet ebben az ősrégi kastélyban. Itt, oly messze Párizstól, a normandiai erdők és mezők közepette.

Annie. Ah, lépéseket hallok! Csak nem az uram? Hiszen ő nyergeltetett és azt mondta, hogy ellátogat Benoithoz, hűséges öreg bérlőnkhöz.

Almády. Hogy miért vagyok olyan feldúlt? Mindjárt meg fogja tudni grófné, oly igaz, mint hogy a nevem…

Almády… mint hogy a nevem gróf Maurice du Veyrier de la Grande Contumace -105- Saint Emilion, hogy ön azonnal meg fogja tudni feldúltságom okát.

Almády nagyon idegesen. Ön engem megcsal, asszonyom! Az idegeskedő Anniehoz. Mi az? Mi baja?

Almády. Ön engem megcsal asszonyom! Már régóta élek a gyanúperrel. De most végre a kezem között van a bizonyíték. Igen igen! Persze ön azt hiszi rólam, hogy én… én…

Ádám Almádyhoz. Na, miért nem mondja? Hangosabban súg, ezáltal azt a benyomást keltve, mintha valóságban beszélne -106- Almádyhoz. «… én hiszékeny vagyok, engem könnyű becsapni, nekem bármit be lehet adni!»

Ádám. Csend! Ismét súgva. «Én hiszékeny vagyok, engem könnyű becsapni…»

Annie nagyon idegesen. Ez mind azért van, mert maga nem pontos. Azért van az egész.

Turai. Hadd fiam, ahhoz te nem értesz. A színész ideges, mikor próbál. Neked ez a szöveg új, de ők már tudja Isten hányadszor mondják. -107-

Turai a füzetbe néz. Hát… gyerünk, mondják mégegyszer az utolsó mondatot.

Almády nagyon folyékonyan. Ön engem megcsal, asszonyom! Már régóta élek a gyanúperrel. De most végre a kezem között van a bizonyíték. Igen, igen! Persze ön azt hiszi rólam, hogy én hiszékeny vagyok, engem könnyű becsapni, nekem bármit be lehet adni! Nem asszonyom. Most az egyszer elszámította magát.

Almády. Eddig is gyanakodással néztem ismételt sétalovaglásait a szomszéd birtokossal, François Gilette de la Tour d’Auvergne -108- márkival, akivel naponta órákig üget a Duvernois Sur Saône-tól Saint Sulpice de la Grande Parmentière felé vezető úton.

Almády. Egy szót se, asszonyom! Zsebemben a bizonyíték! Hálátlan gyermek! Ki volt ön, mikor nőül vettem? Atyja, Pierre-Jean Bourmond de la Seconde-Chaumière-Rambouillet dandártábornok, elesett Grande Lagruyère Sur Marne mellett, és ön mint kis varrónő nyomorban élt anyjával Sainte Geneviève falucskában, a Seine et Oise départementban. Én önnek, asszonyom, nevet, rangot és vagyont adtam, én önt du Veyrier de la Grande Contumace Saint Emilion grófnévá tettem, ráirattam nemcsak Pardubien Grand-Amanoir-i birtokomat, hanem még két kastélyomat is Challanges-Débicourt de la Romanéeban és Rivalieux-Quandamouzières Sur Ventera aux Alpes Maritimesban. Abbahagyja, idegesen.

Almády. De megőrülök, amíg bebiflázom ezt a sok kilométeres nemesi és helységnevet. És mind az én szerepemben vannak!

Almády fuldokolva a dühtől. Rémes! Legalább ezt a második kastélyt hagyjuk ki.

Turai hidegen, mint egy hóhér. Nem lehet. Ha ez a gróf csak egy kastélyt ajándékoz a feleségének, akkor nem olyan felháborító az, hogy a nő megcsalja. Egy kastélynál még elcsúszik az ilyen. Három kastélynál is megcsalhatja, mert annyit már csak egy balek ad egy nőnek. Épp pont kettő kell. Ez a középút. Ezt nevezzük éppen okos francia színdarabírásnak. Gyerünk tovább.

Almády sóhajtva. Grófnévá és gazdaggá tettem önt. És a hála? Ön megcsal, igenis megcsal a szomszédommal, Jean François -110- Gilette de la Tour d’Auvergne márkival, Périgord des Champignons és Saint Sulpice de la Grande Parmentière urával. A fene egye meg. A bámuló Turaihoz. Ezeket a hosszú neveket. Bocsánat.

Turai. De hát kérem, ezek francia emberek, mit kíván, hogy hogy’ hívják őket?

Annie idegesen. Gyerünk tovább. – Elég volt, gróf! Nem tűröm tovább ezt a megalázó vádbeszédet! Ön rágalmazza azt a nőt, aki az ön nevét viseli.

Almády. Énnekem mindig ki kell mondanom azt az egész nevet és ő csak azt mondja: «Az ön nevét».

Almády. Ajkára fogom fagyasztani ezt a kacagást! Előhúzza zsebéből az őszibarackot. Itt a bizonyíték!

Almády az asztalra teszi a barackot. Igenis a barack, asszonyom! Az első őszibarack, amely simarineux-i gyümölcsös kertem féltveőrzött, koránérő, törpe keletindiai barackfáján elsőnek termett s ezzel egész Franciaország minden őszibarackját megelőzte! Ön tudja, hogy szenvedélyes gyümölcskertész vagyok, ön tudja, hogy ezt a barackot már virágkora óta ápolom, gondozom, naplót vezetek róla, úgy várom, mint a messiást! És mi történik? Ma délután kilovagolok s midőn nyugodtan poroszkálok ugyancsak a Duvernois Sur Saône-tól a Saint Sulpice de la Grande Parmentière felé… Turaira néz.

Almády mérgesen… vezető úton, kit látok ott gyalogszerrel baktatni? Juliettet, az ön komornáját. Megszólítom, zavartan dadog. Megkérdezem tőle, hová megy. -112- Megijed, sírva fakad és válaszol: «Úrnőm küldött François Gilette de la Tour d’Auvergne márkihoz.» Az ördög vigye el! Turaira néz.

Almády. Az ördög vigye el, mondom, miért küldte magát úrnője a márkihoz? Jobban megnézem, látom, hogy kis csomagot szorongat kezében. Elveszem tőle, kibontom, hát… a barackra mutat… ez volt benne! A barackok királya, a primeurök primeurje, az én büszkeségem, az első simarineux-i fajbarack, amelyet úgy ápoltam, mintha gyermekem lett volna. És ez még nem minden, asszonyom! Íme, a gyümölcs mellett volt ez a levél! Kiveszi zsebéből a levelet és felolvassa. «Édesem! Ez az első barack, amely az idén Franciaországban megérett. Neked küldöm, edd meg áhitattal». Az orra alá tartja a levelet. Íme!

Almády. Igen. Mert ha az írását letagadná, -113- a parfümjét, asszonyom, azt nem tagadhatja le. Vagy letagadja?

Almády Turaihoz. Ez igazságtalanság, kérem. Nekem méteres mondataim vannak és az ő szerepe csupa rövid szó: «Nem! Be! Én!»

Turai. Úgy van. Sardou ezzel a rövid beszédmodorral szokta jellemezni darabjaiban az ő híres asszonyi alakjait. Gyerünk tovább.

Almády folytatja szerepét. Tehát tőlem elfogadni szerelmemet, nevemet, rangomat, birtokomat, két kastélyomat – és ezzel szemben a legkedvesebb gyümölcsömet elküldeni a szeretőjének!

Annie színpadias sikoltással. Ah! Ezt nem tűröm! Vonja vissza ezt a szót!

Almády színpadiasan, keserűen felkacag. Hahaha! Asszonyom, én kertész vagyok, Franciaország első amateurkertésze, a párizsi gyümölcsklub elnöke. Én tudom, hogy ilyen becses ritkaságot csak annak küld az ember, akit szeret. Én önt megvetem, asszonyom.

Annie. Köszönöm. Akkor most még csak egyetlen kérdésemre feleljen. Az idén, kora tavasszal, kinek küldte el simarineux-i kertészete másik büszkeségét, az első kosár koránérő cseresznyét?

Annie. Az anyagrófnénak? Hát majd én is mutatok magának valamit. Ha önnél van egy érdekes levél, nálam is van egy. Kebléből levelet vesz elő, orra alá tartja. Szagolja meg! Ezt a parfümöt is ismeri?

Annie. Ez a parfüm és ez az írás Emilienne kisasszonyé, a Folies Bergères primaballerinájáé, akit ön barátságával és protekciójával tüntet ki.

Annie. Ahhoz semmi köze. A levél olyan, mint a kilőtt nyílvessző: nem lehet tudni, hol áll meg.

Almády. «… öreg grófom egy kosár cseresznyét küldött nekem. Azt mondja, ezek Franciaország első cseresznyéi, melyeket szerelme jeléül küld nekem. Kutyuskám-putyuskám, gyere fel hozzám ma este, együk meg együtt az öreg hülye cseresznyéjét. -116- Izgatottan vár türelmetlen Emilienned.»

Annie. Na látja. Ha te úgy, én is úgy. Szemet szemért. Fogat fogért. Primeurt primeurért. Barackot cseresznyéért. Látom, nem tagadja. A cseresznyét nem az anyagrófnénak, hanem Emilienne kisasszonynak küldte. Úgy van?

Annie. Most távozzék lakosztályomból. Ah gyalázat! Ön engem többé nem lát. Még ma este csomagolok és elutazom anyámhoz. Az anyavarrónőhöz. És ha épp tudni akarja, a márki, akivel gyanusít, már rég nem is lakik itt. Párizsban van. És ha fáradságot vesz magának a komornámat tovább vallatni, azt is megtudhatja, hogy tőlem volt megbízása addig kóborolni az országúton, amíg ön arra lovagol és ha ön megszólítja, dadogást színlelve átadni a barackot és a levelet. Színpadiasan kacag. Hahaha!

Annie. Erre már akkor rá kellett volna -117- jönnie, mikor a komornám engem elárult. Ha igazán megcsalnám önt, a komornám inkább négyfelé vágatná magát, de hallgatna. Jó komornák olyanok, mint a halak: minél több részre vágják őket, annál mélyebben hallgatnak.

Almády. Yvonne! Letérdel. Csak azt ne mondja, hogy köztünk mindennek vége! Yvonne! Bocsássa meg ezt az egyetlen ballépésemet!

Annie. Ne alázkodjék meg. Egy gróf, aki ilyen nevet visel! Keljen fel! Egy idős ember! Almády felkel. Bevallom, most meg vagyok hatva. De nem a térdrerogyása hatott meg, hanem az okossága, hogy nem tagadott le semmit. Egy férfi, aki hazudik, olyan, mint egy oroszlán, amely csicsereg. -118-

A titkár Ádámhoz fordul, elégedetlen arcot vág és fejét rázza, mintha azt mondaná: «Ez a szellemesség nagyon buta.» Ádám igenlőleg int.

Annie. Megbocsátok önnek. De két büntetésben fogom részesíteni. Először is megtiltom önnek, hogy ezt a barackot megegye.

Annie. Másodszor: holnap Párizsba utazom. Egyedül. Szórakozni. Érti? Egyedül!

Annie. Egy szót se, gróf! Vagy bízik a tisztességemben vagy nem. Ha igen, visszajövök ide, ha nem, örökre elmegyek.

Titkár súgva, Ádámhoz. Most nem tudom kérem: szellemesség volt ez vagy nem?

Almády felordítva. Nem, nem! Azt nem birom ki! Szeretlek, imádlak, megőrülök érted! Úgy szeretlek mint egy felhőkarcoló a felhőt, amely felette lebeg, de az első széllel elröpül! Nem bírok nélküled élni! Egy hétig se! Egy napig se! Egy órát se!

Gál és Ádám már a «felhőkarcoló» szónál lassan és nagyon csodálkozva egymásra néztek.

Titkár. Nagyszerű! És milyen érdekes! Ádámhoz izgatottan. Mit gondol, elutazik az asszony?

Turai. Csendet kérek. Almádyhoz. Tessék tovább mondani. Talán ide menjünk vissza: «Úgy szeretlek.» -120-

Almády. Úgy szeretlek, mint egy felhőkarcoló a felhőt, amely felette lebeg, de az első széllel elröpül. Nem bírok nélküled élni! Egy hétig se! Egy napig se! Egy órát se!

Almády. Nem nem! Megőrülök érted! De te kihasználtál és kifacsartál, mint egy citromot és most el akarsz dobni! Elfordul, eltakarja arcát.

Gál és Ádám a «citrom» szónál ismét egymásra néztek. Most Gál feláll, nagyon idegesen.

Gál. Kérlek egy pillanatra. Anniehoz és Almádyhoz. Bocsánat egy pillanatra, de okvetlenül mondanom kell neki valamit. Turaihoz. Te… Hallod te, amit ezek játszanak?

Gál remegve az izgalomtól. Hát akkor… nem emlékszel te ezekre a mondatokra? -121-

Turai. Érdekes. Most hogy mondod… tényleg… én is észrevettem valamit, csak nem akartam szólni.

Gál Ádámhoz, izgatottan. Gyere ide. Turaihoz. Te… ez a szöveg szórul-szóra ugyanaz, amit mi éjjel a falon keresztül hallottunk.

Gál izgatottan. Menj, folytasd… mert még észrevesznek valamit. Halljuk tovább.

Turai visszamegy, Gál karonfogja a szintén nagyon izgatott Ádámot s mindketten feszülten figyelnek.

Annie. Ki akar eldobni, te bolond? Ne őrjöngj! Az előbb már okos voltál. Gyere ide, megcsókolom azt a szép klasszikus fejedet.

Gál. Ezer bocsánat! Bocsánatot kérek! Alig tud az izgalomtól beszélni. Kedves Annie! És mélyen tisztelt művész úr! -122- Bocsánat, megint meg kell önöket zavarnom, de okvetlenül kell valamit mondanom Turainak. Ádámhoz. Gyere csak ide. Turaihoz, aki hozzája lépett. Te! Itt ezen a helyen változzam sóbálvánnyá, ha ezek szórul-szóra nem ugyanazt a szöveget mondják, amit az éjjel beszéltek. Ezek ketten tegnap éjjel… ezeket a szerepeket tanulták. És mi szamarak vagyunk.

Turai. Jó, jó, szamarak vagytok, de most, kérlek ne csinálj feltűnést. Megjátssza az izgatottat. Óriási meglepetés!… Micsoda furcsa véletlen!

Ádám Gálhoz. Végy énrólam példát. Én ordítani szeretnék a boldogságtól és nézd, türtőztetem magamat.

Turai visszatérve Almádyhoz. Gál azt mondja és úgy érzem, hogy igaza van, hogy majd este az előadásra valami szép klasszikus fejet csináljon magának. -123-

Turai. Ebben a darabban. De bocsásson meg, jóízlésű nő ilyet erről a fejről nem mondhat.

Almády keserű mosollyal. Jó. Hát majd csinálok egy szép klasszikus fejet. Dúl-fúl.

Ádám türelmetlenül. Urak, múlik az idő! Gyerünk, gyerünk! Gyorsan! Folytassuk! -124-

Turai. A tisztelt néző urak szíveskedjenek békén maradni. Miért vagy olyan türelmetlen?

Annie. Vagyis: Gyere ide, megcsókolom azt a szép klasszikus fejedet. Csókot lehel homlokára.

Gál odaszól Turainak. Ez a hasonlat ordináré. Csodálom egy francia szerzőtől.

Turai. De közönséges, ostoba ember, akinek a szókincsében nincs finomabb hasonlat. Csak te ne tanítsd Sardout darabot írni.

Almády. De ordítok! Kifacsart citrom vagyok! Citrom vagyok! Tudja meg az egész világ, hogy citrom vagyok! A lábához borul és zokog.

Gál suttog Ádámmal, Ádám boldogan mosolyog, aztán erősen megrázzák egymás kezét.

Turai. Én nagyon jónak tartom. Egy buta gyümölcstenyésztő, aki onnan veszi a hasonlatait, ahol az élete eltelik: a gyümölcsei közül. Ne tanítsd te Sardout darabot írni.

Almády, aki Annie előtt térdel, e szidalmakra felkapja a fejét Annie öléből és dühös arcot mutat.

Annie visszanyomja Almády fejét az ölébe. Könyörgöm, ne térdelj, ne sírj, mert azt nem bírom. Tudod te jól, hogy csak téged szeretlek. Az asztalhoz megy, ahol a barack van. -126-

Almády a dühtől majdnem sírva. Oh sok szerelmes éjszakánk fellángoló emléke! Felkel. Az asztalhoz lép és meg akarja érinteni a barackot.

Almády a barackot nézegetve. Óh, ha ezt látom! Nagyon érzékien. Óh, ezek a formák! Ez az isteni rózsaszínű bőr! Hát van még egy ilyen a világon? A barackhoz nyúl. Óh, ezt símogatni!

Almády felkapja a barackot, az egyik kezében tartja, a másikkal kéjesen simogatja. Óh! Mily gömbölyű, síma, bársonyos, illatos! A szájához emeli.

Annie felsikolt. Nem! Ne harapj bele! Kiragadja a barackot a kezéből és visszateszi az asztalra.

Gál komikusan felordít és elkezd görcsösen nevetni. Ádám Gál felé tárja karjait és szintén szívből nevet. Ölelkeznek és csókolóznak. Gál nem bírja abbahagyni a nevetést. Almády és Annie elfordulnak tőlük, Almády mérgesen, Annie szégyenkezve. -127-

Titkár izgatottan. Mi ez kérem, ha szabad kérdeznem? Én is szeretnék az urakkal nevetni.

Gál. Jó. Gyerünk tovább. Halljuk. Gúnyolódva. Gömbölyű, síma, bársonyos, illatos!

Annie. Hogy mondhatsz ilyet? Ne keseredj úgy el. Esküszöm neked mindenre, ami nekem szent, hogy… abbahagyja mi is következik most? -128-

Annie darálva. Ja igaz… soha nem jelentett annyit, mint te. Ezt én nem fogom soha elfelejteni! Mert férfi vagy tetőtől-talpig. Ki tudja, ha én nem?

Turai. Rendes nő ilyet nem mond. Ez olyan világos és brutális célzás a nemi viszonyra… ezt ilyen előkelő közönség előtt nem lehet elmondani.

Turai kihúzza a mondatot. Akkor kihúzzuk. Ehelyett azt fogja mondani: «Mit tagadjam, szeretlek, bár mindennek látszol, -129- csak férfinek nem.» Almády mozdulatot tesz. Tovább! Almádyhoz. «Úgy szenvedek…»

Almády. Úgy szenvedek, mint egy beteg ló! Turaihoz. Lássa, ezt kellene kihúzni.

Annie. Ah, Maurice, ne szenvedj. Ne állj ott olyan kétségbeesetten. Gyere ide, csókolj meg, te szamár.

Almády Turaihoz, rekedten. Hát bocsásson meg kérem… ló és szamár! megcsókolja Anniet.

Ádám Gálhoz, suttogva. Ennél a mondatnál mentem én ki a szobából. Milyen komikus!

Gál. Nem. Ez a szerelmi párbeszéd se nem igaz, se nem szép. Rossz munka. Hát ilyen az élet? Beszél így egy jólnevelt úriember egy hölggyel?

Gál. Mert az maga volt az igazi élet. Egy szép, eleven alak. A gyümölcsös gróf. De ez a szerelmi párbeszéd? Ez papiroscsinálmány. Nem gondolod?

Turai. Én élethűnek találom. A füzetbe néz. Na gyerünk a végére. Most megcsókolták egymást.

Gál. Általában… mi az ördögnek választott ilyen szerepet? Miért játszik ilyen gyámoltalan hülyét?

Turai. Igaz is, én csak nem akarok beleszólni, -131- de én se értem, miért játszik ilyen szerepet. Ha ki is hagyunk itt-ott valamit, hiába, maga az alak utálatos és nevetséges.

Gál. Az ilyen szerepeknél rögtön megérzi a szakember, hogy a szerző tényleg undorodott ettől az alaktól. Turaihoz. Te ezt nem érzed?

Annie idegesen. Kérem, végezzünk már. Hidd el, Maurice, így is szeretlek, bár tudom, hogy az egész világ kinevet téged.

Almády szerényen, Turaihoz. Kérem, nem lehetne itt hadnagyot mondani? Az én fiam ezredes? Ez borzasztóan öregíti az embert.

Almády. Igazad van, Yvonne. Kétségbeesne! Nevetséges vén szoknyavadász vagyok, pfuj.

Almády ordítva, nagyon őszintén. Nevetséges vén szoknyavadász vagyok, pfúj!!!

Almády nagyon őszintén. Esküszöm, Yvonne, hogy soha többé nem tolakszom ahhoz a hölgyhöz, aki engem megunt és most már mást szeret. Soha, soha többé.

Annie. Akkor Maurice, én nagylelkű leszek. Nem utazom Párizsba és te megeheted a barackot.

Gál. Azt a barackot tulajdonképpen a feleségének kellene adnia. Úgy szebb volna a vége.

Turai. Ejnye, de csökönyös vagy. Ez egy ordináré, önző fráter. Ez sajnálja attól az asszonytól a barackot.

Turai. Mintha a testére írták volna. Titkárhoz, aki kétségbeesve mozgolódik. Hát magának mi baja?

Titkár. Bocsánatot kérek, de most rohanok, valahol egy másik barackot felhajszolni, -134- én nem tudtam kérem, hogy ezt megeszik a darabban! Kiszalad.

Annie Ádámhoz, aki a boldogságtól bután áll ott. Nos, hogy tetszem magának ebben a szerepben?

Ádám. Bánom is én! Újabb csók. Annie! Nem csak hogy maga istenien játssza, hanem nézetem szerint ez a világon a legjobb darabok egyike. Turaira mutat. Ha meg is fog ölni ez az öreg smokk, én odaadom az egész Shakespeare-t ezért a kis darabért! Megöleli Anniet.

Turai. Én eddig nem is ismertem. Almádyhoz. Mondja művész úr, miféle darabja ez Sardounak?

Gál. Nagyon öreg lehetett mikor ezt -135- írta. Ilyen gyenge dolgot már csak röviddel a halála előtt írhatott.

Turai. Vagy röviddel a halála után. Anniehoz. Még csak pár kis rendezői megjegyzésem volna a maga számára.

Annie. Igen, igen, azt nagy köszönettel venném. Gálhoz és Ádámhoz. Menjetek csak, én mindjárt jövök!

Gál miközben kifelé megy. Én nem értem, hogyan kereshet ki egy hősszerelmes ilyen trotli-szerepet magának. Ez már valóságos mazochizmus. El Ádámmal.

Turai. Nem érti. Úgy gondolom: fog-e menni. Nem a darab. Maga. Az előadás után. Az éjjeli vonattal. Haza. Fog menni?

Turai. Akkor elengedem a kapitányt. Lássa, kivel van dolga. Annie, mondjon hadnagyot. -136-

Turai felháborodva. Na bocsásson meg kérem, csecsemőig már mégse menjünk vissza.

Almády megadja magát. Kérem. Mindezek dacára, kedves Turai úr, köszönöm, amit értem tett. Indul.

Almády. Még hamar biflázom egy kicsit a francia neveket. Meghajtja magát. Asszonyom! Uram!

Turai. Nem. Csak ez az átkozott barack volt nehéz. Síma, gömbölyű, bársonyos és illatos és ne harapj bele! Ez volt a legsúlyosabb. Azt hiszi fiam, olyan könnyű dolog egy tisztességes tárgyat találni, amelyik síma is, gömbölyű is, bársonyos is és amibe nem szabad beleharapni? -137-

Turai. Azt én tudtam, hogy a végén mindenki gentleman, csak én leszek a gazember. Nem, Annie. Én egy fiatalembert megmentettem sok-sok csúnya szenvedéstől. Én nagyon meg vagyok magammal elégedve.

Lakáj belép. Tálalva van. A középen áll. Ádám karonfogja Anniet, elindulnak.

Gál Turaihoz. Ne szégyeld azért magad, öregem, mert másképp történt, mint ahogy te gondoltad. Régi dolog, hogy sok jó drámaíró van a világon, de a legjobb drámaíró mégis csak maga az élet. Karját nyujtja Turainak.

Turai belekapaszkodik és indul vele. Már -138- csak azért is, mert nem veled írja a darabjait. Mind a két pár kimegy.

Lakáj előrelép, a közönséghez. Tisztelt hölgyeim és uraim… tálalva van! Meghajol, hátralép.

(Ezt a színdarabot tulajdonképpen épúgy lehet színpadon, mint nagy szalonban, vagy kis teremben előadni. Ez a terem akkor nézőtér és egyszersmind színpad is. A tulajdonképpeni színpad a terem egy része és nem áll egyébből, mint egy szőnyegből, amelyen kanapé, asztal és néhány karosszék van elhelyezve. A cselekményhez két ajtó szükséges: egy általános bejárat és egy ajtó, mely a szomszéd szobába vezet. Az asztalon telefon. Ez mind a három felvonás összes díszlete. Függönyre nincs szükség. A nézők fesztelen összevisszaságban ülhetnek a teremben, mintha estélyen vennének részt és a szalonban valami előadást hallgatnának. Függöny helyett a felvonások végét a terem színpadul szolgáló részének elsötétítésével lehet jelezni.) -140-

Liliom. Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda hét képben.

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK JÁTÉK A KASTÉLYBAN ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”
• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.
• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.
• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

The Project Gutenberg eBook of Játék a kastélyban

JÁTÉK A KASTÉLYBAN

SZEMÉLYEK

ELSŐ FELVONÁS.

MÁSODIK FELVONÁS.

HARMADIK FELVONÁS.

MEGJEGYZÉS.

MOLNÁR FERENC
SZÍNMŰVEI:

THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

Turai	Hegedűs
Gál	Vágó
Ádám	Dénes
Annie	Titkos I.
Almády	Törzs
Titkár	Tarnay
Lakáj	Z. Molnár