The Project Gutenberg eBook of A slemíl keservei This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this ebook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook. Title: A slemíl keservei Author: Ignotus Release date: March 5, 2022 [eBook #67563] Language: Hungarian Original publication: Hungary: Grill Károly Credits: Albert László from page images generously made available by the Hungarian Electronic Library *** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A SLEMÍL KESERVEI *** IGNOTUS. A SLEMÍL KESERVEI. GRILL KÁROLY KIRÁLYI UDVARI KÖNYVKERESKEDÉSE BUDAPEST 1891. Brünauer Adolf nyomdája. A SLEMÍL KESERVEI. _L. R. BARÁTOMNAK._ A slemíl zsidó szó. Olyat jelent, akinek minden dolgára ott leselkedik a balság; aki, mert nem bizik magában, nem is jut semmire; aki öntudatosan élhetetlen. És ebben más, mint a balek, akinek nevét talán jobb szivvel venné a magyar olvasó. De más a slemíl és más a balek; ha az életet valami nagy mathematikai levezetéssel vetjük egybe: a balek azért nem boldogul, mert nem tud semmi művelethez, – mig a slemíl biztos kézzel és lábbal hatol által a gyökök és logarithmusok rengetegjén, de a baleredménytől való féltében valami mellékes kis összeadást vagy különösen osztást csakugyan el is vét és igy jut hamis eredményre. A balek mer, de nem tud; a slemíl tud, de nem mer. Vagy ha mer, rosszkor. Legyen kimentőm az is, hogy például a német és a franczia irodalmi nyelv polgárának fogadta a slemílt. (Chamisso, Heine, Bourget.) Ha az én Slemílkém nem kedvelteti meg magát, az mutatja csak igazán, hogy slemíl – és akkor aztán akár Tuhutumnak is híhatnák! Budapesten, 1891, julius havában. PROLÓG. Régi bajrul régi nóta. Szürke felhő permetegje Földre hullik, egyre gyérül, Köd meg pára lesz belőle, Gőzbe vonja és megűli A nagyváros minden útját És pocsékká áztat minden Házat, embert és lovat, És pocsékká áztat minden Kedvet, vágyat, eszmelánczot, Képzelődést, nagyravágyást – Káromkodni sem tudok. Nem vagyok már don Quijote, Nagyralátó terveimtül, Fierabras balzsamátul Most is bánt a macskajaj, Vézna termetem nem ékes Sancho Panza potrohával; A közömbös, egyre tűrő Rocinante, az vagyok. Mint a boldogult Horáczjus Vastag ujján úszóhártyát, Puha testén hattyutollat Sarjadozni érezett: Engemet zabérzemények Abrakálma ringat el – Hajt a lelkem a kovácshoz: Patkoljál meg, ó kovács! Álom a zab, álom. Ámde Hogyha nem is lesz mit ennem, A bogáncsot rágó szürkét Szörnyü egy mód megvetem. És legyen bár hivatalban, Napilapnál, hadseregnél; Hadd pereljen, hadd tanítson, Kuruzsoljon ez meg az; Sőt regényt, meg vígjátékot Irjon élelmes poéta: Üdvöt, vágyat, lángszerelmet Ésatöbbit zengek én! Nyájas olvasó, ki eddig A nevem nem ünnepelted, Sőt eléltél a’ne’kül, hogy Tudtad vón’, hogy létezem, Századvége morajában Jól tudom, nem érdekelhet Ózenéjű hangszeremnek Régi hangu éneke, S nem nehéz lesz rám idézned A nagy német röpke szóját: A mi jót beszélsz, nem új az S a mi újat, az nem jó. Ó mi furcsa, hogy ti épen A költőtül kértek újat! Mikor éltünk tünde álma Olyan régi egy dolog, Mikor olyan régi minden Amitől dal kél az ajkon! Uj talán a kedv, a bánat, Uj talán a szerelem? Uj talán a hon szerelme, A virág meg a madárdal, Uj talán a fényes égnek Annyi méla csillaga? Uj talán, hogy szenved a jó S a roszszé a diadal? Amit türtök, amit éltek, Az az élet uj talán? Minden elmult ezredévek Minden elhalt nemzedéke Azt találta itt a földön Amit ti találtatok, Küzdtek úgy, ahogy’ ti küzdtök, Öltek úgy, ahogy’ ti öltök, Törtek úgy, ahogy’ ti törtök Czélt nem érve sohasem – És a czél, amelyre törtök Uj talán? A vad szegények És a büszke gazdagoknak Harczi pártja uj talán? Uj talán a munka kinja? Uj talán a jog bilincse? Uj a vágyak szomjazása? Uj a meddő epedés? Uj talán, hogy mindig voltak Kórepéjü Therszitészek, Akik tajtéktúrva hallák A királyok dolgait? Rajta, rajta! Mint Odüsszevsz Fogd a pálczád’ a latorra S verd beléje, hogy megértse: Mindig új, ami örök! ELSŐ ÉNEK. Egyszer volt, hol nem volt, volt egy Ifju ember, akit apja És az anyja s a rokonság Mindig úgy hítt, hogy Emíl, Ám tapasztalt jóbaráti Két betűvel megnövelték E költői szép nevet S elnevezték őt Slemílnek. Furcsa név, tagadhatatlan; Semmiképen sem hizelgő! Ha fiam lesz, nem nevezem Soha err’ a névre őt. Mennyi név van a világon Nagy dicső és tettrekeltő! Hogy ne mondjak többet: itt van Viktor és Bazíliusz, Konsztantínusz, Augusztínusz Szigfríd, Gottfríd, Teofilusz, Dionízusz, Dominíkusz, Benediktusz és Leó – De mihaszna felruházni Bármi fényes, büszke névvel, Aki teljes életében Nem leszen más, mint slemíl? Mily slemíl volt a Slemílkénk Már kicsiny gyermekkorában! A verésben nincs olyan faj, Amit ő meg nem kapott, Nincs a gyermekszívnek annyi Búja, kínja, gyötredelme, Hogy ne lett vón’ mindegyiktől A gégéje keserű, S a magyar nagy rónaságból Ujra sós tenger lehetne, Ha ott gyültek volna össze Titkon ejtett könnyei. Mint kivánja minden gyermek A madárnak szárnyait! Hogy’ szeretné átrepülni Nagy merészen a leget – Ó a mi kicsiny Slemilünk Sohse kelt vón’ ilyen útra, Mert az ekkép exponált lény Mindenünnen látható, És kitünt vón’, amit olyan Féltve és vigyázva rejtett: Hogy hiányos a ruhája S a czipője is lyukas. Anyakéz nem varrta össze A nadrágja sebeit, Nem simítá homlokárul A korán ért sok redőt; A homályban ifju lelkét Anyaszó sohsem vezette, S anyacsók nem édesíté A fiú keserveit. A’ biz úgy van: az anyáknak Egyéb dolguk is akad, – Nem elég baj, hogy a gyermek Annyit ront a bájukon? ’Sz épen ez volt a slemilség: Apja is volt, anyja is volt, Mind a kettő szép is, jó is, Mégse’ voltak szülei, Volt szobája, volt kis ágya, Ámde nem volt otthona; S bár zsebpénze volt busásan, Pénze nem volt sohasem. Pénz ne’kül pedig, világos, Nem lehet el a gyerek sem, Amit ó mi szörnyü gyakran Érezett a kis Slemíl, Amikor pirúlva látta, Hogy’ segélnek fel barátot, Hogy’ köszöntenek tanítót Nélküle a társai. Mint regényes hőshöz illik A Slemílke is kerülte Bús magába elvonulva Könnyüvérü társait, És feledve kis jelenjét, Gyermekálmok czifra fényes Sok kövéből összeépült Jövőjébe menekült. Nem, nem mintha a szivében Sohse’ keltek volna vágyak, Ujjongásra, társaságra, Szeretetre szomjazók, Ó de félt a boldog társak Duzzadó nagy erejétől, Félte kedvük lobbanását S elbizott nyers szavukat. Mint a lepke színe bágyad, Hogyha súlyos kéz lefogja És lesöpri durva újjal Szárnya könnyü hímporát, Úgy lebágyadt a fiú is, Hogyha gúnyos szóval érték És a kínzók karma közzül Szárnyatépve ment tova. Szárnyatépve, kedveszegve, Szembehúnyva, – néha írigy Égő indulatra gyúlva: Igy töltötte napjait. Nem ugy nőtt fel, mint a rétnek Ápolatlan vadvirága, Melynek bárha van tövisse, Van virágzó ereje: Mint a pinczék növevénye Gyenge, síma és erőtlen, Halovány volt, keserű volt, Gyorsanérett és beteg. MÁSODIK ÉNEK. Hogyha végre áttanultad A lélektant és a boncztant, A physiologiát és Az embryologiát, Ha beláttad, hogy az ember Csak magasabb fajta állat, Alvó, évő, szaporúló Közönséges szervezet: És beláttad, hogy példáúl A szem kék vagy barna színe Nem egyéb, mint az irishez Tapadó föstékanyag, Olyankor esik meg rajtad, Hogy egy női emberállat Kékpigmentumos szeméből Útrakél egy fénysugár És olyan forró erővel Irritálja a retinád’, Hogy sötétség száll agyadra És szivedbe szerelem. – Ládd-e, olvasóm, ha rajtad, Aki olyan nagy tudós vagy, Olyan bölcs és olyan művelt, Oly tapasztalt és blazírt, Hogyha rajtad is megeshet, Hogyha téged sem kerűl el: Ne csodáljad, hogy Slemílkén Is megesett ez eset! És ne vesszed a türelmed’ Aki meg nem szoktad eddig, Hogy gyerektörténetekkel Támadják figyelmedet, S akinek nincs érkezésed, Hogy magad dolgán törődjél, Tőled kérik, hogy figyeld egy Kis fiúnak életét. Volt idő, eszedbe jusson, Hogy te is még gyermek voltál, Lármakeltő, lepkehajtó Vagy magadba zárkozott: Nem szorúlt-e össze szíved, Nem vonaglott gyermekajkad, Mikor a nagyok nem érték Kis szived nagy bánatát? Lehetett tán tizenhárom Éves már a furcsa ifju, Hogy egy gyermektársaságba Kényteték nagy nehezen S ottan állott nagy mogorván Egy sarokba elvonulva, Mindenektül elhagyatva, Részt nem véve semmiben. De a házi kis kisasszony Szánva nézte a szegényt – Nem türhette, hogy szalónja Diszharmónikus legyen – S fölkeresve a sarokban Azt a mord kis elhagyottat, Megkisérlé szóba fogni S tánczba vonni a fiút. Hősünk szégyenére mondom, Hogy egy kukkot sem felelt És a kedves szánalomra Semmikép sem reagált, És a kis lyány nemsokára Ott is hagyta a faképnél – Ám a kis Slemíl szivében Szőke képe ott maradt. Szerelem! te szép hazudság, Megalázó édes érzés, Amelytől a férfiszivben Undor és vágy kél vegyest: Mit akarsz egy kis fiúnak Éretlen darab szivétől? Mért kinoznod, összetörnöd Egy arasznyi kebelet? Nem is olyan szerelem volt Ami a fiúban égett, Mint milyet hevülve érzünk Mi okosak és nagyok, Nem leány volt néki a lyány És nem a nőt kérte rajta: A napot imádta benne, A világot, a reményt. Mint a rengeteg sötétjén, Térdrogyasztó tévetegjén, Vágyva-kért és százszor áldott A kicsillant napsugár, Biztosabb volt lába lépte, Harczrakészebb volt a karja, Hogyha rája a leánynak Pillantása ragyogott. Hogyha vidám kaczagók közt Ő magában volt mogorva, Hogyha sérték, hogyha bánták, Mellőzték igaztalan’: Kárjavító irgalomnak, Csudatékony szent igazság Földönjáró angyalának, Annak nézte azt a lyányt. Téved, aki él a hitben, Hogy Slemílke mindent megtett, Hogy szerelmét fölkeresse És magához kösse le – Nem biz’ ő, sőt vajmi gyakran Úgy esett találkozásuk, Hogy Slemíl úr nagy közönynyel Egy – plakátot olvasott! Ó de hogyha tovatünt már Könnyü lépttel a leányka, A fiú szorongó szivvel Követé őt messziről, És ha hazatért ilyenkor, Annyi furcsa vers szövődött, Annyi kis levél iródott És jutott a tűzbe mind! Annyi álom színeződött, Mely vitéz magát mutatta, Amint seregeknek élén Győzödelmes harczba jár S a kis lábakhoz lerakja Hét ország gyémántadóját: „Hét királyság hős urának, Légy királyném énnekem!“ Ez merész tán, – de Slemílke Megvetette a reálist; Souverainül megvetette Például az iskolát, És önálló bölcseséggel Alkotá meg órarendjét: Nappal a lyánykát kisérte, Éjjel pedig olvasott. És mikor Slemíl elérte A kamaszkor bús szakasszát, Akkor is sok verset irt még – Az igaz, hogy jobbakat; Akkor is szőtt számos álmot, Igaz, hogy nem oly merészet, – Akkor is szerelmes volt ő S akkor is csak messziről. Rá nem tudta magát szánni, Hogy a társaságba menjen, Mikor ottan rápiríthat A legotrombább suhancz, Csak azért, mert jobban tánczol, Csak azért, mert pergőbb nyelvü, Csak azért, mert lába hosszabb, És ruhája díszesebb. Néha olyan messze tartott, Hogy felért az emeletre És a csengő sárga csontját Majd hogy meg nem nyomta már, És kihallá zsivaját a Kedvesével mulatóknak, Akiknek legtöbbikénél A kis ujja többet ért: S ebb’ a perczbe’ már is érzé A zavar nebéz nyomását, Ahogy arczát elpirítá És dobogtatá szivét, Érezé, hogy játékrontó Lesz a vidám társaságban – Visszarettent, visszalépett, Megfordult és hazament. És az évek, nem törődve Az ujságnak ingerével, Egyre tüntek, bár futásuk Rég elcsépelt egy dolog, S bár ezerszer volt megirva Rimmel ép úgy, mint anélkül: A Slemíl is évrül-évre Nőtt – igaz, hogy nem nagyot. HARMADIK ÉNEK. Jer, Slemílke, fogd a széket, Ülj le mellém és feleljél Nyilt szavakkal: nem slemílség Ez az ilyen szerelem? Sohse lázadt föl tebenned A husz éves büszke férfi, Ha bolyongó sétaúton Kergetéd a lyány nyomát? Egy barátod épen tegnap Szöktetett meg egy varrólányt, Másik ellen ép ma lesz az Apasági tárgyalás, És te ép ma számitád ki Pontosan, hogy még szerencse, Hogy ha minden ötvenednap Pillanatra látod „Őt“! Őt, kivel gyerekkorodban Két vagy három szót beszéltél, És attól a percztől fogva Nem gondolsz, csak őreá És azóta már hat éved’ Háza táján őgyelegve Őt keresve, rája várva, Verscsinálva verted el! Ó Slemíl, a halhatatlan Istenek mennyit nevetnek Hogyha szellős csarnokukból Letekintenek reád, És rohanni látnak egy-egy Ismerős ernyő nyomába, Mely elől ha szívdobogva Már kitérni nincs időd, Akkor látod át ijedten, Hogy nem a lyány tünt elédbe, Ám előtted áll az anyja És a nagymamája is, És a két hölgy gyanakodva Nézi félszeg köszönésed’: „Mi az ördögöt kereshet Mindig itt ez a fiú?“ És ugyan mi jód van abban, Hogyha őt magát találod? Mindenik találkozással Nem gyarapszik-e bajod? Újévkor te nem köszöntél, Februárban ő nem látott, Márcziusban meg elejtéd Előtte a kalapod, S mikor végre áprilisban Egész perfekten köszöntél, Köszönésed viszonozta Nem csak ő, – egy hadnagy is! Erre az esetre lettél Ágyba’fekvő nagy beteggé S ilyen édes gondolattal Sírtad át az éjeket: Hogy mig itten forgolódva Lázban éged át a májust, Addig ottan az a hadnagy Tudja isten, mit csinál! Légy, fiam, nyugodt; a hadnagy Nem csinált ott semmi ollyat, Amit egy kis akarattal Ne tehetnél meg te is: Azt tevé, hogy általtánczolt Kedveseddel két élite-bált, – Erre a jó ideára Rájuthattál vón’ te is – S erre munkadij fejében Meghivást kapott a házhoz, – Udvarolj csak a mamának, Néked is kijut e kegy: S ekkor egy vasárnap délben A visite zürös zajában Megvallhatod kedvesednek Szíved összes bánatát, És boglyas fejed’ lehajtva Mondhatod majd hőn susogva: „Légy az én kis feleségem, Várj reám, mig megnövök!“ De te félsz a társaságtól, A nevétől is szaladsz már És ha mégis belefognak, Meg nem állod a helyed’; S a’helyett, hogy kedves volnál, Pajkos, élczes és negédes, Sok bolond különczködéssel Leplezed a zavarod’, Úgyhogy, hogyha általában Észrevesznek a leányok, Azt gondolják: „bár csak itt ne Volna már e bús kamasz!“ Ládd, hisz azt elismerem, hogy Álmaidnak tartományán Úr vagy, nagy, dicső, hatalmas, Fényes és korláttalan, Ó de jobb vón’, hogyha e’ hely’tt Megaláznád büszke fődet És letennél egyhuzomban Vagy három szigorlatot, S a’ helyett, hogy egyre irnád A sok bánatos poémát, Szidva sorsod’, a miért Őt Soha el nem érheted, Kutyabőrrel a zsebedben Megkérnéd kis szőke, bájos Ideálodnak reális Ősz apjától a kezét. – Gyakran szállt Slemíl magába, Gyakran siratá meg éltét, Áthenyélt sok drága napját S átvirrasztott éjeit, És ilyenkor vad szitokkal Átkozódva meggyülölte, Aki, bárha öntudatlan’, E leromlás oka volt. De azért egyet se lépett, Hogy feledje, vagy elérje, Inkább irt tizenkét verset, Mint egy disszertácziót; És a könnyü gyűlölséget Leveré a mély rajongás, S ujra epedett utána, Ujra róla álmodott. Véle járt a lyánynak képe Minden utján, minden álmán, Meghallgatva a fiúnak Nagy magánbeszédeit, Aki mindazt, mit a költők Évek ezrén összeszőttek S mit maga rajongva képzelt, Mind e képhez álmodá; Földerité égi fénynyel, Fölruházta égi bájjal, Ugyhogy abban nem maradt már Többé semmi emberi, Nem volt más, mint a Slemílke Vágyainak alkotása, Mit magának ő teremtett, Melyre néki joga volt! Mindezekről a szép lyánynak Nem volt semmi tudomása; Nem is tudta, hogy ő milyen Égi lénynyé változott, Valaminthogy azt se sejté, Hogy ő annyi éven által Élt együtt egy nagy költővel, Kinek őrá joga van! NEGYEDIK ÉNEK. Egy napfényes nyári reggel, Jobban mondva délelőttön, Hogy Slemíl egy nyaralói Lóvonatra felkapott, Majd beszédült a konduktor’ Erre nem szokott karjába: Egy ablaknál véle szemben Ült a százszorszép leány. Fényben ült ott, kis világos Délelőtti toiletteben – Ily ruhában mindenik nő Emberibb s elérhetőbb; És hogy a közeledésnek Utját semmi el ne állja, Nincs körötte senki és csak Egy kis öcscseé a garde. A Slemílnek szive dobbant: Im, elérte élte czélját! Hámba fogni a szerencsét Itt van, itt az alkalom! S azt se tudva, hogy mi módon Kezdi majd meg a beszédet, Megbotolva, nagy robajjal Benyitott a kocsiba. Fölriadt a zajra a lyány, Föltekintett a fiúra, Köszönését elfogadta – Látszott, hogy fölismeri; Sőt mikor az elfogultan Közeledni sem mert hozzá, S egy sarokba megvonulva Lopva pillantott reá, Egy hivó fejmozdulattal Odainté őt magához – A fiúnak szive dobbant: Itt van, itt a pillanat! Jaj, de amit annyi éven Át ez alkalomra gyüjtött, Mind az ötlet, mind a szellem Cserbe’ hagyta czudarul, És olyan mély bensőséggel Kezdte meg – a hallgatást, Hogy a lyánynak kellett végre A beszédbe fognia. „Hogy’ van, X. úr?“ szólt a szép lyány A szalónhölgy mosolyával, Melyben összeforrva rezdül Pajkosság és unalom – – Hogy’ vagyok? Boldog vagyok, Hogy szemedbe nézhetek, Félczipős kis lábaidhoz Akarok lehullani; Hogy’ vagyok? Boldog vagyok, Vad, rajongó és szerelmes, Selyemkeztyűs kis kezedre Akarok leomlani; Hadd boruljon rám hajadnak Csudaselymes szőke leple Míg beszívom nedves bársony Ajakad lehelletét És karomba zárva téged, Bágyadó szemem lehunyva Fölcsicsergő, szivbecsengő Szavaid’ hadd hallgatom – – Mind e dolgokat Slemíl úr Csak magában gondolá, Amig akadozva így szólt: „Ó, köszönöm, jól vagyok.“ „Hát kedves növére hogy’ van?“ „Köszönöm, – hát jól van ő is, Bár igaz, hogy a napokban Egy kicsit gyengélkedett.“ „Hova mennek most a nyáron?“ [Arra mé’k, amerre te, Ha nem köllök kedvesednek, Hadd követlek, mint ebed – –] „Az anyám meg a testvérem Úgy hiszem, Szliácsra mennek, Én pedig majd az öcsémmel A városban maradok.“ „Hát milyen pályára ment ön?“ „Én, nagysád, jogász vagyok, És ha isten úgy akarja, Nemsoká’ ügyvéd leszek.“ „Ó hisz akkor nemsokára Nagy partie lesz, várvakivánt, Ünnepelt, körűlrajongott, Büszke, gőgös épouseur!“ Erre nem felelt Slemíl úr, Nem felelt, hanem nagyot nyelt, És pirúlva, mély zavarban Lesüté a szemeit, És hiába, hogy tolúltak Ajakára a heves szók És a hosszas vágyódásnak Epedő sohajjai, És hiába ösztökélte Vallomásra önnön szíve És a szép lyány hallgatása – A Slemíl csak hallgatott. „És hogy hogy’ áll a szerelemmel?“ „Szerelemmel, szerelemmel? Ó, nagysád, a szerelemben Úgy hiszem, slemíl vagyok!“ Itten megszakadt beszédük Gyenge kurta fonala, Az uton szemben jövőket Nézte kémlőn a leány, Nem talál-e ismerősre, Akit kedvesen köszöntsön – A fiú meg elfogultan Hallgatott, csak hallgatott. Átczikázott bár agyában, Hogy nem így gondolta ő ezt, Ezt az annyi éven által Várva-várt találkozást, És a szép lyány csak talán egy Biztató szót még ha szólna, Bátorodnék, és nem volna Veszve akkor semmisem – Ám a szép lyány mitse mondott, A fiú meg néma csöndben Ült, mosolyra tuszkolt szájjal, Mint egy vidéki rokon… Nem, a szép lyány szót se szólott S hogy az állomást elérték, Oda nyujtá a fiúnak Búcsuzóra a kezét, S míg amannak a szivéig Ért a kís kéz könnyü terhe, Szólt szelíden szánakozva: „Isten önnel, kis slemíl!“ ÖTÖDIK ÉNEK. „Gyere hozzám, ha az éjnek Sűrü fátyla rejt vigyázva S álmodó fák méla árnya Eltakarja útadat, Gyere hozzám – senki, senki Meg ne tudja, meg ne lássa, Meg se sejtse gondolatban, Hogy mi boldogok vagyunk! Vagy ha sért a titkolódzás És ha dacz kell a szivednek S nem törődöl a világnak Sziszszenő száz nyelvivel: Gyere hozzám, ha az égnek Csillagmécse már kiégett S fennvirrasztva ablakomnál Várom a kelő napot, Gyere hozzám nyári hajnal Illatában, lágy hevében, Szerelemre, ölelésre Tárva áll a két karom…“ Más kié volt ez a napló, Mint Slemílé? Hazaérve Hogy magát végigvetette Törtrugójú pamlagán, És szemét hogy elborítá Reszkető nehéz karjával, Hogy az igy támadt setétben Fénygyürűk röppentek el, Megkisérlé azt az arczot Elképzelve ujralátni S azt az édes, édes hangot Ujra visszahallani. Majd lihegve, fuldokolva, A saját kezét szoritva Mormogá magában a szót: Isten önnel, kis slemíl! Majd felugrott pamlagáról És egy lap papírnak rontott És keresztbe írt reája Girbe-gurba sorokat, Amelyekbe’ meg volt írva Minden szó, amit ma hallott És beléjük írva minden Vágy, kiáltás és sohaj, Többrendbéli „ó“ és „hogyha“, Ugyanannyi „édes, édes!“ És töméntelen sok „szőke“ „Imádlak“ és „meghalok!“ „Hát beszéltem volna véle? Hát nem álom? Hát valóban Ez a kéz az, mely kacsóját Búcsuzóul megfogá? Ez az ajk az, a mely hozzá Szólt, ha léhán és bután is, És, ha otrombán, ügyetlen – Ó de hozzá szólhatott?“ Majd meg aztán, hogy fejéből És szivéből és kezéből Csillapulva tűnni kezdett A mámor s az izgalom, Átgondolta hidegebben A találkozást – s a szíve Balga szíve egyre jobban, Egyre jobban elszorult… Hisz’ igaz, egy szép leánynak Nem muszáj azt észrevenni, Hogy nyomába évek óta Jár-e, nem-e valaki, De hiszen láthatta a sok Gyakor égő piruláson És ügyetlen köszönésen, Hogy szereti a fiú – „Hisz láthatta a szememből, Hisz láthatta minden egyes Félszeg medvemozdulatról, Hogy rajongva szeretem, És ha volna a világos Blouse alatt csak egy csöpp szíve, Mondhatott vón’, hogy ha nem több, Egy vigasztaló betűt! Nem, tudom, nem köllök néki! Mint a foghíjas kamaszszal Szól a háznak ismerőse, Úgy, csak úgy beszélt velem, Szinte vártam, hogy föláll majd És kezét vállamra téve Rám szól: „Csak sokat tanuljál S jól viseld magad’, fiam!“ Csak nem intett vón’ magához, Csak nem vét az etiquettenek Ilyen főtörvénye ellen, Hogyha férfinak tekint, Csak talán nem fog beszédbe És nem szól a szerelemről, Ha nem tartja azt, hogy néki Veszedelmes nem vagyok? Nem, tudom, nem köllök néki! Hiszen az ő társasága Nem az ényim és a szíve Mást kiván, nem engemet, S énnekem ha ez halálom, Vagy, mi rosszabb, ha kizüllök Tisztes emberek sorából: Mit törődik azzal ő? Ó hisz ő is, ő is olyan, Ő is olyan, mint a többi, Ő sem angyal, ő se tündér, Ő is, ő is csak leány, Ő is akkor hall, ha szólnak, Ő is akkor lát, ha tesznek, Őt se híja irgalomra A szavatlan fájdalom!“ Nyájas olvasó, belátod: Itt csak a Slemíl hibás, Rossz irányban elfogult és Nagyon igazságtalan, Mert először is: nem épen Kötelesség észrevenni Valamely egész közömbös Polgártárs magánbaját; És másodszor meg: nem épen Kötelesség, szánalomból Az ő boldogsága végett A magunkét ölni meg, Harmadszor: a társaságban A szokás nincs elfogadva, Hogy szerelmet ne az ifju Valljon, hanem a leány. Mindezt általgondolá bár A Slemíl, de mégis, mégis Marczangolta a megsebzett Hiuság és szerelem, És még egy találkozást, csak Azt reméllt a másik napra, S erre várva dőlt le, hogy majd Átviraszsza a nagy éjt. HATODIK ÉNEK. Rút idő van, szürke, gőzös, Álmosító és lesujtó; Négy napon s négy éjszakán át Egyre hullik az eső, Ami embert sírba dönthet, Hanem a kukoriczának Kitünő – s e gondolatban Van valami emelő. – Ó ti, akik úgy nevettek, Ha az ifju a leánynyal Az időrül kezd beszélni Életének tavaszán, Azt kivánom egytül-egyig Nektek, rút hypokritáknak: E világi éltetekben Folyton essék az eső És bizsergő tűszurással Át esernyőn és kabáton, Bőrön által és tüdőkön Töltse meg a csontotok’. – Négy a napja, amióta Otthonn vesztegel Slemílünk, Szerelemmel a szivében, Káromlással ajakán; Négy a napja, amióta Egyre bámul a nagy égre: Nem nyomúl-e át a felhőn Csak egy tűnyi napsugár, Hogy reménye volna, bárha Csak egy tűnyi, egy szemernyi, Hogy, ha pillanatra is csak, Megláthatja kedvesét. Semmi, semmi! Nincs reménye, Ó de búja van temérdek – Ez kell még, e nedves gúnyú, Szürke állandó idő! A sok évnek annyi vágya És kijátszott sok reménye Egyesülve fojtogatja Vasmarokkal a nyakát; Tompa, ónos, nagy főfájás Zakatol nehéz agyában, Bősz düh kínja duzzogatja Homlokán az ereket, És dühöngő nagy szerelme Tehetetlen forrongásban Szinte égő, bosszuvágyó Gyűlöletre változik. „Mit vétettem, mit tehettem, Hogy megőrülök miatta? Ha a két szemem kiégett, Szebb attól az ő szeme? Hízik attól, hogyha én úgy Sorvadok, fogyok miatta? Jobban alszik, ha miatta Bőgöm át az éjeket? Több az elme az agyában, Több a szellem a szavában, Hogyha én itt ő miatta Romlok, züllök, butulok?“ – – Ilyeket sok más egyébbel Dörmögött, öklét harapva, Majd magát egy székre vágva, Írt, amint következik: „Fölébred bennem a vadállat, Ha az utczán szembentalállak, Az arczom hozzád oly közel, Hogy érezhetnéd, mint tüzel És köszönő karom remeg A vágytul, hogy öleljelek – Mi volna, hogyha rád rohannék, Ajkadra csókra csókot adnék? Mi volna, hogyha üldenélek, Tépnélek, halni küldenélek? Ha elkékülne hónyakad Szoritó ujjaim alatt, S a miattad szenvedt sok órát Piros vérrel magad lerónád? Ó, hogyha egyszer ezeket Az éveket meg perczeket, A napokat meg éjeket, Melyekben szívem vérezett Romlásomon, czélom feledtén: Ha rajtad őket megvehetném! Ha dühöm égő indulatja Öklözne, tépne, fojtogatna, És ami bennem forr, a méreg Szived kirágva ölne téged! Vagy azt hiszed: nem vagy hibás? Nem bűn a báj, a csábitás? Nem orv, ki védtelenre tör? Nem gyilkos, aki szívet öl? Tünnél elémbe, hogyha leslek! Jönnél felém, mikor kereslek! Tünnél elém, jönnél felém, Lennél enyém, lennél enyém! Úgy, úgy teszek! ha úgy esett, Hogy ujra látlak, rádlesek, Rádrohanok és rádtörök És csókolok – meg jó: ölök. Az őgyelgő nagy csőcselék, Mely észre sem vett tán elébb, Mig átrohantam sorait Utánad ott, utánad itt: Csak hadd ijedjen és hadd álljon, Hadd nézzen és hadd kiabáljon – Hogyha nem üdvözülhetek, Kárhozzam el, de teveled! Bünhődnöd kell, mert nagy a vétked, Hogy oly nagyon szeretlek téged!“ „Úgy teszek majd!“ A leánynak Képe tünt fel képzetében Ingerelve indulatját És kioltva az eszét – „Úgy teszek majd!“ A leírás Csak hevíté szenvedélyét És a percz fellobbanása Akaratba gyúlad át. „Úgy teszek, ahogy’ megirtam, Úgy teszek majd!“ És ledobbant És a padlón elterülve Vonagolva zokogott. HETEDIK ÉNEK. Sántikálj csak, jó trochæus – A négy lábad hogyha biczczen Vagy az oldalad nyilallik, Bár caesurát nem kapott: Sohse bánjad! Jobb a sorsod, Mint lehordott jámbusimnak; Boldog állat! ládd-e, téged Nem ugat a kutya sem! Hol is hagytuk el Slemílkét? Úgy, igaz, a földön fekve. Ime, nyájas olvasó, most Más helyzetben látod őt. Ottan áll egy utcza sarkán Kémlelődő, vizsga szemmel, Melyet piszkos úti porral Teleszór az esti szél, S míg a szél nagyobbul egyre S a porfelhő is kavargóbb És az út sok karcsu fája Hajladozva búg, recseg, Hároméves kiskabátját, Melyrül a gombok lesírnak, Égő, fulladó nyakára Lázas ujjal hajtja föl. A halánték lüktetése Tompán zúg le a fülébe, Könny csiklándik a szemében, Cserepes az ajjaka, És a térde reszketését És a foga vaczogását Lábdobbantva, ajkszorítva, Szembehunyva küzdi le. Hogy’ került ő err’ a helyre? Édes istenem, hisz’ ebben Máskor talán nem is volna Semmi rendenkívüli, Hiszen évek töltek avval, Hogy Slemíl úr reggel-este Utczahosszat járva-járkált Várakozva fel s alá – De a passióknak utján Most utószor jár alá-fel És e léptek mérnek rája Üdvöt és elkárhozást. Aznap este, hogy agyában Megfogamzott a vad eszme, Alkonyatra búcsuzóul Kisütött a napsugár, S a vasúti állomásnál Általútazó királyként Pillanatra megjelenve, Mosolyogva tünt tova. Másnap aztán tiszta, pompás Nap ragyogta át a tájat, S ez elé csak olykor-olykor, Hogyha port vetett a szél, De Slemílt ez nem zavarta S az álmatlan éj kimultán Hálás szívvel üdvözölte A reményadó napot: „Légy ezerszer üdvözőlve Tiszta, fényes nap sugára – Tiszta, fényes igazomnál Légy segítőm, légy tanúm!“ Estefelé még nagyobbra Vált a szél, – de ő elindult, Miután egy még aránylag Uj ruhába öltözött, S hogy kalapja jobban illjék A fejére, bő keretjét Megszükíté a Pester Lloyd Összehajtott ívivel, És magával víve apja Czifra, régi tőrösbotját, Egy sarokra lesbe állt a Rácsos kertes ház elé. Fel s alá járt, félve elsőbb, Majd halálos nyúgalommal – Ó be illik kurta lábhoz A halálos nyúgalom! „Légy ezerszer üdvözölve, Tiszta, fényes nap sugára, Tiszta, fényes igazomnál Légy segítőm, légy tanúm! Aki engemet bolyongót Annyi úton át kisértél, Ó ne tűnj le, ó ne hagyj el Ezen az egy útamon! Majd ha láttál rárohanni, Majd ha fölhatott a jajja, Majd ha felszökött a vére, Föl, hozzád, az egekig, Akkor, ó akkor boruljál Alkonyesti bíborodba, Fullaszd vérbe a világot, Mikor ő elvérezik! Mert nekem rá több jogom van, Több okom van, mint a mórnak, Akitől reszketve bújtak A szemérmes csillagok: Megbocsátva leborulnék, Hogyha hűtelennek hinném – Az a vétke, az a bűne, Hogy sosem volt az enyém!“ És a szél szárnyára vette A boszúnak izenetjét, Szárnyabúgva, síva, zúgva Vitte azt fel a napig – „Van jogod rá, van jogod rá Én szivem!“ kiált rekedten A fiú – és ebb’ a perczben Lép az útra a leány. INTERMEZZO. Airy fairy Lilian, Flitting fairy Lilian – – – – – – Cruel little Lilian! (Tennyson.) Nyájas olvasó, ha egykor, Amikor még ifju voltál, Áttanultad a poézis Czélszerű szabályait, Úgy tudod, hogy mostan kéne Gyors erővel, drámamódra A csomót, melyet kötöttem, Ujra széllyeloldanom; S épen most jutott eszembe Az, aminek sohse kéne Ujraélni a szivemben: A magam szerelme az. Anch’ io! Én is szerettem, Engemet meg nem szerettek, – S amikor eszembe ötlik Ez a fájó szerelem, Nem tudok mesét bogozni S nincs erőm bogot megoldni, Nem tudok mást, mint sohajtva Emlegetni egy nevet. Itt az egy-en van a hangsúly: Egy nevet, egyetlenegyet, Melyen kívül semmi más név Énnekem nem létezett; Ezt az egy nevet susogtam Halk beszédben önmagamnak, Hogyha keltem, hogyha jártam, Ha az álom elfogott, Ezt az egy nevet susogtam Lázban égve, vágyban élve És ez egy név csengésétől Dalra dal kelt ajkamon, Ezt az egy nevet susogtam, Hogyha néha-néha, ritkán, Sors kegyelme vagy szeszélye Szembeküldött ő vele, És amig perfekt causeurként Médisáltam – az időrül, Titkon ajkam azt rebegte: „Lilian, ó Lilian!“ Vége annak az időnek, Nem sohajtok semmi névre, És az égő szerelemnek Istenucscse vége már! Hogyha néha-néha látom Bálriportban, tomboláknál Vagy egyéb ily alkalomkor Nyomtatásban a nevét, Hosszasabban a szokottnál Nézem át a hír rovatját S gondolom: legyen megáldva, Akié volt e riport, Legyen áldva a szedő is, Aki ezt a hirt kiszedte, Legyen áldva a kihordó, Akitől ezt megvevém, S legyen áldva a kis szőke Főnek minden aranyszála, Áldva a két drága szemnek Kéksugárú mosolya, Áldva tánczos lábacskája Minden apró libbenése… Igy merengek el sokáig – Ám a szívem nem sajog… És a szívem föl se dobban, Majd ha férjhez látom menni, Az se bánt, ha mással nemz is Fiakat meg lyányokat – Ó de félek, hogy, ha majdan A halálos ágyra rogytam S az idő int, hogy siessek, Mert nagy út vár még reám, Hogy majd akkor nem bucsúzom Senkitől, akit szerettem, S ajkam nem mond ellenimnak Nyugtató bocsánatot, S istennek nevét se hívom: Félhalottan, végsohajjal Átsohajtom a halálba: „Lilian, ó Lilian!“ NYOLCZADIK ÉNEK. S ím, a kertnek ajtajában Megjelent a szép leány; Egy öreg angolnő és egy Uj napernyő volt vele. Olyan szép volt, olyan szép volt, Olyan asszonymódra bájos, Részegitőbb, mint az absynth, A havanna s a hasis! Olyan szivdagasztó édes A fehér nyak mozdulatja, Ahogy’ a folyton kavargó Szélrohamtól fordul el, Mely a könnyü csipkeernyőt Majd kitépi a kezéből S rászoritja termetére Ingerlően a ruhát. Ó ne menj, ó ne menj, Ne a bizonyos halálba! Fuss el a fehér nyakadra Készülő vad kéz elől! Ó ne állj ki mosolyogva Nyilt szeműen a száguldó Fékevesztett, sarkantyúzott Szabad őrület elé! „Van jogod rá, van jogod rá Én szivem!“ kiált rekedten A fiú és szemmeresztve Lép rohan a lány elé… De amint emelné karját, És még egy utolsót lépne, A felbúgó szél lekapta Fejéről a kalapot, És lecsapta porba, sárba, És kikapva belsejéből A Pester Lloyd első lapját, Fölvivé az egekig, S körbe nyargalt a kalappal Utczahosszat, míg Slemíl úr Ijedt reflexmozdulattal Nagyot nyult a semmibe, S majd, kisérve a járóknak Széles szájú mosolyától És vagy négy suszter-gyerektől, Futott a kalap után. Semmi vonzó, semmi bájos Ebben a vad nyargalásban, Ó sohsem volt a bakugrás Megnyerő harmónia! Sohasem gyúlt szerelemre Bármely alkalmas leányszív, Ha négykézláb rugdalódzott Előtte az ideál! Ó nagy isten, mért teremtél Kalapot meg két ballábat S mért akartad, hogy a földön Vargainas is legyen, S mért akartad, hogy a legjobb Ember is nevetve nézze, Kárörvendve kikaczagja Embertársa bajait? Ó mily édes kaczagással Nevetett a szép leány! A lehúnyó nap tüzében Csillogtak kis fogai, Homlokán a selymes fürtök Olyan édesen rezegtek, Úgy ragyogtak kék szemében A mosolynak könnyei! Mint a fénylő ég boltjára A jegek fehér felhője, Úgy vonult fel kék szeméhez Kis, hideg, fehér keze, S mint felhők mögűl az égbolt Ki-kibukkan, ha kiváncsi, Perczre-perczre feltekintve Nézte, nézte a futót – A Slemíl meg tovanyargalt Le-lebukva és lihegve, Folyton űzve rossz kalapját Sokszeszélyű utjain, Amig végre vad futással, Sem kalappal, sem leánynyal, Emberekkel sem törődve Tünt a messzeségbe el… És ki tudja, hogy valóban A kalapját kergeté-e, S nem rohant-e, nem futott-e Voltakép maga elől? Nem futott-e, hogy majd többé Azt az arczot meg ne lássa, Azt a hangot meg ne hallja Soha, soha, sohasem! EPILOG. Már a nap letünt az éjbe, Csak piros visszfénye lángolt Fellobogva és lohadva Mint a bús emlékezet, Már a szélvész is lelankadt, Már a fák is csöndesűltek, Néha-néha csak, ha súgták: Soha, soha, sohasem! Soha, soha, sohasem! – Mondjuk el hát még utószor Mosolyogva és sohajtva: Isten önnel, kis slemíl! Váljék önből is filiszter, Járdahágó, tollszárrágó És kenyérért öklelődző – Isten önnel, kis slemíl! A Slemílt a rohanásban Egy barátja fogta meg, És megállítván az ifjat, Végig mérte kérdezőn. Nagy-nehéz volt szóba fogni, De mikor megkezdte, akkor Szakadatlan tört belőle Fölzokogva a beszéd. Majd lecsítult és karöltve Fölmenének a barátok Abba a szűk kis szobába, Melyben a Slemíl lakott, Ahol a barát leülve, Szótalan hallgatta végig A Slemíl szerelmi búját És szerelmes verseit. Majd azonban egyik versnél, Amely a teremtést szidta, Rátekintve a papírra Szólt, szavát megnyomva jól: „Nem, barátom, aki „Isten“-t Nagy kezdőbetűvel írja, Annak semmi kérdésére Nem felel a tudomány!“ Majd meg aztán, hogy Slemíl úr Olyan verset olvasott fel, Amelyikben egy kegyelmes Pillantásért esedez: „Nem, fiam, aki a csókot Kegynek nézi, nem adónak, Az ugyan hiába várja Asszonyajkak csókjait!“ Majd szivart vett, megmetélte, A gyertya tüzébe mártá És a füstjét szertefújva A homályba visszadőlt, S míg a gazda nagy zavarban Visszarakta a sok irást Ágy alá, asztal fiába, A pamlagról igy beszélt: „Fiatal vagy, nem tapasztalt – Voltam én is egyszer ilyen, Irtam verseket robotba, Hogy csak ugy kongtam belé – Abbahagytam, mert beláttam, Hogy nem új az, amit írok És a régit sokkal szebben Már megirták ezeren, És beláttam, hogy manapság Jobb a gáz a holdvilágnál S többet ér egy hausse a börzén, Mint a legszebb költemény, És a lantomat megütve, Még utószor, búcsuzóul Ujkoromnak a prológját Eldanoltam imígyen: Vége a meddő sohajnak, Vége a szerelmi dalnak, Aki egyre azt daloltam, Szerelemrül ajkam hallgat, Nem kivánlak vissza többé, Álomcsókok, álomrózsák, Képzeletnek tengerénél Többet ér egy csepp valóság!“ VÉGE. *** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A SLEMÍL KESERVEI *** Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed. Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution. START: FULL LICENSE THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license. Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works 1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. 1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below. 1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others. 1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States. 1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: 1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed: This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook. 1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. 1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work. 1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™. 1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License. 1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. 1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. 1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that: • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.” • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works. • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work. • You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works. 1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. 1.F. 1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment. 1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE. 1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem. 1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. 1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions. 1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause. Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life. Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws. The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS. The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate. While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate. International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate. Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support. Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition. Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org. This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.